Szíria

Macron gall elnök szerint nem kéne egyes országoknak Asszad elnök eltávolítását favorizálni. A terrorizmus elleni harc legyen a prioritás, ne pedig Asszad eltávolításának igénye. És különben is: KIT ÜLTETNÉNK A HELYÉBE? – tette fel a költői kérdést.

Tegnap délután Észak-Aleppo tartomány Törökországgal határos vidékére, Azaz városba török katonai konvoj vonult be. Hírek szerint az amerikaiak által támogatott SDF “semlegesítése” a cél.

Ma délelőtt a szíriai Tartusz kikötővárosban lakók a Facebookon és a Twitteren arról csevegtek, hogy a város kötnyéki otosz légvédelem Sz-300-as vagy Sz-400-as rakétákat indított. Az esetről viszont hivatalosan senki nem tett ezidáig bejelentést.

Dél-Szíriában a kormányerők szintén az SDF-ütlegelésévelvannak elfoglalva. Sweida, Rif Dimashq és a Homs tartomány délkeleti részén megtelepedett “szabad szír” hordákat verik. A cél: kipucolni őket a jordán-iraki határtérségből.

A Homsz tartomány délkeleti végein járó kormányoffenziva csapatai ma reggel már 20 kilométerre megközelítették As-Sukhnah városát, ami a kalifátusisták Deir ez-Zor előtti nyugati bástyájának tekinthető.

Raqqanál farkaszemet néznek a szír kormánycsapatok a kurdokkal. A kormányerők az utolsó kalifátusista fészkeket is kifüstölték ma délelőtt az Ithriya-Raqqa útvonal mentén, ellenőrzik az utat, amin viszont csak ők közlekedhetnek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Talán a nyugati térfélen IS a józanabb hang váltja fel a kardcsörtetést, a szír nép ellenében nem dönthető el az állam vezetése, vezetője.

    Talán kezd kijózanodni a mindenáron való leváltást korábban annyira hajszoló kapitalista tábor IS ?!

    Nyilvánvalóan egész Európára kedvezően hatna egy erős, újjáépülő Szíria, a saját állampolgárainak kivált, mind emberileg, mind anyagilag.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .