Donbassz

A Trump adminisztráció a tavaly év végén befagyott, Ukrajnával kapcsolatos orosz-amerikai tárgyalások felújításának lehetőségén agyal. A The Washington Post úgy tudja, hogy T. Rex küügyér már meg is pendítette a témát az orosz diplomácia vezetőjének, Szergej Lavrovnak. Sőt, Tillerson már meghatalmazott kinevezlsét fontolgatja, Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki szárnysegéd partnerének.

A hír fölöttébb gyanús Moszkva számára, hiszen tombol Amerikában az elnökválasztásba való “orosz beavatkozás” vizsgálódása, és hát Washington épp most lengetett be újabb szankciókat Oroszország ellen. Mi több: a NATO-amelynek hirtelen az élére pattant Trump bohóc-éppen most szólította föl Oroszországot, hogy haladéktalanul vonja ki fegyveres erőit Abháziából és Dél-Oszétiából.

Ma Franciaország elnökéhez hivatalos az orosz államfő. Vlagyimir Putyin látogatásának apropoját a két ország 300 esztendővel ezelőtti diplomáciai kapcsolatfelvétele adja. Az orosz elnök és Macron francia államfő közösen tekintik meg az erre az alkalomra Versaillesben, az egykori királyi kastélyban nyílt Nagy Péter orosz cár emlékére rendezett kiállítást.

A műélvezkedésen túl alighanem fognak váltani néhány szót az ukrán-donbasszi válságról is, mint a “Normandiai Négyek” formáció résztvevói.

A ‘zoroszok által áthatolhatatlan erődöt kell építeni a valcmani birodalom keleti határaira! Csakis így lehet megvédeni Maradék-Ukrajnát ÉS A NYUGATI CIVILIZÁCIÓT a fenyegető veszedelemtől!-adta ki Turcsinov Hiéna a verdiktet Kijevbe. (Számunkra is ismerős lehet valahonnan ez az érvrendszer.)

Donbassz frontjain pedig a helyzet változatlan. Minden a megszokott “rend” szerint zajlik.

Annak viszont semmi jele, hogy a latorhad megkezdené a múlt héten Sztanyica Luganszka térségében végrehajtandó “lágyítást”! Viszont kilátásba helyezték az igéret visszavonását.

A donyecki frontszakaszon most is-mint általában-élénkebb az élet, mint a luganszkin.

Kiváltképp Gorlovka-Zajcevo szenvedte meg a valcmanista latortüzérség buzgalmát.

Krasznogorovka iskoláját is rendesen szétlőtték. A gond ezzel az, hogy Krasznogorovka hoholmegszállás alatt van. Éppen ezért Kijev most rettenetesen jajong a “szakadárok álnok támadása” miatt. Csakhogy ismét árnyékra vetődtek Kijevben. Krasznogorovka ugyanis harminc kilométernél valamivel messzebb van Donyecktől nyugatra. Az rendben van, hogy a “szakadároknak vannak olyan lövegeik amik elhordanak olyan távolra, de azok a lövegek viszont NEM A FRONTVONALON VANNAK! Hanem attól legalább tíz kilométerre keletre. Úgy meg már 40 kilométer a távolság Krasznogorovkától. Olyan löveg meg-NINCS! Ám ha van, akkor azt már rakétának hívják. Az meg nem csak egy iskolaépületet tépáz meg, hanem…

Alapos a gyanú, hogy újabb Avgyejevka “sztorival” próbálkozik Kijev.

A donyecki délvidéknek is kijutott az “örömből”, bár MÉG MINDIG “csendesebb a vidék, mint általában.

Életkép ostrom után. Kominternovoban tegnap egész nap lángoltak a gázvezetékek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .