Szavunk nem lehet!

63 millióból 1 kilométer bicikliút

Tolna és Fadd, illetve Dombori között 550 millió forintos támogatással 8 kilométernyi utat építenek, és 4,5 kilométernyit jelölnek ki, a kivitelezés várhatóan jövő év tavaszán kezdődik. Tamásiban 379 millió forint támogatással még az idén 11,6 kilométer kerékpárutat létesítenek, amelynek leghosszabb szakasza a városközpontot köti össze a város északi és nyugati iparterületével.

Bonyhádon is az ipari parkkal kötik össze a városközpontot 1,8 kilométernyi kerékpárút 205 millió forintos támogatással; Paks és Dunakömlőd között – a Tolna megyei önkormányzat adatai szerint – 540 millió forintért 2,5 kilométernyi szakaszt hoznak létre. Bátaszék-Alsónyék közötti egy kilométernyi kerékpárútra a két település 277 millió forintos támogatást kapott.

Szekszárdon egy korábbi döntés szerint 410 millió forintból a meglévő 7,7 kilométer mellé 15 kilométernyi útszakasz készül, amelynek köszönhetően a tolnai megyeszékhely észak-déli irányban átjárható lesz kerékpárúton.
(24.hu)

Bal-Rad komm: “…Bátaszék-Alsónyék közötti egy kilométernyi kerékpárútra a két település 277 millió forintos támogatást kapott…”

-Ez lesz ám csak az igazi bicikliút. Csak rá kell állni a biklivel, és odaviszi a keróst. Nem kell hajtani. Közben kellemes zene fog szólni. Meg a fene tudja még hogy milyen csudák lesznek még rajta. 2770 forintért centiméterenként!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .