A kommunista róka bőre

Hosszú Katinkának szánja a kormány Csillebércet

Az állam felhagy a pereskedéssel, és inkább fizet Rácz Péternek, az Magyar Úttörőszövetség egykori elnökének, hogy őszre ténylegesen visszaszerezhesse a csillebérci tábort. Az első Orbán-kormány idején, csaknem két évtizede indult rendőrségi, ügyészségi vizsgálatok, majd bírósági eljárások hétfőn peren kívüli egyezséggel értek véget.

Hétfőn a Budai Kerületi Bíróságon bejelentették, hogy a magyar állam peren kívüli egyezséget köt Rácz Péterrel, az úttörőszövetség utolsó elnökével.

A 24.hu információja szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. emberei azért kaptak felhatalmazást a Fidesz által korábban sokat támadott „főúttörővel” való megegyezésre, mert a drága budai ingatlanon egy Hosszú Katinka nevével fémjelzett úszóakadémia létesítését tervezi a kormány.

A megállapodás tényét maga Rácz Péter erősítette meg lapunknak.

A 46 hektáros – fél margitszigetnyi – ingatlan körül közel két évtizede folyik a jogi csatározás. Az egykori úttörőtábort a rendszerváltás idején egy ajándékozási szerződéssel „privatizálták”, és külön eljárás folyt a tábor területén található nagy értékű vadászház eladása ügyében, amelyben Ráczot hűtlen kezelés miatt el is marasztalták.

Rácz Péter sokáig a Fidesz egyik kedvenc ellensége volt, mert személyén és üzlettársain keresztül az MSZP-re is kiterjesztették a korrupciógyanút. A vadászház ügyét 2003-ban Rogán Antal – akkor még mint Fidelitas-alelnök – vitte ismételten a nyilvánosság elé, amikor kiderítették, hogy az épület az adásvétel után Rácz unokatestvére nevére került.

Az úttörőszövetség 1989-es ajándékozási szerződését 2004-ben nyilvánította érvénytelennek egy elsőfokú bírósági döntés, ám ez csak 11 évvel később, 2015 novemberében vált jogerőssé. A döntés értelmében az ingatlan tulajdonjoga visszaszállt az államra, illetve az MNV Zrt.-re, az úttörőknek és cégeiknek pedig el kellett hagyniuk a területet.

A tábor azonban az elmúlt másfél évben sem ürült ki, a területen számos olyan bérlő – iskola, óvoda – maradt, amely korábban hosszú távú szerződést kötött Ráczék ingatlanhasznosító vállalkozásával, a Csillebérc Szabadidő Kft.-vel.

Az ingatlanhasznosítás ügyében külön bírósági eljárás zajlott a Budai Kerületi Bíróságon, de a felek a hétfői tárgyaláson jelezték megegyezési szándékukat.

Vagyis az állam inkább fizetett a kormányoldal korábbi ellenfelének, hogy minél előbb hozzájusson az ingatlanhoz, noha idővel alighanem költségvetési ráfordítás nélkül is birtokba vehette volna.

Rácz Péter a 24.hu kérdésére azt mondta, a megegyezés pénzügyi vonatkozása üzleti titok, ezért nem árulja el, hogy mekkora összeget ajánlott az állam annak fejében, hogy szerződést bontson a jelenlegi bérlőkkel, és őszig átadja a területet.

Információink szerint a sietség oka az, hogy a kormány a júliusi budapesti úszó világbajnokság után – alighanem az ottani sikerekre is hivatkozva – úszóakadémia létrehozását tervezi bejelenteni. Az akadémia Hosszú Katinka, világ- és olimpiai bajnok úszó és csapata irányítása alatt működne.

A beruházással kapcsolatban megkerestük az MNV sajtóosztályát, de nem kaptunk választ. A csillebérci uszodakomplexum ügyéről Hosszú Katinka PR-menedzsere sem volt hajlandó nyilatkozni.
(24.hu)

Bal-Rad komm: A történet ERKÖLCSILEG ÉS MORÁLISAN IS MINDEN VONATKOZÁSÁBAN-KEZDVE 1989-TŐL A MAI NAPIG-TÖBB MINT AGGÁLYOS!

Viszont ha már az állam visszaszerezte!-akkor miért fizet érte?

Miért van az az érzésünk, hogy valami HOSSZÚ történet közepe táján tartunk? Tulajdonképpen ki ez a Hosszű Katinka, hogy ő ha bármire kinyitja a száját…

Alakul az Új Nemmzetthy Sportelyth is? Az Új Sportbálvány?

Csillebérc! A szocializmus korszakának egyik remekműve VOLT! Sokmilliárdos érték az ma is.

A kommunista rókáról van még lehúzni való bőr! Ebben gyorsan megállapodtak a felek!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A kommunista róka bőre” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kösz Admin,azt hittem más álláspontod van vele kapcsolatban.
    Egy – csak- sportolónak nem lenne ekkora szája,és befolyása.

  2. Egy egészséges társadalom számára, a társadalmat előremozdító termelő, orvos, földműves fontosabb. Egy beteg társadalom számára a haszontalan politikai komisszár közgazdász, bankár, jogász, egy propagandista újságíró, saját tehetségtelenségét és képességeit visszatükröző futballista,…..vagy egy vízben pancsikoló lányka, egy nőcske a vizirevűből.
    Az olimpikon avatárokkal nem tudok azonosulni, elismerem teljesítményüket de mégsem.
    Nézzük ezt az úszónőt:
    1. Nem én úszok.
    2.Nem én nyerek és nem is a társadalom jóléte.
    3.Nem látom gyakorlati hasznát, hogy miért mozdítja előre világot egy gyorsabb úszkálás, egy zárt medencében.
    4. Az, hogy ő gyorsabban úszkál, annak költségei más normál úszkálóktól veszi el a lehetőséget.
    5. A sportolást sokan letudják egy jó TV bambulással, benne sporttal, ezért szerintem kontraproduktív.
    6. Dög unalmas sport.
    A társadalom jelenlegi helyzete alapján, ez nagyon mellékes, a fizetős pancsikolás sz “akadémián” pedig a szaralakok utódaink úri huncutsága lesz. A többieknek marad a létharc.

  3. Jaja, nézzük meg mégegyszer a számokat…

    A régi csillebérc sokezer gyereknek okozott nyári boldogságot, most legfeljebb pár tucatnak lesz pancsolómedence.

    Kérdem én, miért fontosabb a társadalomnak, hogy néhány embernek, akik úszhatnának a többi uszodában, legyen külön “akadémiájuk”, miközben ezrektől, gyerekektől vették/veszik (a rabló tőkés rendszer fenntartásával) el az ESÉLYÉT is annak, hogy nyaraljanak, vagy hogy esetleg időnként ússzanak, ne csak a tévében lássanak vizet?

Hozzászólás a(z) M bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .