Tombol a demokráczia Perkátán

Perkátán kap szobrot Horthy Miklós

A perkátai önkormányzat szerint három magánszemély kereste meg a nagyközség vezetését azzal, hogy milyen jó lenne a Sport és Dózsa György utca sarkán szobrot állítani vizéz nagybányai Horthy Miklós kormányzónak. Somogyi Balázs fideszes polgármester és az önkormányzat fideszes többsége ebbe készséggel bele is ment, így május 20-án le is leplezik majd Magyarország legújabb Horthy-szobrát.

A helyi lap szerint Horthy egy mellszobrot kap, és ez a mellszobor már az önkormányzatot megkereső három magánszemélynél van, ők csak arra kértek és kaptak engedélyt, hogy a szobor Perkátán közterületen helyezhessék el. Az önkormányzat ebbe településszépítési céllal és a „szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságára” hivatkozva egyezett bele.

Az önkormányzat hangsúlyozta, hogy az ilyen szoborállításnak Magyarországon semmilyen törvényi akadálya nincsen, és nekik nem is kerül semmibe a dolog, mert a május 20-i leleplezőünnepséget is az adományozók szervezik majd meg. Az ünnepség meghívója szerint Somogyi Balázs polgármester mellett eljön a leleplezésre Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya és Hegedűs Loránt Jobbik-közeli lelkész is.

Korábban több fideszes, köztük a Perkáta melletti választókerület korábbi képviselője, L. Simon László is azt mondta, hogy Horthynak nem nagyon kellene Magyarországon szobrot állítani. Orbán Viktor miniszterelnök pedig a parlamentben mondta el, hogy ilyen szoborállítást ő nem tud támogatni. Egészen pontosan így fogalmazott:

“…nem fogok támogatni személy szerint egyébként Horthy Miklósnak történő szoborállítást sem, aki egyébként a magyar alkotmány szerint egy olyan időszakban volt politikai vezető, amit a magyar alkotmány világosan úgy határoz meg, hogy Magyarország elvesztette a nemzeti szuverenitását. (…) csak azt a tényt rögzítem, hogy olyan politikusnak nem támogathatja a kormány a szoborállítását, aki elnyomókkal működött együtt, és kollaborált Magyarország elnyomóival, akármilyen egyéb érdemei is vannak.”
(444)

Bal-Rad komm: “…akármilyen egyéb érdemei is vannak…”

-Amennyiben a nemzettragédiák okozása, az azokban való aktív részvétel érdem, úgy a whytézz korrmányzó úrr érdemey elévülhetetlenek!

Tán nincs is a Kárpát-medencében magyar család, amely a whytézz tekintethess korrmányzó úrr neve hallatán ne ejthetne könnyet.

Perkáta döbrögista többségű önqrmányzata igazán büszke lehet önmagára.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Tombol a demokráczia Perkátán” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Perkáta példát mutat, Budapest szégyellheti magát. Remélem, hogy egyszer a Megyeri hidat is átnevezik a két A betűt formázó pilonjáról Apponyi Albert híddá! A trianoni és az azt követő sokkból kiutat mutató revizionista hősöket megilleti a tisztelet!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .