Szíria

Az orosz HM tegnap este közleményben tudatta: Szíriában tegnap feladata teljesítése közben elesett Alekszej Bucselnyikov tüzéralezredes, katonai tanácsadó. Egy orvlövész lőtte le.

A Germánia Ribanczával tegnap lefolytatott szocsi tárgyalásain Vlagyimir Putyin a leghatározottabbak kiállt Oroszország eddig is képviselt álláspontja mellett a szíriai Khan Shaykhunban közel egy hónapja megesett “vegyitámadás” kapcsán. Az orosz államfő kihangsúlyozta az alapos, teljeskörű és elfogulatlan nemzetközi vizsgálat fontosságát, mint Oroszország ELVÁRÁSÁT!

Vlagyimir Putyin egyúttal kihangsúlyozta, hogy Oroszország a leghatározottabban elítéli a vegyi és bakteriológia fegyverek alkalmazásának minden formáját.

Az orosz államfő ma Szocsiban fogadja Törökország szultánaspiránsát. Kardigannal főként Szíriá dolgairól fognak főként beszélgetni. Az ankarai Keresztapa tegnap óta fölöttébb földúlt lelkiállapotban leledzik, hiszen terveivel igencsak ellenkező dolgok estek meg Afrinban és attól keletre. Hadserege kurd területekre vonulásának útjába álltak az orosz és amerikai békefenntartók. Ez pedig akadály Kardigan közel-keleti kalifátusteremtő birodalmi vágyainak útjában. Vajon előcigánykodik-e valami ötlettel ma? Meglátjuk. Vagy nem! Mindenesetre elindulása előtt agyba-főbe dicsérte az orosz-török együttműködést Szíriában. Még Szíria területi integritása megőrzésének fontosságát is kiemelte.

Mindenesetre Kardigan törekvéseitől függetlenül is, de zajlanak az események Szíriában. Sok helyen ráadásul az ankarai maffia kedvenceinek és támogatottjainak kárára.

Palmürától keleti-éstzakkeleti irányba ismét beindult a kormányerők offenzívája a rémkalifátus pribékhordáinak teljes megsemmisítése céljából.

A tegnap Tartusból és Latakiából érkezett friss erőkkel már ma kora hajnalban-közép-európai idő szerint még éjfél előtt-nekimentek a kalifátusistáknak. Deir-ez-Zor irányába lódultak meg. Jelenleg Al-Sühne ostromával bíbelődnek.

Raqqa és Tabqa környékén a kurdok-bár becsülettel ostromolgatják ami előttük van-sokra nem jutnak. Valami komolyabb, hatékony segítség szükségeltetne nekik a jobb eredményekhez.

A “Faylaq Al-Rahman” bűnbanda latorvezére ma reggelre otthagyta pribékhordáját a kelet-ghutai katlanban. Abu Muhammad Al-Kurdi egyszerűen nem vágyott még a Paradicsomba. Megszökött. Egy ellenbandánál, a “Jais al-Islam” hordánál lelt menedéket. A két martalócbanda eddig sem szívlelte egymást különösebben, de most izzanak a szenvedélyek!-hullanak a pribékek.

Ráadásul a szír kormányhadsereg ma reggel Damaszkusz keleti elővárosában, Al-Kabababan éppen arrafelé indított meg egy nagyszabású akciót.

Asztanában ma reggel megkezdődött a szíriai “megbékélési” konferencia negyedik fordulója.

“Szíria” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Amerikai kommentelök Sziriàval kapcsolatos iràsaibol:
    *Ugy làtszik, hogy Oroszorszàg az egyetlen orszàg, mely a nemzetközi jog ès az erkölcs alapjàn
    cselekszik. Nagy elismerès Mr. Putyinnak, Mr. Lavrovnak ès a többieknek.
    *A nemzetközi közössèg nem akarja akceptàlni (màrmint Asszad elnököt)!
    Miota a nemzetözi közössèg dönti el egy orszàg belpolitikàjàt? Le tudja-e cserèlni a nemzeközi
    kzössèg az USA vezetöit?
    *Mi az ördögöt csinàl az USA Sziriàban? Szokàs szerint izraeli mesterèt szolgàlja.
    *Szaddam Husszein, Kadhafi ès Asszad àllama szekulàris volt; a nöknek ès a kisebbsègeknek
    jogaik voltak. Ezzel szemben az USA elönyben rèszesiti a közèpkori Szaud-Aràbiàt.
    *Micsoda kèpmutato ez a Tillerson! Az USA az utolso 13 èvben több mint 10 millio embert ölt meg.
    Ès mèg ök nevezik Asszadot – aki a hazàjàt vèdi – hàborus bünösnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .