Brüsszel dacol velünk!

Brüsszel nem áll meg: 118 milliárd forint uniós pénz nyomul be Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe 118,9 milliárd forint uniós forrás érkezik a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára hétfőn Nyíregyházán.

Oláh Gábor a megyeházán megtartott partnerségi napon hangsúlyozta, ebből az összegből a megyeszékhelyen kívüli megyei települések a Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 89,3 milliárd, Nyíregyháza – mint megyei jogú város – pedig 29,6 milliárd forintot használhatnak fel.

A megyei Top-források mintegy harmadára, 34,6 milliárd forintra már nyerteseket is hirdettek. A támogatási szerződéseket június közepéig köti meg az NGM a pályázó önkormányzatokkal és szervezetekkel, akik ezután kaphatják meg a támogatási előlegeket – tette hozzá a helyettes államtitkár.
(MTI)

Bal-Rad komm: Hiába küzdünk kézzel-lábbal, furfanggal-erővel Brüsszel ellen, az a kialkudott júdáspénzt küldi rendületlenül. Döbrögi nem tiltakozik!

Lesznek mostmár Szabolcsban is térkövezett dűlőutak az almáskertekig!

Csak éppen almafa lesz egyre kevesebb!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .