Morepolip a magyar torkon!

Farkas, a voksszállító

Valamit nagyon tudhat Farkas Flórián. Legalábbis erre utal, hogy a Fidesz pénteken aláírta azt a dokumentumot, amelynek értelmében a pártszövetség újra azzal a Lungo Drommal készül a soron következő országgyűlési és önkormányzati választásokra, amelyet a pótolhatatlannak tűnő Farkas vezet.

Arra azért ügyeltek a kormány kommunikációs gurui, hogy a Lendvay utcai pártszékházban ne Orbán Viktornak kelljen paroláznia és közös fotókon szerepelnie a botrányok sorozatába keveredett politikussal. A stratégiai megállapodást végül Kövér László látta el kézjegyével – ha úgy tetszik, ő tartotta a hátát a kormány kudarcos romapolitikája, a felzárkóztatásra szánt, de eltűnt milliárdok miatt. Azonban a Fidesz választmányi elnökének is felettébb kellemetlen lehetett a szituáció, hiszen már órákkal a meghirdetett időpont előtt, fű alatt sort kerítettek a kínos aktusra.

Ráadásul a kisstílű csellel sikerült kizárni az eseményről a sajtó azon részét, amelynek képviselői elől hónapok óta sikeresen menekül a roma politikus. Farkasnak szombat reggel sem kellett kemény kérdésekkel szembesülnie az évi csaknem százmilliárd adóforintból fenntartott köztévé stúdiójában, ahol a műsorvezetőhöz képest már egy mikrofonállvány is Pulitzer-díjas teljesítményt nyújtott volna. Érezhették ezt a Lungo Drom vezetőjének tisztára mosásában szerepet játszó kormánypárti kommunikátorok is, így hát gyorsan leszerveztek egy igazinak tűnő interjút egy szintén adófizetői forintokkal kitömött blogon. Ott már látszólag érintették azokat az ügyeket, amelyekben milliárdok tűntek el a romák felzárkóztatására szánt hazai és uniós pénzekből. A látszat persze mindig csal, végül ebből is csak szerecsenmosdatás lett. Így maradhatott újságírói visszakérdezés nélkül a legegyszerűbb csúsztatás és a legszembetűnőbb hazugság is. Zárójeles megjegyzés: Farkas egyébként nem csak a valódi újságírók elől menekül. Lapunk tárta fel, a fideszes politikus úgy vette fel a parlamenti bizottsági munkáért (is) járó fizetését, hogy szinte be sem járt az ülésekre. Zárójel bezárva.

Saját szempontjukból persze nagyon is érthető a kormánypárti sajtó abbéli igyekezete, hogy tisztára mossák Orbán Viktor kedvenc roma politikusát még a 2018-as választások kampánya előtt. Nem lesz egyszerű dolguk, hosszú a Farkas-féle lista, amely a Híd a munka világába program gyanús pénzköltéseivel kezdődik. A 75 százalékban uniós forrásokból indult programban az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) és az általa alapított foglalkoztatási szövetkezet nem a leghátrányosabb helyzetűek érdekében használta fel a pénzt. Az eredetileg ötmilliárd forintos keretből jutott több száz milliós gellérthegyi irodaházra, piaci árnál drágább autóbérlésre és tagtoborzásra – cigány emberek foglalkoztatására viszont annál kevesebb.

Hiába indult adóhivatali nyomozás, hiába vizsgálódott az Emberi Erőforrások Minisztériuma az ügyben, nem lett lényegi következménye a gyanús pénzköltéseknek. Sőt, miután a humántárca megállapította, hogy legalább tucatnyi szabálytalanságot követett el az ORÖ, már meg sem kísérelte lehívni az európai uniós forrást. Ez pedig azt jelentette, hogy a romák által addig elköltött 1,6 milliárd forintot az ORÖ-nek saját zsebből kellett volna visszafizetnie. Azért a feltételes mód, mert a kormány nagyvonalúságának köszönhetően ebből végül 1,3 milliárdot a költségvetésből pótoltak.

A Fidesz és a Lungo Drom együttműködése – ahogy Farkas a meghívóban fogalmazott – tizenhat éve töretlen. Sajnos, mivel ebben a több mint másfél elpazarolt évtizedben továbbra sem sikerült előrelépni a cigányság integrációjában. Pedig ez mindannyiunk érdeke lenne. Farkas Flórián mosdatása viszont csak a jelenlegi kormánypártoké. A politikus ugyanis még mindig több roma voksot tud szállítani 2018-ban, mint amennyit elbuknak a botrányai miatt. A polgári Magyarországot évek óta politikai terméknek tekintő Fidesznek pedig csak ez számít.
(mno)

Bal-Rad komm: “…A politikus ugyanis még mindig több roma voksot tud szállítani 2018-ban, mint amennyit elbuknak a botrányai miatt…”

-Az az igazán sajnos, hogy a még egyszerű beltenyészeti döbrögista “lakossági fórumnak” nevezett hordagyülekezetre is kokárdában parádézva vonuló, álmagyarkodó és álnemzetieskedő vén kecskék sem hajlandóak eltűnődni a dolgon. (Elgondolkodni meg végképp nem! A gondolkodás képességének legteljesebb hiánya miatt!) Már imádott vajdájuk is ódzkodik a moremaffia fejével való nyilvános parolázástól!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Morepolip a magyar torkon!” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .