Donbassz

Donbassz ügyében a Kommerszant orosz újság szerint a tegnapi orosz-német csúcson az álláspontok a korábbinál is összebékíthetetlenebbekké váltak. A lap helyszíni tudósítása szerint érzékelhető volt, ahogyan az orosz államfő és a kanzlerina között a “szakadék percről percre szélesedett”.

Ráadádul a germán lotyó előhozakodott azzal a követeléssel, hogy a kijevi junta ordashada ellenőrizhesse még az orosz-donbasszi határokat is, és majd csak azt követően lehetne választásokat tartani Donbasszban.

Mindössze annyiban volt “donbasszilag” egyetértés, hogy a szerintük sem működő minszki megállapodásnak nincs alternatívája, és hogy a “Normandiai Négyek” formációnak továbbra is komoly feladata-szerepe van/lesz.

Mivelhogy a Putyin-Trump telefonos megbeszélésnek nem volt kardinális témája Donbassz, ezügyben előremozdulás-ha a Nyugaton múlik-nem várható! Kérdés, hogy mi fog történni a következő “esedékes nagy lehetőség”, a hamburgi G20-csúcsig? Az meg még több mint két hónap múlva lesz.

Most mindenestre a következő “nagy feladatra” készülnek Oroszországban is, és Donbasszban is. A “Győzelem Napja” 72. évfordulójának méltó megünneplésére.

Tegnap Luganszkban Eleonora Forentsa, az Európai Parlament olasz képviselője bejelentette: következő jelenése során az EP-ben föl fogja vetni-javaslólag-a Luganszki Népköztársaság hivatalos elismerését. Már a hír hallatán fuldokolni kezdett a dühtől a kijevi udvar.

Amíg Szocsiban bősz vízgereblyézés zajlott, a donbasszi frontokon érzékelhetően sűrűsödtek az események.

A donyecki frontszakasz szinte minden telepölését ágyúzta-lőtte valamivel a valcmanista latorhad. Leginkább az északi-donyecki-íven szaporodtak meg az ostromjelenségek. Sőt, tegnap Uglegorszk környékén megpróbálták Valcman martalócai áttörni a népköztársaságiak vonalait.

Zajcevoban újabb négy hát-lakás vát ma reggelre romhalmazzá.

Ismét áll a donyecki szivattyútelep. Tegnap délután kezdődött az ostroma, és kitartott egész hajnalig.

Jaszinovataja ma reggeltől áll ostrom alatt.

Donbassz is az ogyesszai pogrom áldozataira emlékezett tegnap.

Lugansz:

Donyeck:

Ogyesszában a helyszínen emlékeztek:

Megemlékezés volt Moszkvában is:

“Donbassz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Szergejék odabaxhatnának végre egy méreteset ennek a szar galiciáner rohadék bandának.

  2. https://www.google.sk/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=4&ved=0ahUKEwi34Mf29NPTAhWiJJoKHZdCB2kQFgg_MAM&url=https%3A%2F%2Ftvzvezda.ru%2Fnews%2Fvstrane_i_mire%2Fcontent%2F201705031333-zgby.htm&usg=AFQjCNGiMx3YMLYhrEA65ABadETbbZsc9A Az Uki nacionalisták május kilencedikén, szerintem provokativ felvonulástrendezni “szmertnij polk” név alatt, a “bezszmertnij polk” mintájára. Úgy látszik Kijevben igencsak fel fog forrósodni a légkör jövő héten kedden. Ez a Nyikolaj Kohanovszkij nem Kárpátukrajnából származik “véletlenül “

  3. Amint olvastam a Putyin-Merkeli “találkozóróli cikket, itt a balradon hát, már úgy tüniknekem mintha Putyin is kezné a türelmét vesziteni, mivel jókat odasózogatott a germám ribancnak, és kezd őszintébben, az igazságnak megfelelően,és keményebben Donbasz ügyben nyilatkozni. Lehet,hogy kezd világosabban látni átlátni a nyugati “partnerek” sűrü szitáin, vagy kezdi a türelmét elvesziteni,amin nem is csodálkkoznák. Az oda sózással már Szergejék elkéstek, volt,lett volna rá lehetősége, két, sőt három alkalommal is . Először a Krím félsziget visszavételekor. másodszor, harmadszor amikor két ízbenis a hadsereg közvetlenül néhány centire voltMaradék Ukrajna határától.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .