A qrmánynak semmi köze hozzá, hogy…

A Origo tegnap hozott le egy interjút Bentzik Rékával, az MVM kommunikációs igazgatójával. Ebben szó volt volt a birkamenet MVM általi abrakolása is. “Támogatásként” persze, a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

Nemrégiben ugyanis botrányt kavart, hogy kiderült: az állami tulajdonban lévő, közpénzből működő vállalat több mint félmilliárd forinttal támogatta a döbrögista birkamenteket szervező CÖF-CÖKÁ-t.

A qrmány természetesen tagadta hogy a kormánynak bármi köze is lenne ilyesmihez!

De hoppsz! Bentzik Réka válaszából, melyet az Origo támogatásokkal kapcsolatos kérdésére adott, ennek ellenkezője olvasható ki. A kommunikációs igazgató ugyanis elkottyantotta magát.

Az Origo kérdése így hangzott::

Az MVM támogatási stratégiája milyen irányokat jelöl ki? Mi alapján választja ki a támogatott területeket/szervezeteket?

A kommunikációs igazgató hölgy erre imigyen válaszolt:

“A támogatási politikánk egységes elvekre épül, a kultúra és a tudomány támogatásán túl a jótékonykodásban is igen aktívak vagyunk. A támogatások megítélése minden egyes esetben azonos szabályok szerint történik, és minden támogatásunkat a Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá.

Havonta körülbelül 300 kérelem érkezik hozzánk.
Több százmillió forintot fizetünk ki jó ügyeket támogatva évente, ezt pedig minden esetben saját forrásból – a piacról származó bevételeinkből – fedezzük.”

-Namármost. Ez az NHK-nevű hazugsággyár és lopoda a Ragály Tonyó gardírozta minisztérium felügyeli.

Esetleg a Tonyó minisztériuma már nem is része a qrmánynak? Önálló hatalmi ág?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A qrmánynak semmi köze hozzá, hogy…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Réka kérjük áruld el nekünk mi kell a Budapesti karierhez?

    Hosszu comb ?
    Sikos vagina ?

    Valahogy 1 pufi diplomást sem látni mostanság Rogán kirakatában.

    Te azt falod a nöket Toni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .