Ok az izgalomra

A nyugdíjasokat nyugtatgatta Kósa

Képtalálat a következőre: „Kósa Lajos-mém”

A nyugdíjasok munkaerőpiaci elhelyezkedését célzó szövetkezeti szisztémáról beszélt Kósa Lajos az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy ha 50 nyugdíjas összeáll, akkor egy minimális induló tőkével piaci szereplővé válhatnak, és azt már a munkaadókkal kötött szerződések alapján határozzák meg, hogy ki mennyi munkát vállal mekkora ellentételezés mellett. A kormány azt garantálja, hogy az szja csak 15 százalék lesz, a nyugdíjuk érintetlen marad – fogalmazott.

Hozzátette: készítettek előzetes felmérést, illetve egyeztettek a nagyobb nyugdíjas szakszervezetekkel, szövetségekkel, akik támogatásukról biztosították az elképzelést. Az új lehetőség egymillió ember számára biztosítana lehetőséget a visszatérésre, számításaik szerint 500 ezer nyugdíjas felbukkanása a munkaerőpiacon hozzávetőlegesen 150 ezer, a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalót tudna pótolni a munkaerőpiacon.

Ez nem élethosszig tartó munkát jelentene, vagyis nem kényszerhelyzet: aki akarja vállalja, aki nem, az nem – jelentette ki, és közölte, hogy a nyugdíjas szövetkezetek beindulásának nagyobb a társadalmi jelentősége, mint a gazdasági.

Ezt követően megígérte a nyugdíjasoknak: soha semmilyen körülmények között nem hangzik majd el a kormány részéről az a mondat, hogy „nyugdíjemelés nincs, helyette tessék elmenni dolgozni”. Amennyiben a parlament támogatja a kormány elképzelését, az új lehetőség már júliustól beélesedhet – fűzte hozzá.
(Forrás: mno)

Bal-Rad komm: “…soha semmilyen körülmények között nem hangzik majd el a kormány részéről az a mondat, hogy „nyugdíjemelés nincs, helyette tessék elmenni dolgozni…”

-a “Magyarország jobban teljesít!”-meg hasonló kábításokon edződött nyugdíjasok (meg nem nyugdíjasok) elkezdhetnek aggódni! Döbrögiék olyasmit ugyanis soha nem fognak mondani, hogy…

Sót! Semmi olyasmit nem fognak mondani, ami a valóság! Amikor tehát Bihar Ura Fejenagy arról beszél, hogy a horda mit nem fog mondani-na akkor már van ok az izgalomra!

Hiszen egy dolog valamit NEM hallani!-és egy más dolog megélni! Az olyan meglepő!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ok az izgalomra” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Az imperializmus és a provinciákban kiépített állam kapitalizmus és helyi haszonélvezői, két fő csoportra osztja a rendszer rabszolgáit: profitot termel vagy nem termel profitot.
    Ebben a rendszerben mindig a jelen állapot számít,nem a régebben megtermelt óriási profit, nem számít, a hála, megbecsülés fogalmak a rendszer számára értelmezhetetlenek.
    A nem termel profitot kategória tagjai, a kizsákmányolás szabályai, mohósága szerint feleslegesek.
    Ezt egy példával érzékeltetve a 19.sz-ból:
    A gyereket szeretjük, mert kicsi és kisebb vájat kell a bányában, nagyobb profitot termel.
    Ma azért szeretjük a gyereket, mert a szülők minden mélységét a rabszolgaságnak vállalják, hogy neki adjanak, ezzel a profitukat kétszeresen növelik.
    Meg most már a gyerekek a bányában kevésbé profit termelőek, mint a gépek.
    Ha gyerek felnő, rabszolgaként hódol, ha megöregszik és nem termel,a különböző címen tőle elszedett javak, már nem számítanak, ő már profit csökkentő.
    A rabszolgák hitegetéséért fenntartanak nyugdíj rendszert de ez olyan, mint egy ígéret, a célja a rabszolga nagyobb motiválása, termelő szakaszában.
    De az örök cél az marad, hogy ezt ne kelljen kifizetni.
    Tehát adott a tőkés kezében a hatalom, adott a szándék-érdek és adott a rendszer alap, a kapzsiság és a pillanatban gondolkozás.
    Miért csodálkozunk, ez természetes folyamat.

  2. Ne azt nézzétek amit ezek mondanak , ha nem amit tesznek. Szerintük aki nyugdijas már hülye is.Vajon ők mikor ismerik meg a munka okozta fáradságot?? Kivánom nekik az érzést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .