Egy kis történelem: a Kondor művelet

A Kondor műveletben résztvevő latin-amerikai országok

A CIA „Kondor-hadművelete”: piszkos háború, halálbrigádok és az eltűntek

(…)

A Kondor-hadművelet hat, USA által támogatott katonai rendszer – Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Paraguay és Uruguay – titkosszolgálatainak rejtett szövetségét jelentette, mely az 1970-es évektől az 1980-as évek elejéig működött.

A Kondor-hadművelet során a titkosszolgálatok közös erővel kutattak fel több ezer, baloldali csoportokhoz való kötődéssel gyanúsított embert, táborokba, vagy titkos börtönökbe hurcolva őket. Akiket kihallgattak, megkínoztak, majd kivégeztek és titokban eltemettek, az „eltűntek” néven váltak ismertté. Akiknek sikerült elmenekülni a saját országuk titkosrendőrsége elől, azokat gyakran letartóztatták és megkínozták a Kondorban részvevő más országokban, míg végül visszaküldték őket oda, ahonnan menekültek, hogy kivégezzék őket. A Kondor ügynökei titkos műveletekben nem csak Latin-Amerikában, hanem az USA és több európai állam területén is azonosítottak, illetve meggyilkoltak disszidenseket.

Ennek a baloldaliak és más ellenzékiek elleni titkos és multinacionális titkosrendőri és katonai szövetségnek a csúcspontja 1975 és 1978 között volt. Ezen „piszkos háború” eredményeként összesen körülbelül 35000 embert gyilkoltak meg, sokukat nyom nélkül eltüntetve. További százezreket letartóztattak, illetve megkínoztak.

A Kondor kezdetei

A Kondor történelmi gyökerei hosszú időre, egészen az 1945-ös mexikóvárosi Pánamerikai Konferenciáig nyúlnak vissza, ahol az USA elkezdte meggyőzni a dél-amerikai katonai vezetőket a kommunizmus növekvő regionális veszélyéről. Ezt 1945-ben kölcsönös katonai együttműködési és segítségnyújtási egyezmények követték. Ezek amerikai fegyverekkel való ellátást, amerikai katonai tanácsadók alkalmazását, illetve latin-amerikai tisztek amerikai kiképzését is magukban foglalták, az amerikai hadsereg panamai katonai iskolájában.

A „kommunizmus elleni kontinentális védelem” Fidel Castro 1959-es kubai forradalma után tovább erősödött.

A következő évben Bogart tábornok, az USA Déli Parancsnokságának vezetője meghívta latin-amerikai kollégáit panamai katonai támaszpontjára. Ennek folytatása az Amerikai Hadseregek Konferenciájának (CAA) évenkénti összehívása lett, melyekből az első találkozót Panamában tartották. Utána áttették a West Point-i Amerikai Katonai Akadémiára, és 1965-től kétévessé vált. Ezekből a West Point-i tanácskozásokból született a majdani, titkos Kondor-hadművelet.

A második találkozón, a baloldali ellenzéki mozgalmaktól tartva, az amerikai és latin-amerikai katonai vezetők megerősítették a titkosszolgálataik közötti kapcsolatokat. A CAA állandó bizottságot állított fel a Csatorna-övezetben az információcsere biztosítására. Innentől kezdett egy kontinentális információs hálózat, és rendszeres titkosszolgálati találkozók rendszere működni Argentína, Paraguay, Brazília, Uruguay, Bolívia és más országok között. A katonai attasék hálózatán keresztül katonai titkosszolgálatok, halálbrigádok, és titkosrendőrségek által szállított akták és más információk váltak kölcsönösen hozzáférhetővé ezen országok számára.

1968-ban Porter tábornok, az USA Déli Parancsnokságának vezetője fejtette ki a latin-amerikai radikális és szocialista erők elleni harc stratégiáját, mely nagyon hasonlónak tűnik a Kondor végleges tervéhez. Szerinte „a belbiztonsági erők országon belüli és országok közötti összehangolt együttműködésének megkönnyítése céljából… a regionális kooperáció előmozdítására törekszünk integrált irányító és ellenőrző központok felállítása, továbbá közös gyakorlatok vezetése illetve közös műveletek kidolgozása által”.

1973 szeptember 13-án Caracasban a CAA 10. találkozóján Fortes tábornok, a brazil hadsereg tisztje a kommunizmus elleni harc közös akcióját illetően kijelentette, hogy „az egyetlen hatékony módszer a tapasztalat és az információ megosztása, továbbá kérés esetén technikai segítség biztosítása”. Erre alapozva a CAA eldöntötte, hogy „bővíti az információcserét a terrorizmus elleni harc, és a különböző országok felforgató elemei feletti ellenőrzés céljából”.

Azt követően, hogy Chilében (1973) és más dél-amerikai országokban is katonai rendszerek kerültek hatalomra, 1976-ig Argentína maradt a chilei, uruguayi, bolíviai menekültek célállomása. Az argentin fegyveres erők válasza az elnyomás fokozása, és egy katonai halálbrigád, az AAA (Argentin Antikommunista Szövetség) felállítása volt.

1974 márciusában chilei, bolíviai és uruguayi rendőri vezetők találkoztak az argentin szövetségi rendőrség parancsnokával, Alberto Villarral (aki egyben az AAA egyik alapítója volt), hogy megbeszéljék a közös fellépés lehetséges módját a több ezer „felforgató elem”, vagyis politikai menekült eltüntetése céljából. A chilei képviselő, a titkosrendőrség tábornoka, azt javasolta, hogy minden nagykövetségre nevezzenek ki egy katonai vagy rendőri összekötőt országaik katonai és rendőri akcióinak összehangolása céljából. A találkozón továbbá döntés született egy hírszerzési központ felállításáról, „ahol információt szerezhetünk az egyes marxistákról, valamint kicserélhetjük információinkat egyes politikusokról. Szabadon kell mozognunk Bolívia, Chile és Argentína határain keresztül, és területükön hivatalos meghatalmazás kérése nélkül tevékenykedni.” Villar megígérte a küldötteknek, hogy az argentin rendőrség külügyi osztálya gyorsan fog eljárni mindazon külföldiekkel szemben, akiket a szomszédos junták likvidálni akarnak.

A Kondor erőszakos születése

1974 augusztusára idegenek, elsősorban bolíviaiak holtteste kezdtek feltűnni Buenos Aires szeméttelepein. Szeptember 30-án egy CIA-ügynök (Michael Townley) által vezetett chilei katonai osztag bombamerénylete végzett az emigráns Carlos Prats tábornokkal (a chilei hadsereg vezérkari főnöke az 1973 szeptemberi katonai puccsig), aki a Pinochet diktatúrájával szembenálló ellenzék egyik vezetője volt.

Katonai és rendőri egységek szelték át a határokat titkos műveleteket végrehajtása céljából. 1975 márciusában és áprilisában argentin és uruguayi rendőrök több mint két tucat uruguayit tartóztattak le Buenos Airesben, közösen hallgatva ki őket az argentin rendőrségen.

Májusban a paraguayi rendőrség egy egyesült földalatti ellenzéki csoport két képviselőjét tartóztatta le. Egyikük Jorge Fuentes Alarcón, a chilei MIR (Baloldali Forradalmi Mozgalom) vezetője, a másik Amilcar Santucho, az argentin ERP (Népi Forradalmi Hadsereg) képviselője volt. Ezek a chilei és argentin gerillaszervezetek más csoportokkal együttműködve harcoltak a régió elnyomó rendszerei ellen. Fuentes és Santucho éppen Párizsba tartott egy ellenzéki találkozóra, amikor elfogták őket.

A letartóztatásukat követő katonai akcióban legalább négy ország titkosszolgálata volt érintett, beleértve az amerikai FBI-t is. Robert Scherrer FBI-tisztviselő feladata volt a különböző rezsimek titkosszolgálati összeköttetésének biztosítása. Fuentest paraguayi és argentin ügynökök, valamint az amerikai nagykövetség tisztviselői hallgatták ki Buenos Airesben, utána átadva őt a chilei titkosrendőrségnek (DINA). A dokumentumok szerint ezen egyesített titkosszolgálati erőfeszítések vezettek néhány hónappal később a Kondor születéséhez.

Fuentest négy hónapon keresztül vallatták, majd átadták a chilei DINA-nak. Jorge Fuentest utoljára Villa Grimaldiban, a legrettegettebb titkos börtönben látták életben Santiago mellett. Évekkel később a DINA más áldozatai tanúsították emberjogi csoportoknak, hogy látták, a Paraguayból érkező Fuentes a kínzások miatt „szörnyű állapotban volt”. Továbbá közölték, hogy ezt követően egy szűk ketrecben tartották egészségtelen körülmények között, rendszeresen kínozva végleges eltűnéséig.

A Kondor-hadművelet hivatalos kezdete

Augusztus 25-én Contreras ezredes, a DINA vezetője a CIA washingtoni központjába látogatott, ahol egy hosszú és titkos megbeszélést folytatott Vernon Walters-szel, a CIA latin-amerikai ügyekért felelős vezetőjével. A chilei junta vezetője, Pinochet, széles jogkört adott Contreras kezébe a „kommunizmus rákjának” kiirtására Chilében, de Contreras erőfeszítései túlmutattak az ország határain.

Szeptember 25-én levelet írt paraguayi kollégájának, Pastor ezredesnek, megköszönve együttműködését: „Biztos vagyok benne, hogy mindkét szolgálat céljai érdekében való kölcsönös együttműködésünk továbbra is, és még nagyobb hatékonysággal fog működni.”

A CAA montevideói találkozóján, 1975. október 19-25 között jóváhagyták Contreras tervezetét a különböző nemzeti hírszerzések találkozóit illetően.

Fő javaslata egy kontinentális adatbázis létrehozását tartalmazta, mely “az Interpol adatbázisához hasonló, csak felforgató tevékenységre vonatkoztatva”.

Ezt követően egy hosszú levélben meghívott három magas rangú paraguayi hírszerző tisztet egy “szigorúan titkos” találkozóra Santiagóba, Brazília, Uruguay, Argentína és Bolívia más titkosszolgálati vezetőivel. Ennek az “Első Nemzeti Hírszerzési Munkatalálkozónak” a költségeit Chile fizette, és 1975. november 25. és december 1. között került rá sor. Bevezetőjében Contreras úgy írta le a találkozót, mint “országaink hírszerzésének kiváló együttműködésének és fokozott tevékenységének megalapozása”.

A biztonsági erők ezen képviselői megállapodtak egy közös „információs központ” és a közös erőkifejtés szükségességéről, hogy együttműködhessenek a katonai rendszerek és az imperializmus ellenségeinek megsemmisítésében. Továbbá egy határokon átívelő, szervezettebb rendszerben, amely ezen országokban disszidensek és mások megfigyelését, elrablását, megkínzását és meggyilkolását jelentette.

Habár a Kondor célja a kommunizmus elleni harc volt, kiterjedt emberjogi aktivistákra, írókra, papokra, szakszervezeti aktivistákra, diákokra és másokra. A korrupciót és a kínzásokat bíráló újságírókban és bírókban szintén ellenzékieket és ideológiai ellenséget láttak. Az argentinok buzgalomban és elvadultságban minden más diktatúrán túltettek ezekben az akciókban.

Az argentin és chilei katonai hatóságok egyik leghátborzongatóbb közös akciója az volt, amikor 119 Chilében elrabolt ember hamis dokumentumaival ellátott holttestek bukkantak fel Argentínában. Az argentin hatóságok igyekeztek belső leszámolások áldozataiként beállítani őket.

De a Kondor-hadművelet Latin-Amerikán túlra is kiterjedt, a demokratikus, baloldali és forradalmi erők száműzött vezetőire, valamint a jobboldali rendszerek más ellenfeleire, akiket ott vadásztak le, ahol menedéket találtak. Ez a „felforgató-ellenes” hálózat Olaszországban helyi fasiszta csoportokon alapult. 1975. október 6-án Bernardo Leighton-t, Chjile korábbi alelnökét és a feleségét lőtte le egy mesterlövész különítmény.

Sérülések árán ugyan mindketten túlélték ugyan, de az asszony örökre megbénult.

A kudarcba fulladt merénylet után Pinochet találkozott az olasz szélsőjobboldali csoportok vezetőjével, Stefano delle Chiaie-vel, aki megígérte, hogy továbbra is támogatni fogja a chilei rezsimet. Folytatódtak a Kondor és a CAA kétoldalú, rendszeres találkozói, mely 1976-ban a halálosztagok minden eddigit felülmúló aktivitásában nyilvánult meg. A legismertebb áldozatok között szerepel Zelmar Michilini uruguayi szenátor, akit 1976. júniusában gyilkoltak meg. A korábbi baloldali katonatisztet és bolíviai elnököt, Juan Torrest Argentínában ölték meg. Június 8-án, egy baráti találkozón Santiagóban Henry Kissinger, az USA államtitkára közölte Pinochettel, hogy „az Egyesült Államok népe teljes szívvel Ön mögött áll, és minden sikert kíván”.

Ugyanebben az évben hajtotta végre a Kondor Washingtonban a legismertebb akcióját. Orlando Leteletier, a demokratikusan megválasztott Allende-kormány védelmi- és külügyminisztere, aki korábban menekült az Egyesült Államokba, intenzív kampányt folytatott Pinochet diktatúrájával szemben. Szeptember 21-én Leteliert, és amerikai segítőtársát, Ronni Moffetet (25) egy kocsiba rejtett pokolgép ölte meg. Ez volt a Kondor legnagyobb baklövése. Ezen akciók, valamint az elnyomás méretei rendkívül nehézzé tették, hogy továbbra is titokban maradjon.

Az újonnan megválasztott amerikai elnök, Jimmy Carter programjának fontos eleme volt az emberi jogok védelme. Nem volt hajlandó elnézni a Kondor-típusú akciókat, különösen nem az Egyesült Államok területén. Továbbá nem akart olyan benyomást kelteni, mely az Egyesült Államok hírszerző szerveinek érintettségére utalt volna. Több amerikai vizsgáló kutatta a felelősöket.

A nyomok végül Michael Vernon Townley amerikai állampolgárhoz, és korábbi CIA-ügynökhöz vezettek, aki a chilei fasiszta „Patria y Libertad” szervezettel állt kapcsolatban, és több gyilkosságban volt bűnrészes. Townley az 1973-as, CIA által támogatott puccs után elhagyta az Egyesült Államokat, és visszatért Chilébe. Elektronikában és lehallgatásokban szerzett szakértelmével csatlakozott a chilei titkosrendőrséghez, a DINA-hoz. A chilei rendszer 1978-ban kénytelen volt kiadni az USA-nak. Kubai emigráns bűntársainak és Manuel Contreras ezredesnek, mint a gyilkosságokra parancsot adó személy megnevezésével, végül enyhe ítéletben részesült. Utána a tanúvédelmi program keretében új személyazonosságot kapott. Azóta több ország is érdeklődött felőle, de az USA nem engedett ezen puhatolózásoknak.

A visszafogottabb Kondor továbbra is akcióban

Az FBI vezetője készített egy különleges beszámolót a Kondor-hadművelet harmadik fázisáról, a nemzetközi jellegű “célzott kivégzésekről”, melynek kivonata kiszivárgott az amerikai sajtóba. Ennek eredménye egy kongresszusi vizsgálóbizottság felállítása lett. A chilei válasz Contreras kirúgása és a DINA feloszlatása (valójában egy másik titkos szervezettel való helyettesítése) volt. A Carter-adminisztráció igyekezett rábírni a tagállamokat a Kondor-hadművelet befejezésére, mely a demokrácia latin-amerikai helyreállítására törekvő új amerikai stratégia része volt. A Kondor létezését bizonyító kiszivárgások terhessé váltak; részben túl is élte magát.

1976 december 13-16. között a Kondor tagjai új találkozót rendeztek Buenos Aires-ben, hogy új irányvonalat tárgyaljanak meg a jövőre vonatkozóan. Az argentinok, a paraguayiak támogatásával, az akciók védettebbé és biztonságosabbá való tétele mellett kardoskodtak. A találkozón határozat született a Latin-amerikai Antikommunista Föderációval (CAL) való kapcsolat erősítéséről.

A CAL 1977 márciusában tartotta harmadik találkozóját Asunciónban, Paraguayban. Ezen a diktatúrák vezetői, így az argentin diktátor, Videla, valamint a chilei junta egyik vezetője, Leigh tábornok is részt vett. Jelen volt továbbá több latin-amerikai halálosztag tagja és kínvallatója is. A baloldali társadalmi és politikai mozgalmak közép-amerikai terjedése, valamint a katolikus egyházon belüli radikális eszmék felbukkanása riadóztatta őket. A bolíviaiak által kidolgozott terv – melyet Hugo Banzer bolíviai diktátorról neveztek el – került elfogadásra.

Ennek alapvető célja a „felszabadítás teológiájának” és híveinek megsemmisítése volt az egyházban. A terv alapján több száz papot, apácát, laikus híveket, püspököket és érsekeket gyilkoltak meg. A csúcspontot Oscar Romero érsek megölése jelentette.

Az elnyomó intézkedések koordinációjában az argentinok vállalták a legnagyobb szerepet Latin-Amerikában. Katonáik, rendőreik, civil alkalmazottakkal látták el a halálbrigádok munkáját. Több katonai missziót küldtek Közép-Amerikába is, hogy szerepet vállaljanak a helyi fegyveres erők és titkosrendőrség „felforgatásellenes” erőfeszítéseiben. 1979 elején a tagállamok fegyveres erői számára Buenos Airesben “felforgatásellenes” katonai iskolát nyitottak.

A különböző titkosszolgálati találkozók, mint a CAA, amerikai részvétellel továbbra is folytatódtak. 1977-ben Managuában, Nicaraguában, 1979-ben pedig Bogotában, Kolumbiában.

A Kondor-hadművelet új formát ölt

1977-ben a nicaraguai Somoza-rendszer bukása miatt megújult a többi diktatúra arra való törekvése, hogy egységesítsék regionális hadműveleteiket. Az argentin Mason tábornok elnökölte negyedik CAL találkozó 1980. szeptemberében fogadta el a brutális és hatékony argentin modellt Latin-Amerika számára.

1980. áprilisától Chile, Argentína, Uruguay, Paraguay és Brazília létrehozott egy “nemzetközi antiterrorista szervezetet”, a Kondor új kiadásaként.

Mindeközben a CAL tovább koordinálta a közép-amerikai halálosztagok és biztonsági erők által végrehajtott mészárlásokat. Az Agremil-akták továbbra is kézről kézre jártak a Kondor vezetői között, mely határátlépésekben, foglyok kicserélésében, valamint kínzó- és halálbrigádok nemzetközi szervezésében jelent meg.

A következő CAA találkozót 1981-ben tartották Washingtonban, a republikánus amerikai elnök, Ronald Reagan megválasztását követően. A sandinisták nicaraguai győzelme új lendületet adott a diktatúrák felforgatásellenes tevékenységének. 1981. december 1-én az amerikai adminisztráció 19 millió dollárt különített el az első 500 kontra (nicaraguai ellenforradalmár) argentin tisztek általi kiképzésére.

A képviselők megújították együttműködésüket a „terroristákról” való információ cseréjéről, valamint megállapodtak egy állandó CAA-főhadiszállás felállításáról Santiagóban.

A Kondor-hadművelet vége

1985-ben a katonai vereség és a népi elégedetlenség hatására az argentin junta feladta a hatalmat. Chile és Paraguay szintén befejezte az “antiterrorista” háborút. Ahogy a burkolt amerikai beavatkozás folyamatosan nőtt Nicaraguában és Közép-Amerika más területein, a Reagan-adminisztráció egyre inkább a CIA-re, a CAL-ra és magánszervezetekre helyezte a hangsúlyt. Ahogy az utolsó katonai rendszer összeomlásával demokratikusabb kormányok tértek vissza a régióba, a Kondor, mely már túlélte önmagát, funkcióját vesztette. Létezését és brutális tetteit már nem lehetett tovább eltitkolni.

A Kondor feltárt titkai

1993-ban egy paraguayi ex-politikai fogoly egy bizalmas tipp alapján elvitt egy emberjogi ügyekkel foglalkozó bírót egy asuncióni rendőrállomásra, ahol a rendőri terror rengeteg dokumentumát fedezték fel. Ezek a cenzúrázatlan akták, ismertebb nevén a “terror archívuma”, feltárta a paraguayi politikai rendőrség belső működését, valamint a terror államokon átívelő hálózatát, a Kondor-hadműveletet is.

Szintén tartalmazott adatokat a dél-amerikai nácikról, és a Kondor-hadműveletben vállalt szerepükről. A becslések szerint egy 500-700 ezer lapból álló dokumentum- és fotógyűjteményről van szó.

A titkos fájlok és dokumentumok nyilvánosságra hozatala (a CIA-akták kivételével, melyek titkosítottak maradtak) az USA-ban, és az új feltáró nyomozások megvilágították Latin-Amerika legrosszabb elnyomó korszakát.

Ez az információ hozzájárult egy összetettebb kép kialakításáról a Kondorról, az USA ügynökségeinek szerepéről, valamint segített amerikai, spanyol, brazil, argentin és más országokbeli igazságügyi eljárások számára, hogy feltárhassák az emberi jogok sorozatos megsértését. Például Alexei Jaccard svájci-chilei diák esetében, akit 1977 májusában raboltak el Buenos Aires utcáin. Őt a Tengerészeti Iskola vallatóközpontjába hurcolták, ahonnan aztán “eltűnt”.

Ezen dokumentumok hasznosak volták továbbá a gyászoló rokonok számára, hogy megtudhassanak valamit hozzátartozóik sorsáról. Így a paraguayi Federico Tatter özvegye; férje Stroessner tábornok ellenzékijeként menekült 1963-ban Argentínába, és 1976-ban rabolták el Buenos Airesben. A felesége emberjogi csoportokon keresztül jutott hozzá azon fényképekhez, melyek egy paraguayi börtönben mutatták.

Az Egyesült Államok szerepe

„A Kondor-hadművelet az úgynevezett „baloldaliakra”, kommunistákra és marxistákra vonatkozó titkosszolgálati adatbázist, és információcserét jelent, melyet egymással együttműködő dél-amerikai titkosszolgálatok hoztak létre azzal a céllal, hogy a marxista terrorista tevékenységet felszámolják a régióban. Ezenkívül közös akciókat végrehajtását a tagállamokban ezen terrorista célpontok ellen… A harmadik, és legtitkosabb fázisában a Kondor speciális különítmények létrehozását jelenti, mely a tagállamok területén kívül hajtott végre merényleteket terroristák, illetve terrorista szervezetek támogatói ellen.” Ez az 1976. szeptember 28-i titkosított távirat, több törölt sorral, az FBI Buenos Aires-i attaséjától, Robert Scherrertől származott. Hosszú ideig ez volt az egyetlen ismert dokumentum, mely említést tett a Kondorról; a Pentagon elhárítása csak sokkal később hozott nyilvánosságra egy teljesebb verziót. Ezenkívül további anyagok is előkerültek az Egyesült Államok szerepéről.

A titkosítás feloldása megerősítette, hogy az USA titkosszolgálati szervezetei sokkal komolyabb szerepet vállaltak a Kondor tagállamainak elnyomó intézkedéseiben, mint ahogy azt korábban gondolták. Ezen dokumentumok megerősítik, hogy az USA nem egyszerűen tudott a Kondorról, hanem állandó és titkos jelleggel aktívan segítette és megkönnyítette a Kondor akcióit. 2001-ben J. P. McSherry – a Long Island egyetem professzora, aki több cikket írt a Kondorról – felfedezett egy új dokumentumot, mely „tovább erősíti azon növekvő bizonyosságot, hogy az USA katonai és hírszerzési tisztjei titkos partnerként, illetve szponzorként támogatták, illetve működtek együtt a Kondorral”.

A táviratot 1978. október 13-án küldte Robert White paraguayi nagykövet Cyrus Vance államtitkár számára. ”Október 11-én meglátogattam Alejandro Fretes Davalos tábornokot… felolvasta nekem. Orozcónak, a chilei hírszerzés ezredesével való megbeszélésének eredményét… A dokumentum alapvetően egy egyezmény a hírszerzési források összehangolásáról való együttműködésről a felforgató tevékenység ellenőrzése és felszámolása céljából… Egymással a panamai Csatorna-övezetben található, és egész Amerika területét lefedő amerikai távközlési rendszeren keresztül tartják a kapcsolatot. Ezen rendszer teszi lehetővé az ott tanuló tisztiiskolások kapcsolattartását a családjukkal… de ezen kívül az információcserét is biztosítja a déli „kúp” országai között. Az egymás közti kommunikáció titkosságát ezen panamai rendszeren keresztül biztosítják kettős kódrendszer alkalmazásával… nyilvánvalóan ez az a Kondor-hálózat, melyről az utóbbi években más mindannyian hallottunk.”

White végül arra figyelmeztet, hogy „két itteni FBI-ügynök tájékoztatott, hogy a Kondor elő fog kerülni a Letelier-ügy tárgyalásán az USA-ban. Ha Fretes Davolos tábornok pontosan leírja azt a titkosított kommunikációt, melyet az USA kommunikációs hálózatán keresztül bonyolítanak le… tanácsos lenne újragondolni ezt a szisztémát, és biztosítani, hogy továbbra is összhangban álljon az USA érdekeivel”.

Az, hogy latin-amerikai tisztek információ továbbítására amerikai lehetőségeket használtak fel, kézenfekvő lehetőségeket nyújtott amerikai tisztek számára a Kondor tevékenységének, valamint végrehajtott akcióinak alaposabb megfigyelésére. Peter Kornbluh, a National Security Archive idős elemzője azt mondta, „a távirat a Kondor terveihez és műveleteihez való teljes hozzáférésre, előzetes ismeretére és együttműködésre utal. Az, hogy az USA mennyit tudott, és mennyire segítette ezen akciókat, még nem ismert, és további kutatásokat igényel”.

„Ez a dokumentum az USA Kondorban játszott szerepéről és arról való ismereteiről Pandora szelencéjének kinyílását jelenti”, tette hozzá Peter Kornbluh.

White, egykori nagykövet, aki most a Center for International Policy kutatóközpontot működteti, azt állította egy ezt követő interjúban, hogy táviratára semmilyen választ nem kapott Vance államtitkártól. „Ez számomra azt sugallja, hogy sok ember az USA kormányában azon dolgozott, hogy ezen információ és bizonyíték ne kerüljön napvilágra.”

Az említett panamai bázis többek közt az USA Déli Parancsnokságának (SOUTHCOM), a Különleges Erőknek, az Amerikai Katonai Iskolának (SOA) is a székhelye. A SOA több tízezer latin-amerikai tisztet képzett ki, akik a Pentagon és a CIA vallatási kézikönyveit használták. Ott kiképzett amerikai tisztek megerősítették, hogy a bázis a nyugati félteke jobboldali szövetségrendszerének a központja volt. Az iskola egyik ott végzett tagja szerint „az iskola mindig különleges és titkos műveletek fedőszerve volt”. Egy argentin tengerésztiszt, akinek a különítménye 1972-ben emberrablások végrehajtására lett szervezve, azt mondta, hogy az elnyomásra irányuló terv „összhangban állt a Nemzetbiztonsági Doktrína elvével, melynek a Pentagon által közvetlenül irányított SOA volt az alapja”.

Egy uruguayi tiszt, aki az 1970-es években dolgozott együtt a CIA-vel, azt állította, hogy a CIA nem csak tudott a Kondor akcióiról, hanem felügyelte is azokat.

Másik érdekes új információ, hogy a CIA 2000 szeptemberében beismerte, hogy a DINA főnöke, Manuel Contreras 1974 és 1977 között a CIA fizetett ügynöke volt. Ebben az időszakban Contreras „Condor One” néven volt ismert, mint a Kondor-hadművelet fő szervezője és védnöke. A CIA ezt az információt nem adta ki, amikor 1978-ban a Legfelsőbb Bíróság megvádolta Contrerast a Letelier-Moffit gyilkosság ügyében. Contrerast a katonai junta bukása után ezen tettéért Chilében börtönbüntetésre ítélték. Távollétében Olaszországban is bűnösnek nyilvánították a Leighton-féle gyilkossági kísérletért. A CIA azt állította, hogy Contrerast csak a Letelier-Moffit gyilkosság után, 1976-ban kérdezték a Kondorral kapcsolatban, ami nehezen hihető, figyelembe véve, hogy a Kondor előzetesen informálta a CIA-t a tervezett akcióiról. Továbbá 1974-ben a CIA segített a DINA szervezésében és kiképzésében, valamint még egy évvel Letelier és Moffit meggyilkolása után is alkalmazásában tartotta Contrerast. A Contreras-aktákat a CIA 1991-ben megsemmisítette.

A Defense Intelligence Agency (DIA) által kiadott másik jelentés szerint a CIA kulcsszerepet játszott a Kondor számára felállított komputerizált hálózat (Condortel) felállításában, mely a titkosszolgálatok és különleges egységek közötti kapcsolatfenntartást biztosította.

Az Egyesült Államok és a Kondor bűntettei: következtetések

A nyilvánosságra hozott amerikai dokumentumok bizonyítják, hogy az amerikai hírszerzési és katonai vezetők a Kondorban egy legitim terrorelhárító szervezetet láttak. Egy 1976-os DIA jelentés megállapítja, hogy egy Kondor-különítmény felépítése megfelelt egy US különleges különítményének, és bemutatja a Kondor „egyesített felforgatásellenes műveleteit”. A jelentés arról is beszámol, hogy latin-amerikai tisztek hogyan kérkedtek a Kondorban végrehajtott tetteikkel egymásnak és amerikai társaiknak. Számos más CIA, DIA és államtitkársági dokumentum hivatkozik a Kondorra úgy, mint felforgatásellenes szervezetre, és néhány közvetlenül is beszámol a gyilkosságokban végrehajtott szerepéről.

A vonatkozó dokumentáció még mindig hézagos, és több akta továbbra is titkosított, de azt tudjuk, hogy a latin-amerikai biztonsági erők inkább ideológiai (vagy feltételezett ideológiai) meggyőződésük, nem pedig tényleges illegális tevékenységük alapján azonosítottak célszemélyként embereket.

Ezek a katonai rezsimek nem csak gerillákat (akiknek a nemzetközi törvények értelmében szintén joguk van a törvényes eljáráshoz), hanem disszidenseket és más baloldaliakat, szakszervezeti és paraszti vezetőket, értelmiségieket, diákokat és másokat egyaránt legyilkoltak. Ezek a törvénytelen katonai rezsimek a nemzetközi törvényekkel és a politikai menedékjog hagyományát semmibe véve hoztak létre egy elvadult állami terrort, és pusztították a demokrácia erőit.

Az amerikai kiképzés, doktrína, szervezeti modell, technológiai támogatás, fegyvereladás, finanszírozás, katonai segítség és ideológiai állásfoglalás mélyen befolyásolta a régió fegyveres erőit. Ebben az értelemben az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégái és latin-amerikai kollégáik a társadalom széles rétegeire tekintettek potenciális felforgató elemként. Magukévá tették a hidegháború nemzetbiztonsági doktrínáját, mely a belső háború és ellenforradalom doktrínájaként a „belső ellenségre” helyezte a hangsúlyt. Ezen időszakban a hadsereg az USA által támogatott katonai puccsok során egyik országban a másik után buktatta meg a civil kormányokat, még olyan tekintélyes demokratikus múltra visszatekintő államokban is, mint Chile vagy Uruguay, elnyomó, totalitárius jellegű rezsimeket állítva a helyükre.

Az új dokumentumok valamennyire bemutatják az USA központi szerepét a finanszírozásban, kiképzésben, és azon különböző állami szervek működésének összehangolásában, melyek kínzásokat, gyilkosságokat és katonai puccsokat hajtottak végre. A CIA tagadja, hogy olyan információkat szolgáltatott volna, melyek emberek halálához vezettek. De a CIA múltja, akárcsak a frissen előkerült bizonyítékok egyaránt megkérdőjelezik ezt az állítást. A CIA azért támogatta ezeket a rezsimeket, mert szövetségesei voltak a szocializmus elleni harcban, és a cél szentesítette az eszközöket, tehát az atrocitásokat is.

Még mindig sok mindent nem tudunk. Az elraboltak, megkínzottak és meggyilkoltak ügyei néhány kivételtől eltekintve nem lettek megtárgyalva. Az NSA (National Security Archive) felszólította az amerikai kormányt, a NSA-t, a CIA-t, a DNI-t és más szervezeteket, hogy tegyék közzé a Kondorra vonatkozó aktáikat. A jogászok és emberjogi aktivisták folyamatos nyomása remélhetőleg lehetővé teszi, hogy további információkat tudjunk meg, melyek jobban megvilágítják a Kondornak nyújtott támogatást, és az USA pontos felelősségét a terrorban Latin-Amerika földjén.

Az olyan háborús bűnösöknek, mint Pinochet tábornok Chilében, Videla tábornok Argentínában, és társaiknak, bíróság elé kell állniuk az emberi jogok ellen elkövetett bűntetteikért. Továbbá az is egyértelmű, hogy az amerikai politikai, katonai és titkosszolgálati intézményrendszer olyan képviselőinek, mint George Bush, Henry Kissinger, Richard Helms, vagy Cyrus Vance, szintén vádlottak padján a diktátorok mellett van a helye.

Latin-Amerikában a törékeny demokratikus kormányok tovább harcolnak a kiterjedt állami terror évtizedekre visszanyúló örökségével, és a még mindig erős katonai és titkosszolgálati erőkkel. És noha az intézményesített kínzások és kivégzések már nem általánosak, még nem tűntek el. 2000 májusában az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) biztonsági tanácsa áttekintette a „felforgatással szembeni együttműködés” megelőző tíz évét. Sok latin-amerikai állam kötött új titkosszolgálati megállapodásokat az USA támogatásával, a „terrorizmus elleni harc” céljából.

Az Amerikai Hadseregek Konferenciája (CAA) továbbra is rendszeres (1995 – Argentína, 1997 – Ecuador). A bolíviai hadsereg 1999 márciusában titkosszolgálati találkozót is rendezett az USA, Argentína, Brazília, Kolumbia, Ecuador, Paraguay, Uruguay és Venezuela részvételével. Ezen találkozók és egyezmények jelzik a latin-amerikai fegyveres erők töretlen szerepét a társadalom feletti ellenőrzésben, amikor társadalmi változást követelő komoly hazai ellenzékkel kell szembenézni.

Olyan amerikai szolgálatokkal, melyek nem akarják elutasítani azon nemzetbiztonsági doktrínákat, melyek legitim eszköznek tekintik az emberi jogok megsértését, és az USA számára oly fontos kontinens biztosítását, az USA nyilvános elkötelezettsége a szabadságjogok iránt továbbra sem jelenti a demokrácia és az emberi jogok prioritását.

Ha az USA és szövetségesei érdekei ebbe az irányba módosulnának, a Kondor új formájának esetleges megszületéséhez továbbra is adottak a lehetőségek.

Kontinentális méretekben a Kondor pusztítása a becslések szerint 35 ezer halottat hagyott maga után Latin-Amerikában (közülük több, mint 10 ezret Argentínában), számos olyan családdal, akik még mindig igyekeznek megtudni, mi történt a szeretteikkel. Továbbá a Kondor működése ezen latin-amerikai országokban a kivégzéseken és eltűnéseken túl további százezrek börtönbe juttatásával és megkínzásával járt. Több millió ember vált földönfutóvá, és kényszerült emigrációba.

„…népünk azt akarja, hogy Pinochet bíróság elé álljon az emberiség ellen elkövetett bűneiért. Ezeket a bűnöket sohasem felejthetjük el, mert ez az első lépés a megbocsátás és feledés felé. Nincs jogunk felejteni és megbocsátani. Ezzel megsértenénk minden meggyalázott áldozatot, minden embert, akit folyókba és óceánokba vetettek, mindazokat, akiket Pinochet tábornok uralma alatt barbárul megkínoztak és meggyilkoltak.”

Tito Tricot, ILWEN igazgatója és szociológusa, Santiago, Chile

Fordította: Zolcsák Attila

[A fenti fordítás teljes terjedelmében a Latin-Amerika Társaság oldalán jelent meg, az eredeti pedig itt (állapot: 2013. október 10-én mentve). Szerzője Tito Tricot chilei szociológus (Universidad Alberto Hurtado), ma a CEALC (Latin-amerikai és Karibi Tanulmányok Központ) igazgatója . A bejegyzés kezdőképe az Oxford Analytica Daily Brief oldaláról, utolsó képe a Newsclick-ről származik.]

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ma 75 éve…

Leningrád ostroma – a leningrádi blokád – блокада Ленинграда – 1941 szeptember 8 – án kezdődött. A náci Németország Észak Hadseregcsoportja zárta gyűrűbe. Leningrád fasiszta blokádja 872 napig tartott.

Ma 75 esztendeje annak, hogy a Szovjetunió Vörös Hadserege 1943 január 12 – én indított “Szikra” hadművelete fölszabadította Leningrádot.

A közel 900 napig tartó blokád és ostrom – világtörténelem egyik leghosszabb és legpusztítóbb és talán a legvéresebb ostroma volt.

1944 január 27 -én Leningrád felszabadult!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ha 40 évesen meg nem öl(jük)ik, ma lenne 70 éves!

1949. január 25-én Moszkvában Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió részvételével az akkor már a Marschall – segély nyomán talpraállított Nyugat – Európa fenyegető gazdasági expanziója ellensúlyozására, és az amerikai “kegyből” kihagyott Szovjetunió és érdekszférájának gazdasági újjáépítésének és fejlesztésének elősegítése céljából megalakult a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa, a KGST.

A Német Demokratikus Köztársaság 1950 – ben, Mongólia 1962 – ben, Kuba 1972 – ben, a Vietnámi Demokratikus Köztársaság pedig 1978 – ban csatlakoztak a szervezethez. Jugoszlávia társult tagként vett részt az integrációban.

A KGST feladatául tűzte ki a szocialista országok közötti gazdasági együttműködés erősítését, a gyengébb tagállamok felzárkóztatását, elsősorban a munkamegosztás és specializálódás révén.

A dolog működött! A II. Világháború lerombolt kelet – európai térsége újjáépült és fejlődött. A jóval kevesebb mértékben károsodott, és a Marschall – segéllyel fölturbózott Nyugat – Európa országainál kevésbé fejlett, ám minden vonatkozásban igéretes térség kívánatossá lett a folyamatosan túltermelési válsággal küszködő Nyugat számára.

A Leonyid I. Brezsnyev szovjet pártfőtitkár 1982 november 10. – i halálát követő időszak sűrű – szintén halálozások miatti – pártfőtitkár váltások után Mihail Gorbacsov 1985 – ös színre lépése megrendítette a Szovjetunió társadalmi berendezkedését. Ez pedig végzetes volt nem csak a szervezet fő gazdasági erejét adó Szovjetunióra, hanem a KGST – re nézve is.

A piaci zsákmányra éhes Nyugat megkörnyékezte Gorbacsovot. ELVI OKOKBÓL nem volt nehéz dolog.

Megkezdődött a Szovjetunió és a KGST bedarálása.

Az 1990 – es rendszerváltásokat követően a KGST – t 1991 június 28 – án feloszlatták.
A Szovjetunió még ezt követően fél évig, 1991 december 25. – ig létezett!

Kelet – Európa, a KGST – elbukott!

Nyugat – Európa, a Közös Piac – EU nyert!

De a nyugati bajok újratermelődtek. Mi pedig szakadékba zuhantunk!

Azért jó és eredményes volt az a durván negyven esztendős KGST – időszak!

Ami ma 70 éve kezdődött!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

114 éve történt

Az orosz–japán háború utáni elégedetlenség és éhezés miatt alakult ki. A vereséggel végződő háború tovább rontott Oroszország amúgy is gyenge gazdasági helyzetén, s a cár tekintélye is megingott befolyásolhatósága miatt.

Általánossá vált a munkanélküliség, az éhínség, a szegényes lakásviszonyok. A munkásmozgalmak visszaszorítása céljából szakszervezeteket hoztak létre. Szentpéterváron egy ilyen szakszervezet vezetésével egy pópát, Georgij Apollonovics Gapon atyát bízták meg.

1905. január 9-én (a Julianus naptár szerint, a Gergely naptár szerint január 22 – én) a munkások a szentpétervári Téli Palota elé vonultak, hogy békésen kérjék a cárt a munkások nyomorának enyhítésére.

A rendőrség és a katonaság azonban a tömegbe lőtt, fegyvertelen emberek százait ölve meg. Bár a cár nem tartózkodott akkor a fővárosban, mégis neki tulajdonítják a szentpétervári véres vasárnap eseményeit.

Ennek ma 114 éve!

1905 január 22 – én az oroszországi Szentpéterváron megkezdődött az orosz polgári forradalom.

A cári rendszer megdöntésére azonban csak az 1917-es februári orosz forradalom volt képes.

Sikert viszont csak a NOSZF ért el.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Talán azért, mert a szovjet vezetés…” – TAPINTATBÓL!

Sándor Csikós
Háromnegyed évszázad múltán sem apad a panaszok, könnyek áradata arról, hogy mit műveltek a szovjet hadsereg katonái Magyarországon. AHOL CSUPÁN VISZONOZTÁK dicső honvédeink 1941 és 44 közötti, hívatlan látogatását.

Arról soha nem esik szó, hogy a mi dicső fiaink mit műveltek az általuk megszállt területen. (Tudom, felzúdul a hurrogó kórus. De akkor sem érdekel. A MÚLTTAL, HA MÁR MI, AZ AGRESSZOR ORSZÁG, FOLYVÁST FELHÁNYTORGATJUK, AKKOR AZZAL, BIZONY, SZEMBE KELL NÉZNI. És meg kell hallgatni a másik felet is!)

Szovjet – orosz – részről eddig nagy lelkierővel tűrtek. A mostani évfordulós megemlékezések azonban már náluk is kiverték a biztosítékot. Többen kérdezték tőlem: MI VOLT EZ?! Próbáltam magyarázni: NÁLUNK 1989 ÓTA EZ ÍGY MEGY (előtte is, de akkor még tudtunk valami mértéket).
Azzal, hogy az agresszív hadsereget nálunk most – az egyébként Oroszország barátságát kereső – Orbán Viktor országlása alatt „hősöknek” nevezték, ezzel mélységes, őszinte döbbenetet váltottunk ki az eddig velünk szemben meglehetősen barátságos, jóindulatú orosz nagyközönség nem kis részéből. EZZEL AZ UKRÁN NÁCI JUNTA SZINTJÉRE ZUHANTUNK VISSZA – legalábbis ezt kockáztatjuk. Ha nem lenne világos: UGYANAZOK SZEMÉBEN HŐSÖK A GYILKOS AGRESSZOROK, AKIK MAGYAR HONFITÁRSAINK JOGÁT ELVITATJÁK ANYANYELVÜKRE – az azon való tanulás jogára, ám az új nyelvtörvény értelmében, még általában a használatára is. Mi ezekkel pendülnénk egy húron?
EMBEREK, ÉBRESZTŐ! 2019-et és nem 1945-öt írunk már. De ha már minden áron zokogunk és jajveszékelünk – ahogy nyilván még ezer év múlva is ezen zokogunk és jajveszékelünk majd – legalább TEGYÜK EZT ÚGY, HOGY NE BÁNTSUNK MÁSOKAT! Azoknak az orosz, ukrán anyáknak is legalább annyira fáj (ha nem jobban, hiszen ők 1941-ig nem vétettek semmit, élték a maguk békés, senkit sem háborgató életét).
Hallgattassék meg hát a másik fél is!
* * *


https://jpgazeta.ru/vengerskie-karateli-i-gorod-geroy-vor…/…

A magyar terrorkülönítmények – és Voronyezs, a Hős Város

2019-01-13

Javasoljuk, hogy – válaszul a magyar kormány újnáci demarsára – adjuk meg Voronyezsnek a Hős Város címet. Ezzel állítsuk helyre az igazságot.

A voronyezsi fronton végrehajtott osztorozs-rosszosanszki hadművelet 76. évfordulóján a magyar kormány igencsak meglepetést okozott.

„Emlékezzünk nagyapáink hősiességére, ama hős katonáink bátorságára, akik a Donnál Magyarországért küzdöttek. Ma van a doni áttörés 76. évfordulója. 1943. január 12-én a szovjet hadsereg megtámadta a 200 ezer főnyi magyar hadsereget. Magyarország 120 ezer katonáját vesztette el, sokan fogságba estek. Emlékezzünk a hősökre!”

Pont. És csönd… Mert lesz most mindjárt nagy felzúdulás! Nagy-nagy felzúdulás!

Kezdjük azzal, amitől egyszerűen ledöbbenünk. A XXI. században – amikor a nácizmus, és annak hívei megítélésének kérdésében immár réges-régen és végérvényesen pontot tettünk az „i”-re, akad egy olyan demokratikus európai ország, amely büszkén és patetikusan kijelenti: a második világháborúban Hitler oldalán harcolt! Önnön náci-híveiket hősöknek nevezi és megköveteli, hogy adózzanak emléküknek. És ez nem valamiféle egyéni kezdeményezés. Ezek A MAGYAR KORMÁNY szavai!

Képzeljék csak el! Angela Merkel belelendül önnön beszédébe: ja, igen. Ma van az évfordulója egy, mondjuk Norvégiában megvívott csatának. Azzal a kéréssel fordulok minden némethez, hogy emlékezzünk meg a Wehrmacht hőseiről, akik – a brit katonák elleni harcban – életüket adták Németországért! Azt hiszem, egy ilyen nyilatkozattól Nagy-Britanniában is és Norvégiában is a falra másznának. Ám, úgy tűnik, velünk szemben ez megengedett?

Persze Magyarország számára ez a történelmi dátum igen jelentős. Ennek az államnak az egész történelme alatt ez volt a magyar seregek legnagyobb veresége! Pár hét alatt 120 ezer halott – igen, ilyesmire érdemes visszaemlékezni. Csak éppen más szavakra lett volna szükség. Például ilyesmikre: Kedves honfitársaink! 76 évvel ezelőtt népünk szörnyű hibát követett el azzal, hogy Hitler oldalára állt. És kivette részét annak öngyilkos kalandjából, ami nagyapáink és dédapáink közül 120 ezer ember életébe került. És ez soha többé ne történhessen meg újból!

Hivatalosan így kellett volna megemlékezni egy ilyen dátumról! Ehelyett hallhattunk egy amolyan Goebbels-féle, visszataszító propaganda szöveget.

Az ördögbe is: miféle „hősök”? A szovjet támadás már a legelső nap áttörte a magyarok védelmi vonalait. Ez a fajta védelem nem tűnt ki sem állhatatosságával, sem taktikai művészetével, sem hatékony ellentámadásaival, egyéb harcművészeti erényeivel. A szovjet csapatok úgy lapították ki a honvédeket, ahogy a kalapács a konzervdobozt, amíg csak egy összepréselt hullahalmaz nem vált belőlük. Hol itt a hősiesség? A magyarok szétzúzása közben a szovjetek vesztesége összesen 4,5 ezer halott volt. Mondhatom, szép kis hősök azok, akik több tucatszor annyi embert vesztettek, mint az ellenség! (Apropó. A „hősökről”való megemlékezésre való felhívások közepette a magyarok közül nem kevesen tamáskodtak: mi a fene keresnivalójuk volt a „hősöknek” hetedhét országon is túl. Sokan pedig a német szövetségeseket okolják a magyar csapatok szétzúzásáért: ezek elárulták a „Drang nach Ostenben”részt vállaló szövetségeseiket. Érthető, hogy az ilyesfajta „hősiességen” csak röstelkedni lehet.)

Az ember esze egyszerűen megáll az olyasfajta szófordulattól, hogy „a Donnál harcoltak, Magyarországért”. A helyzet az, hogy Magyarországnak semmi keresnivalója nem volt szovjet területen. A finnek, saját védelmükben még csak elmondhatták, hogy megpróbálták visszafoglalni a Téli Háborúban (1) elvesztett területeiket. Ugyanezt elmondhatták a románok is, Besszarábiáról. (2) De hogy miképpen lehetett Magyarországért a Donnál harcolni (még csak nem is Kárpátalján, aminek egy részét (sic!) a magyarok a sajátjuknak tekintették – ez aztán csak a paradoxon! Vagy ez egyszerűen csupán végtelen, szégyentelen pimaszság. Mivelhogy „a Donnál Magyarországért elesettek” motivációi között kizárólag a hódítást, a rablást említhetjük meg. Semmiféle egyéb, „nemes”ösztönzőjük nem volt, és nem is lehetett.

Végezetül pedig. Magyarország abszolút cinikusan figyelmen kívül hagyja, hogy a Nagy Honvédő Háború során a szovjet lakosságban rendkívül negatív kép alakult ki a magyarokról. A nácik magyar szövetségeseiről való emlékek teljesen, abszolút egyértelműek voltak: ezek a megszállók legrosszabbikai. Minden, a hódítókkal szembeni ellenszenve dacára, a helyi lakosság a románokról és az olaszokról ilyeneket nem mondott. Eltérő mértékben negatívak még a németekről alkotott vélemények is. A magyarokról azonban mindenki, egy az egyben úgy tartotta: ezek egytől egyig szadisták, hullarablók, terrorlegények és hóhérok,

Íme, egy terjedelmes, részletes anyag a magyar megszállók által szovjet területen elkövetett kegyetlenkedésekről. Olyan kegyetlenkedésekről, amelyek még magukat a németeket is sokkolták és felháborították. Látva a magyar csapatok által felmutatott impotenciát a frontharcokban, és a polgári lakossággal szembeni patologikus kegyetlenségüket, a németekben az a vélemény alakult ki, hogy „Fegyelmezetlenségük, a helyi lakossággal szembeni gátlástalan magatartásuk csak károkat okozott a német érdekeknek. Körükben teljesen megszokottak voltak a fosztogatások, az erőszakoskodások és egyéb bűncselekmények. A helyi lakosság körében az még minden bizonnyal külön ellenszenvet keltett, hogy hadműveleteik során a magyar csapatok sohasem győztek ellenfeleikkel szemben”.

Úgyhogy ezek a „hősök” – ha egyáltalán valamiben is kitűntek – csakis az általuk elkövetett bűncselekményekben. Ez a Vörös Hadsereg harcosainak a Voronyezs melletti harcok során való motiváltságában távolról sem az utolsó okok között szerepelt. Valóban mondta-e azt Vatutyin tábornok, vagy sem, hogy „a magyarok közül foglyok nem ejtendők”– azon sokkoló hírek után, hogy a magyar megszállók Voronyezs megszállt részeiben (3) milyen terrort gyakoroltak a helyi lakossággal szemben, a katonáknak nem volt szükségük külön fejtágítóra. Mindenki számára amúgy is világos volt minden.

A megszállt Ukrajna egyik legnagyobb tragédiáját a Csernyigov megyében lévő Korjukovka falu szenvedte el. A partizánoknak nyújtott segítség miatti elrettentő, megtorló akció során mintegy hétezer ember esett áldozatul. Öldöklésük hevében a magyarok a „hősök” egy másik körével, a kisegítő rendőrségnél szolgáló ukrán „hősökkel”(4) vetekedtek. Ezek és azok a „hősök” is gyávaságukkal és kegyetlenségükkel vonultak be a történelembe.

A háborút iszonyatosan megszenvedő Voronyezs nem kapta meg a Hős Város címet. Minden bizonnyal amiatt, hogy a szovjet vezetés, egyfajta politikai tapintatból, nem akarta a szocialista Magyarországról való partnereket emlékeztetni a történelem e sötét lapjaira. De mostanra eljött talán az ideje annak, hogy helyreállítsuk a történelmi igazságosságot, megemlékezzünk hőseinkről, és fennhangon megnevezzük a hóhérokat. Hogy többé soha, senki ne merje őket „hősöknek”nevezni.

Megjegyzések:

(1) Téli Háború: az 1939 novembere és 1940 márciusa közötti szovjet-finn háború. A vártnál keservesebb, sok áldozattal járó győzelmének eredményeként a Szovjetunió, a Leningrádtól, az addigi 38 km-ről 100 km-re tolta ki a Finnországgal való határát. A következő évben, e területek visszafoglalása céljából, Finnország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba. A Szovjetunió győzelme azonban véglegessé tette a Finnországgal azon a szakaszon való határt. Az elfoglalt területen, 1940 és 1956 között létrejött a Szovjetunió 16. tagköztársasága, a Karél-Finn Szovjetköztársaság, mely utóbb autonóm köztársasággá minősült vissza.

(2) Kihasználva a forradalom okozta zűrzavart, az orosz birodalom (időleges) szétesését, Románia 1918. január-februárjában elfoglalta, március végén pedig annektálta az 1812-es bukaresti békében Oroszország fennhatósága alá került Besszarábiát. A Szovjetunió ebbe soha nem nyugodott bele, és 1940 júniusában ultimátumban visszakövetelte Romániától a területet. 1941. június 22-én Románia azonmód belépett a Szovjetunió elleni háborúba, és július közepére újra elfoglalta Besszarábiát. Három évvel később a szovjet hadsereg véglegesen (legalábbis egyelőre véglegesen) ismét visszaszerezte Besszarábiát. Amely területen 1940 augusztusában létrejött a Moldáv Szovjetköztársaság – majd a Szovjetunió összeomlásakor az önálló Moldova Köztársaság.

(3) 1941 végétől megindultak a harcok Voronyezsért. Hosszú, szívós harcokban az ellenségnek sikerült elfoglalnia a várost kettészelő folyó nyugati partján lévő városrészt. A keleti parton lévő városrészből kő kövön nem maradt – de sikerült megvédeni. Egyes orosz történészek szerint a Voronyezsnél sorra került csata méreteiben, jelentőségében túltett még a sztálingrádin is. A 2. magyar hadsereg emberveszteségei abszolút számban is meghaladták a németek sztálingrádi veszteségeit. Ha azonban a két ország lakosságát is összevetjük, a vereség aránya Magyarország számára katasztrofális volt. (Az akkor 70 milliónál is több lakosú Németország 80 ezer katonát vesztett. Magyarország – amelynek 1941-es határai között is csupán 14 millió lakos – tehát a német lakosság alig egyötöde – élt, 120 ezer katonát vesztett.)

(4) Ukrajnából mintegy 60 ezer fő harcolt a németek oldalán. A fasiszta segédcsapatok, illetve a megszállók szolgálatába állt un. „rendőrök” brutalitása, kegyetlensége minden képzeletet felülmúlt. Ukrán segédcsapatok hajtották végre a Kijev környéki Bábij Járon történt tömegmészárlást, az 1941. június végi lvovi pogromot. Ukrán segédcsapatok égették fel a kicsiny belorussziai falut, Hatinyt, mészárolva le annak teljes lakosságát. És ezek a segédcsapatok mészároltak le, minden képzeletet felülmúló borzalmak közepette, százezer nyugat-ukrajnai lengyelt. Mai utódaik főként a Donbasszban vérengzenek. Ám a népnyelv tüstént „ogyesszai Hatinynak” nevezte el a szakszervezetek megyei tanácsának épületében 2014. május 2-án rendezett vérengzést, amelynek, az eseményeket átélt szemtanúk szerint, legalább 116 ember esett áldozatul. Ezt a rémtettet Andrej Parubij, az ukrán nemzetbiztonsági kabinet akkori titkára – MA AZ UKRÁN PARLAMENT ELNÖKE – irányította a helyszínen.

JPGAZETA.RU
Уличные бои в так и не сдавшемся Воронеже по накалу сопоставимы со сталинградскими. В 76-ю годовщину Острогожско-Россошанской наступательной операции Воронежского…
(Forrás: Fb.)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Boldog születésnapot!

Ünnepnap a mai! Születésnap!

Ma 62 éve történt. Hajnalban a Kossuth Rádióban elhangzott Kádár János híres beszéde.

“Felhívás a magyar néphez!

Megalakult a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány

A hazánkban október 23-án megindult tömegmozgalom, amelynek nemes célja a Rákosi és társai által elkövetett párt- és népellenes bűnök kijavítása, a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme volt, a Nagy Imre-kormány gyöngesége és a mozgalomba befurakodott ellenforradalmi elemek növekvő befolyása révén veszélybe hozta szocialista vívmányainkat, népi államunkat, munkás-paraszt hatalmunkat, hazánk létét.

Ez indított bennünket, magyar hazafiakat arra, hogy megalakítsuk a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.

A kormány összetétele:

Kádár János: miniszterelnök,

dr. Münnich Ferenc: miniszterelnök-helyettes, a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere,

Marosán György: államminiszter,

Horváth Imre: külügyminiszter,

Kossa István: pénzügyminiszter,

Apró Antal: iparügyi miniszter,

Dögei Imre: földmívelésügyi miniszter,

Rónai Sándor: kereskedelemügyi miniszter.

A többi tárcák egyelőre betöltetlenül maradtak. Ezeket az ország törvényes rendjének helyreállítása után, a népi demokráciánkhoz hű más pártbeli és párton kívüli képviselőkkel kell betölteni, akik készek megvédeni a szocializmus vívmányait.

Az újonnan megalakult kormány az alábbi felhívással fordul a magyar néphez:

A Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány felhívása a magyar néphez!

Magyar Testvérek!

Munkások!

Parasztok!

Katonák!

Elvtársak!

Nemzetünk nehéz napokat él át. Veszélyben van a munkások és parasztok hatalma, a szocializmus szent ügye. Veszélyben vannak az elmúlt 12 esztendő mindazon vívmányai, melyeket a magyar dolgozók és mindenekelőtt ti, magyar munkások, a magatok kezével, hősies és önfeláldozó munkával teremtettetek meg.

Az ellenforradalmárok egyre arcátlanabbak. Kegyetlenül üldözik a demokrácia híveit, a nyilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat, legjobb elvtársainkat. Tudjuk azt, hogy hazánkban még sok a megoldást kívánó kérdés, még sok nehézséggel kell küzdenünk! A dolgozók élete még távolról sem olyan, amilyennek kell lennie egy szocializmust építő országban. Az elmúlt 12 esztendőben elért haladással egy időben Rákosi és Gerő klikkje sok súlyos hibát követett el, és súlyosan megsértette a törvényességet. Mindez jogosan tette elégedetlenné a dolgozókat.

A reakciósok saját önző céljaikat követik. Kezet emeltek a mi népi demokratikus rendszerünkre. Ez azt jelenti, hogy a gyárakat és üzemeket vissza akarják adni a kapitalistáknak, a földet a nagybirtokosoknak. Már el is indították Horthy zsandárait, börtönőreit, az egész átkozott és gyűlöletes elnyomó és kizsákmányoló rendszer képviselőit, hogy a nép nyakára üljenek. Nem szabadságot, jólétet és demokráciát hoztak volna, ha győznek, hanem rabságot, nyomort, munkanélküliséget és kíméletlen úri elnyomást. A reakciós elemek, felhasználva a népi demokratikus építésünk folyamán elkövetett hibákat, igen sok becsületes dolgozót – különösen az ifjúság nagy részét – tévesztették meg, akik a mozgalomhoz becsületes, hazafias szándékkal kapcsolódtak. Ezek a becsületes hazafiak azt akarták, hogy társadalmunk, gazdasági és politikai életünk tovább demokratizálódjék, s ezzel biztosítsák hazánkban a szocializmus alapjainak megszilárdítását. Azért emelték fel szavukat, hogy Magyarország erősödjön és virágozzon, hogy szabad, szuverén állam legyen, amely barátságot tart fenn a többi szocialista országgal. Éppen ezért helytelen és bűnös eljárás, ha valaki vádolja ezeket azért, hogy a mozgalomban részt vettek. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy felhasználva Nagy Imre kormányának gyöngeségét, ellenforradalmi erők garázdálkodnak, gyilkolnak és rabolnak az országban, és attól lehet félnünk, hogy felülkerekednek.

Mély szomorúsággal és nehéz szívvel látjuk, milyen szörnyű helyzetbe hozták édes hazánkat azok az ellenforradalmi elemek – sőt sokszor jóhiszemű, haladó szellemű emberek is -, akik tudva vagy tudatlanul visszaéltek a demokrácia és a szabadság jelszavával, és ezzel utat nyitottak a reakciónak.

Magyarok! Testvérek! Hazafiak! Katonák! Polgárok!

Véget kell vetnünk az ellenforradalmi elemek garázdálkodásának.

Ütött a cselekvés órája! Megvédjük a munkások és parasztok hatalmát, a népi demokrácia vívmányait! Rendet, biztonságot és nyugalmat teremtünk hazánkban!

A nép és hazánk érdeke az, hogy erős kormánya legyen, olyan kormánya, amely alkalmas arra, hogy kivezesse az országot súlyos helyzetéből. Mi ezért alakítottuk meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt.

A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány programja:

Nemzeti függetlenségünk és országunk szuverenitásának biztosítása.

Népi demokratikus és szocialista rendszerünk megvédése minden támadás ellen. Szocialista vívmányaink védelme és előrehaladásunk biztosítása a szocialista építés útján.

A testvérharc megszüntetése, a rend és a belső béke helyreállítása. A kormány nem tűri meg, hogy a dolgozókat bármi ürügy alapján üldözzék azért, mert a legutóbbi idők eseményeiben részt vettek.

Szoros baráti viszony megteremtése minden szocialista országgal, a teljes egyenjogúság, a kölcsönös be nem avatkozás elvei alapján.

Ugyanez az elv szabályozza a kölcsönös előnyt biztosító gazdasági és kölcsönös segítségi kapcsolatainkat.

5. Békés együttműködés minden országgal, függetlenül azok társadalmi rendjétől és államformájától.

6. A dolgozók – különösen a munkásosztály – életszínvonalának gyors és jelentékeny emelése. Több lakást a dolgozóknak. Lehetővé kell tenni, hogy a gyárak és intézmények maguk építsenek lakást munkásaik és alkalmazottaik számára.

7. Az ötéves terv módosítása, a gazdasági vezetés módszerének megváltoztatása, figyelembe véve az ország gazdasági adottságait, hogy a lakosság életszínvonala minél gyorsabban emelkedjék.

8. A bürokrácia megszüntetése és a demokrácia széles kifejlesztése a dolgozók érdekében.

9. A legszélesebb demokrácia alapján kell megvalósítani a munkásigazgatást a gyárakban, üzemekben és vállalatoknál.

10. A mezőgazdasági termelés fejlesztése, a kötelező beszolgáltatások megszüntetése, az egyéni dolgozó parasztok megsegítése.

A kormány határozottan felszámol minden törvénysértést melyet a szövetkezeti mozgalom és a tagosítás területén elkövettek.

11. Az eddigi igazgatási szervek és a forradalmi tanácsok demokratikus választásának biztosítása.

12. Támogatja a kisipart és kiskereskedelmet.

13. A magyar nemzeti kultúra következetes fejlesztése, haladó hagyományaink szellemében.

14. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány népünk, munkásosztályunk és hazánk érdekében azzal a kéréssel fordult a szovjet hadsereg parancsnokságához: segítsen népünknek a reakció sötét erőinek szétverésében és abban, hogy helyreállíthassuk a rendet és a nyugalmat hazánkban.

15. A magyar kormány a rend s a nyugalom helyreállítása után tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal és a Varsói Szerződés más résztvevőivel a szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról.

Munkások!

Dolgozó parasztok!

Értelmiségiek!

Fiatalok!

Katonák és tisztek!

Csatlakozzatok a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányhoz! Támogassátok népünk igazságos harcát, védjétek meg népi demokratikus rendszerünket! Fegyverezzétek le az ellenforradalmi bandákat!

Szervezett munkások!

Álljatok a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány mögé!

Haladéktalanul vegyétek fel a munkát!

Dolgozó parasztok!

Védjétek meg a földet, vállvetve harcoljatok munkástestvéreitekkel közös ügyünkért, népi demokratikus rendszerünkért!

Dolgozó és tanuló ifjúság!

Ne hagyjátok megtéveszteni magatokat! Jövőtöket csak a népi demokrácia biztosíthatja, védjétek meg!

Magyar dolgozók!

Jogos gazdasági, politikai és szocialista törekvéseink megvalósításának előfeltétele a népi demokratikus hatalom védelme, a rend helyreállítása, a munka újrafelvétele, a termelés megindítása. Ezért harcol a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, és erre a harcra hívja fel a magyar haza minden önzetlen fiát és lányát.

Dolgozók! Magyar testvérek! Miénk az igazság! Győzni fogunk!”

És megindultak a szovjet Vörös Hadsereg alakulatai az ellenforradalom leverésére.

Ma 62 éves annak, hogy tűzben – vérben – mocsokban, MEGSZÜLETETT A MAGYAR NÉP LEGSZEBB KORSZAKA! Ma 62 éve kezdődött a Kádár – korszak, a Magyar Népköztársaság fölvirágzása!

SZÜLETÉSNAP A MAI! OLYAN SZÜLETETT, AMIRE MÉLTÁN LEHETÜNK BÜSZKÉK!

ERRE EMLÉKEZZÜNK MA MAGYAROK!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Ki és mit ünnepel ma?

Ma a gonosztevők ünnepelnek Döbrögisztánban. Azok, akik BÜSZKÉN VÁLLALJÁK ÉS HIRDETIK: ’56 “hőseinek” a szellemi örökösei ők.

“EZEK” szellemi örökösei, akik EZEKET MŰVELTÉK:

Kapcsolódó kép

Képtalálat a következőre: „Köztársaság tér 1956 - kép”

Kapcsolódó kép

Kapcsolódó kép

Teljesen fölösleges dolog – és csak önmagunkat ismételjük – a ma 62 éve kirobbantott ellenforradalomra és annak tobzódására és “hőseire” szót vesztegetni.

A szó legszorosabb értelmébe vett bűnözők véres tajtékzása kezdődött 1956 október 23 – án. Ekkor tört ki a youdapesti véres Majdan!

Ma a hazaáruló, bűnöző politikai elit ünnepli – és ünnepelteti – a bűnöző, hazaáruló szellemi elődeit, ’56 “hőseit”! És ünnepli – ünnepelteti önmagát, mint ’56 céljainak megvalósítóját.

TISZTESSÉGES MAGYAR EMBER MA NEM ÜNNEPEL!

TISZTESSÉGES MAGYAR EMBER MA ÖKÖLBE SZORÍTOTT KÉZZEL GYÁSZOL, ÉS KÖP EGYET A MAGYAR NÉP ÉS MAGYARORSZÁG HALOTTI TORÁN TOBZÓDÓK FELÉ!                                                                                                (admin)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

Ma 79 éve…

“Jelentések szerint támadás történt a lengyel határ túloldalán, Sziléziában található Gleiwitz rádióállomása ellen. A német hírügynökség jelenti, hogy a támadásra ma este nyolc óra körül került sor, amikor a lengyelek erőszakkal behatoltak a stúdióba, és lengyel nyelvű közleményt kezdtek sugározni. A jelentések szerint a lengyelekre tüzet nyitó német rendőrség negyedórán belül felülkerekedett a támadókon. A lengyelek közül többen életüket vesztették, a pontos számok azonban még nem ismertek.” – tudósított 1939 augusztus 31-én este a BBC.

Korabeli német hírügynökségek további jelentéseiből kiderült az is, hogy hasonló incidensre került sor a hochlindeni vámháznál és Pitschenben, egy erdészeti központnál is. A német jelentések szerint összesen 21 határincidens történt augusztus végén, amiért kivétel nélkül a lengyeleket tette felelőssé a német kormány.

“Azóta” már persze tudjuk, hogy az események megrendezett német provokációk voltak.

Másnap hajnalban, 1939 szeptember 1.-én Hitler – egyebek mellett – a “lengyel agresszióra” hivatkozva indította meg Lengyelország elleni hadjáratát.

Pontosan ma 79 esztendeje annak, hogy kezdetét vette az emberiség mindmáig legnagyobb, legpusztítóbb háborúja.

1939 szeptember elsején kitört a II. Világháború!

Ennek éppen ma 79 éve!

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Latortermészet

Amiről szinte semmit sem tudunk!

1950 májusában az USA katonai támadást intézett a Szovjetunió ellen. A Szovjet Távol-Keleten.

F-51

A Csukotka-régió Uelkal városának reptere ellen indított “Mustang” F-51 gépekkel támadást az USA légiereje. A szovjet La-11-esek viszont lerendezték a kérdést.

1950 októberében a Vlagyivosztoktól mintegy 160 kilométerre fekvő “Szuhaja recska” repülőteret két amerikai Lockheed F-80C “Shuting Star” sikerrel tudta megközelíteni.

Több a kifutón parkoló szovjet gépet megsemmisítettek, és máig nem tudni mennyi katonai személyzetet és civilt megöltek. Majd bántatlanul távoztak.

Ezt követően az amerikaiak arrogáns büszkeséggel “sajnálatatukat fejezték ki amiatt, hogy az USA fegyveres erői részt vettek a Szovjetunió határainak megsértésében és a szovjet tulajdon károsításában”.

A támadásba részt vevő egyik amerikai pilóta, Olton Kvonbek örömmámorban úszva, büszkén mesélte: “A repülőtéren sok repülőgép volt – minden pilóta álma. Az oroszoknak nem volt felszállásra kész repülőgépük vagy rakétájuk, hogy kivédjék a támadást. Vasárnap délután volt. Az oroszok számára ez olyan volt, mint Pearl Harbor.”

Az USA mindkét esetben “kisérletezési hibára” hivatkozott.

1953 július 27-én a Kínához tartozó Port Artur légterében a kínai légvédelmet sikeresen kijátszó amerikai harci repülő lelőtt egy szovjet polgári repülőgépet. Egy IL-12-est.

Információik szerint a gépen kellett hogy tartózkodjon a szovjet csendes-óceáni flotta parancsnoka, Malinovszkij marsall. A marsall Vlagyivosztokba utazott VOLNA, de az utolsó pillanatban programváltozás történt. Emiatt aztán nem tudták levadászni.

Ebben az esetben már nem is hivatkoztak at amerikaiak semmire.

Az USA nem tagadja meg önmagát! Egy agresszív latorállam, amely BÁRMI ÁRON ÉS BÁRMIKOR RÁ AKARJA KÉNYSZERÍTENI AKARATÁT BÁRKIRE – BÁRMIRE!

Ez a természete!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Közeleg április 4-e a felszabadulás ünnepe

Az ország teljes felszabadítása

De előtte még:

Nyilas államhatalom a Dunántúlon

Szálasi — jóllehet „birodalma” mindössze néhány dunántúli megyére zsugorodott — a főváros eleste után sem mérlegelte azokat a felszólításokat, melyeket az ország legkülönbözőbb tényezőitől — ideértve a dunántúli püspököket is — kapott a reménytelen harc feladására, az ország lakossága és anyagi javai megkímélésére. Ha nem lett volna mindez olyan véresen tragikus, azt mondhatnánk, Szálasi még eljátszotta élete megálmodott nagy szerepét, a „nemzetvezetőt”. De ehhez a játékhoz passzívan az ország még fel nem szabadított részének egész lakossága, aktívan a 2. hadsereg közel negyedmillió katonája statisztált. (Az 1. hadsereg szlovák területen harcolt, a Szálasi-kormány formálisan sem rendelkezett vele.) Míg Budapesten folytak a harcok, Szálasi kidolgozta az ország egészére vonatkozó új közigazgatási beosztást: az ország területét kormányszékekre, s azokon belül kisebb egységekre, megyeszékekre, faluszékekre és községszékekre osztotta. Bár az államhatalom sohasem volt ténylegesen a kezében, hiszen a németek juttatták hatalomra, s így az ő fegyveres erejük támasztotta azt alá, Szálasi mégis megkísérelte ennek az árnyékhatalomnak új jogi formákba öntését, kidolgozta az állam új felépítésének rendjét, s foglalkoztatta azt a mintegy 30 ezer tisztviselőt, akik nyugat-magyarországi városokban várták a „szebb jövendőt”. Az új állam törvényhozó szerve két házból állott volna; az egyik a politikai pártok képviselőit tömörítette volna, a másik, a Dolgozó Nemzet Háza, szakmai képviselőkből állt volna, az olasz korporációs rendszer valamiféle változataként. A végrehajtó hatalom a kormányzó-tanács és a nádor (azaz Szálasi) kezében összpontosult volna.

Az új államszervezetben természetesen különleges helyzetet kívántak biztosítani a Nyilaskeresztes Pártnak, ezért minden hatósági szervhez, de üzemhez és vállalathoz is nyilas pártmegbízottat neveztek ki. Jóllehet a nyilas megbízottak és a közigazgatási vezetők között nem egy esetben ellentét keletkezett, a pártmegbízotti rendszert tovább erősítették. Különösen 1945 márciusában, midőn a nyilasok és a Nemzeti Szövetségben tömörült egyéb jobboldali erők között gyakoribbá váltak az összeütközések, Szálasi nemzetpolitikai irodák egész sorát — köztük a Számonkérő Irodát hozta létre azzal a céllal, hogy a hungarista célokat biztosítsák, illetve az ellenük vétőket felelősségre vonják. 1945 februárjában külön törvényben örökíttette meg a Nyilaskeresztes Párt és más szélső-jobboldali pártok és szervezetek „történelmi érdemeit”, szabályozta a koronatanácsok formaságait (a minisztereknek állva kellett várniuk a nemzetvezetőre, 15 perces jelentést kellett tenniük), új címert bocsátott ki; „véglegesen” rendezte a zsidó- és a cigánykérdést; kidolgozta külpolitikai koncepcióját, melynek lényegét — saját szavait idézve a következőkben látta: „Integrálom a mennyiséget és differenciálom a minőséget. Ez a nemzeti szocializmus elve, ami különösen külügyi vonatkozásban lesz jelentős.” Szálasi szerint Délkelet-Európában a magyar külpolitikát illeti a vezető és kezdeményező szerep, s a rövidesen megteremtődő közvetlen Berlin—Tokió kapcsolatban Magyarországnak, mint közvetítőnek igen nagy szerepe lesz.

Márciusban azonban ez a fantaszta, katonai bürokratikus, tragikus államosdi játék is alábbhagyott. Ettől kezdve már csupán néha ment el – kedvenc kifejezésével élve – „országjárásra”, idejének nagy részét 6 kötetre tervezett, a Hitler-féle „Mein Kampf” „jelentőségével vetekedő művének” szentelte. Ezen dolgozott egészen március 29-ig, midőn a német csapatokkal együtt elmenekült az országból.

Míg a Szálasi-féle rendeletek, tervek inkább csak jogi kuriózumot jelentettek, semmint reális valóságot, a nyilas és német uralom a Dunántúl jelentős részében még, mint nagyon is reális valóság éreztette hatását. A terror újabb és újabb rétegekre terjedt ki. Letartóztattak több főpapot, akik a nyilas parancsok végrehajtását valamilyen formában megtagadták (Szálasi ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy „áprilisban levelet óhajtok írni a Pápa úrnak, melyben . . . kifejezésre akarom juttatni a hungarista mozgalom és hungarista világnézet viszonyát az Egyházhoz”); őrizetbe vettek katonatiszteket, akik nem akarták végrehajtani az esztelen parancsokat. Razziák, bebörtönzések, statáriális ítéletek, kivégzések még a szervezettség látszatát is megszüntették. A Dunántúlon a helyzet katasztrofálissá vált; semmiféle szervezett gazdasági életről nem lehetett szó; az üzemekben termelés vagy nem, vagy alig folyt; a készletek vagy Németországba áramlottak, vagy a nyilasok hordták szét. A közellátás nem működött, pedig volt olyan időszak, amikor több mint egymillió menekült tartózkodott a Dunántúlon. A német csapatok, a nyilasok s az átvonuló ukrán nacionalista egységek is korlátlanul raboltak, fosztogattak. S a szervezetlen rablás mellett tovább folyt a szervezett rablás is: a németek most már a kiürítést jobban megszervezték, mint azt korábban tehették. A nyilasokkal nem volt nehéz újabb parancsot kibocsáttatni, mely szerint el lehet rendelni a Németországba való kitelepítést, és kérni annak kényszer útján történő foganatosítását. Nem pontos adatok szerint több mint 100 ezer katonát hurcoltak ki Németországba, és a kitelepülök száma megközelítette a félmilliót.

Németországból jöttek a hírek, hogy a kitelepített javakat a németek széthordták, a személyeket pedig nemegyszer internálták. Ezek a hírek nyilván nem erősítették az amúgy is gyenge harci szellemet. A magyar csapatok létszáma — ütközetek nélkül is — napról napra csökkent, a hadsereg szinte a szó szoros értelmében elolvadt. S bár nap nap után beszéltek új hadsereg létesítéséről, ehhez hiányzott a megfelelő fegyverzet, sőt a ruházat is: a halott katonákról húzták le az uniformist és a bakancsot. A források nemcsak a katonaszökevények magas számáról beszélnek, de a tisztek lehetetlen viselkedéséről, erőszakoskodásáról, visszaéléseiről. Ez a felszerelésben gyenge, szellemében megtört hadsereg a német egységek közé beékelve sorakozott fel 1945 tavaszán, hogy ellenálljon a szovjet csapatok további előrenyomulásának, sőt ellentámadásba menjen át. Hitler ugyanis ekkoriban elhatározta, hogy még egy utolsó kísérletet tesz a keleti hadszíntér valamelyik szakaszán a kezdeményezés visszaszerzésére. Katonai és gazdasági okok (mindenekelőtt a zalai olajmezők biztosítása) arra a döntésre késztették, hogy utolsó offenzíváját éppen a Dunántúlon kísérelje meg. Egyik legjobb alakulatát, a 6. SS páncélos hadsereget a Dunántúlra küldte, hogy megerősítse az ottani egységeket. 1945. március elején összesen 30 hadosztállyal megindította a második világháború utolsó német offenzíváját, melynek első állomása a szovjet csapatoknak a Duna bal partjára való visszaszorítása lett volna.

Március 6-án indult meg a német támadás a Dráván való átkeléssel; ezt követte a Balaton és a Velencei-tó közötti áttörési kísérlet. Rendkívül heves harc bontakozott ki, melyben a német csapatok március 9-re némi területnyereségre tettek szert. A legnagyobb előrenyomulást március 15-én érték el, kijutva a Sárvíz folyóig, s elfoglalva a Velencei-tó keleti partját. Ennél tovább azonban nem jutottak. A veszteségek túl súlyosak voltak, a kedvezőtlen terepen indított offenzívában a 6. SS páncélos hadsereg elvesztette páncélosainak 2/3-át. A szovjet erők keményen védekeztek, s közben megérkeztek erősítéseik a pár nappal későbbre tervezett nagy szovjet offenzívához is. Ennek célja az ország teljes szabadítása és Bécs elfoglalása volt. A szovjet támadás Várpalota — Veszprém, illetve Győr irányában bontakozott ki. Már március 17-én Szár és Bánhida között áttörték a frontot, és ha a németeknek és a magyar egységeknek taktikai visszavonulással néhány napig még sikerült is betömniük az arcvonalban támadt réseket, a helyzet egyre kilátástalanabbá vált számukra. Március 19-én a szovjet erők ismét benyomultak a többször gazdát cserélt — Székesfehérvárra. Az áttörés akkor már 35 km széles és 15 km mély volt, de további 3 napos kemény harcra volt szükség, míg a város végleges elfoglalásával az egész német frontot visszanyomták, és a Margit-vonalat teljesen felszámolták. Hiába volt a parancs: kitartani az utolsó emberig, most már a legmegbízhatóbb SS-csapatok sem voltak hajlandók a szovjet hadsereg ellen küzdeni. Egész egységek hagyták el parancs nélkül a csatateret. Ami a magyar csapatokat illeti, ezek zárt egységekben álltak át a szovjet hadsereg oldalára. A németek látván, hogy a magyar egységek teljesen megbízhatatlanokká váltak számukra, március 23-án elrendelték teljes lefegyverzésüket. Ugyanaznap azonban felismerték azt is, hogy képtelenek bármiféle egységes front kiépítésére és tartására Magyarországon.

Az addig elsősorban a Balaton és a Duna között folyó támadást március 28-án a Balatontól északra és délre is kibontakozó szovjet offenzíva egészítette ki. A szovjet hadijelentésekben sorra tűntek fel ekkor a Dunántúl ismert városai. Március 28-án Komárom és Győr szabadult fel, 29-én Szombathely és Kőszeg. A rendkívül céltudatosan vezetett szovjet egységek jól használták fel a német front visszavonulását; volt olyan nap, amikor 70 km-t nyomultak előre. Március 31-én elfoglalták Sopront, s elérték az országhatárt. Ezzel az északnyugati területek megtisztítása a német és nyilas csapatoktól nagyjából befejeződött. De ezzel tarthatatlanná vált a déli front helyzete is. Április 2-án felszabadult Nagykanizsa s a féltve őrzött zalai olajvidék, s április 4-én az utolsó magyar helységből is kiverték a náci csapatokat.

Az ország felszabadítása a német megszállás alól véget ért.
– 1945. április 4-e a felszabadulás ünnepe –

SaLa

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ideideide vagy ide kattintva megnézheti!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!