Egy ügyben FELMENTVE!

A Flórián téri otp sátorozásban minden eljárásban felmentették a Sárgapólósokat.

 

Bízom benne, hogy a sajtó a felmentéseket is legalább olyan buzgalommal kürtöli szerte szét, mint a balhét.

  1. február 12. napján a Sárgapólósok sátrat vertek az ország egyik legnagyobb otp bankfiókjának ügyfélterében.

Azt kívántuk megmutatni a társadalomnak, hogy akik hagyják magukat azoknak legfeljebb sátor fog jutni.

A bankoknak azt üzentük, hogy amikor sok embert ki fognak tenni az utcára, azok akár a bankokba is beköltözhetnek.

Két órás sátorozást terveztünk.

A kifosztó bankárok hisztijei miatt egy óra után a rendőrség néhány Sárgapólóst ölben vittek ki, a többieket kikísérték.

A jogtalan oszlatás miatt panaszokat adtunk be, amiket elutasítottak.

Eljárást indítottak az otp feljelentései nyomán többünk ellen gyülekezési joggal visszaélés, garázdaság, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.

Első körben a rendőrség felmentett mindenkit a garázdaság szabálysértés miatt még az előkészítő eljárásban.

Másik eljárásba is felmetettek mindenkit gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése alól, de négyünket elmarasztaltak jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt fejenként 30 000 – 50 000 Ft-ra. Ez ellen mindannyian kifogással éltünk.

Itt a PKKB-n Tófalviné dr. Siki Laura nekünk adott igazat, és ezen vádak alól is felmentett mindanyniónkat.

El kell ismernünk, hogy ez utóbbi esetben kellett némi szerencse is az országgyűlés bénázása miatt. De hát tudjuk, hogy a bátraknak szerencse is tud adódni.

Láthatjátok, hogy bár még karmol a fogatlan oroszlán, de azért lehet csatákat nyerni ellene. HA így folytatjuk, hamarosan megdöglik.

Cselekedjünk! Csak így győzhetünk.

Csak magunkra számíthatunk. A ma beharangozott, és holnap bejelentésre kerülő ellenzéki politikai javaslattal kitörölhetjük a seggünket.

Egyre több bizonyítékot adnak a politikusok, hogy oldaltól függetlenül mind a bankárok idomított majma.

Mellékletben a felmentő határozatok olvashatók.

Az eseménynek tekintélyes sajtó visszhangja volt. Lehet csemegézni. Bízom benne, hogy a sajtó a felmentéseket is legalább olyan buzgalommal kürtöli szerte szét, mint a balhét.

Így neveld azt, aki nem tiszteli a véleménynyilvánítás szabadságát: https://www.youtube.com/watch?v=SHwwb5CCLYk

Sajtótájékoztató a sátorozás után: https://www.youtube.com/watch?v=8DdRD3cjXFE

Sajtótájékoztató piCsányinl és matolcsinál: https://www.youtube.com/watch?v=mhTLGDgOXUI&feature=youtu.be

Origo:
www.origo.hu/itthon/20160212-bankfoglalas-a-florian-teren.html

Tényekben 16:30-tól:

http://tenyek.hu/tenyek_adas/203029_tenyek-este-teljes-adas-2016.02.13.-pentek.html

ATV híradóban a 23.perctől: http://www.atv.hu/…/video-20160212-esti-hirado-2016-02-12

HVG:  http://hvg.hu/gazdasag/20160212_Devizahitelesek_foglaltak_el_egy_OTPfiokot

Híraréna: http://www.hirarena.com/exkluziv-poka-laszloek-besatoroztak-a-florian-teri-otp-be_1389

Propeller: http://propeller.hu/itthon/3191620-elfoglaltak-egy-otp-fiokot-aktivistak

RiPost: http://ripost.hu/cikk-betortek-a-devizahitelesek-az-otp-be-satrat-vertek?source=hirstart

RiPost folytatás: http://ripost.hu/cikk-mi-tortenik-az-otp-t-elfoglalo-tuntetokkel-helyszini-tudositas

Beveetem.eu: http://bevezetem.eu/2016/02/12/devizahitelesek-tiltakoztak-egy-budapesti-bankfiokban

Hajdúbihari Napló: https://www.facebook.com/messages/100007433567060

Index (hamisan, ferdítve, ahogyan szokta): http://index.hu/mindekozben/poszt/2016/02/12/5_percig_tartott_a_devizahitelesek_satras_tuntetese_a_florian_teri_otp-ben/

Budapest Business Journal (Angol nyelven): http://bbj.hu/budapest/report-activists-take-over-branch-of-otp-bank_111423

Képek:

Uhrin Imre albumai:

Akció képei: https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10205870072647291
Rendőrökkel: https://www.facebook.com/imre.uhrin/posts/10205870111768269

Így neveld… film megjelenései:

Nem adom a házamat mozgalom: http://nemadomahazamat.hu/blog/?post=igy-neveld-azt-aki-nem-tiszteli-a-velemenynyilvanitas-szabadsagat-szolgalunk-es-feluenk

NIF: https://internetfigyelo.wordpress.com/2016/02/23/igy-neveld-azt-aki-nem-tiszteli-a-velemenynyilvanitas-szabadsagat-szolgalunk-es-felunk/#more-40812

MAREVOSZ: http://marevosz.uw.hu/index.php?p=6&action=nez&id=315

Híraréna: http://www.hirarena.com/igy-neveld-azt–aki-nem-tiszteli-a-velemenynyilvanitas-szabadsagat-szolgalunk-es-felunk_1406

(Póka László)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .