Ahol az átlagbér 932 371 forint

Őrült növekedés Tállai fociklubjánál: dupla fizetések, tripla bevétel

Jelenleg a kiesés szélén táncol a mezőkövesdi fociklub, a tavalyi év azonban meglepően jól alakult gazdasági szempontból. Megtalálták maguknak a hirdetők a NAV-elnökhöz köthető mezőkövesdi csapatot, sőt az önkormányzat sem sajnálta tőlük a pénzt.

Kiemelkedő évet zárt tavaly a Mezőkövesd Zsóry FC, mely jelenleg az NBI-es tabella 10. helyét foglalja el 36 pontjának köszönhetően. A 12 csapatos NBI-ben ez azonban még könnyen kiesést is jelenthet a gárdának. Pedig tavaly anyagi téren szárnyra kaptak. Egy év alatt ugyanis közel a triplájára sikerült növelniük az értékesítésből származó árbevételt,

502 millió forint folyt be a kasszába a 2015-ös 179 millió forint után. A növekedés mértéke hosszabb idősíkon még megdöbbentőbb: 2012-ben ugyanis mindössze ennek töredékére, 27 millió forintra tettek szert.

A bevétel nagyobb része az MLSZ és MHLL jogdíjaknak köszönhető, valamivel több mint 300 millió forint folyt be ezen a címen, a második legnagyobb tétel azonban még ennél is megdöbbentőbb. 133 millió forint ugyanis csak hirdetésből és reklámokból származott. Összehasonlításként, a debreceni Loki tavaly alig 80 milliós bevételt szerzett ilyen formában. A Mezőkövesdnek viszont szüksége is van az egyéb módokon befolyó bevételekre, hiszen jegy- és bérletértékesítésből mindössze 16 millió forint folyt be a kasszába (a Debrecen ezzel szemben több mint 90 millióval “büszkélkedhet).

Látványos volt a növekedés az egyéb bevétel soron is, a 2015-ös 135 millió forint után tavaly 337 milliót tüntettek fel a soron. A növekedés szinte teljes mértékig a helyi önkormányzatnak köszönhető, mely tavaly 212 milliós támogatást adott a klubnak.

A bevételek megugrásával párhuzamosan a költségek is látványosan növekedtek: anyagjellegű ráfordításként 115 milliót költöttek a korábbi 104 millió után, a személyi jellegű ráfordítások ugyanakkor megduplázódtak, 519 milliót számoltak el a korábbi 233 millió után. A megugrás hátterében minden bizonnyal a bérek drasztikus emelkedése áll. A kiegészítő melléklet szerint a létszám mindössze 3 fővel nőtt 37-re, a bérköltséget egy főre és egy hónapra leosztva kiderül, hogy

a 2015-ös 442 622 forintos átlagbér tavaly 932 371-re ugrott.

Mindezek után a korábbi veszteség után tavaly már üzemi szinten is sikerült nyereséget kimutatni, 99,4 millió forintot, amiből az egymilliós adófizetési kötelezettség után 98,3 millió forint nyereség maradt a mezőkövesdi fociklubnál. A tulajdonosok döntése értelmében ez marad a társaságnál és az eredménytartalékba került áthelyezésre.
(mfor)

Bal-Rad komm: “…jegy- és bérletértékesítésből mindössze 16 millió forint folyt be a kasszába…”

-Ez a 16 milliós bevétel MÉG A FELÉT SEM FEDEZI A HAVI “BÉRKÖLTSÉGEKNEK”! Az ugyanis 34,5 millióra rúgott havonta! Ráadásul aligha hihető, hogy az az alkalmazott 37 fő a teljes alkalmazotti állományt jelenti.

Képtalálat a következőre: „pályamunkás-kép”

Mindenesetre Mezőkövesden még a a vakondtúrásokat visszataposó pályamunkás is “pezsgősvacsorázik” minden nap!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Ahol az átlagbér 932 371 forint” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Ez egy olyan csapatsport, ahol a labdát egy drága, füves pályán lábbal vezetik és kapura rúgják, Magyarországon kevesen mennek ki a mérkőzéseire, de ennek ellenére rengeteg pénzt ölnek bele, mire néhány focista és klub eljut odáig, hogy nagy nézettségű csatornák közvetítsék őket, jól fizető cégek reklámozzanak velük, neves csapatok vegyék meg őket, miközben a sporton élősködő üzletemberek és a játékosok degeszre tömik magukat? Lehet, hogy rosszul tudom, azért kérdezem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .