Szíria

Vlagyimir Putyin üzent Teheránba Hassan Rouhani iráni elnöknek. A tegnapi 12 halottat követelő terrortámadások miatt. Az orosz vezető határozottan elítélte a támadást, és ismét hangsúlyozta, hogy növelni kell a nemzetközi együttműködést a terrorizmus elleni küzdelem hatékonysága érdekében. Az orosz államfő egyúttal részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.

Teherán a tegnapi kalifátusista terrorakció mögött Szaud-Arábiát sejti.

Trump bohóc is elérkezettnek látta Katar ügyével foglalkozni. Két Twitter bejegyzés között rátelefonált tegnap a kiközösített Katar emírjére.

Biztosította Tamím bin Hamad ász-Száni uralkodót, hogy az USA számára a legkisebb is számít, és kész valamennyi érintett fél között közvetíteni a nézetkülönbségek elsimítása érdekében, ha szükséges, akár a Fehér Házban megtartott találkozó keretei között is.

Elmondta az emírnek, hogy “egy egységes Öböl-menti Együttműködési Tanács és egy erős partnerkapcsolat az Egyesült Államok és az Öböl-menti Együttműködési Tanács között alapvető fontosságú a terrorizmus legyőzéséhez és a térség stabilitásának előmozdításához”.”

Az ankarai maffia nemigen telefonálgat Katarba. Nem hívogat senkit Kardigan tanyájára, hanem katonákat küld az emírségbe!

Az erről szóló törvényt a török parlament tegnap este fogadta el, két nappal a Katar politikája körüli öböl menti válság kirobbanása után.

A török törvényhozás még 2015-ben hagyta jóvá azt a Dohával kötött megállapodást, amelynek értelmében Törökország Katarban katonai támaszpontot alakít ki egy szélesebb körű védelmi egyezmény részeként. A mostani döntés értelmében a szerződésnek két pontja vált törvényerejűvé: a török katonák állomásoztatása az arab országban és a csendőrképzési együttműködés.

Kardigan ankarai maffiafőnök a döntést megelőző keddi igehirdetésén Katart védelmezgette, azonban hangsúlyozta azt is, hogy minden tőle telhetőt megtesz az öböl menti diplomáciai válság rendezésére. Erre a leghatékonyabb módszer-Kardigan szerint-odaküldeni a hadsereget.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Szíria szuverenitása súlyos megsértésének nevezte a keddi amerikai légitámadást Al-Tanf környékén, nyíltan agressziónak mondva.

Lavrov elutasítja a Pentagon magyarázkodását, miszerint légierejük Szíria “deconfliction (sic) zónájában” avatkozott be.

“Nem ismerek ilyen elnevezést”-közölte az orosz diplomácia vezetője. “Vannak Szíriában deeszkalizációs zónák, amelyekről a konfliktusban közvetlenül érintett Szíria, Oroszország, Irán és Törökország kormányai döntöttek, és döntésük betartását-betartatását garantálják is!”-jelentette ki az orosz külügyminiszter. Föl is tette a kérdést: MILYEN ALAPON NEVEZ KI TÉRSÉGEKET EGY SZUVERÉN ORSZÁG TERÜLETÉN AZ USA?-ahová MEGTILTJA az érintett ország fegyveres erőinek belépését.

Az amerikaiak erőszakossága ellenére is tovább nyomul a szír hadsereg az iraki határ felé:

Raqqa környékén pedig a szír légierő ma reggel egy kicsit megbombázta Abu Asi “szabad szíreit”. A Tabqa közeli faluba tegnap vonultak be a “szabadok”.

Közben a kurdok behatoltak Raqqa Al-Mashalab nevű külső negyedébe, míg a várostól alig kilométernyire lévő Harqalah falut is elfoglalták. A szír hadsereg meg közben már csak 15 kilométerre van a célterülettől. Hozzá kell tenni, hogy ez a 15 kilométer viszont erősen kalifátusista-szennyezett terület.

Palmürától délkeleti irányba már Arak városáhot értez a szír hadsereg, és a palesztin Liwaa Al-Quds és az iráni-afgán Liwaa Fatemiyoun milíciák. Ha megszerzik Arakot a rémkalifátustól, jószerével szabad előttük az út Deir ez-Zor irányába.

Deir ez-Zornál pedig egy igazi ISIS-daráló működik. A rémkalifátus ontja bele a pribékeket, az orosz légierő meg a szír-iráni földi csapatok pedig pusztítják őket.

Amíg az ország keleti végein éppen az ISIS torkán huzigálják a kést, “valamivel északnyugatabbra” új front látszik nyílni.

Aleppotól északi irányba Tall Rifat térségében a török reguláris hadsereg tüzérsége által támogatott turkomán bandák egyre hevesebb harcban támadják a kurdokat. A tegnapi mókázásban kurd közlések szerint 110 kurd milicista, és 35-40 lator veszett oda.

Idlibben tegnap este ismét áldozatot követelt az ismeretlen eredetű ólommérgezés.

Abdullah Al-Muhaysni, szaudi “tiszteletre méltó hitszónok” betegedett bele de nagyon. Bár lélegzett még amikor a “Hay’at Tahrir Al-Sham” latorhorda nagybecsű igehirdetőjét kihúzták szítává lőtt autójából, sok reményt követői nem látnak a szent életű kiválóság életben maradására. A járvány galád terjesztői meg sehol.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .