Inspiráció

Furcsa üzenetet küldött a Teréz körúti robbantó

Ügyvédjén keresztül üzent a tavaly szeptemberi robbantással meggyanúsíott P. László a Magyar Hírlapnak.

A férfi azt állítja, erős befolyásoltság miatt követte el tettét. P. László a nyomozóknak korábban nem beszélt az indítékairól – olvasható a lapban.

Szikinger István, a gyanúsított védője szerint “e világi, de konkrét emberekhez nem köthető erők befolyásolták, és manipulálják jelenleg is a Teréz körúti robbantót, s ez a körülmény jelentős szerepet játszott tette elkövetésében is”. Az ügyvéd szerint P. László kitart azon állítása mellett, hogy nem neheztelt sem a megámadott rendőrökre, sem a rendőrség testületére. Sőt, korábban eszébe jutott, hogy rendőrnek áll, mivel nagyapja is az volt.

Egyelőre nem tudni, mi a célja P. Lászlónak a fenti kijelentésével. A lap megjegyezte: a 24 éves férfit kétszer vizsgálták meg eddig az Igazságügyi Megfigyelő és Elemegyógyító Intézetben (IMEI) vizsgálták, de a semmilyen kóros mentális elváltozást nem állapítottak meg nála.

Ahogy korábban megírtuk, a robbantásban megsérült két rendőr, Andirkó Szabina és Vantara László felépült, és csütörtöktől újra szolgálatba áll.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…e világi, de konkrét emberekhez nem köthető erők befolyásolták, és manipulálják jelenleg is…”

-Így már persze minden érthető! Az ERŐ befolyása alá került a Laci gyerek. Végre ezt is megtudtuk. Meg is nyugodhatunk akár! A’ zerő vaút az!

Netán ugyanaz az ERŐ amely néhány perccel a robbanás után a helyszínem arról faggatózott, hogy “hallott Allahu Akhbart?”-!

Szóval föl vagyunk okosítva. Az ERŐ súg!-a Laci ül!

“…a 24 éves férfit kétszer vizsgálták meg eddig az Igazságügyi Megfigyelő és Elemegyógyító Intézetben (IMEI) vizsgálták, de a semmilyen kóros mentális elváltozást nem állapítottak meg nála…”

-Másodszor is megvizsgálták, hátha az első vizsgálat tévedett! Az is ugyanarra a megállapításra jutott, mint az első. Normális, de…-de jó lenne az ügyészség szerint ha…!

-No majd a harmadik kiderít valamit! Még mindig egyszerűbb, mint elkapni a tettest!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Inspiráció” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ez már egy olyan foci meccs,amikor az ellenfél az ötösnél csinál egy lövőcselt,aztán hirtelen megfordul,és a saját kapuját lövi szét.
    Nem is lehet komolyan venni őket.
    Györkös ügyével egy csomagban kezelem.

  2. A jövő le fogja leplezni az igazi tetteseket,legyenek akár kitervelők ,akár végrehajtók ha akarják ha nem!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .