A bűn qrmánya a miénk

Hazacsalja, majd átveri a fiatal vállalkozókat a kormány

Többen kerültek csapdahelyzetbe, van, akinek az ötletét is lenyúlhatták. Több ellenzéki párt tiltakozik.

Másfél éve indította a kormány azt a programot, amivel 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást ígért azoknak a fiataloknak, akik Budapesten vagy Pest megyében indítanának saját vállalkozást. A pályázás feltétele egy 8 hetes képzés elvégzése, amit az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) végez. Tamás Hollandiából jött haza, februárban kezdte el a képzést, üzleti tervében azzal számolt, augusztusra megkapja a pénzt, és fejleszthetik a robotot, amit társával megterveztek – írja a 444.hu. A fiatal nevét védelmében a lap megváltoztatta. Aztán jött a szokásos időhúzás, csak augusztusban derült ki, hogy rossz volt a kitöltési sablon, amivel dolgoztak, így új tervet kellett írniuk, amire két hónap múlva bólintott rá az OFA.

A céget októberben alapították meg, hogy indulhassanak a pályázaton, de az eredményre még mindig várnak, az minisztérium mindig csak türelmet kér tőlük, a járulékokat viszont már fizetniük kell. Nem Tamás az egyetlen, aki így járt, az NGM alá tartozó hatóság egy pályázatot sem bírált el, ám többen szembesültek vele, hogy míg ők a minisztériumra várnak, más már megvalósította az ötletüket.

A pályázók képzését levezénylő cég, az IOSZIA Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény Kft. viszont így is jól járt, ők szervezik a képzést – ami ugye fut, annak ellenére, hogy a program döcög -, tananyagot dolgoz ki és mentori tevékenységet biztosít. A Kft. ügyvezetője Fülöp Henrik, aki jó kapcsoatot ápol kormánypárti politikusokkal.

Az ellenzék tiltakozik

A Jobbik szerint Orbánéknak eszük ágában sincs hazahívni az elüldözött fiatalokat, a program kudarca mutatja “az orbánizmus igazi arcát: a nemes célokat és hangzatos ígéreteket csapnivaló kivitelezés követi, amelyből a végén az ország helyett csak egy szűk haveri kör gazdagodik.” Az LMP szerint megmutatkozott, hogy a kormány csak “kamuprogramokat” indít a fiatalok hazahozataláért, az MSZP szerint vállalhatatlan, botrányos és aljas, amit a fiatalokkal művelnek, segítség helyett adósságba taszítják őket, de “a Fidesz-közeli vállalkozó” gazdagodik.
(HVG)

Bal-Rad komm: “…míg ők a minisztériumra várnak, más már megvalósította az ötletüket…”

-De hogy legyen még csavar a dologban: HA KISZÁLLNÁNAK A “PROGRAMBÓL”, a képzési díjat -ami 200 ezer forint-vissza kell fizetni! Na és kinek?

Fülöp Henrik cégének! Hiszen AZ KIKÉPEZTE ŐKET!

Csoda-e hogy fiataljaink menekülnek! “EZEK” még a szemüket is kilopják! Ami a kisebbikbaj lenne. De a jövőjüket is ellopják!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“A bűn qrmánya a miénk” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Minden esetre érdekes. Azt tudom tanácsolni a vállalkozóknak, hogy csak akkor kezdjenek bele, ha rendelkeznek a beindításhoz szükséges tőkével. Azt a 3 milliót meg később megkapják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .