Szíria

Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonálgatós hangulatban van az utóbbi napokban.

Kardigan ankarai maffiafőnökkel-többek között-arról beszélt telefonon, hogy talán jó ötlet lenne egy állandó közös katonai bázist létrehozni Észak-Szíriában.

Iráni kollégájával is beszélt telefonon. Újfent gratulált Hassan Rouhaninak az újraválasztásához, és kitárgyalták a szíriai helyzetet.

A Kreml sajtószolgálata eléggé szűkszavúan számolt be a telefonos tárgyalásokról.

Szíria külügyminisztériuma könyörgő levelet küldött az ENSZ BT-nek. Esdekelve kérik a testületet, hogy hasson oda az USA-nak. Ilyen szorgalommal amivel a civileket gyilkolja az amerikai légierő Északkelet-Szíriában, már kiirthatták volna a teljes rémkalifátust a világon.

A levél már javában úton volt, amikor az amerikai buzgalom ismét rátört az ISIS-re. Ezúttal a Raqqától mintegy hét kilométerre fekvő Ratleh Al Qasr nevű településre. Húsz helyi civil ott helyben belehalt, 27 került kórházba. Úgy vélik, hogy a halottak száma még növekedni fog. Arról nem szól a hír, hogy martalóc patkolt-e el a légicsapás miatt.

Oroszországban prioritás az Egyesült Államokkal való konstruktív párbeszéd. De sok minden függ attól, hogy az USA miként viszonyul a Szíriai konfliktushoz, illetve a nemzetközi terrorizmus elleni közös fellépéshez-nyilatkozta tegnap Igor Levityin az orosz államfő szárnysegédje tegnap Lettországban, a Balti Fórumon.

Az amerikai hadügy közleménye szerint a szíriai Hasaka tartományban tegnapelőtt meghalt egy 22 éves amerikai katona, bizonyos Etienne Murphy Loganvilya, Georgiai illetőségű. Az általa vezetett jármű felborult, és…

Homsz és Aleppo tartományok keleti, délkeleti fertályain a szír kormányerők könyörtelenül pusztítják a rémkalifátus martalóchordáit.

Homsz délkeleti részén az orosz helikopterek is kivették alaposan a részüket a Nagy Kalifátusista Vadászatból.

Kelet-Aleppo tartományban ma estére prognosztizálják az utolsó kalifátusista latorerősség Maskanak kézre kerítését. A kormánycsapatok már tegnap estig elfoglalták a város vasútállomását is. A martalócok pedig nem nagy harci kedvet tanúsítanak.

Hama kormányzóság keleti vidékén, Uqayrbat-tartománybéli ISIS fellegvár-városának vidékét hinti tegnap reggel óta az orosz-szír légipáros. Az ISIS álmoskönyvei szerint ez semmi jót nem jelent számukra. Úgy meg végképp nem, hogy ma reggel idegesítő hírt kaptak. Közelükbe érkezett a szír hadsereg 5. hadteste, és egy orosz tengerészgyalogos alakulat.

Néhány martalócnak nyilván a mostani lesz az utolsó Ramadan. Életükben.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Mindenki véleményét kérem!
    A helikopteres videó utolsó rakétatámadását követően, jól látom, hogy a felrobbant terepjáróból minimum 20 métert repülő katonák(?) elszaladnak?!?!
    3:07-től nézzétek!

    1. “A helikopteres videó utolsó rakétatámadását követően, jól látom, hogy a felrobbant terepjáróból minimum 20 métert repülő katonák(?) elszaladnak?!?!”

      Jól látod. 🙂 Valószínű valami kamu orosz propaganda felvétel lehet.

      1. És az oroszok azt propagálják, hogy ezeket ki se lehet nyírni..?
        Én valami másra gondolok, de az talán még lacii-nak is furcsán hangzana.

    1. Szerintem, és biztosra veszem, hogy maga szerint sincsen SEMMIFÉLE FELHATALMAZÁSUK a legitim Szír kormánytól, sem Bassar- El- Asszad Szír elnöktől a szírek pusztitásához,de még az irakiak pusztitásához sem. Ezt a felhatalmazást ILLEGITIMEN a dzsihadisták, az ISIS ruházta rájuk, a terroristák “elleni harc” leple alatt. Felszinileg “harcolnak” ellenük, de igazában, a valóságbanteljes mértéküleg támogatják őket, bizonyitottan, az Aleppoi harcok során, a kormánycsapatok kezeire került, amerikai, és persze Európai fegyverek garmadáinak a fényképei, videóiból, evel ön is teljesen tisztában van t. szigony. Azokat a videókat bizonyára ön is látta, nem mostani olvasója a mostani nevéni balrad.ru web oldalnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .