Donbassz

Moszkvában az Obrucsevszkij kerület 1100. számú általános iskolájában az idei tanévzáró ünnepség keretében tegnap bemutatták a “Donbassz gyermekei” című szoborkompozíciót.

Gyenyisz Szelezsnyov bronzból készült alkotása a bemutató után már útra is kelt Donyeckbe, ahol a “Donyeck Aréne” futballstadion melletti Komszomol parkban kerül végleges helyére. Mégpedig június elsején, a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából.

Andrej Klimos az Orosz Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzetközi Bizottsága alelnöke a G7-ek szankciósdi fenyegetését egy marginalizálódó szervezet Amerikához dörgölődzéseként értékelte tegnap. Ez az állásfoglalás “egy rituálé” mindösszesen, amivel Trumpnak igyekeztek most hízelegni. Gyakorlatilag semmi jelentősége nincs, ilyesmiket havonta szoktak kinyilatkozni.

Az Állami Duma Nemzetközi Ügyek Bizottsága elnökhelyettese sem lát “veszélyeket” a dörgedelemben. Alekszej Csepa kevés híján mazochizmusnak nevezte a szankciósdit, amit a kiötlői sem élveznek. Önmagukat korbácsolják, és jajgatnak a fájdalomtól.

A Luganszki Népköztársaság katonai szóvivője Andrej Marocsko tegnap közleményben “tette helyre” a 23-án keltezett kijevi hírt. Miszerint a Szvetlodarszk-íven a hoholerők áttörtek Debalcevo irányába.

Marocsko közleménye szerint-röviden és tömören-“ez egy hülyeség!”

“Nem egyéb, mint Kijev információs hadviselésének egy újabb akciója. Szeretnének pozitív híreket tolni a kudarcok elkendőzése érdekében. Így kívánják elterelni a figyelmet a a dezertálásokról, az egyre növekvő nem harci veszteségeikről, a rémisztő mértékű katonai fegyelemsértésekről és bűncselekményekről. Hazugság az egész!”-fogalmazott Marocsko.

Andrej Petrenyko a kijevi hadügy Tbilisziben ma egy konferencián arról beszélt, hogy az idei esztendő folyamán a Donbassz elleni ármánykodásaik során eddi 98 martalócuk veszett oda, és valamivel több mint 800 sebesült meg. (Megjegyezzük, hogy februárban az uglegorszki áttörési kisérletük során legalább kétszer ennyi volt a halottaik száma.)

A kijevi ordashad továbbra is mérsékelt intenzitással ostromolja Donbasszt. Ez persze sovány vigasz azoknak, ahová a kevesebb latorgránát valamelyike éppen becsapódik.

Kominternovoban ismét áram és gáz nélkül maradt minden. Egy “szerencsés” találat minden szolgáltatást megszüntetett.

Donyeckben Zaharcsenko a háború kitörésének évfordulóján demonstratív látogatást tett a legforróbb helyeken.

Ám talán a leglényegesebb mégis egy üzemlátogatás volt, a donyecki “Elektrotechnikai üzemben”!

Valcman Nyalókakirály is a front közelében ólálkodik. Tegnapelőtt rakétabandériumot nézett meg, tegnap pedig Mariupolban hőbörgött-jó szokása szerint alaposan benyakalva.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

 

“Donbassz” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Vyacheslav Alekseyevich Nikonov, orosz parlamenti biztonsági képviselő a pozsonyi GLOBSEC 2017 fórumon a résztvevők előtt kijelentette, hogy amennyiben USA vagy NATO erők lépnek ukrán vagy krími területre Oroszország kénytelen lesz használni a nukleáris fegyvereket bármely konfliktusban.Nikonov fenyegetése meglepően hangzik, de ez összhangban van a 2000-ben az aláírt új katonai doktrínával, amely válaszul lehetővé teszi a korlátozott mértékű nukleáris fegyverek használatát, ha nagyszabású agresszió éri az országot és a hagyományos fegyverzetek kritikus helyzetekben nem elegendőek az Orosz Föderáció nemzetbiztonságának megvédéséhez.

    http://themillenniumreport.com/2017/05/russian-lawmaker-we-would-use-nukes-if-us-or-nato-enters-crimea/

    http://www.defenseone.com/threats/2017/05/russian-lawmaker-we-would-use-nukes-if-us-or-nato-enters-crimea/138230/

    https://www.armscontrol.org/print/658

    1. T.Erzsi ! Csakhogy az úgynevezett “ukkrajna”már 300 éve Oroszország teljes jogu TERÜLETE ! Azaz Nagy, I. PÉTER CÁR atyuska idejétől, vagy még régebről, például az Orosz nagyfejedelemségektől !

    2. “Russia would be forced to use nuclear weapons in any conflict in which U.S. or NATO forces entered eastern Ukraine, a member of Russia’s parliament told an international gathering of government security officials on Sunday.”
      Kelet-Ukrajna, vagyis DNR és LNR, vagy közvetlen környékük.
      Nem kell feltétlenül átlépni a határt ahhoz, hogy azt egy ország agressziónak minősítse. Lásd: kubai rakétaválság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .