Szíria

A Wall Street Journal értesülése szerint orosz-amerikai-jordán “titkos” találkozók voltak Ammanban, a szír-jordán-iraki határtérségben fölmerült problémák átbeszélése, valamint a szíriai deeszkalációs zónák ügye-és általában a szíriai polgárháború eseményei-menete-okán.

Az újság forrásai szerint terveztek ugyan több ilyen megbeszélést, ám azok megtartását az USA pöffeszkedése veszélybe sodorta. Ezzel együtt is remélik Amerikában, hogy együtt fognak tudni működni Oroszországgal az ISIS ellen.

Tegnap a Pentagon szóvivője elismerte: az USA térségbeli erőinek nincs semmiféle jogi felhatalmazásuk bárkinek-bármit is megtiltani Szíria területén.

A kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával visszaszerezték Raqqától keletre az Eufrátesz víztárolójától délre fekvő területeket, így a kalifátusisták már nem tudnak kárt tenni a vízművekben.

A kurdok pedig már utcai harcokat vívnak a sátánivadékokkal Raqqában.

Palmyrától délre és keletre is belehúztak a kormányerők. As-Sweyda tartomány déli részén már 150 kilométer hosszon ellenőrzik a szír-jordán határt.

Onnan párszáz kilométerre északkeleti irányba pedig az amerikaiak minden fenyegetőzése ellenére nem csak a rémkalifátus hordáit szorították vissza, hanem a “szabad szírek” banditacsapatait is. Tegnap ráadásul nagyot alkottak. A “szabadok” és a rémkalifátus által uralt területet elválasztották egymástól, és ezzel véget vetettek a háborítatlan kóricálásnak. A kormányerők az iraki határig nyomultak.

Hatalmas jelentősége van ennek. Egyrészt fel tudják venni majd a kapcsolatot az iraki síita milíciákkal, másrészt a határ és Palmyra közti széles frontról támadást indíthatnak a sivatagon keresztül, melynek során eljuthatnak az Eufrátesz völgyéig, ott teljesen visszaszereznék a félig a kezükön lévő Deir ez-Zor városát és egyben a rémkalifátus utolsó, nem sivatagi szíriai területeit.

Deir ez-Zornál pedig mintha érezné a vesztét a kalifátusista horda. Folyamatosan próbálkoznak rohamokkal, amiket a hadsereg lassan már “röhögve ver vissza”! A ma hajnali legújabb próbálkozásuk során már páncélost sem vetettek be a latrok, hanem csak “úgy” nekiindultak.

Al-Baghiliyah falu, Al-Janenah város és Al-Arfi környéke terítve van latorhullákkal. Az Al-Tanimiyah nevű blokkposzt közelében “generálisfélét” is buktak a martalócok. Egy tunéziai származású zsiványvezérüket.

Daraa Al-Manishiyah és Al-Balad kerületeinek nyughatatlankodó kiccsaládjait tegnap a szír légierő csitítgatta:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Szerintem csak akkor lesz a Szíriai háboru-polgárháboru befejezve, ha egyetlen egy idegen NEM FELLKÉRT katonai csapat USA,Britt, Francia,Német, Török VÉGLEGESEN elhagyja Szíria területét, ezután fog kezdődni az illegális harcok, merényletek stb., kora. A közbiztoság helyre álitása lesz talán a legnehezeb, De az még szerintem olyan messze van mint Makkó Jeruzsálemtől. Először meg kel tisztitani az országot a halállos veszélytől, meg persze a hivatlanoktól.

    1. Hivatalosan is megerősítve, a szíriai hadsereg elvágta az amerikai erőket az ISIS/Daesh-től a dél-iraki határon 40 km-es sávban.Ezzel közvetlen határkapcsolat jött létre Szíria és Irak között.( At TANF iraki térsége)A szíriai hadsereg 184 kilométert haladt előre naponta.Lavrov kijelentette, hogy az USA vezette koalíció ahelyett hogy megsemmisítette volna a terroristákat, -akik több száz menekülő békés civilt lemészároltak- összejátszott Iszlám Állam vezetőivel, akik átadták harc nélkül az általuk megszállt településeket, területeket.Az alábbi linkek bővebben tájékoztatnak a katonai helyzetről.

      http://russia-insider.com/en/military/breaking-syrian-army-has-reached-iraqi-border-cutting-americans-al-tanf-russian-mod/ri20066

      https://www.almasdarnews.com/article/syrian-jets-conduct-nonstop-airstrikes-daraa-army-prepares-offensive/

      https://www.rt.com/news/391628-us-coalition-syria-fight-terrorism/

    2. Szerintem a Kurdokkal is majd problémák lesznek főleg hogy az Amerikaiak a fülükbe duruzsolnak + egy Iraki kurd függetlenségi népszavazás után .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .