Mit árulnak el az észak-szíriai „testvérharcok”?

Szíria: Idlib és Aleppó. „Testvérharc” dúl két szélsőséges frakció szakállas martalócai között. Az egyik a régebben még minden gond nélkül a Haj’át Tahrír as-Sámhoz (Hay’at Tahrir al-Sham, részben a korábbi an-Núszra, al-Kaida franchise) csapódó Haraka Núr ad-Dín az-Zankit (Harakat Nour al-Din al-Zenki), valamint korábban a szaúdiak által is támogatott, ma már inkább törökbarát, egy időben még a Núszrával szövetségben álló Ahrar as-Sámot (Ahrar ash-Sham) magába foglaló Dzsabhat Tahrír Szúríja (Jabhat Tahrir Suriya), a másik pedig maga az al-Kaida levakarhatatlan örökségét hordozó Haj’át Tahrír as-Sám. Mit árul el nekünk, ha a térségi iszlám cselekvők támogatásával életben tartott, gyakran külső érdekek mentén mozgó militánsok egymás ellen fordítják a patrónusaik által innen-onnan összevásárolt fegyvereiket? Leginkább azt, hogy Törökország, Katar és Szaúd-Arábia pozíciói megváltoztak a közel-keleti sakktáblán. Közülük most Katart emeljük ki, hogy rajta keresztül talán jobban átláthassuk a kuszának tűnő szíriai események hátterét. De a többi „játékost” sem kíméljük.

Katart a Perzsa (Arab)-öböl erősen különutas országaként ismerhettük meg, mely amellett, hogy geopolitikai és gazdasági érdekei (pl. a közösen használt gázmező) miatt ellenségesnek éppen nem mondható viszonyt tart fenn Iránnal, ezzel kiváltva Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek haragját, Tunéziában, Líbiában, Egyiptomban és Szíriában több szinten és több szervezeten keresztül az Arab Tavasz olyan lehetséges kimeneti formáit támogatta, melyek a Muzulmán (Muszlim) Testvériséget hozták volna helyzetbe. E lépéseivel az öbölmenti szomszédok szemében egyrészt az ellenség, Irán ellen mutatott „egységüket” gyengíti a GCC-ben (Öbölmenti Együttműködési Tanács), másrészt a jelenlegi török politika irányvonalához jelentősen közelebb kerülvén, veszélyt jelent nemcsak a külpolitikai törekvéseikre, hanem belső biztonságukra is.

Azonban bármilyen kicsiny is Katar, egyúttal az Egyesült Államok kiemelkedően fontos térségi partnere, amely al-udeidi támaszpontjáról koordinálja a DAIS (Iszlám Állam, DAESH, ISIS, ISIL stb.) „elleni” légiháborút, és ott van a CENTCOM (az Egyesült Államok Középső Parancsnoksága) egyik fontos központja is. Összesen mintegy 11 ezer amerikai katonát állomásoztatnak az országban. Katar tehát jól tudja, hogy amíg az általa jelentett előnyök meghaladják a hátrányokat, addig gáznagyhatalomként, a globális lefedettségű Al-Dzsazíra hálózatának birtokában, az amerikaiak jelentette védelem mellett viszonylag nagy mozgástere van. A szíriai kliensháború kezdetén öbölmenti „barátai” kénytelenek voltak elviselni ezt a helyzetet, ám Hámád bin Halifa at-Táni (Hamad Bin Khalifa al-Thani) katari emír 2013 augusztusában úgy döntött, hogy hatalmát átadja a fiának. Ez volt az a pillanat, amikor Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein elérkezettnek látták az időt, hogy a fiatal uralkodóra nyomást gyakoroljanak. Fél évnyi sikertelen tárgyalás után, 2014 elején visszahívták nagyköveteiket, és egészen 2016 decemberéig, Szalmán bin Abd al-Azíz szaúdi király látogatásáig meglehetősen fagyos volt a viszony a nevezett országok és Katar között (az alábbi kép nem őt, hanem a koronaherceget ábrázolja, a művész egyéni látásmódjában).

Bár Katar ezután látszólag visszavett hatalmi törekvéseiből, azok továbbra is megmaradtak. Mi több, a politikai iszlám (Muzulmán Testvériség) mellett az országot korábban és később is kapcsolatba lehetett hozni az egyik legszélsőségesebb (szaúdi eredetű) ideológiai bázison lévő, a politikai iszlám tekintetében pedig a Muzulmán Testvériségtől merítő szalafitákkal, például a szíriai an-Núszrával (ma Haj’át Tahrír as-Sám), vagy az azzal egykor szövetségesi viszonyt ápoló Ahrar as-Sámmal (utóbbival közvetlenül is). Ez jobb esetben túszok kiszabadítására irányuló tárgyalásokat jelentett, ám annak ellenére, hogy Katar hivatalosan nem támogatta az al-Kaidához kötődő an-Núszrát, azt sehogyan sem lehetett volna letagadni, hogy a hasonló csoportok erősödése az éppen megdönteni kívánt vezetésű országokban jól jött számára. Ha konkrétan a Núszrára gondolunk, magas állami szinten természetesen távol tartotta magát tőle, merőben más volt azonban a helyzet a „magánszemélyeknél”. Katari és kuvaiti állampolgárok (utóbbiak országa a terrorizmus támogatása szempontjából viszonylag gyengén szabályozott) dokumentálható támogatása alapozta meg a működését, és nemcsak ebben az esetben, hanem többek között az Ahrar as-Sámnál is, mint azt például ez az archivált twitterüzenet mutatja Hadzsaj al-Adzsmí azóta felfüggesztett fiókjából (lényege, hogy a katari és más öbölbeli segítők pénze megérkezett). Katar az irányultságuk, nyilatkozataik és tetteik ellenére távolról sem viszolygott olyan szervezőktől, mint Hadzsaj al-Adzsmi, Halifa Mohamed Turki al-Szubaij vagy Mohamed al-Arefe, még egészen magas szinten sem. Ennek éppenséggel az ellenkezője volt igaz a kormányzati támogatású szervezetek, vagy akár egy katari minisztérium részéről. Mindez az Egyesült Államok vigyázó szemei előtt zajlott.

Természetesen mások szintén kapcsolatba hozhatók pl. az al-Kaidával, ilyen az iráni Fars News szerint Szaúd-Arábia is. Miért lehet jó Katarnak és Szaúd-Arábiának, ha vad szalafitákat támogatnak (ne feledjük, a törökök és katariak által segített Ahrar as-Sám is az, őket Szaúd-Arábia szintúgy egyengette egy időben), akik még az ún. Szabad Szíriai Hadsereggel (FSA) sem hajlandóak társulni (kivétel Kelet-Gúta esete)? Mindjárt megsejtjük a lényegét. Az oroszok 2015. szeptemberi megjelenésével sok dolog megváltozott Szíriában. Aleppó és a középső, valamint a délkeleti területek visszatérésével az erőviszonyok a kormány javára billentek, a legszélsőségesebb csoportok legyengültek. Az erős orosz segítséget kapó legitim szír kormánynak a béketárgyalásokon fokozatosan túl nagy súlya lett ellenségei számára, kedvenc „hasznos eszközeik” megtartásának lehetősége kérdésessé vált. Ilyen helyzetben nem marad más, mint régi közel-keleti szokás szerint a bűnbak kiválasztása és a nagy fogadkozások. A kliensháború mögött álló Aszad-ellenes cselekvők akkor válhattak „jóvá”, ha egy „jó” ügy érdekében (a törököknek ez volt az amerikaiak által Kobáni 2015-ös felszabadulása óta támogatott YPG elleni fellépés) egyrészt komoly erőket tudtak felsorakoztatni az oldalukon (vagy képesek voltak olyanhoz csapódni, akinek mindez a rendelkezésére áll, a Nyugat szövetségese, s egyben az orosz „barátja” is, és külpolitikai érdekei a kritikus kérdésekben nem összeegyeztethetetlenek az övékkel), másrészt elfogadható garanciákat és/vagy ajánlatokat kapnak Oroszországtól és Irántól, harmadrészt hajlandóak kompromisszumokra a szír kormánnyal és/vagy Oroszországgal és/vagy Iránnal. Ez Törökországra és Katarra jelenleg igaz, Szaúd-Arábiára azonban már egyáltalán nem. Viszont volt idő, amikor Katar másképp gondolta. Nem is tehette másképp, hiszen öbölbeli „szövetségesei” és saját törekvéseinek maradékai túl erősek voltak, a Nyugat által (is) segített FSA abban az időben még nem került annyira Törökország klienseinek befolyása alá, hogy szinte teljesen elnyomja a Nyugattól nagyban függő maradékot, és Oroszország kapcsolatai Törökországgal finoman szólva csak „rendezés alatt” álltak.

Katar egészen 2017 közepéig folytathatta játszmáit az öbölbeli „szövetségeseivel” együttműködve, vagy épp külön utakon járva, amikor is egy jól (rosszul?) végződő túsztárgyalás híre eljutott az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia fülébe. Katar ugyanis egy Irán támogatta iraki síita csoport által elrabolt 26 fős katari vadásztársaság szabadon engedése fejében vállalta, hogy a váltságdíj mellett még két, közvetve az al-Kaidához köthető szervezetnek (a Haj’át Tahrír as-Sámnak ill. a vele 2017 júliusáig szövetséges Ahrar as-Sámnak) is fizet azért, hogy elengedjenek 50 milicista foglyot. Két „bűnt” is elkövetett: Iránhoz kötődő személyekkel és al-Kaidához kapcsolható terroristákkal egyaránt tárgyalt, s miközben az utóbbi korábban aligha lett volna gond, hiszen a szalafitákat több öbölbeli ország használta már fel a saját céljaira, a tény, hogy Katar ezzel az ellenséget segítette, megszázszorozta a tett súlyát. Négy ország (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Bahrein) azonnal megszakította vele a diplomáciai kapcsolatait, a hatás természetesen nagyon hamar tovagyűrűzött az egész szaúdi partnerhálózaton. A rákövetkező napokban, azután, hogy Törökország egyértelműen és nem kevés hatalmi törekvéstől fűtve kiállt Katar mellett, a közösségi médián kurdok irányába tett szaúdi tapogatózások lettek érzékelhetők, melyek egy önálló kurd állam elismerésének jogosságát hangoztatták. Pedig a szaúdi diplomácia korábban nem felejtette el hangoztatni, hogy a PKK szerinte terrorszervezet, és a többek között Izrael támogatta iraki kurdok mellett sem tört lándzsát. Katar azonban már markolta a másik ágat, mielőtt elengedte az előzőt: 2017 augusztusának vége felé helyreálltak a diplomáciai kapcsolatai Iránnal (20 hónapig volt hűvös a viszony a többi öbölbeli „szövetséges” nyomására, mert két szaúdi diplomáciai létesítményt ért támadás a perzsa országban), és Törökországot is a segítők között tudhatta, így az ellene foganatosított bosszantó intézkedések nem okoztak helyrehozhatatlan károkat. Közben Törökország az YPG ellen folytatott harca melléktermékeként lényegében maga alá gyűrte vagy súlytalanná tette az FSA-t az észak-szíriai területeken, először az Eufráteszi Pajzs nevű hadművelettel, a második hullámban az akkor még együtt „dolgozó” Haj’át Tahrír as-Sám, az Ahrar as-Sám, a Haraka Núr ad-Dín az-Zanki és hasonló csoportok szakállasait használva (2017. júliustól az Ahrar as-Sámra váltva), a harmadik hullámban az Olajág elnevezésű hadművelettel, a negyedik hullámban pedig (mely jelenleg is tart) 2018 elejétől az Ahrar as-Sám és a Núr ad-Dín az-Zanki egyesüléséből létrejött (bár valamilyen formában feltehetőleg korábban is létező) Dzsabhat Tahrír Szúríja harcain keresztül, immár a „jó fiú” szerepében.

Úgy tűnik tehát, hogy míg Törökország Katarral együtt a kézmosás és feloldozás érdekében kikiáltotta a maga bűnbakjait (az YPG-t és beavatkozó szövetségeseit, ill. a Haj’át Tahrír as-Sámot), a másik oldalon (?) Szaúd-Arábia és szövetségesei, partnerei ugyanezt tették, miközben kialakították az új hangsúlyokat a patronáltak tekintetében. Az Idlib és Aleppó kormányzóságokban zajló oldalváltások és „testvérharcok”, valamint az YPG-t felváltó beduin szerveződések hűen tükrözik mindezt. Törökország és Katar persze remélhetőleg kínosan ügyel majd arra, hogy ne támogasson „rossz” terroristákat (a korábbi háborús bűncselekmények ugyebár nem számítanak, a Núr ad-Dín az-Zanki és az Ahrar as-Sám egy csapásra „jó” „nem-terroristák” lettek), és ez a Szíriai Forradalmi Parancsnoki Tanácsból kinövő, most már egyértelműen törökbarát csoport lehet egy darabig Idlib új kakasa, komoly fegyverekkel tankok és repülőgépek ellen.

(Fergeteg)

 

Nagy munka, nagy feladat vár RÁNK – MAGYAROKRA! – ha akarunk mégegyszer egy SAJÁT országot. Ehhez össze kell fognunk, és április 8-án NAGYON SOKAN KELL HOGY ELMENJÜNK SZAVAZNI, a legesélyesebb antidöbrögista jelöltre!

Hogy melyik egyéni választókerületben ki az? Azt ide vagy ide kattintva megnézheti!

 

 

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton!

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A DAIS maradéka is „hasznos eszköz”?

A Bal-Rad megpróbál a jövőbe látni

Nehéz volna tagadni, hogy a DAIS (Iszlám Állam, ISIS) működése sokáig egybevágott a Bassár el-Aszad szíriai államelnök megdöntését kívánó széles nemzetközi koalíció (az Egyesült Államoknak és euroatlanti, valamint térségi szövetségeseinek névleg a DAIS ellen létrehozott szövetsége) érdekeivel.

Később, amikor a szíriai kliensháború az oroszok 2015-ös beavatkozásával kezdődően alapvetően megváltozott, a DAIS kelet-szíriai jelenléte kitűnő háborús oknak bizonyult ahhoz, hogy az ún. SDF (Szíriai Demokratikus Erők) bejelentésével és támogatásával, a DAIS elleni további harc ürügyén az Egyesült Államok az Eufrátesz keleti partján húzódó szír területeket hatékonyan kivonja a szír kormány jövőbeli ellenőrzése alól, a későn ébredő törökök előtt kurd klienseivel megszerezze Rakkát (már ami maradt belőle), a folyó nyugati oldalán a tabkai repülőtérig (at-Tabqah) egy széles hídfőállást hozzon létre, majd a 2014-ben elfoglalt és kialakított, jordán határhoz közeli at-Tanfnál lévő támaszpont 55 km-es körzetét kisajátítva ellenzéki erőket képezzen, elméletileg szintén a DAIS elleni küzdelemre. Mi akadályozza abban, hogy az eddig sikeres SDF-et és a déli területeken istápolt Dzsaís Magavír at-Tavrát (Jaysh Maghawir at-Thawra, Forradalmi Különítmény Hadsereg) használva megszabaduljon a DAIS maradékától, vagy hagyja, hogy a legitim szír kormány és szövetségesei tegyék ugyanezt? A Bal-Rad leleplezi a „titkot”: jó eséllyel az Izrael és amerikai szövetségese által rettegett szíriai „stratégiai háromszög” blokkolása áll a hangzatos szócséplések mögött, melyhez elengedhetetlen, hogy jelen legyen egy fenyegetés (a DAIS), amire hivatkozva a status quo fenntartható.

Mi ez a „stratégiai háromszög”? A kérdéshez segítségül hívhatjuk Mark Langfan, az erősen cionista Amerikaiak a Biztonságos Izraelért (Americans for a Safe Israel, AFSI) nevű kijárószervezet elnökének cikkét.

Ez a terület, melytől „a Közel-Kelet egyetlen demokráciája” (itt most Izraelre kellene gondolnunk) a síita tengely (Teherán–Damaszkusz–Hezbollah) kapcsán retteg, a(z) (at-)Tanf, al-Búkamál (Abu Kamal) és ar-Ruszáfa (ar-Rusafah) által bezárt rész, melyet uralva és felhasználva szárazföldi összeköttetés valósulhat meg Irán és Libanon között Irakon keresztül. Langfan odáig megy, hogy ha Irán nem tudja uralni ezt a háromszöget, akkor az általa kialakítani kívánt birodalom végül össze fog omlani a saját súlya alatt. Természetesen erősen túloz a vízióval, de a terület fontossága ettől még nem kicsi. Vessünk egy pillantást a térképre (a Wikipédia szerkesztői által március 2-án rögzített állapot)!


Láthatjuk rajta, hogy at-Tanf és az onnan Damaszkusz felé vezető út szilárd amerikai ellenőrzés alatt van, Ruszáfa környéke a tabkai légitámaszpontról bármikor csapás alá vehető, a Palmüra–Deír-ez-Zór útvonal a DAIS által fenyegetett, al-Búkamál úgyszintén. Jelenleg tehát a szárazföldi útvonal egyáltalán nem biztonságos, és az intenzív amerikai-izraeli felderítő tevékenység, valamint a lehetséges légicsapások miatt csak korlátozottan használható. A DAIS-nak az Eufrátesz keleti oldalán húzódó maradékai Irakból még megközelíthetők a sivatag felől, a törzsi kapcsolatoknak köszönhetően. Minden adott tehát, hogy jelenleg az Egyesült Államok számára „hasznos eszközöknek” tekinthessük őket. Nem érdekeltek a gyors felszámolásukban, a szír kormányerőket és szövetségeseiket pedig lekötik az ország nyugati felében lévő feladatok.

Azonban Bagdad már régóta szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok vonja ki katonáit Irak területéről. A moszuli műveletek idején (2017 júliusa) több mint 5500 amerikai katona volt jelen, ez az ott állomásozó koalíciós erőknek kb. a felét jelentette. Csökkentésük elkezdődött, az iraki parlament pedig tovább sürgeti a kormányt, hogy készítsen időben pontosan behatárolt ütemtervet a külföldi katonák távozásáról, két hónappal a DAIS fölötti győzelem bejelentése után. Ez a lépés természetesen kedvezőtlen az Egyesült Államok számára, hiszen eredménye hatást gyakorolna a szíriai és iraki állapotok befolyásolását célzó hírszerző tevékenységeire is. Fokozza a gondjait, hogy Irak orosz Sz-400-as légvédelmi rendszert vásárolna Oroszországtól. A gyakorlatban ezek annyit jelentenek, hogy lassanként (a török-amerikai kapcsolatok megromlásával különösen) Jordánia marad az egyetlen stabil, bár egyre kényszeredettebben együttműködő közvetlen kapcsolódási pont az Egyesült Államok szíriai törekvései felé, hiszen Törökország és Irak mind nehezebben győzhető meg arról, hogy területét az amerikaiak a kurd és arab klienseik támogatásához használják fel. Jordánia több mint egymillió szíriai menekültet fogadott be, ezekből mintegy 75 ezer a tanfi támaszponthoz közeli rukbáni (ar-Rukban) menekülttáborban él. Többek között az utóbbiakból merítettek az amerikaiak a saját ellenzéki erőik kiképzéséhez, ahogyan arra Valerij Geraszimov tábornok korábban utalt (Dzsaís Magavír at-Tavra).

A másik jelentős társaság a Deir ez-Zóri Katonai Tanács (DMC vagy DEMC), főleg a Sammar nevű beduin törzsszövetségből (néhányan a Suaitát (al-Shaitat) törzsből):

Pillantsunk újra a térképre, keressük meg al-Búkamált (Abu Kamal)! Ezt a várost 2016 közepén a Dzsaís Magavír at-Tavra már megpróbálta elfoglalni a DAIS-tól (sikertelenül), jelenleg a szír kormány elenőrzése alatt áll. Ha az Egyesült Államok szeretne biztos szárazföldi kapcsolatot Jordánián keresztül a nehezen összetákolt kelet-szíriai területekkel, akkor jelenleg a következő lépések akár még az érdekében is állhatnak:
– visszavenni a kurdok támogatásából, átállni a „jó” „nem-terroristákra” (szunnita beduinok) at-Tanf, Deír ez-Zór és al-Dzsazíra környékéről, valamint néhány kisebbséget továbbra is segíteni a látvány kedvéért (pl. keresztény asszírokat) (ez megvalósult)
– fokozni a nyugat-szíriai felkelők tevékenységét (ennek megy elébe most a szír hadsereg, de részben már megvalósult)
– hagyni és biztosítani a DAIS maradékát Kelet- és Nyugat-Szíriában, hogy állandó fenyegetést jelentsen, rá hivatkozva pedig az amerikai jelenlét indokoltnak tűnjön (ez megvalósult)
– késleltetni az amerikai erők kivonását Irakból, amennyire csak lehet (folyamatban)
– elérni, hogy al-Búkamal a DAIS ellenőrzése alá kerüljön, majd elfoglalni azt a „jó” „nem-terroristákkal”, pl. a Deir ez-Zóri Katonai Tanáccsal (folyamatban?)
– megszerezni a T3 (Arak közelében) és T2 szivattyúállomásokat, valamint az utóbbi mellett lévő Tavra (Thawra) légibázist is (a kettő együtt al-Kemm, amely As-Sammasz közvetlen közelében van) a DAIS „segítségével”, majd elfoglalni azokat a „jó” „nem-terroristákkal” (Dzsaís Magavír at-Tavra) (folyamatban?)

Amennyiben a fentiek megvalósulnak, az amerikai Nagy Testvér a hasznos és szorgosan allahuzó beduin kliensein keresztül, legyenek azok terroristák vagy „jó” „nem-terroristák”, biztosíthatja közel-keleti kedvencét arról, hogy még egy darabig nem épül ki szárazföldi síita tengely a „stratégiai háromszögben”. Figyelmezzünk hát! Mi szóltunk…

(Fergeteg)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A szíriai háború egy új, minden eddiginél veszélyesebb ponthoz érkezett!

Egy ismert izraeli publicista Israel Shamir kommentálta a tegnapi izraeli rakétamádást Szíria területe ellen.

Már néhány nappal ezelőtt azt jósolta a Satellite Radioban, hogy Izrael közvetlenül is be fog – be kell hogy avatkozzon a szíriai háborúba!

Tekintettel arra, hogy a damaszkuszi kormány ellen lázadók vereséget szenvedtek, a tűzszünet pedig káros a zsidó állam számára. Ezért aztán lépnie kell, és mindenki számára világos, hogy milyen irányba.

Meglépte. LÁTSZÓLAG vegyifegyvergyár ellen intézett JOGOSKÉNT BEÁLLÍTOTT támadást.

Mindeddig Izrael csak a Hezbollah és az iráni milíciák ellen intézett támadásokat. Most viszont Szíria egyik állami tulajdonú egységét támadta. Teljesen mindegy hogy minek nevezi. Gyár, kutatóközpont, bázis vagy kórház! – nincs jelentősége. Szíriát támadta.

Izraeli kommentátorok már korábban szóvá tették az orosz-amerikai megállapodás alapján megszületett tűzszünet miatti izraeli elégedetlenkedést. És dacot.

Most lássuk miként fog reagálni Oroszország és Irán. Eddig igyekeztek figyelmen kívül hagyni az izraeli támadásokat. De mit lépnek most? Nehéz megjósolni!

A háttérben pedig Izrael háborúra készül a Hezbollah ellen. De ez alkalommal már nem a Hezbollah a valódi ellenség!

A szíriai háború egy új, minden eddiginél veszélyesebb ponthoz érkezett. Vagy szakaszhoz?

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Molnár Erzsébet

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!