Eredmény

Olyan ütemben hal ki Európa keleti része, hogy arra nehéz szavakat találni

Egy évszázad alatt a közép-és kelet-európai térség tíz országának népességének több mint negyede eltűnhet, de akad olyan ország is, ahol a 21. század végére becsült népesség a 2000-es populáció kevesebb mint 50%-a lesz. Magyarországon ez az arány 62,5%, ami bár ijesztő, ezzel még bőven a középmezőnyben vagyunk.

Az ENSZ ezen a héten megjelent tanulmányában alaposan körbejárja, hogy miként alakulhat a világ népessége az évszázad végéig. A Föld össznépessége 7,6 milliárdról 11,2 milliárdra növekedhet, ez azonban elsősorban Afrikának és Délkelet-Ázsiának lesz köszönhető, közben Európa népessége például folyamatosan csökkenni fog. Ám ez a tendencia korántsem egyenlően fogja érinteni a kontinens összes részét, Közép-és Kelet-Európa aggasztó ütemben néptelenedhet el.

A következő három ábra tíz térségi ország népességének várható alakulását mutatja:

Olyan ütemben hal ki Európa keleti része, hogy arra nehéz szavakat találni

Mindegyik esetben ugyanaz a jelenség figyelhető meg: a népességszám valamikor a 20. század végén tetőzött, majd fogyni kezdett. Ennek ütemében azonban óriási különbségek vannak.

-Míg 2000-ben a tíz országban összesen nagyjából 300 millióan éltek, az évszázad végére várhatóan már kevesebb mint 220 millióan fognak, ami 28%-os csökkenésnek felel meg.

-A pozitív szélsőség Oroszország, ahol a népességszám “mindössze” 15%-kal, 146 millióról 125 millióra fog visszaesni.

-A másik oldalon Bulgária és Moldova áll, ahol egy évszázad alatt több mint 50%-kal kevesebben élhetnek majd.
2100-ra 2000-hez képest 4 millióval lehet alacsonyabb Magyarország népessége, ami bár jelentős mértékű fogyás, a régiós trendet elnézve nem kiemelkedő.

Olyan ütemben hal ki Európa keleti része, hogy arra nehéz szavakat találni

(portfolio)

Bal-Rad komm: Ha csak a napjainkig zajló kelet-európai népességfogyást mutató grafikonokat nézzük, érdekes trendet figyelhetünk meg.

Az 1990-es rendszerváltások a “fordulópont”! Ki érti ezt? Vagy nagyon is értjük?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Eredmény” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .