Szíria

A manchesteri merényletet: ünnepli a rémkalifátus, és már a mára virradó éjjel azzal dölyföltek, hogy az ő pribékjük követte el az Allahnak oly nagyon tetsző cselekedetet.

“Ha van lehetőséged végezni egy hitetlen amerikaival, európaival – különösen egy rosszindulatú, mocskos franciával –, ausztrállal vagy kanadaival vagy bármilyen más hitetlennel azok közül, akik háborút viselnek az Iszlám Állam ellen, akkor hagyatkozz Allahra, és öld meg, amilyen úton-módon csak lehet. Ne kérdd mások tanácsát vagy véleményét. Ha nincs bombád vagy golyód, akkor zúzd be a fejét egy kővel, mészárold le egy késsel, gázold el, hajítsd le egy magas helyről, fojtsd meg vagy mérgezd meg. … És ha ezekre sem vagy képes, akkor köpd arcon!”

Ez az ő hitvallásuk! (Amit-ha a hazájukban gyakorolnak-a fene bánja!)

Itt azért felemlítenénk: egy a szíriai Idlibbe ternszportált lator azzal hencegett, hogy azonnal megy Törökországba, onnan pedig Európába! Amely tárt karokkal várja! Homsz-Szíria harmadik legnagyobb városa-tegnap abszolút latormentes övezetté vált. A pribékek mind át lettek toloncolva Idlibbe. Onnan aztán…

Nem nehéz még azt sem feltételeznünk, hogy a manchesteri pribék Döbrögisztánon keresztül utazott/érkezett.

Akciójának egyébként már 24 halottja, és 73 sérültje van.

De van persze olyan lator is, aki Idlibből már ne jut tovább. Mint pl. Abu Khaled. Ő a “szabad szírek” hírhedett páncéltörő rakétás mestere volt. Nagyon csúnya betegség végzett vele tegnap. Ólommérgezés nyuvasztotta ki. Már el is ásták.

Moszkvában a Közel-Kelet és Afrika ügyekben illetékes Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes megbeszéléseket folytat Szíria oroszországi nagykövetével. Riyad Haddad nagykövettel a deeszkalizációs zónákkal kapcsolatos dolgokat tekintik át.

Kardigan szultán washingtoni nagykövete rövidtávú taktikai döntésnek nevezte tegnap, hogy az USA fegyvereket szállít a kurdoknak, akik az ISIS ellen harcolnak. Tovább elmélkedve Serdar Kilic eljutott arra a megállapítára, hogy hosszú távon viszont stratégiai hiba ez a döntés Amerika részéről.

Raqqánál ezidőszerint szárazföldön csak a kurdok harcolnak a rémkalifátus ellen. Amely bűnbanda jószerével csak öngyilkosok vezette autóbombákkal képes védekezni.

Sok kárt ugyan nem képesek okozni, de kellemetlenkednek.

Az amerikaiak harci segítségéből pedig már valószínúleg elegük van a Raqqában és a környékén élőknek. Tegnap is serénykedtek uganis. A rémkalifátus “fővárosától” nem messze, nyugati irányban fekvő Kaderan városára csaptak le. A rémkalifátusista Almaq hírügynökség jelentése szerint 35 civil vált ádozattá. Viszont a hírt a ltorügynökségen kívül mások nem erősítették meg.

Aleppo tartomány keleti végein a kormánycsapatok beérték Ras Al-‘Ayn latormentesítésével. Maskanah még vár. Állítólag a hét végére kell hogy teljesen birtokba vegyék, és ezáltal az a vidék is ISIS-mentes lesz.

A vallási őrültek nem kis döbbenetlre ma reggel a Qaryatayn hegység keleti oldalán új frontot nyitott ellenük a szír kormányhadsereg. Így aztán a fenevadak kénytelenek az egyetlen lehetséges irányba menekülni,-a sivatagba.

Shwayda tartományban a kormányerők már mintegy 70 kilométer hosszon ellenőrzik a szír-jordán határt. A területen-mint kis szigeten-kuporognak a “szabad szírek” a hírhedett Al-Tanf falu mellett. Nagy arrafelé a nyugalom, mióta az orosz repülőgépek is megérkeztek.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Szíria” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Miről hirhedt az Al – Tranf falu ?

    Admin:

    Al-Tanf az a szír-jordán határ menti falu, ahol az amerikai gépek a műlt héten rálőttek az iraki Asszad-barát milicisták konvojára.

    1. Erről a támadásról szóló cikket elolvastam, és már ottan is úgy volt megemlitve, mint HIRHEDT. Csak azért érdeztem, hogy a multban történt-e ott valami tragikus esemény. A hirhedt jelzőt csak akkor szokták valamire ráragasztani valamire, valakire, ha valami tragikus esemény kapcsolódik egy településhez, avagy egy bizonyos személyhez a múltban, tisztelt Admin, legalábis én úgy tudom . Mondjuk e héten már hirhedté vált az a település, a mi számunkra. Én azt gondoltam, hogy a távoli multja miatt vált hirhedtté az a település. Köszönöm a tájékoztatását T. Admin.

  2. USA / NATO hamarosan támadást indít Damaszkuszra. A norvég különleges erők tegnap érkeznek Szíriába. Brit csapatok már Szíriában, a libanoni határon hatalmas katonai készülődés.Mondjam tovább? Oroszország alszik és a győztes mindent visz!Ez a terület már nem a diplomatáké!
    Miért nem állítja le Putyin az USA-t a szíriai csapatok bombázásáról?Itt valami nem gömbölyű, az tuti.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .