Készülnek a tervek!

Juncker: újabb tervekkel állunk elő a következő hetekben

Az Európai Bizottság elnöke ismét bírálta konkrét említés nélkül Magyarországot a menekültügyi terherviselésből való kibújás miatt és a kohéziós alapokon keresztüli következményekre is figyelmeztetett a Salzburger Nachrichten és a Oberösterreichischen Nachrichten című osztrák tartományi lapoknak adott interjújában Jean-Claude Juncker.

Tegnap a finn pénzügyminiszter vetette fel az uniós támogatásokon keresztüli magyar retorziókat, illetve az Európai Parlamentnek is fontos esemény készülődik.

Emmanuel Macron francia elnök választási győzelmét az Európai Bizottság elnöke “a remény jeleként értékelte” Európa számára. Hozzáfűzte: “Macronnal számos közös célkitűzésük akad … az európai védelmi politikától kezdve, egy szociálisabb EU-n keresztül a gazdasági és monetáris unió erősítéséig.”

A centrista politikus választási győzelme mutatja, hogy az emberek képesek voltak különbséget tenni a populisták és a politikusok között, akik a bonyolult összefüggésekről nyíltan és világosan beszélnek. Kiemelte: “az emberek olyan politikusokat becsülnek, akik megoldásokat ajánlanak, üres jelszavak helyett”. Juncker szerint ezt bizonyítja Alexander Van der Bellen osztrák államfővé történt megválasztása is.

Az Európai Bizottság elnöke bírálta azokat a közép-európai államokat, amelyek – mint fogalmazott – elzárkóznak a menekültek uniós tagállamok közötti szétosztására szolgáló kvótarendszer elől. Juncker hangsúlyozta, hogy az elfogadott szabályozást be kell tartani.

“Azt sem tudom elfogadni, hogy a felekezeti hovatartozás legyen döntő abban, hogy bajba került embereken segítsünk-e vagy sem. Főleg a keresztény értékek által vezéreltek erkölcsi kötelessége, hogy menedéket nyújtsanak a menekülteknek” – mondta Junker. Az Európai Bizottság emellett javaslatot tett arra is, hogy a tagállamok hozzájárulásukat pénzügyi formában, vagy akár a közös határvédelemben történő erősebb részvétellel is teljesíthetik – tette hozzá.

“Egyvalamit azonban világosan kell látni. Aki szolidaritásban akar részesülni – például kohéziós alapok formájában -, annak szolidárisan is kell viselkednie. A szolidaritás ugyanis nem egyirányú utca – hangsúlyozta Juncker.

Az Európai Bizottság elnöke az interjúban hitet tett az egyre szorosabb integráció célja mellett.

“Ha akarjuk az EU-t és azt, hogy fair legyen a finanszírozása, akkor meg kell tudnunk beszélni ezt (a menekültválság terheinek elosztását – a szerk.). Az a célunk, hogy mindenki közösen legyen felelős (a tehermegosztásért – a szerk.). Ha nem, akkor ne kaphasd meg a pénzt” – ezt a Magyarországnak is erős üzenetet fogalmazta meg a Reuters-nek adott, egy tegnapelőtt megjelent interjúban Petteri Orpo.

A finn pénzügyminiszter szerint még több feltételhez kellene kötni a 2020 utáni uniós támogatások kifizethetőségét, így például a menekültválságból fakadó terhekből való részesedéshez is és jelzése szerint erről már más nettó befizető tagállamokkal is egyeztettek. Finnország egyébként a 2015-ben indult menekültválság nyomán mintegy 32 ezer embert fogadott be eddig.

A Reuters emlékeztet rá, hogy a finn kormány múlt héten már tárgyalt a 2020 utáni közös uniós költségvetés kereteiről, a finn célokról és ezt követően a közleményében leszögezte: szükséges az EU-támogatásokat további feltételekhez kötni a jövőben.

Ehhez kapcsolódóan az interjúban a pénzügyminiszter úgy fogalmazott:

“Fontos része az európai projektnek az, hogy az új és fejlődő tagállamokat támogatjuk. De ha előretekintünk, például a menekültválságra, nem maradhatunk tétlenek, ha a nettó befizetők felőli támogatásoknak örülnek, de a terhermegosztásnak nem.”

A mostani finn fenyegetés ebből a szempontból új és fontos, hogy ez már a 2020 utáni újabb uniós büdzsé szabályrendszerébe vezetné be a menekültügyi terhek és a pénzkifizetés kapcsolatát.
(Forrás: portfolio)

Bal-Rad komm: Amint az várható volt, a galliai elnökválasztás fordulópontot jelentett az EU-vezérkar eddigi türelmes magatartásában Döbrögi iránt.

A vadul atlantista Macron diadala lökést adott a vajdánk szervezkedéseit rosszul viselő gazdakörnek.

Macron üzent Döbröginek, Juncker máris repült a hagyományosan gallhitű Bukarestbe. Beindul lassan a bosszúüzem. Macron és a taljánok után már finn tesóink is fogyókúrára fognák Döbrögit. Egészen sajátságosan értelmezve az uniós szolidaritás fogalmát. Maguk is elhivén azt, hogy ŐK TESZNEK JÓT A MAGYAROKKAL AKKOR, AMIKOR EGY 16 ESZTENDŐS FUTAMIDEJŰ LÍZINGELÉS SORÁN IDECSEPEDTETETT JÚDÁSPÉNZT ÁTUTALNAK.

Amely júdáspénz max. negyedára a megkaparintott magyar vagyonnak, más egyéb “vonzatokról” és előírásokról nem is beszélve.

Nyilvánvaló, hogy bosszúvágyukat ki fogják élni! Döbrögi ellen!-de a mi kárunkra.

Ismét előkerült a bűvös 2020-as dátum. Mint a teljes kiszárítás kezdete. És hát-ha még egyáltalán beszélhetünk ma magyar államiságról-a magyar államiság végéről.

A lízing futamideje kitelik 2020-ban. A lízingdíjat is gyakorlatilag mi fizettük! A lízingelő pedig-az EU-végleg birtokba fogja venni országunkat!

Döbrögi eddig szeretné kihúzni BIRTOKA élén!

Ám a jelek szerint Junckerék szeretnének másokat is júdáspénzhez juttatni! Többet a kialkudottnál nem akarnak-és nem is fognak-fizetni! DE A HÁLÁTLAN DÖBRÖGI ZSEBEIT NEM AKARJÁK TOVÁBB TÖMNI!

Junckerék is terveznek!

Végülis mi leszünk a terveik nagy vesztesei! Nem Döbrögi!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Készülnek a tervek!” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Orbán után mi lesz itt? Megmondom. Liberális diktatúra. Aki ezt akarja, csak Orbánozzon bőszen!

    1. Jelenleg is ez van!!Orbán egy bűnöző tolvaj,akit véd az ügyészség.Az ilyen Orbán fanoknak a CÖF-ben a helyük,nem pedig itt!Az admin is berak egy marhaságot,mert hozzánk egyetlen migráns sem akar jönni.

      1. Tényleg!? Akkor az Üllői út-József Körút-Ferenc Körút környékén tegyen egy sétát! Hátha észreveszi azt az egyetlen egy migránst! Bár lehet, hogy felesleges. Önnél egy vakondok is világosabban lát!

        1. Tegnap leegyeztettem a dominós telefonomat,amit tíz éve használok hogy én,én vagyok.
          Jó ,mi?
          Azon a környéken a ’80-as években is volt elég.

    2. Nem érzek semmi változást 2010 óta, és ha ’18-ban leváltják, utána sem fogunk. Gyarmaton csak “Parancs, értettem!” van.

  2. Ezek nyugaton könnyen beszélnek, ők még nem éltek meg muszlim megszállást, mint Magyarország, anno 150 évet. Ugy hogy ők kussoljanak és 150 év után lehet nyilatkozni.A Fidesz miért nem mondja ki az igazat: mi magyarok már nem tudunk további élősködőket eltartani.Van ugyanis 1,3 millió cigányuk, és 400 ezer zsidónk, ebből összesen 1 millió az élősködő, ingyen élő.Nyugaton ez az arány kedvezőbb, tőlünk már csak Bulgáriába rosszabb a helyzet. Na hát ezért nem kellenek ide a sáskák.Csak ki kellene már végre mondani.

  3. Makron Junckerrel inkább ugasson a Francia gyarmat tartás szépségeiről és az ebből fakadó előnyökből.
    Nem kelet Európát kellene ekézni hanem mélyen magukba nézni.
    Jobb lenne ha Afrikai ténykedésükről böfögnének és az abból származó évi 500 milliárd dolláros afrikától elrabolt vagyonról.Ezek a politikusok annyira szeplőtlenek hogy hamut szórok a fejemre !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .