Vasárnap…

Újabb időközi választások lesznek  vasárnap

Három településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap: Domoszlón és Iváncsán polgármestert, Pusztavámon polgármestert és képviselőket választanak. Az álellenzék – nevesítve legalábbis – mindenhol távol marad.  Domoszlón a döbrögisták ringbe szállnak!

A Heves megyei Domoszlón a korábbi polgármester, Havelant István márciusi halála miatt tartanak időközi választást. A valamivel több mint kétezer lakosú településen öten indulnak a polgármesteri posztért: Paulenka Richárd (döbrögista), Gyurkó Béla (független), Németh Zoltán (Magyar Munkáspárt), Szabó József (független) és Csordásné Lukovszki Ágnes (független). A választói névjegyzékben 1646-an szerepelnek.

Ugyancsak polgármestert választanak a Fejér megyei Iváncsán, miután a község független polgármestere április elsejei hatállyal lemondott tisztségéről. Itt is öt jelölt van: Tőke László (Magyar Munkáspárt), Molnár Tibor, Szabó Ferenc, Rédli László, valamint Baki Endre (függetlenek). A választói névjegyzékben 2300-an szerepelnek.

A szintén Fejér megyei Pusztavámon polgármestert és képviselő-testületet is választanak, miután a testület március 29-én feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt jelölt indul: Lisztmayer János, Gerlinger Tibor, Zombó Norbert, Forstnerné Novák Erzsébet (függetlenek) és Veres Péter (Magyar Munkáspárt). A hattagú képviselő-testületbe 23 jelölt pályázik. A település választói névjegyzékében mintegy kétezren szerepelnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .