Politikai alkuszok

Sneider: A Jobbik vádalkut kínál Simicska Istvánnak (!)

A Jobbik egyik vezető személyisége feltehetőleg Lajosra gondolt, ez azonban semmit sem von le állításai értékéből.

Vádalkuval segítene Simicska Lajos oligarchán a Jobbik egyik vezető politikusa, Sneider Tamás. A párt frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés alelnöke egy lakossági fórumon arról beszélt: ha a milliárdos feldobja a miniszterelnököt, esetleg kisebb büntetéssel megúszhatja – írja a Magyar Idők.

A lap a PestiSrácok.hu birtokába került hangfelvétel alapján írta meg, hogy a Jobbik alelnöke április 26-án a Veszprém megyei Zircen tartott lakossági fórumot, amelynek végén egy résztvevő azt kérdezte tőle, mi igaz a Jobbik és Simicska Lajos közeledésének híréből.

„Simicska Istvántól egyetlenegy fillért nem fogadtunk el, és nem is kívánunk elfogadni” – magyarázta hallgatóságának a politikus, nyilvánvalóan eltévesztve az oligarcha keresztnevét. Kijelentette azt is: teljesen egyértelmű, hogy amikor a Jobbik elszámoltatásról beszél, az is mindenkire vonatkozik. Így Simicskára is. Felvetette: „Hát hol hirdessünk? A Fidesz plakátjai és Simicska plakátjai vannak Magyarországon. Ez a két lehetőség van.”

„Magyarországon létezik a vádalku. Mosolyogva nézegettem különböző híradásokat, hogy ha Simicska bemártja a miniszterelnököt, akkor saját magát is tönkre fogja tenni. De vannak ilyen dolgai, ennek köszönhetően akár kisebb büntetéssel is megúszhatja, ha feldobja a miniszterelnököt, hogy ő mennyit lopott és hogy a különböző vagyonok hogy kerültek oda hozzá” – vázolta a lehetőséget a jobbikos vezető politikus a fórumon.
(Forrás: atv)

Bal-Rad komm: Hát igen! Előbb-utóbb elő kellett állni valamilyen szinten a politikai zsibvásár eme két alkuszának is a farbával. Simicska ragaszkodik a sokmilliárd megtartásához-ezért hajlandó belőle áldozni valamit-MINT ELADÓ! Még egy kis habot is kenne rá.

A Jobbiknak tetszik az ötlet, de abból CSAK NEKIK lenne kézzelfogható profit, az ország pedig leshetne tovább. Eladó-vevő jól járt!-az áru-AZ ORSZÁG!-tovább törődik.

A RENDSZERVÁLTÁS KIVITELEZŐIRE, HASZONÉLVEZŐIRE KIVÉTEL NÉLKÜL EGY MEGTORLÁSI TÖRVÉNY SZERINT A LEHETŐ LEGKEMÉNYEBBEN LE KELL CSAPNI!

Minden náluk és hozzájuk köthető személyeknél föllelhető vagyonukat időkorlát nélkül elkobozni, állami tulajdonba venni, a bűnözőket pedig deportálni életük végéig. Szibériába!

OTT ROTHADJANAK MEG!

“EZEKKEL” ALKUDOZNI NEM LEHET! Aki leáll velük alkudozni, az ő szintjükre süllyed le! CINKOSUKKÁ VÁLIK!

“Politikai alkuszok” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Orbánra nem Simicska jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem azok a külföldi titkosszolgálatok, amelyeknek sérti az érdekeit a tevékenysége. Amíg Gyurcsány volt hatalmon, akkor sem nézték jó szemmel az amerikaiak, hogy ennyire jóban van Putyinnal. Önként léptünk be a NATO-ba, ebből kifolyólag önként mondtunk le a szuverenitásunkról. Orbán abban reménykedik, hogy a Trump kormányzat nem fogja ellenük alkalmazni a rezsimváltó politikájukat. Az Átlátszó írta egy informátorukra hivatkozva, hogy a kormány komolyan tart attól, hogy megismétlődik 2006.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .