Magyarországon ma koldulásért vagy például úttesten gyaloglásért is pénzbírságot lehet kapni.
A megbírságoltak sokszor szegény emberek, akik élelemért koldulnak, vagy a megélhetésük miatt kényszerülnek szabálysértésre.
Ha nem tudnak fizetni, akkor rövid úton börtönbe kerülnek.
Megmutatjuk, mennyire egyszerű ma Magyarországon szabálysértés miatt elzárást kapni.
És hogy kik azok, akik emiatt börtönben ülnek.

2016-ban egy 54 éves férfi kilépett a kocsma ajtaján, majd úgy döntött, átmegy a hely előtt húzódó négysávos út túloldalára. Mindenki így csinálja a környéken, így neki sem volt kedve több száz métert gyalogolni a legközelebbi zebráig. Őt azonban pont észrevették a rendőrök és meg is büntették 60 ezer forintra. “Sávonként 15 ezer” – mondta róla a férfi. Azt tudta, hogy szabálysértést követ el, arra azonban nem számított, hogy ezért több tízezer forintra bírságolják. Nem is tudta kifizetni, helyette 12 napot töltött a börtönben, hogy leülje a bírságot.

Az 54 éves férfi egyike annak a 46 fogvtartottnak, akikkel még 2016-ban beszélgettek egy kutatócsoport tagjai négy különböző magyar börtönben.

Van köztük a devizahiteles kamionos, akinek lejárt a jogosítványa, kétgyerekes családapa, aki lámpa nélkül biciklizett, és ezért több alkalommal sokszázezer forintra büntették. Miért csapda számuka a legegyszerűbb szabálysértési bírság is?

Már a rossz bicikliért is bírság járhat
Az utóbbi öt évben átlagosan 200 és 400 fő közé tehető azoknak az embereknek a száma, akik naponta az elzárásukat töltik a magyar büntetés-végrehajtás intézményeiben. Azaz nem ítélték el őket semmilyen bűncselekményért, és nem is előzetes letartóztatásban vannak. Az elzárás ugyanis egy külön büntetés-végrehajtási kategória, amit ugyan történetesen egy börtönben kell eltölteni, de ezeknek a fogvatartottaknak nem bűncselekmény miatt kell börtönbe vonulniuk, hanem például azért, mert korábban nem fizettek ki egy rájuk kirótt pénzbírságot.

Pénzbírságot pedig manapság nagyon könnyű összeszedni Magyarországon:

Pénzbírság járhat azért, ha valaki lámpa nélkül biciklizik,
Ha az úttesten sétál a járda helyett,
Ha koldul,
Ha jogosítvány nélkül vezet.

Ilyen esetekben a rendőr több tízezer forintos bírságot is kiszabhat. Ha pedig ezt a megbírságolt nem tudja, vagy nem akarja kifizetni, akkor akár le is dolgozhatja. Ha nem dolgozza le, akkor a büntetést átváltoztatják elzárásra, és 5000ft/nap-os átváltással leülheti a büntetését egy magyar börtönben.

Sokan azonban egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy pénz helyett dolgozhatnának is, mások pedig elvesznek az ehhez vezető bürokrácia útvesztőiben, így mindenképpen a börtönben kötnek ki.

De mi van akkor, ha koldus azért koldul, mert másképp nem jut ennivalóhoz? Ha a sofőr azért vezet jogosítvány nélkül is, mert máshogy nem tudja összeszedni a pénzt a korábbi bírsága kifizetésére, és ezért újra megbírságolják? És hiába bírságolják százezrekre, akkor sem fog felhagyni vele? A kutatás során éppen az derült ki, hogy az elzárt szabálysértők között nagyon sok az ilyen ember.

Ezért kiválasztottak néhány olyan büntetési tényállást, amely köthető ezekhez az emberekhez. Például a koldulást, a közúti közlekedési szabálysértést vagy a tiltott prostitúciót, és kifejezetten olyan fogvatartottakkal akartak beszélni, aki ezek miatt ülnek börtönben.

Végül 34 férfival és 12 nővel beszéltek, akik az abban az időszakban elzárás miatt börtönben lévő fogvatartottak 9 százalékát tették ki. A legfiatalabb 20 éves, a legidősebb 62 éves volt. A velük készített interjúkból szemezgetünk most mi is.

Sokaknak munkája nincs, csak családja

Egy 20 éves fiú nyolcadmagával élt együtt egy házban. Három műszakban napi 12 órát dolgozott, de egyszer lemeszelték és megbírságolták, mert nem volt prizma és csengő a biciklijén. Nem fizette be, annyi volt a munkája, hogy nem volt rá ideje. Nélkülöztek, ebből arra lehetett következtetni, hogy egy nap hazavitt tüzelőnek egy szatyorban egy öl fát, amit a házuk mellett talált, szerinte a közmunkások hagyták ott, miután kivágták. A rendőrök elkapták, és azt mondták, az erdőből hozta a fát, ami lopásnak számít.

“Maga is elhozta volna, mindenki elhozta volna, tüzet gyújtani kell!” – mondta, de ez nem hatott meg senkit, ezért börtönbe zárták.

A kutatók szerint a legtöbb esetben a szabálysértési cselekmény szorosan kötődött az elkövetők társadalmi helyzetéhez és megélhetéséhez. Csak a megkérdezettek 22 százalékának volt az elkövetés idején stabil munkahelye. Ezzel szemben sokan alkalmi vagy feketemunkából éltek. Heten dolgoztak közmunkásként, 10 embernek pedig egyáltalán nem volt semmilyen munkája, ők szociális segélyből éltek. Közben több mint a harmaduk kiskorú gyereket nevel.

Sokuknak nem ez volt az első szabálysértési ügye, a felüknek azonban soha az életében nem volt súlyosabb összetűzése a törvénnyel, mint egy szimpla szabálysértés.

A sokadik alkalommal elzárást töltők elsősorban kerékpáros közlekedési szabálysértéseket (például lámpa, prizma, láthatósági mellény hiánya, nem a kijelölt kerékpárúton való közlekedés) követtek el, vagy koldultak. Felhalmozták a bírságokat, amelyeket végül képtelenek voltak kifizetni, ezért azokat átváltoztatták elzárássá.

Egy hajléktalan férfinak például több mint 70 szabálysértési ügye volt – elsősorban koldulásért és szemetelésért -, ezeket az 15-20 ezer forintos bírságokat változtatták át elzárássá, ami összesen két éves börtönt jelentett neki. „De hát nem bűnöztem, mert aki rabol, az persze kerüljön börtönbe, de én csak koldultam, nem bántottam senkit…”- mondta. Hozzátette azt is, volt, hogy a rendőrök bírság helyett inkább beültették az autóba, elvitték a város határán túlra, majd otthagyták, hogy gyalogoljon vissza.

Az egymás után érkező büntetések nem csak a koldusokat, hanem azokat is érzékenyen érintették, akiknek az autójuk a munkaeszközük.

Az egymás után érkező büntetések nem csak a koldusokat, hanem azokat is érzékenyen érintették, akiknek az autójuk a munkaeszközük.

Egy 36 éves, két gyereket nevelő férfi kamionsofőrként dolgozott, közben pedig a devizahitelét törlesztette. Egyszer azonban lejárt a jogosítványa és az egészségügyi alkalmassági engedélye is. Ezek miatt egymás után kapott több százezer forint pénzbírságot. A vezetéssel azonban nem hagyhatott fel, különben nem tudott volna pénzt keresni, és nem tudta volna kifizetni a pénzbírságot, ezért újra meg újra volán mögé ült, és újra meg újra megbírságolták. Összesen félmillió forintot fizetett ki, mire azt mondta, nem képes tovább törleszteni.

Volt, aki még a börtönbe sem tudott egyszerűen bejutni

A kutatók számára az is kiderült az interjúk során, hogy a megkérdezettek nagyon szégyellték magukat azért, mert börtönbe kerültek. Többen titkolták ezt a gyerekeik elől, mások a munkaadójuk elől is, ami azért problémás, mert így inkább kockára tették a stabil vagy az alkalmai munkájukat, mintsem hogy vállalják, elzárták őket. Sokakat egyik napról a másikra vittek el a rendőrök, volt olyan fogvatartott, akinek a munkaadóját a Helsinki Bizottság ügyvédje értesítette arról, hogy az alkalmazottját elzárták, és nem csak lóg.

A kutatók olyan fogvatartottakkal beszélgettek, akiknek börtönbe kellett vonulniuk, holott a büntetésüket akár le is dolgozhatták volna 5000ft/6óra váltóval, közérdekű munkával, és akkor nem kellett volna börtönbe menniük. A közérdekű munka ráadásul nem egyenlő a közmunkával, munkaidőn kívül lehet végezni (legalább heti egy napon, de akár hétvégén is), nehogy emiatt veszítse el a rendes munkahelyét a szabálysértő.

A gond az, hogy sokan ezzel egyáltalán nincsenek tisztában. A kutatás szerint a megkérdezetteknek csupán a 15 százaléka mondta azt, hogy a rendőrök elmagyarázták neki, a büntetését kiválthatja például munkával. Levélben is eljuthatnának hozzájuk az ügyükben hozott határozatok, sokan azonban máshol vannak bejelentve, mint ahol éppen tartózkodnak.

Ha pedig meg is érkeznek, a tájékoztatók nyelvezete egyáltalán nem olyan, amelyet ezek az emberek könnyen megérthetnének.
Így végül sokan azt sem tudták, mi a különbség a közérdekű és közmunka között. Volt, aki azt mondta, nem tudnak egy héten keresztül “ingyenmunkát” végezni, hiszen ott a rendes munkájuk is, arra pedig csak később jöttek rá, hogy ha elzárják őket, akkor ténylegesen kiesnek a munkából, míg a közérdekű munkával nem. Volt olyan is, aki elvállalta a közérdekű munkát, de egyszerűen képtelen volt teljesíteni.

Egy 23 éves családapa elfelejtette átíratni az autóját, és bekapcsolni a biztonsági övét, ezért végül közérdekű munkát kellett végeznie. Ehhez napi két és fél órát kellett utaznia, és háromezer forintos útiköltséget fizetnie. Nyolc nap után úgy döntött a család, hogy ezt nem engedhetik meg maguknak, ezért abbahagyta a munkát, és elzárást kért.

A megkérdezettek átlagosan 114 napot töltöttek börtönben (volt, akinek több mint 1000 napot kellet ülnie tiltott prostitúció miatt). Ez sok idő és meg is érezték az emberek, ráadásul egyes esetekben a börtönben töltött idő alatt még nőtt is a napok száma, amennyit még rács mögött kellett maradniuk, a bíróság ugyanis folyamatosan változtatta át a korábban kapott pénzbírságaikat elzárásra.

Maga az elzárás pedig még úgy is megterhelő volt számukra, hogy elvileg a börtönökben kevésbé szigorúan kell bánni velük, mint a valódi elítéltekkel.
Például szabadon mozoghatnának a körletekben, mégis sok helyen ezt nem tehették meg, és volt olyan szabálysértő, aki még a börtönbe sem tudott egyszerűen bejutni.

Egy büntetlen előéletű közmunkás férfit 40 ezer forint be nem fizetett bírság miatt küldtek börtönbe (csordásként vigyázott tehenekre, de a tehenek letörték két autó visszapillantóját). Kétszer kellett átszállnia, míg eljutott a számára kijelölt börtön közelébe, majd még hat kilométert gyalogolt a börtönig. Ott aztán kiderült, hogy későn érkezett, délután 4 óra után ugyanis már nincs befogadás, azt mondták, jöjjön vissza másnap. Nem volt pénze hazautazni, ráadásul másnap sem tudott volna korábban megérkezni, ezért egy állomáson aludt, aztán másnap reggel újra begyalogolt a börtönbe, hogy elkezdhesse letölteni a nyolcnapos elzárását.

A kutatók szerint a megkérdezettek azt mondták, már annak is örülnének, hogy ha a több különböző bírság miatt felhalmozódó büntetést nem egyben kellene leülniük, hanem hazamehetnének köztük pár napra a családjukhoz (akik sok esetben nem tudnak elutazni látogatásra a messzebb fekvő börtönökbe). Van ugyan egy olyan lehetőség, hogy ha a család kifizeti a fennmaradó bírság teljes összegét, akkor ki kell engedni a fogvatartottat, de egyenként nem lehet kifizetni a bírságokat, egyben pedig ez sok családnak megterhelő.

Sokan azt mondják, hiába a börtön, újra szabálytalankodni fognak
A kutatók szerint külön probléma az, hogy sokszor olyan embereket is börtönbe zárnak, akiket a törvény szerint nem lehetne, mert például beteg, fogyatékos, vagy egyedül neveli a kiskorú gyerekét, esetleg a szülőjét ápolja otthon. A 46 börtönben lévő emberből többen is azt mondták, éppen ilyen helyzetben vannak.

Egy 36 éves nő például rosszindulatú méhnyakrákkal került börtönbe úgy, hogy az elzárás idejére volt időpontja rákműtétre. Ezt azonban el kellett halasztani. A börtönben pedig félt attól, hogy a zárkatársai megtudják, hogy beteg (Hepatitis-fertőzött is volt), ezért titkolta, hogy fájdalmai vannak.

A kutatók több esetben beszéltek gyerekeket egyedül nevelő szülőkkel, akiknek egy hozzátartozójuk vállalta ugyan a gyerek gyámságát, de csak azért, nehogy elvegyék a gyerekeket az elzárás miatt a családtól. Mások a súlyos beteg rokonukat ápolták otthon, de erről semmilyen hivatalos papírjuk nem volt.

Egy 20 éves, kerékpáros szabálysértés miatt elzárt fiú például még értesíteni sem tudta a cukorbeteg, kerekesszékes apját, hogy beviszik. Volt olyan, aki végstádiumban lévő rákos anyja miatt kérte azt, hogy ne zárják el, és kapjon egy kis haladékot a bírság befizetésére. Megkapta, de éppen akkor jutott a végére egy másik, korábbi ügye is, ezért mégiscsak be kellett vonulnia a börtönbe.

A kutatás szerint a megkérdezettek fele gondolta azt, megvolt az elrettentő ereje az elzárásnak, soha többet nem akarnak visszakerülni, és kétszer is meggondolják, hogy újra elkövessenek valamilyen szabálysértést. Ez azonban főleg olyan embereknél került elő, akik fiatalok voltak és az első elzárásukat töltötték. “Természetesen kérdéses, hogy a szabadulás utáni, valódi élethelyzetükben kitartanak-e ezek a fogadalmak, vagy a szükség és kényszer lesz az úr” – áll a kutatásban.

A megkérdezettek másik fele teljesen hatástalannak nevezte az elzárást.

Úgy gondolják, hogy a szabálysértések a legkisebb rossz, amit elkövethetnek, mert nem látnak kiutat a szorult élethelyzetükből.
(kím)

Bal-Rad komm: Kommentár helyett:

“Ő csorda számra tartja gyülevész
Szolgáit! éppenséggel mintha minden
Hajszála egy őrzőt kívánna; sok
Meránit, olykor azt hinné az ember,
Hogy tán akasztani viszik, úgy körül
Van véve a léhűtőktől, s mi egy
Rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.

Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
Úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
Keresztelője volna: és nekünk
Szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
Utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
A tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
Ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
Ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
Feleség- és porontyainkat kell befogni,
Ha veszni éhen nem kívánkozunk

Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”

– Ismerős ugye? Tiborc panasza. No NEM EZ A TIBORCZ panaszkodik:

Ő NEM “AZ” a Tiborc! Ő “A” TIBORCZ!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A Blaha mint a szegények karácsonyi „McDrive-ja”

Mint egy fura McDrive – jegyezte meg a Blaha Lujza téri villamosmegállónál álló fiatal férfi, ahogy a téren százszámra sorakozó babakocsis családok felé pillantott, amelyek hétfőn az Ételt az Életért Alapítvány idei ételosztására várakoztak. Barátnője kissé oldalba bökte a szerinte illetlen megjegyzés miatt, majd közösen megállapították, hogy „legalább nem hajléktalanokkal van tele a tér”.

És valóban, a pár éve tapasztalhatóhoz képest az 1600 élelmiszercsomag és meleg étel kiosztására várakozó tömeg elenyésző részét alkották hajléktalanok. A sort inkább hátrányos helyzetű családosok, kisnyugdíjasok és rokkantsággal élők alkották a kellemesen napos időben.

A kiosztott csomagok összetétele nagyban szerepet játszik abban, hogy kevesebb hajléktalan és több nyugdíjas és családos érkezett – tudtuk meg az alapítvány szóvivőjétől, Szilaj Péterné Csillától. Mivel a pakk tartalmának jelentős része konyhai feldolgozást is igényel, a hajléktalanok kevésbé érdekeltek, ők a meleg ételes osztásokon vannak inkább jelen az egyszerű hétköznapokon.

– A nagy kedvencünk a szaloncukor, de kaptunk csipszet és gyümölcsöket meg vitaminokat – mondta lapunknak a szatyrokat rendezgető egyik családapa. Az ételt osztó önkéntesek felé mutat, amikor a családjáról kérdezem: épp érkezik a felesége nyolcéves lányukkal, aki diadalmasan hozza az egyik csomagot, merthogy ez most az ő feladata. A szétosztott élelmiszer jelentős része tartós termékekből – lisztből, tésztából, cukorból – áll, de az ünnepekkor igyekszik olyasmivel is kiegészíteni a csomagokat az alapítvány, amit a szegények ritkán engedhetnek meg maguknak.

– Akik olyan nélkülözésben élnek egész évben, hogy karácsonykor is ételért kell sorba álljanak, ott a gyerekek számára sem kell elmagyarázniuk a szülőknek, miért is jöttek ki a térre. Nekik ez a megszokott, a normális – mondta lapunknak az alapítvány egyik önkéntese, Kúti László, amikor a tömegben állók derűs hangulatáról kérdeztük. A férfi néhány éve ugyanitt hajléktalanként állt sorba, miután Jász-Nagykun-Szolnok megye déli részéről – ahol alig van munkalehetőség – a fővárosba költözve nem talált állást. Tavaly végül újra kereső lett, akkor segítőként csatlakozott a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége alapítványának ételosztásához.

A közösség önkéntesei igyekeznek mindent megtenni azért, hogy várakozás közben ne komoran teljen az idő. Bár a csengettyűs-dobos krisnás énekek is állandó háttérzajt jelentenek, érdemi hangulatjavítóként az szolgál, hogy mind a 60-70 önkéntesnek van egy-egy kedves szava a várakozókhoz, a gyerekekre különös gondot fordítva. Nem ritka, hogy valaki megkönnyezi a kedvességet: egy egyedül élő idős hölgy alig engedte el az egyik segítő kezét, amikor az bepakolta a csomagot gurulós táskájába.

– Ennek a felét sem ehetném, meg is lesz a böjtje, de majd okosan elosztom – mondta lapunknak egy negyvenes éveiben járó, cukorbeteg nő. Egyéb egészségi problémái miatt a bevételei nagy részét elviszik a gyógyszerek, ő is azok közé tartozik, akikre azt mondják: minőségi éhező. Vagyis az alapvető élelmiszerekhez még csak-csak hozzájut, de semmi többhöz. A tömeges ételosztások során nehéz odafigyelni az egyénre szabott szükségletekre, például arra, hogy a cukorbetegek a szervezetüknek megfelelő élelmiszert kapjanak.

Közben megsűrűsödött a tömeg a parkoló körül, ahol azt láttuk, hogy többen üzletelni kezdtek a segélycsomagokkal. Néhány hajléktalan azért állta ki a sort, hogy aztán 1500 forintért áruba bocsáthassa szeretetcsomagját.

– Ez a jelenség létezik, de mi mindent megteszünk, hogy azokhoz kerüljenek a csomagok, akiknek szükségük van rá – mondta az egyik önkéntes. A csomagok összértéke néhány ezer forint lenne a boltban, akik pedig ezt hónap végén nem engedhetik meg maguknak, végső soron így is jó üzletet csinálhatnak.

– Nekünk egy komolyabb váratlan kiadás okozott gondot ősz végén, de az emberben ne legyen gőg, ha elkél számára a segítség – fogalmazott egy családját „egyébként középosztálybeliként” említő nő. Elmondása szerint korábban ők is adományoztak, és bár „nem volt kellemes elindulni”, most ők jöttek el az ételosztásra. A férje bevállalta a karácsonyi műszakokat is, a pluszpénzt jelentő munka volt a „kollégák ajándéka” a cégnél. Amikor azt kérdezzük, milyennek minősítené családja jelenlegi anyagi helyzetét, ő csak annyit mondott: „Átlagosnak. Nem szeretném eltúlozni, de itt tarthat a középosztály.”
(mno)

Bal-Rad komm: “…Nem szeretném eltúlozni, de itt tarthat a középosztály.”

Ma a döbrögista hordaalelnöki és állattitkári címeket is tulajdonló Novák Katalin kijelentette: “2018 a családok éve lesz, amelyben még jelentősebben tudják segíteni a gyermekvállalás előtt állókat, a gyermeket nevelőket és a gyermekeket.”

– Hiába no! Jövőre “választások” lesznek. Amikor nem árt újfent megerősíteni az elszántságot: “SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN!” (Bár talán a tescos szlogen találóbb lenne, de hát azt csak berkeken belül hintik politikai bűnbandáink: “A LEGKISEMármint szavazatilag. De csakis addig!)

A Blaha akár szimbóluma is lehetne annak, hogy mivé lett az egykori Magyar Népköztársaság!

Polythykay elythünk ezt sem látja! – nemhogy a vidék nyomorát.

Sajnos kijelenthetjük: EZ MÉG NEM AZ ÚT VÉGE!

(Csak azoknak a fiataloknak a kedvéért, akik hajlamosak Mc Drive-hoz hasonlítani egy ételosztást!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

DÖBRÖGI SZEMÉBEN SZÁLKA AZ ÉTELOSZTÁS!

A hírek szerint az embertelenség minisztériuma azt tervezi, hogy szigorítja a közterületi ételosztást. Állítólag a rendelet-tervezet most van közigazgatási egyeztetésen, vagyis a többi tárca is véleményezi a jelenleg még nem publikus javaslatot.

Ha igaz, amit eddig olvastam, akkor a Fidesz az utóbbi évek egyik legnagyobb gaztettére készül. Az ingyen étel osztásából – közterületen – kizárni a civil szervezeteket és a pártokat, olyan mélysége a cinizmusnak, a lelketlenségnek, amely egy európai országban elképzelhetetlen.

A Policy Agenda elemzése szerint napjainkban Magyarországon a lakosság 36 százaléka él a létminimum alatt. A kutatás szerint ez az arány tovább nő, ha a gyermekes családokat nézzük. Körükben minden második ember él úgy, hogy még az élethez szükséges legelemibb szükségleteik kielégítése is szinte lehetetlen. Százezrek tengődnek emberhez méltatlan körülmények között. Megtapasztalhatták, hogy a Fidesz beváltotta választási ígéretét. Nem hagytak senkit az árokparton, páros lábbal, teljes erejükkel belerúgták őket a mély árokba. Kiút számukra nincs. Sokuk számára a halál a megváltás, hisz’ a nyomorban élők korán halnak.

A Fidesz-kormány szerint megszűnt a gyermekéhezés. A valóság azonban borzasztó. Magyarországon a 0-17 évesek 25 százaléka, vagyis minden negyedik gyermek relatív jövedelmi szegénységben él – derült ki az UNICEF jelentéséből. A 18 évesnél fiatalabbak 16 százaléka olyan háztartásban él, ahol egyetlen felnőttnek sincs munkája. Az MTA és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adatai szerint van körülbelül 200 ezer gyerek, aki időről időre éhezik, de vannak körülbelül 50 ezren, akiknek minden napjuk így telik. Az óvónők, az általános iskolai pedagógusok sokat tudnának arról beszélni – ha mernének -, hogy hétfőnként hány gyermek megy éhesen az intézménybe.

Abban az országban akarja az uralkodó hatalom szigorítani az ételosztást, ahol a nyomor olyan mélységeivel lehet találkozni, amelyet a luxuskocsival a fenekük alatt milliókból élő fideszes potentátok el sem tudnak képzelni. Nem mintha kíváncsiak lennének rá. Köpnek ők az egészre, a párt számára a szegények csak tehernek számítanak, akikkel mindig gond van. Többségük el sem megy szavazni, akkor meg mi szükség van rájuk. Fulladjanak bele a közmunkába, éljenek meg 47 ezer forintból, tartsanak kecskét. Egy cinikus klasszikust idézzek: “akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér”. A mélyszegénységben élők fiai nem lesznek jó partik “húsz év múlva” ha jól alakul a forint-euró árfolyama.

Az egyházak, civil szervezetek, és a baloldali pártok által szervezett ételosztásokon óriási, megdöbbentően hosszú sorokban állnak a szegények, ételre várva. Az elmúlt években teljesen átalakult az ételosztásokon résztvevők megoszlása. Ma már nem kizárólag a hajléktalanak szorulnak segítségre. A „végtelen” sorokban ott vannak a kisnyugdíjasok, akik képtelenek a nyugdíjukból megélni. A magyar nyugdíjasok többsége 100 ezer forint körüli, vagy az alatti összegből próbája fenntartani magát. A rezsi, a gyógyszerek kifizetése után, igencsak élére kell rakniuk az aprót, hogy élelemre is jusson. Hó végén bizony már csirke farhátra sem telik.

Az ételosztást szervezők úgy tapasztalják, hogy napjainkban az ételre várók legalább fele kisnyugdíjas. Mellettük ott vannak az egykor jobb napokat látott, egzisztenciájukat elveszítő munkanélküliek, a közmunkából tengődők. Sok nagycsaládos szülő is várja szomorúan, hogy rájuk kerüljön a sor. Elszorul a szívem, amikor a hozzátartozói kezét fogva kisgyermeket látok az ételre várók között. Szegénykéim, milyen sors vár rájuk, ha már most nélkülöznek. Képesek lesznek-e kitörni a mostani világukból? Vagy szüleik sorsára jutnak?

Egy nyomorgó országban akarják a hatalmasságok szigorítani az ételosztást. Orbán a Fidesz legutóbbi kongresszusán, újsütetű keresztényként arról beszélt: “A szabadság sztyeppei szeretete a béke és az igazság keresztény hitével találkozott, s ebből emberszeretet nőtt ki…”. Vastag bőr lehet a Kedves Vezető képén, ha ilyet képes volt röhögés nélkül elmondani.

A tervezetet készítő tárca vezetője református lelkész, papírjai szerint tanult ember. Úgy látszik, a hatalom belőle is lelketlen, a hűbérura parancsait gondolkodás nélkül teljesítő szolgát csinált. Persze mit várunk attól a minisztertől, aki szerint a magyar egészségügy – kis hibáktól eltekintve – világszínvonalú. Aki ilyet képes állítani, az minden sandaságra képes.

Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe. Felebarátaink milliói számára az ünnep napjai is csak azt jelentik, hogy nincs mit a kopottas asztalaikra tenni. Gyermekeik számára a legszebb ajándék az ennivaló. Az ünnep előtt egy napig a Fidesz uraságai is eljátsszák – a televíziók kamerái előtt -, hogy érdekli őket a szegények sorsa. Egy nap azonban nem pótolhatja 364 nap embertelenségét, érzéketlenségét.

Tisztában vagyok azzal, hogy Orbánt zavarja az ételért sorban állók látványa, hisz’ ország-világ láthatja, hazugság mindaz, amit hazánkról állít. A sorok pedig egyre csak nőnek, nőnek. (Pedig, nem Soros szállítja őket buszokkal, vagy repülőkkel.) Vannak, akik már órákkal a kezdet előtt letáboroznak, hogy nehogy kimaradjanak.

Nagy a szegénység hazánkban. Ezt pedig a Fidesznek köszönhetjük. Egyes országrészekben valóságos nyomortelepeken élnek az emberek, mint a középkorban. Segítségre csak azoktól számíthatnak, akiket most ki akarnak zárni a közterületi ételosztásból. Attól, hogy a Fidesz valamire azt mondja, hogy nincs, sajnos még keserű valóság. Az emberek nem hülyék, még ha annak is nézi őket a nagyon keresztény hatalom.

Ételosztóként – is – üzenem Orbánnak: hozhatnak bármilyen tiltó rendeletet, kivezényelhetik a közterületre a TEK-et, sok-sok ezer társammal akkor is tesszük amit tisztességünk megkövetel. Nem hagyjuk magukra az éhezőket, mert az emberséget nem lehet törvényben szabályozni!

Tisztában vagyunk azzal, nem vagyunk képesek a szegénységet megszüntetni. De sok kicsi sokra megy. Emberi életeken tudunk segíteni, örömet vinni napjaikba. És miniszterelnök úr, sokan vagyunk, akikből még nem veszett ki az önzetlenség. Tudja, ha egyszer rászorulna, egy tál étel jut majd Önnek is. Még talán nem késő, fogadja meg Teréz anya tanítását, bár nem a focival foglalkozik:

Életünk végén nem annak alapján ítéltetünk meg, hogy hány oklevelet szereztünk, mennyi pénzt kerestünk vagy mennyi nagy tettet vittünk véghez. Az alapján ítéltetünk meg, hogy “Éhes voltam és enni adtatok. Ruhátlan voltam és ti betakartatok. Idegen voltam és ti befogadtatok.”
(gepnarancs)

Bal-Rad komm: Az írással úgy nagyjából egyetértünk! Azzal a különvéleménnyel, hogy CSAK DÖBRÖGI NYAKÁBA VARRNI a nyomort! – legalább olyan vakítás, mint amit a döbrögista horda művel.

Bár Döbrögi igyekszik a rendszere szidolozását hazugsághalmazokkal és dölyföléssel a tökélyre fejleszteni, és etekintetben kétség kívül maradandót alkotott – úgy mint a szervezett lopás terén is – a nyomor nem csak az ő és hordájának a bűne!

Ez a rendszerváltás óta eltelt időszak bűne! A rendszer létrehozóinak és működtetőinek a közös bűne!

RENDSZERBŰN EZ A JAVÁBÓL!

Ajánljuk olvasóink figyelmébe az írás befejező részének utolsó idézetét!

Igen! Nagyjából így történt! Jöttek az idegen, hamis próféták és TANÍTVÁNYAIK!

Addig énekelték hamis szírénénekeiket, amíg teljesen elandalodtunk. Akkor pedig elloptak mindenünket!

A baj csak az, hogy mi ezt természetes dolognak tartjuk!

Antalltól-Döbrögiig, Kancsal Macától-Ungár Péterig! De sorolhatnánk vég nélkül!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

ESŐISTEN SIRATTA DEBRECENBEN A TÖLTÖTTKÁPOSZTA-ADÓT

“Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek. Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona.” (Részlet Orbán Viktor – a 2007. szeptember 18-ai Fidesz-gyűlésen elmondott – beszédéből.)

A fideszes uralom alatt álló Debrecenben a kormánypárti többségű közgyűlés a tiltakozások ellenére úgy döntött, pénzt kér az ingyenes ételosztások szervezőitől is a közterület használatáért. Az összeg ugyan jelképes, 35 forint négyzetméterenként, ennek ellenére a döntés a város vezetése szociális érzéketlenségének ékes bizonyítéka. Úgy jártak el, mint a kedves vezető, aki amikor a felcsúti kisvasutat támadta az ellenzék, mint egy ovis dacosan kijelentette:

„ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”.

A 20 százalékról elhíresült városban – úgy hírlik – nem változott semmi, csak a névtábla cserélődött. A rossz nyelvek szerint a várost a háttérből továbbra is Lali király irányítja, a volt polgármester protokoll szerepet lát el. Szinte nincs is olyan hét, hogy mosolyogva ne adna át valamit, ne vágna át szalagot, netán ne jelentene be valami irtózatosan fontosat.

Most, hogy közeledik a karácsony, a fideszes városvezetés úgy gondolta, a szeretet jegyében meg kell adóztatni a karitatív akciókat is. Lehet, attól tartanak a hölgyek, urak, hogy Soros átveszi az irányítást a városban, a civil szervezeteket „ráuszítja” a határtalan önbizalmú városi potentátokra. Vagy csak egyszerűen, úgy hitték, bármit megtehetnek, a város csöndben marad, némán tűr mindent, mint ahogyan eddig is tette. Hiszen a településen minden a Fidesz kezében van, aki pofázni mer(ne) azonnal mehet(ne) a süllyesztőbe. Egy-két hangos ellenzéki képviselő kivételével, csöndes beletörődésben telnek a debreceni hétköznapok. A mélyben itt is forr az indulat, de az egzisztenciális félelem nagyúr. A fortélyos félelem a keleti végeken is mindennapos vendég.

November hónap utolsó vasárnapján – ahogyan több éve mindig – barátaim meleg ebéddel várták a debreceni nehéz sorsú embereket. A Fidesz szerint megszűnt az éhezés, csökkent a szegénység, talán már itt van a Kánaán is. Ők nem ezt tapasztalják. A sor folyamatosan növekszik, egy-egy alkalommal legalább 200 vendégnek tudnak némi segítséget adni. Valamikor szinte csak hajléktalanok álltak a sorban, ma már ők vannak kevesebben. Nagyon sok kisnyugdíjas, lecsúszott egzisztenciájú, egykor szebb napokat látott munkanélküli, egyedülálló, gyermekes anya várja, hogy sorra kerüljön.

Így volt ez most is. Zuhogott az eső, hat fok volt a városban. Ebben a cudar időben, aki tehette, otthon ült a jó meleg szobában, a családjával. Akik a sorban álltak, azok számára mindez csak álom. Az ő vágyaik földhöz ragadottak: naponta legalább egyszer szeretnének jóllakni. Ez a korrupt rendszer, ahol „mindenki annyit ér, amennyije van”, még az esélyt sem adja meg számukra ahhoz, hogy emberhez méltó módon éljenek.

A sorban állókat tájékoztatták a töltöttkáposzta-adó bevezetéséről, arról, hogy fizetni kell a közterület használatáéért. Közel 200 ember egyszerre kezdett el fújolni, szidni a fideszes urakat. Elmondták őket mindennek, csak éppen rendes embernek nem. Egyikőjük, nevezzük Sándornak, dühösen így fogalmazott:

„Piti, kisstílű, percemberkék uralják a várost. Szociális érzékenységük nulla, villogni, vigyorogni imádnak a többnyire EU-s pénzből épült beruházások átadásán.”

Társa, József ehhez hozzátette:

„Van bőr a képükön azoktól pénzt kérni, akik rajtunk, kisembereken segítenek”.

Az egyik nyugdíjas néni sírva mondta:

„67 ezer forint a nyugdíjam, mire mindent kifizetek, alig marad pénzem. Hónap végén már csirke farhátra sem telik. Remélem, a Jóisten megbünteti ezeket az érzéketlen embereket.”

Kíváncsi voltam, hogyan vélekednek a városvezetés sarcáról azok, akik évek óta teszik amit emberségük követel. Nem várják el, hogy képük bárhol szerepeljen, netán a tévében mutogassák őket. Így teljes az életük, ahogyan szokták mondani: ” Szerencsénkre úgy alakult a sorsunk—ha kevéssel is–segíthetünk. Örömmel tesszük, nem várunk ezért senkitől sem köszönetet.”

Pallás György, akire az általa jegyzet közlemény miatt dühös volt a debreceni polgármester, hangsúlyozta:

„A polgármester szerint, aki ezt a pitiáner rendeletet szóvá teszi, az a város rossz hírét kelti. Tehát nem az kelti a város rossz hírét, aki az embertelen rendeletet hozza, hanem aki szóvá teszi! Az adó nemcsak ízléstelen, hanem szakmaiatlan is. Mert például a befejezetlen Latinovits Színház állagmegőrzésére havonta százszor annyit költ a város, mint amennyit akár mindennapos éhségadó révén egy év alatt beszedhet!”

Az egyik legrégebbi segítő, Pappné Katika, aki nem tagja egyetlen pártnak sem, ugyanakkor fontosnak tartja, hogy támogassa azokat, akiknek élete zsákutcába jutott. Dühösen mondta:

„A helypénzről az a véleményem , hogy ezek csak fillérek lesznek az önkormányzatnak és csak lejáratják magukat ezzel . Ha ilyen sz….. ságon rágódnak akkor az elég nagy szegénységi bizonyítvány. A sok-sok milliót, milliárdokat csak úgy számolatlanul költik el és most ezen akarnak spórolni .”

Az ételosztások állandó résztvevője, a merőkanál kezelője Vargáné Katika, aki minden engedéllyel rendelkezik az osztáshoz, de ennél fontosabb: nagy szíve van. Kérdésemre elmondta: “Az ételosztás a hajléktalanoknak indult, ma már nagyon sok nyugdíjas is sorban áll azért az egy tál ételért. Sokkal jobb volna, ha ezen gondolkoznának el a fideszes urak. Akár ők is oszthatnának ebédet és akkor látnák csak igazán, hogy erre milyen nagy szükség van. Papp László polgármester úr és bagázsa nagyon büszke lehet magára, mert ekkora összegből nem tudom felfogni hogy mekkora bevételre számít.”

A Hajdú-Bihar megyei szoci karitatív akciók egyik motorja Juhászné Lévai Katalin, aki a megyei nőtagozat vezetője. Az emberi sorsok, gondok iránt érzékeny, akkor teljes a napja, ha valakinek segíthet. A töltöttkáposzta-adót álságosnak, gyalázatosnak tartja:

„Szégyen a debreceni közgyűlésben lezajlott vita, amelyik arról döntött, hogy a szociális alapú ételosztást is megadóztatja a városban. A fideszes többség egyesre vizsgázott emberségből, szolidaritásból. Attól, hogy homokba dugják a fejüket, a szegénység, a nyomor jelen van. Mind több a rászoruló, támogatásra vágyó ember, akiknek a sorsa a hivatalt nem érdekli. Szégyen, hogy azokat rendszabályozzák, akik saját pénzükből teszik, amire „tehetségükből” telik. Van hely mellettünk, a Fidesz helyi hatalmasságai ne csak a karácsonyi jótékonysági akciókon villogjanak a kamerák előtt”.

Az egyik ételre vágyó hölgy javasolta, a sorban állók is járuljanak hozzá pár forinttal az adóhoz. Ha már ilyen nagy szarban van a város – igaz, többségüknek még kenyérre sem telik – szeretnének egy keveset segíteni. A mérges kutya perselybe ki-ki bedobta a maga néhány forintját, hozzátette „jókívánságait” Orbánnak és cimboráinak. A közel 200 vendég és a szervezők adományaiból összejött az elfoglalt 10 négyzetméter után járó 350 forint. Az összeget hétfőn postán feladják a polgármester címére. Az adakozók azonban elvárják, hogy a városi elöljárók a jó gazda gondosságával járjanak el. Kérik, a zárszámadásban külön rovaton szerepeltessék az ingyenebéd-adót s természetesen a tisztesség azt kívánja, hogy tegyék nyilvánossá, milyen közérdekű fejlesztésre fordították azt! A lényeg, hogy Debrecen már Magyarországnál is jobban teljesít! Hogy miben? Azt mindenki gondolja hozzá!

(gepnarancs)

Bal-Rad komm: “…A Hajdú-Bihar megyei szoci karitatív akciók…Az emberi sorsok, gondok iránt érzékeny…”

“…Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek. Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. (Részlet Orbán Viktor – a 2007. szeptember 18-ai Fidesz-gyűlésen elmondott – beszédéből.) …”

– Micsoda bámulatos szociális érzékenység! Micsoda empátia a nyomorgók iránt!

ELLENZÉKBEN! AKKOR, AMIKOR A FOSZTOGATÁS – RABLÁS JOGA AZ ELLENMAFFIÁT ILLETI!

Qrmányzati szerepben persze más a helyzet! Föntről nézve minden szép és jó!

Hírlik, hogy nem kell fizetni “töltöttkáposzta-adót”! Se Debrecenben, se másutt! Ételt sem kell osztani!

Mondják, hogy a qrmány KIZÁRÓLAG AZ ARRA HIVATOTT SZERVEKNEK AD ÉTELOSZTÁSI JOGOSÍTVÁNYT! A qrmány ebbéli elképzelését támogatja adöbrögista horda is!

Innentől fogva vége a politikai wirchafttá züllött mindenféle ételosztogatásoknak.

A rászorulóknak csakis qrmánykéz tömheti be a pofáját némi könyöradománnyal! Márpedig a kéz! – ami enni ád…- jó ha tudott így választások közeledtével: AZ A KÉZ SZENT KÉZ! Azt áldani kell. De jobb, ha szavaznak rá!

Bizony előfordulhat Kósavárán, (meg mindenütt) hogy a nejlontányéron – amibe az éhezőknek vetnek valamit, lesz egy fizimiska, meg némi tájékoztató fölirat.

Mán csak hogy tuggyák, hunnan fúj a szél!

NEM TUGGYÁK! CSAK AZT TUGGYÁK, HOGY ÉHESEK! A kezet – ami enni ád! – meg kell, és meg is fogják csókolni!

AHELYETT, HOGY ÚGY RÁVÁGNÁNAK, HOGY VÁLLBÓL KISZAKADJON! Aztán folytatni! Amíg szuszog!

Nem fogják ezt tenni! Mert akkor ki ád enni?!

Jah! Hogy akkor tán nem lennének éhezők? MERT JUTNA NEKIK IS!?

Hát ezen nem gondolkodnak! Üres, korgó gyomorral az nem megy! (Pláne ha meg sem próbáljuk! Pedig megérné!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Drámai a gyermekszegénység Döbrögisztánban

Az Eurostat szerint a 18 év alattiak harmada él mély szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben.

Az uniós statisztikai hivatal adatai alapján az is kiderül, hogy a magyar emberek majdnem kétharmada nem tudja melegen tartani a lakását, nincs mosógépe, és nem képes a váratlan kiadásait kifizetni.

Az uniós statisztika alapján csak Görögországban, Bulgáriában és Romániában rosszabb a helyzet.

A szociológus szerint az eredménytelenség oka részben, hogy évek óta nem növekedtek a segélyek és az ellátások, változatlan a 28 ezer forintos minimumnyugdíj, és a segélyprogramok sem hatékonyak.

„Minden, ami emelkedett, az a közép- és a felső osztályé. Sok szakember hiányzik, mert nincsenek kiképezve, a demokratikus feltételek nem megfelelők. A projektek háromévesek, nincs a fenntarthatóság biztosítva: három évig kapnak a gyerekek korai fejlesztést, mentorokat, tanodát, sok mindent, és ha vége a három évnek, mindez összeomlik” – fogalmazott Ferge Zsuzsa.

A mély szegénység főleg az északkeleti megyéket sújtja.

„Azoknak a családoknak az életében, amelyek helyhez kötötten, többnyire kis falvakban, szegregált környezetben élnek, semmilyen változást nem látunk. Akik ezekben a térségekben maradnak, fokozatosan elszegényednek, lejjebb csúsznak. Mi a gyerekek szempontjából nem érzékeljük a változásokat, amelyekről a kormányzati kommunikációban gyakran hallani” – mondta L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője.

Az adatok ellenére az emberi erőforrások minisztere szerint az Európai Unióban Magyarországon csökkent leginkább a szegények száma.

„Amikor azok száma csökken, akik legalul vannak – és ezek konkrét, világos, európai uniós felmérésekből levonható számok –, akkor akik ott maradnak, azoknál a reménytelenség valószínűleg növekszik. Ez összefügg a szakképzés helyzetével és állapotával, érdemes róla beszélni” – fogalmazott a miniszter.

Az MSZP elismerte, hogy a szegénység kérdését a baloldalnak sem sikerült orvosolnia kormányzása alatt, de azt állítja, így is többet tett érte, mint a Fidesz.

„2010-ig jobb és bal oldali kormányok arra törekedtek, hogy gazdag és szegény családok között a szegénység csökkenjen. És igen értünk el eredményeket. hogy nem tudtuk megoldani lehet de nagyon nagy mértékben csökkentek. Ma ezek a számok növekednek. a Fidesz lényegében 3 millió emberről lemondott” – mondta Kunhalmi Ágnes.

Az LMP a többi között az alapvető táplálékhoz való hozzájutást sürgetné.

„Én voltam olyan falvakba, ahol a dinnyétől 20 méterre él a gyermek, végignézi azt, hogy az egészet elviszik és eladják, és neki nem jut belőle, mert hogy pénzre van szüksége és ezért és az eladják ő meg ott marad vitaminhiányosan” – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

Az Eurostadt mérése alapján Finnországban és Dániában a legkisebb a gyermekszegénység problémája, őket követi a szomszédos Szlovénia és Csehország .
(hirtv)

Bal-Rad komm: Hát igen! A megmondók! Ők azok, akig boldogan rávágják: “a’ zemúttnyúcévazoka! Őkcsinyáták, nekikköszönhettyük!”

De hagyjuk most a ki-és megmondók szavait, személyét! Azaz hagynánk mi! – de nem hagyhatjuk!

Mert igen! Valóban “ŐK” csinálták! Valóban nekik köszönhetjük. Mindegyiknek, amelyik az elmúlt 28 esztendőben – a rendszerváltás óta – ott tolongott-könyökölt a kondér peremén! Most “ŐK” kiabálnak egymásra mutogatva: “Őkcsinyáták, nekikköszönhettyük! Mink jaúk vaútunk!”

“…Én voltam olyan falvakba, ahol a dinnyétől 20 méterre él a gyermek, végignézi azt, hogy az egészet elviszik és eladják, és neki nem jut belőle…”

– EZ A KAPITALIZMUS LÉNYEGE BERNIKE!

De van itt valami más! Valami nagyon hasonló!

ÉLTÜNK MI EGY OLYAN ORSZÁGBAN, AHOL VOLT EZ, VOLT AZ, VOLT MINDENKINEK MINDEN ALAPVETŐ DOLOG! AHOL ISMERETLEN FOGALOM VOLT AZ ÉHEZÉS, A GYERMEKÉHEZÉS, A MUNKANÉLKÜLISÉG, A HAJLÉKTALANSÁG, A TB-KÁRTYA! Igaz, a határok azok nem voltak szabadon átjárhatók! Na azt úgy hívták, hogy Magyar Népköztársaság!

VÉGIGNÉZTÜK AZT, AHOGYAN EZT AZ ORSZÁGOT 28 ÉV ALATT SZÉTLOPTÁK, ÉS NEKÜNK A KILÁTÁSTALANSÁGON KÍVÜL MÁST NEM HAGYTAK!

Viszont nyitottak a határok! Szabadon átjárhatók! És ha valakinek EZ ITT NEM TETSZIK! – el lehet innen mennünk! Döbrögisztán vajdaságból! Ahol a távozók pótlásáról gondoskodik a nemmzetthy és a polgárrhy elyth egyaránt!  

Erre találták ki a migrációt!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!