Alakul a “hülyegyerek” – mese!

A rendőrök pisztolyát akarta megszerezni a Teréz körúti robbantó

Rendőrpisztolyokat akart szerezni, ezért támadott szeptemberben két járőrre, de az általa összeállított pokolgép hatásaitól megijedt – közölte védője útján a Teréz körúti robbantó a Magyar Hírlappal. P. László a nyomozóknak eddigi kihallgatásain nem beszélt indítékairól, azokról kizárólag a napilapnak számolt be.

Szikinger István védő beszámolója szerint a bűncselekménnyel gyanúsított férfi állítása szerint – nem akart végezni a járőrökkel, és maga is megdöbbent, amikor látta, hogy a bomba milyen súlyos sérüléseket okozott a fiatal rendőröknek.

Az eddig kizárólag a Magyar Hírlapnak tett nyilatkozata szerint a fiatalember a fentiek miatt nem vette el a sértettek fegyvereit, hanem elsietett a helyszínről. Most azt üzente, hogy a szolgálati pisztolyokkal nem akart bűncselekményt elkövetni, azokra azért volt szüksége, mert már hosszú ideje nem érezte biztonságban magát.

A fiatalember a napokban ugyancsak kizárólag a Magyar Hírlapnak számolt be arról, hogy gyermekkora óta próbálják meg nem nevezett, e világi erők rákényszeríteni az akaratukat, e folyamatnak köszönhető, hogy szeptemberben rendőrökre támadt Budapesten.

A gyanúsítottat kétszer vizsgálták az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben, ahol épelméjűnek minősítették. A huszonnégy éves P. Lászlót legutóbb májusban hallgatták ki a nyomozók, de nekik eddig egyik fent említett körülményről sem tett említést.
(origo)

Bal-Rad komm: Nos a jelek szerint a HATALOM már nagyon szeretné ezt a számára egyre inkább a körmére égő ügyet megnyugtató módon lezárni! (EZT IS!)

Közel egy esztendő után végülis el fogják dönteni,hogy a “hülyegyerek szindróma” a legalkalmasabb a dolog lezárására. Elmebeteggé nem nyilváníthatják!-mert annál eszesebb a Laci gyerek, de hülyének igen!

Az már más kérdés, hogy valójában KIT IS NÉZNEK HÜLYÉNEK?

Rendőrpisztolyt szerezni robbantással?

Az a hülye, aki egy ilyen mesét AKAR ELŐADNI!

Hiszen ha valaki rá szán annyi pénzt egy bombára meg ide-oda utazgatásra, annak van annyi esze is hogy tudja: tízezerért már hozzájut egy méretes stukkerhez!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Alakul a “hülyegyerek” – mese!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. …vagy mennyit fizettek neki?!Vagy a hamis vád alóli részleges felmentés fejében hajlandó így nyilatkozni?!
    Áááááhhh!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .