Emlékeztek még Szögi Lajosra?

HIDVÉGHI: AZ ORSZÁG EGYETLEN PONTJA SE VÁLJON NO-GO ZÓNÁVÁ!

A Fidesz kommunikációs igazgatója nem szeretné, ha “lemondanának” Pesterzsébetről vagy Magyarország bármely más területéről, és no-go zónák alakulnának ki.

Hidvéghi Balázs kedden a főváros XX. kerületében, a nemzeti konzultációról szervezett országjárás egyik állomásán azt mondta, a migráció komoly kihívás elé állítja az Európai Uniót.


Minden bajba jutott emberen segíteni kell, a brüsszeli bevándorláspolitika azonban elhibázott – jelentette ki. Nem a tömeges beengedés a helyes megoldás, mert az megváltoztatja a kontinens kulturális, vallási összetételét – szögezte le.
Megjegyezte: Brüsszelben és más nyugat-európai városokban egyes negyedeket teljesen átalakítottak az ott élő migránsok, Magyarországon azonban nem kívánatosak az Észak-Afrikára hasonlító no-go zónák.

A hétfői manchesteri robbantást szörnyű támadásnak nevezve úgy fogalmazott: nagy a tét. Továbbra is szükség van arra a határozottságra, amelyet a magyar kormány képvisel, mert fellépése megvédi Európát – hangoztatta.

Nem csak a terrortámadások erősödnek, hanem a politikaiak is – hívta fel a figyelmet a kommunikációs igazgató, rámutatva: fontos, hogy az emberek támogassák a kormányt, kiálljanak a politikája mellett.

A kommunikációs igazgató szerint nem csupán Brüsszel segíti az illegális bevándorlást: “globális ügynökszervezetek” dolgoznak azon, hogy minél több migráns érkezzen Európába. Soros György több százmillió dollárt áldoz erre a célra – mondta, hozzáfűzve: ezért kell átláthatóvá tenni, honnan és mire kapnak forrásokat a civilek. Közlése szerint a “Soros-hálózatnak” több mint kétszáz “megbízható szövetségese” ül az Európai Parlamentben.

Hidvéghi Balázs a fórumon hangsúlyozta, hogy az ország erősödik, de ez nem volt mindig így. Hét éve egy olyan államot vettek át, amelyet korábban csődbe vittek, eladósítottak, és ennek az emberek fizették meg a költségeit. A 2010 utáni időszakban azonban valami teljesen újat kezdtek el, és a miniszterelnök kitartása meghozta az eredményét – fogalmazott.

Hét év alatt hétszázezer új munkahelyet létesítettek. Csökkennek az adók, nőnek a bérek, mérsékelték a rezsit és az államadósságot is – sorolta, hozzátéve: a közüzemi díjak a legalacsonyabbak között vannak az EU-ban, míg korábban éppen fordítva volt.
“Kiállunk az értékeink mellett” – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, kiemelve a családok támogatását, az európai keresztény hagyomány védelmét és a nemzetegyesítés, a kettős állampolgárság kérdését is.
(MTI)

Bal-Rad komm: EMLÉKEZTEK MÉG SZÖGI LAJOSRA?

Képtalálat a következőre: „Szögi Lajos-kép”

OLASZLISZKÁRA?

11 éve volt! Régen volt! 2006-ban volt!

“AZÓTA” ELMENEKÜLT INNEN HATSZÁZEZER MAGYAR! NÉGYSZÁZEZER MAGYAR MENEKÜLNI SZÁNDÉKOZIK!

Döbrögisztán vajdaság-AZ EGYKORI MAGYARORSZÁG TERÜLETE!-egy komplett no-go zóna lett!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Emlékeztek még Szögi Lajosra?” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Járom a getokat és olyan nyomort látok Mország vidékén,hogy a Francia nogo zonák
    luxus hotelek hozzájuk képest.

    A Bányák és a TSZek bezárásával iszonyatos nyomor generálodott a magyar vidéken.

    Dél-Franciaország getoit ismerem mint a tenyerem,de ott nem havi 100 euros a költségvetés egy személynek.

    Van már pozitiv tendencia is pl tegnap voltam Ajkán és a BMW alkatrész gyárában a getokbol kiemeltek dolgoznak havi 200ezer Ft-ért ez pozitiv példa.

    De minap jártam egy somogy megyei getoba,és inkább nem irom le azt a nyomort amit ott láttam. Az egésznek az elszenvedöi a gyermekek,éhség,mezitláb,stb.

    Nem tudom összehasonlitani a Franciaországi getott a somogyival,ott franciában egy néger egy ora alatt töbet költ,mint somogyban egy gyerek heti étkezési költsége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .