A törvény fölötti

Nem is vezethetett volna a Dózsa György úti gázoló, elvették a jogosítványát a baleset előtt

Március közepén egy fehér Mercedes belerohant egy Citroenbe a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca sarkán. A balesetben ketten meghaltak, öten megsérültek.

A fehér Mercedes sofőrje M. Richárd volt, akiről később kiderült, hogy 2007-ben elítélték a kecskeméti maffiaperben, idén év elején pedig titkos nyomozás folyt ellene.

A Pesti Srácok azt írja, a férfi nem is vezethetett volna a baleset idején, mert jóval korábban bevonták a jogosítványát.

Azóta egyébként egy másik luxus Mercedesszel járja Budapest utcáit.

Egyébként M. Richárdot múlt hét pénteken előállította a rendőrség: a férfi éppen a II. kerületi Kapy úton haladt a Mercedesével, amikor a készenléti rendőrség munkatársai elfogták, majd az illetékes kapitányságra vitték, ahol “eltiltás hatálya alatt történt járművezetés” miatt kilencvenezer forintos pénzbírságot szabtak ki rá, majd elengedték.
(Forrás: 24.hu)

Bal-Rad komm: “…pénzbírságot szabtak ki rá, majd elengedték…”

– Talán föl is világosították, hogy nem elég egy autó meg a benne lévő üzemanyag és a tömött pénztárca. JOGOSÍTVÁNY is kell az autó vezetéséhez.

De hát M. Richárd már megszokta, hogy elég csak a pénz! Az meg van neki! Nem is érti, hogy mért hát ez a nagy fölhajtás?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A törvény fölötti” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Szép, új világunk “terméke”. Pénz – mindennek felette….
    Ez van.
    Együttérzek az áldozatok hozzátartozóival.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.