A kabriók szeretete

M. Richárd újra kabrióval járja Budapest útjait

M. Richárd azt a fehér Mercedes sportautót vezette, ami a gyanú szerint májusban úgy beleszaladt egy másik autóba a Dózsa György útnál, hogy az autó egy buszmegállóba csapódott. A balesetben két ember veszítette életét.

Később kiderült, hogy M. Richárd a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja, aki mindössze félórával korábban vásárolta meg a balesetet okozó járművet. M. Richárd a jelek szerint nem veszítette el a jogosítványát, és már új Mercedesszel járja a várost. Éppen forgattunk, mikor elhajtott előttünk a Margit körúton. Az 577 lóerős gépkocsi listaáron 48 millió forintba kerül.

Két héttel korábbról: Mit keresett a Dózsa György úti Mercedes sofőrjének embere Rogán Antal csepeli konzultációs fórumán?

-Egy csapat különös biztonsági ember védte Rogán Antal és Németh Szilárd csepeli lakossági fórumát.

-Egyiküket K. Konrádnak hívják, ő a csepeli fórumot őrző biztonsági cég ügyvezetője.

-A Dózsa György úti balesetben érintett M. Richárd és K. Konrád ellen ugyanabban az ügyben folyt titkos nyomozás az év elején.

– NEM TUDTOK MOST ODAMENNI A MINISZTER ÚRHOZ.
– MIÉRT NE TUDNÁNK ODAMENNI? BOCSÁNAT, ÖNÖK MOST MILYEN MINŐSÉGBEN MONDJÁK AZT, HOGY NEM MEHETÜNK ODA?
– BIZTONSÁGI SZOLGÁLATTÓL VAGYUNK, NEM TUDTOK MOST ODAMENNI.
– A MINISZTER BIZTONSÁGÁT VÉDIK?
– IGEN, ÚGYHOGY MOST LÉGY SZÍVES NE MENJETEK ODA.

Ez a párbeszéd múlt pénteken játszódott le Csepelen, ahol Rogán Antal propagandaminiszter és Németh Szilárd Fidesz alelnök tartotta a nemzeti konzultáció utolsó lakossági fórumát. Az eseményt a Készenléti Rendőrség emberei mellett egy csapat különös biztonsági ember is védte, ők próbálták megakadályozni, hogy Fábián Tamás, az Index riportere kérdéseket tegyen fel a fórum előtt Rogán Antal miniszternek…
(444)

Bal-Rad komm: “…M. Richárd a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja, aki…”

-Csak szereti a kabriokat.

A tyituskiipar pedig pörög! A BIZTONSÁG az mindenek előtt való!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A kabriók szeretete” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Ha az adózási fegyelem annyira van rendben Gyurmáéknál, mint a vádlik, akkor komoly gondok lehetnek Döbrögisztánban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .