Csak a szokásos napi kórházi rémjelentés

Öt és fél órát várakoztatták a stroke-os beteget a Honvédban

Öt és fél órát várakoztattak egy stroke-os beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályán. A 72 éves férfi másfél hónappal később meghalt. Az eset tavaly nyáron történt, a család most beszélt róla az RTL-nek, miután több hasonló eset is nyilvánosságra került az elmúlt hetekben.

Vaszari Sándor tavaly júniusban esett el otthon, hatodjára kapott stroke-ot. Mentő vitte a Honvédkórház sürgősségi osztályára, a család szerint ekkor még tudott kommunikálni, a kezeit is mozgatta. Öt és fél órával később, mire bejutott a vizsgálatra, lebénult a keze.

Többször jelezték a kórházi dolgozóknak, hogy a férfinak stroke-ja van, kérték, hogy segítsenek. Erre a dolgozók csak annyit mondtak, hogy „itt mindenki sürgős beteg”. Délután fél háromkor vitte be a férfit a mentő, hajnal fél 1 után vették fel a neurológiára. Végül egy másik intézményben halt meg másfél hónappal később, a halotti bizonyítványon az áll, hogy tüdőgyulladásban, ami az agyi infarktus okozta féloldali bénulásból következett.

Az elhunyt férfi családja nem érti, hogy ha mindenütt azt olvasni, hogy egy stroke-os beteget három órán belül el kell látni, akkor hogyan történhetett meg, hogy Vaszari Sándort egy hordágyon odatolták a fal mellé, és órákon át kellett várakozniuk.

A Sürgősségi Orvostani Társaság felügyelőbizottsági elnöke két napja arról beszélt az RTL-nek, hogy kampányt indítanak a betegek és az orvosok számára. Csakhogy ettől nem lesz gyorsabb az ellátás: a betegeket ugyanis arról akarják kioktatni, mikor kell a sürgősségire menni, a dolgozókat pedig arra tanítanák, hogyan kell helyesen kommunikálni.

 

(24.hu)

Bal-Rad komm: Talán ha ráolvasást tanítanának a LAKOSSÁGNAK! Meg a “csináld magad” akciót indítanák be – közegészségügyileg.

Tudomásul kell venni: qrmányzati dicsőségjelentések ide – vagy oda, a szakemberhiányon nem fog segíteni – a betegeken meg végképp nem – a személyzet kommunikációs tréningje. Attól, hogy udvariasan elmagyarázzák a hozzátartozóknak, hogy “hát ez van…- kéretik a legrosszabbra fölkészülni… – ha gondolják elkisérjük önöket a proszektúrára…” – szóval attól még nem lesz megnyugtató a közegészségügynek nevezett ágazat helyzete.

Persze mindennek oka van! Főként az a kellően el nem ítélhető beidegződés – ami még a szocializmus korszakából visszamaradt egyesekben – miszerint a sürgősségi ellátás az gyors. Az volt! – de hát hol van az már?! Aki ilyen dőreségeket föltételez ma, az arra is gondoljon, hogy ELTÚNT A GAZDASÁGI HÁTTÉR IS!

Persze ezt nem kell kommunikálni, mert akkor még azt mondanák egyesek, hogy “DE HÁT AKKOR…!?”

– Bizony úgy van! KÁR VOLT A RENDSZERVÁLTÁSNAK NEVEZETT VALAMIÉRT!

SŐT! VILÁGRASZÓLÓ BŰNCSELEKMÉNY VOLT!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

 

 

Gyorsuló ütemben menekülnek az egészségügyisek! – Nyugatra!

Rengeteg embert keresnek: nem álom a 700 ezres fizetés, nyelvtudás sem kell

Az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést – mondta Varga Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Így nyolc százalékos béremelésre készülhetnek az érintettek. Ugyanakkor ez a pénz még mindig nagyon kevés ahhoz képest, amennyit egy szakápoló például Németországban kereshet: most legalább 2400 eurós fizetéssel csábítják külföldre a magyar szakembereket.

Arról, hogy a kormány az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését előrehozhatja januárra, mi is beszámoltunk. Varga Mihány VASÁRNAP reggel be is jelentette, hogy az egészségügyben és szociális terület szakdolgozói november helyett már a januári fizetéssel megkapják a szakszervezetekkel korábban kialkudott béremelést. Az egészségügyi szakdolgozók legutóbb novemberben kaptak 12 százalékos béremelést, de ez a nemzetgazdaságban amúgy is kötelező minimálbér emelés miatt az ágazat bérpozícióját kevéssé javította, összecsúsztak a fizetési kategóriák, ezért is követelték a szakszervezetek a korábbi bérmegállapodás módosítását, az újabb emelés előbbre hozását.

Hatalmas a munkaerőhiány

A Belügyminisztérium által üzemeltetett kozigallas.hu adatai szerint jelenleg 65 szakápolót keresnek országszerte, az ápoló kifejezésre pedig 181 találatot kapunk. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke novemberben arról beszélt, a bérek rendezése azért is kulcsfontosságú, mert óriási a munkaerőhiány a szektorban, aki teheti, elhagyja a pályát.

Kapcsolódó kép

“Bárhová megyek az országban, a kórházak orvosvezetői is a szakdolgozóhiányt nevezik meg első számú problémának. Emiatt főleg a klinikákon, a megyei kórházakban, az országos intézetekben, tehát az alternatív munkalehetőséget kínáló nagyvárosokban lévő intézményekben továbbra is komoly nehézségekbe ütközik a műszakok megszervezése. A kamara honlapján folyamatosan tesszük közzé az álláshirdetéseket, amelyek többségére sokszor hónapokig nem jelentkezik senki” – mondta.

Az egyik állásportál által működtetett Fizetesek.hu oldal szerint egy szakápoló átlagos bruttó bére ma Magyarországon 194 857 forint. Ennek külföldön a sokszorosát kereshetik meg a magyar szakemberek. Hogy hatalmas a kereslet a magyar munkaerőre, jól mutatja az is, hogy a hazai állásportálokon is rengeteg szakápolót keresnek külföldre. Ráadásul a nyelvtudás sem feltétel, az egyik hirdetés például OKJ 54, OKJ 55 képzettséggel, német nyelvtudással vagy anélkül keres embert, ráadásul a nyelvtanulásban is segítenek.

Aki nem beszél németül, az havonta 1250 eurós, vagyis 387 ezer forintos fizetést kap maximum 120 óra/hónap nyelvoktatáson kívüli munkáért.

Sikeres B2-es nyelvvizsga esetén a német bértáblázat szerinti legalább 2400 (vagyis 744 ezer forintos), de akár 3500 euró (vagyis 1 millió forintnak megfelelő) alapfizetést ígérnek havonta kiegészítő pótlékokkal.

Egy másik hirdetésben bruttó 3500 eurós fizetésért keresnek embert, plusz ehhez jön még a naponta nettó 10/15 eurós úgynevezett kiküldetési hozzájárulás.Ehhez viszont elengedhetetlen  a befejezett egészségügyi szakápolói vagy ápolói végzettség és a német honosítás.

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

 

 

A menthetetlen!

Órákig hagytak haldokolni egy férfit a Honvédkórház sürgősségijén

Gyermekei súlyos hasi fájdalmakkal vitték be a kórházba édesapjukat, akit többszöri kérésre sem láttak el. Fél napi várakozás után vitték be a műtőbe, de már késő volt. Az 58 éves férfi másnap délelőtt meghalt.

Garai Ivett édesapjánál 2017 augusztusában diagnosztizáltak hasnyálmirigy-daganatot, az orvosok kemoterápiára küldték. Az 58 éves férfi négy kezelésen volt túl, amikor október 23-án súlyos hasi fájdalmakra ébredt. A család kihívta az ügyeleti orvost, aki azt tanácsolta, menjenek be vele a kórházba, mert a mentő kiérkezéséig akár két órát is várhatnak.

Garai Ivett egyeztetett édesapja onkológusával, a megbeszélést követően pedig beutalták a beteget a Honvédkórház sürgősségi osztályára. Az onkológus azt javasolta, hivatkozzanak rá a betegfelvételnél, hogy mielőbb ellássák.

Mire beértek a kórházba, a férfi már olyannyira rosszul volt, hogy kerekesszéket kellett kitolni érte. Lánya és fia leadta az okmányait, a regisztráció fél órán át tartott.

“Az első vizsgálatra két óra várakozás után került sor. Hasi röntgent és hasi ultrahangot végeztek el édesapámnál, de ezek eredményeiről semmilyen tájékoztatást nem kaptunk. A nővérnek közben többször jeleztem, hogy édesapám szenved, mire odatoltak egy ágyat. Fekve még nagyobb fájdalmai voltak, le akart esni a földre. Hiába szóltam bárkinek, csak azt hajtogatták, ne pánikoljunk, annál később kerülünk majd sorra” – idézte fel a történteket a nő.

Fél 4 körül a férfi már vért hányt, állapota percről percre súlyosbodott, de még fájdalomcsillapítót sem kapott.

Egész nap egy korty vizet sem tudott lenyelni, mert azonnal kijött belőle. Mivel gyógyszeres kezelés alatt álló cukorbeteg is volt, egész nap fontos lett volna neki az étel és az ital, de képtelen volt bármit is elfogyasztani, így nagy szükség lett volna infúzióra. Estére már 20 felett járt a cukra.

A nővérek keresztül néztek Garai Ivettéken, azt mondja, a kéréseiket egyszerűen semmibe vették. A nő 7 óráig jól tartotta magát, de ekkor kikelt magából és kiabálni kezdett, hogy foglalkozzanak az édesapjával.

“Estére sikerült elérni, hogy megvizsgálják őt. 7 és 8 óra között CT-re vitték, ekkor derült ki, hogy a hasi artériája elzáródott, vérrög keletkezett, a vékonybél egy része elhalt. Zacher Gábor körülbelül ezzel egy időben érkezett meg a kórházba. Erre egy kicsit felpörögtek az események. ő hívta össze az orvosi konzíliumot. Édesapám infúziót kapott, végül 22 óra 45 perckor bevitték a műtőbe. Felnyitották és rájöttek, hogy a vékonybél teljes hosszában elhalt, nem lehet már rajta segíteni” – mondta Garai Ivett.

Az orvosok a sikertelen operáció után közölték a rossz hírt: a férfi meg fog halni. A lány értesítette a család többi tagját, hogy elbúcsúzhassanak hozzátartozójuktól. A férfi másnap délelőtt 11 óra után elhunyt.

“Az egész ügyben az embertelen bánásmód fáj a legjobban. Jól tudták, hogy hibáztak, de a nővérek, az orvosok és a vezetőség fedezték egymást. A papírokat csak pénzért adták ki, és eleinte a boncolást sem akarták elvégezni.”

A nő felháborítónak tartja azt is, hogy édesapját a triage rendszer szerinti hármas kategóriába sorolták az ötös skálán. Ez határozza meg ugyanis, hogy a beteget mennyi időn belül kell orvosnak megvizsgálnia. Ennek megállapításához előbb vérnyomást, szaturációt, hőmérsékletet, pulzust néznek és szükség esetén EKG-t végeznek, vércukrot mérnek. Legalábbis ez a protokoll, mert a férfi esetében – lánya azt mondja – ránézésre történt minden.

Garai Ivett panaszt tett a Honvédkórháznál, apja halálának ügyét kivizsgálták. Dr. Muzsaly Ildikó, az Egészségügyi Szervezési Intézet igazgatója a távollévő orvosigazgató nevében azzal védekezett a válaszlevelében, hogy érkezésükkor már 29 beteg vizsgálatai folytak, akik között több súlyos állapotú is volt, illetve a vizsgálatok alatt, amíg a Sürgösségi Betegellátó Centrumban tartózkodtak, még további 68 beteg került felvételre.

A vérhányás és a vérvizelet tényét a jelentés szerint egyáltalán nem dokumentálták.

Azt is írták, hogy a férfi áttétes daganatos állapotából kifolyólag menthetetlen volt, tehát az esetlegesen korábban elvégzett műtéti beavatkozás sem eredményezhette volna életének szignifikáns meghosszabbítását.

“Az Intézmény orvosigazgatójaként az Osztályvezető főorvosok nyilatkozatával egyetértek, és megállapítom, hogy a betegellátás a szakma szabályai szerint történt”
– áll a levélben annak ellenére, hogy a férfi órákig haldoklott a kórház folyosóján.

Garai Ivett megszerezte Zacher Gábor elérhetőségét is, de ő nem reagált a panaszára. A 24.hu megkereste a Honvédkórházat, de a betegjogokra való tekintettel nem nyújthattak információkat az esettel kapcsolatban. A család jogászokhoz fordult és büntetőeljárás indításán gondolkozik a kórház ellen.
(24.hu)

Bal-Rad komm: “…a férfi áttétes daganatos állapotából kifolyólag menthetetlen volt, tehát az esetlegesen korábban elvégzett műtéti beavatkozás sem eredményezhette volna életének szignifikáns meghosszabbítását…”

– Aligha lehet bárkinek is gondja – baja ezzel a megállapítással.

“…vért hányt, állapota percről percre súlyosbodott, de még fájdalomcsillapítót sem kapott…A nővérek keresztül néztek…”

– Mindez egy közispotály sürgősségi osztályának FOLYOSÓJÁN! Népes közönség szeme láttára, füle hallatára. NÉZZÉTEK! HALLJÁTOK! EZ VÁR RÁTOK!

EZ MÁR AZÉRT GOND! NEM IS KICSI GOND! A MI GONDUNK!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

 

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

“…annak csak és kizárólag a privatizáció az oka…”

8 év kormányzás után Döbrögiék nem felelősek az egészségügy borzalmas helyzetéért.

Ezt az egykori maszopos, mostanság már döbrögista futtatott Cser Ágnes lefetykelte. Abban az interjúban, amit a  Zoom.hu-nak adott. Szagszervezeti vezetőként! Mert Ágnes asszony őnaccsága még mindig az ám! Egészségügyi szagszervezeti tótumfaktum.

Az általa adott interjúól kiderül, hogy a valóság érzékelése enyhén szólva nem erőssége a hölgynek. Felmentette a Döbrögi-qrmányt az egészségügyben kialakult válsághelyzet felelőssége alól. Nem fogja kitalálni, kit hibáztat a terjedő fertőzések, hulló vakolat, patkányok, ehetetlen koszt és a személyzet / felszerelés hiánya miatt: a szakszervezeti vezető a korábbi háttéralkukban, a privatizációban és Sólyom Lászlóban vélte felfedezni minden baj okát. Kórházi fertőzéseket nem nagyon lát, rendezett kórtermeket, műtőket, és tiszta vécéket annál inkább.
Íme néhány legdurvább kijelentése az interjúból:

„Nagy vihart kavart, amikor egyszer azt nyilatkoztam, ha valakinek nem elég, ami itt van, akkor gondolja végig, hova született. Ezt a mai napig fenntartom, egy ember nem véletlenül születik az adott országba. Feladata van. Ettől elválaszthatatlan a nemzet családpolitikája, ami sehol a világon nem éri el a jelenlegi magyar színvonalat.”

A szakszervezeti vezető ezek után hosszasan sorolja az egészségügyi dolgozók bérének növekedését, de gondosan elhallgatja, hogy elvették tőlük a pótlékokat és ugyanannyit keresnek, mint a nagy dérrel-dúrral beharangozott béremelések előtt.

„Azt azonban nemcsak, hogy nem értettem, hanem elfogadhatatlannak is tartottam, hogy a Kossuth téren üvöltöztek, holott kaptak törvénnyel biztosított életpálya-programot, garantált bérfejlesztéssel és kollektív szerződéssel. Utóbbi miatt nem is volt joguk tüntetni, meg is kérdeztem, hogy nem kellene-e a felmondani ezt a szerződést? Hiszen vállalták a munkabékét.”

Cser Ágnes úgy tesz, mintha a pedagógusok először bólogattak volna a béremelésnek, és utólag kezdtek volna reklamálni. Tényleg nem érti.

„Nem a mostani magyar kormány hibája, hogy ekkora bérkülönbségek vannak Nyugat-Európa és a volt szocialista államok között. Sokkal inkább a magyar szakszervezeti mozgalmat teszem felelőssé, amelyeknek vezetői háttéralkukat kötöttek 1988-tól a multinacionális cégekkel. Sólyom László volt köztársasági elnök is felelős, aki kijelentette, hogy a szakszervezetek nem reprezentálják a munkavállalók többségének akaratát. Meg kellene vizsgálni azt is, hova tűnt a Szakszervezetek Országos Tanácsának vagyona.”

Cser Ágnes parádésan feledkezik el arról, hogy az utóbbi nyolc évben a horda qrmányzott és visszamutogat a rendszerváltás körüli időkre, a gyanús szakszervezeti vagyonvesztésre. Amúgy pedig Sólyomnak talán ez az egy normális mondása volt hivatali ideje alatt, amit Ágnes úrasszony idézett.

„Négy szoclib kormány nem volt hajlandó a béremelésekről tárgyalni 2010-ig… egyedül a mostani kormánnyal tudtunk érdemben tárgyalni a négyéves bérfejlesztési programról, az egyéb juttatások ügyében pedig folytatjuk az egyeztetéseket.”

Cser Ágnes akkoriban pedig mintha állattitkári rangban, meg TB-s tótumfaktumként szolgálta a szoclib qrmányokat. És szerinte pont az Érdekegyeztető Tanácsot felszámoló döbrögista-qrmánnyal lehet tárgyalni a béremelésekről.

„Ha ezek a célok teljesülnek, folytatjuk a bérfelzárkóztatásról a tárgyalást, hogy pénzügyileg teljesen rendbe jöjjünk. Ha a humánerőforrás kérdést megoldjuk, akkor sem tudnék más mondani annak, aki elégedetlen, hogy ha ez kevés, akkor tovább lehet állni. Azt viszont egyetlen kormánytól sem lehet elvárni, hogy mindent egyszerre oldjon meg, ha az elődök a szakszervezetekkel együtt eltáncolták az állam vagyonát.”

Igen, jól értette: minden rendben, egyre többet keresnek az egészségügyben dolgozók, akinek meg nem tetszik, ne lázadozzon, menjen innen. Ja, és a szakszervezetek huszonévvel ezelőtti döntései miatt omlott össze a magyar egészségügy, nem azért, mert a magukat (k)qrmányoknaknevező, éppen regnáló politikai bűnszervezetek – köztük a döbrögista horda is – folyamatosan kilopták az oda való forrásokat, illetve a finanszírozási hátteret – a magyar gazdaságot (és az országot) széjjelverték, ellopták.

„A sztrájk szó nem negatív, ünnepelni kell. Ha a munkavállaló nem elégedett az élet- és munkakörülményeivel, akkor sztrájkolhat.”

Cser Ágnes megint csúsztat: a sztrájokakat csak akkor lehet megtartani Döbrögisztánban, ha van VALÓDI MUNKAVÁLLALÓIÉRDEKKÉPVISELET, és van minimális megegyezés a munkáltató és a munkavállaló között a minimális ellátásról. Mivel ez sosincs meg így sose lehet sztrájkolni. Ezt ő is pontosan tudja.

„A számadatokat nem ismerem.”

Cser Ágnes az egészségügyi szagszervezet vezetőjének mondatai a kórházi fertőzések számának növekedéséről.

„Ha valós az Ön által feltett kérdés alapja, akkor annak csak és kizárólag a privatizáció az oka.”

„Ha valakinek nem tetszenek a magyar kórházak, nézzen körbe Romániában és Bulgáriában. Ámultam és bámultam, hogy az 500 milliárd forintos uniós forrásból milyen fejlesztések mentek végbe a vidéki intézményekben. Rendezett kórtermeket, műtőket, kiszolgáló egységeket és még tiszta vécéket is láttam.”

Így nyilatkozott a “feketeruhás nővér” – Sándor Mária – kicsinálója! A szagszervezeti vezető, Cser Ágnes!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Viszket

Rühesek lettek a betegek és az ápolók a Margit kórházban

Az RTL Klub Híradója úgy értesült, hogy rüheséggel küzdenek a Szent Margit Kórház ápolási osztályán. Az egyik dolgozó inkognitóban azt mondta, október óta küzdenek a fertőzéssel, bennfekvő betegek, hozzátartozók, dolgozók is elkapták.

A rüh egy atkafertőzés, erős viszketéssel és bőrpírral jár, emberről emberre terjed. Csökkent immunrendszerű betegeknél fekélyeket is okozhat.

A Híradónak több beteg is megerősítette, hogy volt, aki rühes lett az osztályon, a kórház keddre ígért választ arra vonatkozóan, hányan fertőződtek meg.

(rtl)

Bal-Rad komm: Alapjában véve a rühösség az nem betegség, hanem baj. Elsősorban is higiénés hiányosságok okozzák. A higiénés hiányosságok oka lehet anyagi és “genetikai”. A kettő sok esetben együtt jár.

A rühösség – sajnos – Döbrögisztánban terjedőben van. Azt tudjuk, hogy vajdaság közispotályainak állapota – hasonlóan a közegészségügynek csúfolt “ágazat” állapotához – igencsak viszketeg állapotban van. Az okok ismertek. NINCS RÁ ELEGENDŐ FORRÁS!

MAJD LESZ…!

Egy tegnapi döntés értelmében összesen 4,8 milliárd forint állami támogatást kap a Mazsihisz kórháza, Közép-Európa egyetlen zsidó kórháza, amelyből gerontológiai régiós központ alakítható ki az intézményben.

Félreértés ne essék! Nincs bajunk az összeggel, de még a hellyel sem. A CÉL adhat okot NÉMI gyanakvásra.

Biszku Béla OTT! – pár nap alatt bevégezte! (Gyorsan EL IS HAMVASZTOTTÁK!)

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

“Elegem van, nem bírom tovább”…

…írja az énekesnő, aki 2022-re kapott műtéti időpontot

„Krámli Kinga vagyok, 34 éves. Több felelősségteljes hivatásom van. Világ- és népzenei formációk (Napra, MINGU, Fondor, Armenia Jazz Quintet) volt és jelenlegi énekese vagyok. A mindennapokban pedig pedagógus, osztályfőnök. Mindezek mellett egy rejtélyes betegséggel is küzdök. Endometriózissal.”
Így kezdődik az a hosszú Facebook-bejegyzés, amelyet tegnap óta 2800-an osztottak meg.

„Most még jobban gyűlölöm a betegségem, mert nemcsak testileg, már lelkileg is elviselhetetlen fájdalmakat okoz. Elegem van, nem bírom tovább”- folytatja Krámli, akinél 9 éve diagnosztizáltak IV. stádiumú, súlyos bélendometriózist. Ez Krámli szavaival a méhet körülvevő méhnyálkahártya jelenléte a méhen kívül, amely szövethatárokat nem tisztelve tör be más szervekbe, roncsolva azokat. „Nálam bélérintettségű a betegség. Összenövesztette a beleimet egymással, a méhemmel, a petefészkemmel.”

Őszintén

Krámli Kinga vagyok, 34 éves. Több felelősségteljes hivatásom van. Világ- és népzenei formációk (Napra, MINGU, Fondor, Armenia Jazz Quintet) volt és jelenlegi énekese vagyok. A mindennapokban pedig pedagógus, osztályfőnök. Mindezek mellett egy rejtélyes betegséggel is küzdök. Endometriózissal.
Tegnap fogalmazódott meg bennem egy gondolat: Most még jobban gyűlölöm a betegségem, mert nemcsak testileg, már lelkileg is elviselhetetlen fájdalmakat okoz. Elegem van, nem 

See More

„Elviselhetetlen fájdalmakkal élek. Rengeteg fájdalomcsillapítót szedek. Fájdalmaim mostanra leggyakrabban éjjel vagy hajnalban jelentkeznek, és a gyógyszerek hatására sem szűnnek meg, legalább két órán belül sem.”

A megoldás egy bonyolult és kockázatos nagyműtét lenne, de Krámli elmondása szerint ilyen mély érintettségű endometriózisos műtétből csak heti egyet támogat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

A megoldás egy bonyolult és kockázatos nagyműtét lenne, de Krámli elmondása szerint ilyen mély érintettségű endometriózisos műtétből csak heti egyet támogat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

„Nekem most, jelen állás szerint 2022. január 19-én lesz az operációm. Négy év múlva. Pedig én addig nem bírom.”
Ha bélelzáródása lenne, akkor életmentő műtétként hamar sorra kerülne, illetve a klinikán működő kft-n is elvégeznék a beavatkozást – kétmillió forint ellenében. Krámli azt írja, hogy egyrészt nagyon nehezen teremtené elő ezt az összeget, másrészt pedig ez nem oldaná meg az általános problémát, amellyel rengeteg nő szembesül.

„Ezért szólalok most fel én is. Nagyon szeretném, ha lecsökkenne a várólista, ha nagyobb támogatást nyújtanának a műtétekhez, enyhülést adva a betegeknek. És nagyon szeretném, ha meghallanák a hangomat.”

A 24.hu nemrég több cikket is írt az endometrózisról, amely ma már népbetegségnek számít, becslések szerint mintegy 200 ezer magyar nőt érint. Az egyszerűbb műtétekre viszonylag gyorsan sor kerülhet, de a nagyobb beavatkozásoknál iszonyú hosszú a várólista. Bokor Attila, a SOTE I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának egyetemi adjunktusa azt nyilatkozta, hogy „a korai stádiumban lévő eseteknél körülbelül egy hónap a várakozási idő, ám a mélyen infiltráló (vastagbél érintettsége mellett akár húgyhólyagot, húgyvezetéket is érintő) endometriózisok esetében 2-3 év is lehet az előjegyzési idő.” Az orvos szerint előfordul, hogy a páciensei elsírják magukat a rendelőjében, amikor meghallják a lehetőségeiket.

Krámli megsegítésére a Facebookon gyűjtést akarnak indítani többen, de abban igaza van az énekesnőnek, hogy ez a rendszerszintű problémákat nem oldja meg.
(444)

Bal-Rad komm: Endometrózis vagy migrén? Rák vagy nátha?

– Sokan gyűjtögetnének, mert úgy vélik, hogy a gyógyulás csupán pénz kérdése.

A józanabbak kezdik felismerni: “…ez a rendszerszintű problémákat nem oldja meg…”

Márpedig itt VALÓBAN RENDSZERSZINTŰ A PROBLÉMA!

De nem csak az egészségügyi rendszer szintjén van probléma!

“…abban igaza van az énekesnőnek, hogy ez a rendszerszintű problémákat nem oldja meg…”

– Tán bizony hallott az énekesnő valamit A SZÜLEITŐL?

Valami olyasmit, hogy VOLT ÁM ITT EGY OLYAN RENDSZER, amikor a doktorok nem időpontot osztogattak a betegnek, hanem gyógyítottak!

Persze AKKOR VOLT egy komplett országunk is!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A kérdezés JOGA a MIÉNK! Hát kérdezünk!

Idén is pénzt ígér a kormány az egészségügybe

2018-ban az egészségügyben még több forrásra, még több kórházfejlesztésre és újabb béremelésekre lehet számítani – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár az MTI-nek.

Kifejtette: folytatódik Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztése, a következő években 700 milliárdot költenek a fővárosi és Pest megyei kórházak fejlesztésére, összesen 25 kórházban, illetve 7 önálló szakrendelőben lesz fejlesztés. 2018-ban a Közép-Magyarországi régióban 30 milliárdot költenek kórházfejlesztésre, folytatódik az orvosi eszközök beszerzése, a mentőautók lecserélése és a béremelés.

Az érdekképviseletekkel kötött megállapodás szerint az egészségügyi szakdolgozók bére novemberben újra 8 százalékkal emelkedik, 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal nő a bérük. A mentők bére is nő, januártól további 10 százalékkal – mondta.

Ne felejtsük, ez az MTI híre, idén pedig választások lesznek.  Közben január 3-án egy nő 9,5 órát várt  a Szent Imre kórház sürgősségi osztályán, egy polifoamon feküdt.

(HVG)

Bal-Rad komm: “…a következő években 700 milliárdot költenek…”

– Értjük ugye? A KÖVETKEZŐ ÉVEKBEN! Hogy ez hány év lesz? Öt,tíz, húsz? Ezt persze SENKI nem mondja! De igéri,hogy…!

– Hát igéretben hiány az nincs. Politikai bűnbandáink az igérgetést tökélyre fejlesztették! Így lett Döbrögisztán az országból! Ami ugye – szárnyal!

Ott még persze nem tartunk, hogy BÁRMELY POLITIKAI MAFFIACSAPAT föl merné tenni a kérdést: MIBŐL?

Ennek persze több oka is van! Legfőképpen az, hogy tudják: NINCS MIBŐL!

Hogyne tudnák! HISZEN ŐK IS RÉSZESE VOLTAK A “VOLT” SZÉTRABLÁSÁNAK!

Inkább nem kérdeznek! Csak igérnek!

Így hát a kérdezés JOGA minket illet!

TESSÉK MONDANI! MIBŐL?

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A pokol tornácán

Isten hozott a kórházi pokolban! – „Hell” felirat fogadta a betegeket a Péterfy kórházban

Ízetlen tréfa volna? Vagy csak üzemzavarból származó fatális véletlen? A Péterfy kórház betegeit meghökkentő felirat fogadta.

Groteszk kórházi feliratról számolt be a Bors egyik olvasója. A budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház szeptikus osztályán valamiért „hell” (pokol) felirattal üdvözölték a betegeket és a látogatókat de­cember 25-én.

Nem éppen megnyugtató üzenet ez az ország baleseti központjától. A pokol a sérülések során fertőzést kapott betegeket ellátó osztály második emeleti folyosóján felszerelt digitális kijelzőn „nyílt meg”. A kijelzőkön a pontos időt szokták kiírni.

A másik, ugyancsak a folyosón látható felirat sem volt kevésbé zavarba ejtő: ezen a „help” (segítség) üzenet díszelgett. Lehetséges, hogy ez valami belsős vicc, amit csak a dolgozók értenek?

Nem lehet leányálom az ünnepek alatt dolgozni, de ez a poén talán mégis kissé túlzó…

Próbáltunk érdeklődni a kórház illetékes osztályán, de nem voltak túlságosan kedvesek. Válaszuk lényege: ne üssük bele az orrunkat ilyesmibe. Végül ingerülten ránk csapták a kagylót.
(bors)

Bal-Rad komm: Közispotályaink állapotának többségéről szóló hírek szerint ezek az “egészségügyi” intézmények lehetnek is akár a pokol tornácai. Ennélfogva akár műszaki probléma, akár vicces üznet miatt jelent meg a kijelzőn a “félreértésre okot adható” kiírás, még stílusosnak is mondható. Akár határátkelőink bejövő sávja mellett is stílusos lehetne!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

Ahol pedig nincs orvos, ott aki rosszul lesz, az meghal…

“Aki idős, az meghal. Más lehetőség itt nincs”

Továbbra is 300 üresen álló háziorvosi és ugyanannyi fogorvosi praxis van. Ahol pedig nincs orvos, ott aki rosszul lesz, az meghal…

Bajt okoznak a betöltetlen praxisok

55 háziorvos és 41 fogorvos pályázott betöltetlen praxisokra az idén – tudta meg az RTL Híradó. Ezeknek az orvosoknak akár 20 millió forintos támogatás jár, cserébe vállalniuk kell, hogy legalább hat évig dolgoznak olyan helyen, ahol hosszú ideje betöltetlen a körzet.

 

Ennek ellenére továbbra is 300 üresen álló háziorvosi és ugyanannyi fogorvosi praxis van. Az Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke azt mondta, jó ötlet volt a pályázat, de nem elég. A minisztérium szerint a program sikeres.

Ahogy arról augusztus végén a Házipatika.com beszámolt, kritikus a hazai alapellátás helyzete, erőteljesen emelkedik ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Évek óta nem volt olyan sok üres praxis, mint most.

Így csábítják külföldre a magyar orvosokat

“Képzelje el, hogy stresszes körülmények között dolgozó diplomás magyarként lehetőséget kap a kivándorlásra egy európai országba. Nem mosogatni hívják, saját szakmájában dolgozhat és fejlődhet. Mindezt úgy, hogy előtte még itthon – élettársával együtt – magas fokon megtanulhatja a helyi nyelvet, és mindketten fizetést is kapnak az intenzív tanfolyam idejére.

Mielőtt elszerződne, még ki is utaztatják egy néhány napos terepszemlére. Gyermekeinek segítenek óvodát, iskolát, a családnak megfelelő lakást találni, emellett állják a külföldre költözés költségeit. Partnerének is besegítenek a munkakeresésbe” – írtuk korábbi cikkünkben, ahol néhány orvos történetén keresztül mutattuk be, miként csábítják el a magyar szakorvosokat a skandináv államok.
(hazipatika)

Bal-Rad komm: A rendszerváltást követően szinte azonnal elindult az egészségügyi reform, és annak keretében a körzeti orvosi rendszer átalakítása “háziorvosi rendszerré”! Mondani sem kell talán, hogy a jó doktorok kivétel nélkül lelkesedtek az ötletért. Az indok: HATÉKONYSÁGNÖVELÉS!

De ez persze csak a szép új idők kezdetén volt így! Miközben az ország gazdaságát rohamtempóban olvasztották. Amivel egyenes arányban olvadt a finanszírozhatóság.

Végülis az átalakítás – mint látható – “totális siker” lett.

A szocializmus korszakában IDE JÁRTAK GYÓGYULNI Nyugatról.

Uniós csatlakozásunk óta orvosaink mennek ODA! Mert jó orvosok. Magasan képzettek.

OTT MEGFIZETIK ŐKET!

Az vesse elvándorló orvosainkraaz első követ, aki nem hasonlóképpen tenne az ő helyükben. Hiszen a lét határozza meg a tudatot.

Az itthonmaradt vének tudatát is!

“Aki idős, az meghal. Más lehetőség itt nincs”

– Ha betegek, akkor kicsit magasabbak a magyar vének esélyei a meghalásra. Orvos nélkül.

A PROGRAM SIKERES!

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!

A kór neve: KAPITALIZMUS

Súlyos kór szedi áldozatait a magyar gyerekeknél: méregdrága a védekezés

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a szülőknek, ha azt szeretnék, hogy a gyerekeik megkapják az összes, orvosok által ajánlott, ám nem kötelező, így nem térítésmentes védőoltást. Ez esetben ugyanis több mint 285 ezer forintot kell fizetniük.

Jelenleg Magyarországon a gyerekeknek az alábbi betegségek ellen biztosít az állam kötelező, térítésmentes védőoltásokat. Ezek a TBC, a torokgyík, a tetanusz, a szamárköhögés, a gyermekbénulás, a b-típusú haemophilus influenzae, a kanyaró, a mumpsz, a rózsahimlő, a vírusos májgyulladás B típusa (hepatitis B), a pneumococcus fertőzés (ami leggyakoribb középfül-, tüdő-, és agyhártyagyulladást okozó kórokozók egyike volt korábban). A hetedik osztályos diáklányok pedig ingyen juthatnak hozzá a HPV elleni vakcinához is. Idén januártól a gyermekorvosoknak kötelezően fel kell ajánlaniuk a két évnél fiatalabb gyerekek szüleinek a meningococcus C elleni oltóanyagot is.

“Ebből a szempontból nagyon szerencsések vagyunk. Ugyanis ezek az oltások felettébb sokba kerülnének. Csak a példa kedvéért, a kanyaró, mumpsz és rózsahimlő elleni Priorix vakcina ára 13 ezer forint körül van. A védettséghez két oltásra van szükség: vagyis mindez 26 ezer forintba kerülne, ha nem állná az állam” – mondta a Pénzcentrumnak Dr. Scheiber Dóra házi gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének vezetőségi tagja.

Ugyanakkor elismeri, hogy az ajánlott oltások komoly anyagi terheket rónak a szülőkre. “Amikor a várandós kismamák felkeresnek, mindig adok nekik információs anyagot és tájékoztatom őket a kötelező, valamint az ajánlott védőoltásokról. Elmondom melyiket, mikor lehet és javasolt beadni, és hozzávetőlegesen mekkora költséget jelent a családnak. Megerősítem őket abban, hogy én határozottan javaslom az oltást, hiszen úgy gondolom, hogy bizonyos betegségek gyakori előfordulása vagy komoly szövődményei miatt ez nagyon is indokolt” – jegyezte meg a doktornő, aki Budapesten praktizál. Nála egyébként nagyon jó az átoltottság,és a viszonylag kevés létszámú hátrányosabb anyagi helyzetű családokban is be vannak oltva a gyerekek.

A szülők kérhetik a bárányhimlő, a rotavírus, a kullancs által okozott agyvelőgyulladás (kullancs-enkefalitisz), a hepatitisz A, a fertőző agyhártyagyulladás (meningococcus C és B) elleni vakcinát is, viszont ezt maguknak kell kifizetni. Ez pedig nem olcsó mulatság.

Ha valaki úgy dönt, minden javasolt oltást beadat a gyerekének, és a piacon fellelhető legolcsóbb oltóanyagot választja, akkor is több, mint 285 ezer forintot kell mindezért fizetnie.

Rotavírus elleni oltás

A hányást, hasmenést, és ezért kiszáradást okozó vírus ellen két vakcina közül választhatnak a szülők. A Rotarix ára 17125 forint (az árakat a Házipatika.com oldal alapján tüntettük fel, viszont sok a szabadáras termék, ezért nagy különbségek lehetnek az árak között attól függően, hogy melyik patikában vesszük meg a gyógyszereket), a védettséghez 2 adag szükséges. A másik választás a Rota-Teq, ami olcsóbb ugyan, 15883 forint, de ebből három adag kell. A szülőn múlik, melyiket választja és milyen szempontok alapján dönt.

Bárányhimlő elleni védőoltások

Itt is két termék közül választhatnak a szülők. A Varilrix 11887 forint, a Varivax 12358 forintba kerül.

“Amikor csak egy oltást kap a gyerek, előfordulhat, hogy mégis elkapja a betegséget, de az jóval enyhébb lefolyású, mintha egy oltást sem kapott volna. A legideálisabb, ha a gyermek mind a két védőoltást megkapja. Sok országban a kamaszoknak, azaz a családalapítás előtt álló felnőttnek az újraoltás felajánlásra kerül, ezért ez a 18. életévét betöltő kamasz esetén hazánkban is mérlegelendő, mielőtt a felnőtt praxisba átkerülnek. A betegség ugyanis felnőttek esetében gyakran súlyosabb lefolyású és nagyobb a szövődmények kialakulásának a kockázata”- jegyezte meg a doktornő. A felnőtteknek is érdemes megnézetni, voltak-e már valaha bárányhimlősök. Az Országos Epidemiológiai Központban van lehetőség ellenanyag-vizsgálatra, ehhez mindössze egy vérvétel szükséges, ami 4500 forintba kerül.

Meningococcus-B elleni oltások

Míg a meningococcus C elleni védőoltás már bekerült az oltási rendbe, és dobozáron, azaz 300 forintért beszerezhető a legszegényebb családok számára is, így biztosítva , hogy kétéves korig minden gyermek oltásban részesüljön, addig a B típusú meningococcus elleni vakcina csak ajánlott. Vagyis azok a szülők, akik be szeretnék adni az oltást a gyereknek, fizetniük kell.

A Bexsero vakcinából egy adag 34427 forintba kerül, és életkortól függően 4 vagy 2 adagra van szükség a teljes védettséghez. Vagyis ez több mint 100000 forinttal terheli a családi kasszát
Ráadásul októberben sok szülő arról számolt be, hogy hiába szeretnék beadatni az agyhártyagyulladást okozó meningococcus B elleni vakcinát, az hiánycikknek számít.

“Ha már megkapta a gyerek az első adagot, akkor nem nagy baj, ha csúszik a következő oltás, hiszen már az elsőnél is egy alacsonyabb, de még nem elég tartós védettség. Sokkal nagyobb probléma, ha nem kezdik el a vakcina adagolását, ahogy az is, ha később nem pótolják a megkésett oltást” – mondta Dr. Scheiber Dóra. A Nimenrix és a Menveo védoltások is védenek a C típusú baktérium ellen, e mellett három további ellen is védelmet nyújtanak (A, Y, és W135). Viszont ezek nem olcsók. A Menveo 16306, a Nimenrix 15430 forint, de csak egyetlen oltás kell mind a kettőből csecsemőkorban.

Hepatitis A

A hepatitis B elleni vakcinát a csecsemők születésük után ingyen megkapják. Csakhogy az A típusú hepatitis elleni oltásért már fizetni kell.

“Én sok kollégával egyetemben fel szoktam ajánlani a szülőknek, hogy a hepatitisz A és hepatitisz B fertőzések megelőzésére szolgáló, Twinrix Junior védoltást adjuk be. Ez 4848 forint, 3 adag kell a védettséghez” – mondta a doktornő. Ez így viszont 14544 forintba kerül a szülőknek.

Ha viszont az A típusú fertőzés elleni vakcinát, a Havrixot választják, akkor az 4051 forintba kerül, vagyis 8102 forintból megvan. “Így ugyan spórolnak 5000 forintot, de többször kell megszúrni a gyereket” – tette hozzá Dr. Scheiber Dóra.

HPV

2014 óta a 12. életévüket betöltött hetedik osztályos lányok ingyenesen igényelhetik a HPV elleni védőoltást. Ebből is több termék érhető el a piacon. A Cervarix ára 29800 forint, és két oltás szükséges a védettséghez, tehát összesen 59600 forint. A Gardasil 36676 forint, ebből is két oltás szükséges. Vagyis így összesen 73352 forintből jön ki, ha ezzel szeretnénk beoltatni a gyereket. Ha viszont a Gardasil injekciót 13 éves kor után szeretnénk beadatni, akkor már három adag szükséges a védelemhez, vagyis 110028 forintot kell fizetni.

“Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nem csak a lányok érintettek a human papillóma-vírusfertőzést tekintve. A férfiak is megfertőződhetnek, így vannak országok ahol a kamasz fiúk oltását is támogatják.. Ugyanis oki összefüggés mutatható ki a HPV-fertőzés és a szájüregi-, nyelv-, garat- és gégerákok, valamint végbélrákok egyes típusai között is”- mondta a doktornő. 13 éves korig egyébként két oltásra van szükség, ha ennél később kapja meg valaki az első oltást, már a védettséghez három injekcióra lesz szükség.

Kullancs okozta agyvelő gyulladás elleni oltás

A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelőgyulladás (kullancsenkefalitisz) ellen biztosít védettséget az Encepur Junior (ára 8994 forint) és az FSME-Immun Junior (ára 9965 forint). Az optimális védettség eléréséhez három adagra van szükség, majd a harmadik adag után néhány évvel kell jön az első emlékeztető oltás (ezt a számításnál már nem számoltuk bele a költségekbe), majd a további emlékeztető oltások 5 évente esedékesek.

Influenza elleni oltás

Október végén megérkezett az influenza elleni ingyenes védőoltás a háziorvosokhoz, összesen 1,3 millió adag érhető el térítésmentesen.

“Minden várandós kismamának azt javaslom, adassa be az oltást. Így első influezaszezonban méhen belül immunizálja születendő gyermekét saját ellenanyagaival. Fizetniük sem kell érte, az injekció ingyenes” – mondta Dr. Scheiber Dóra, aki megjegyezte, a 3 év alatti gyerekeknek is javasolt az oltás, bár ebben az évben az előirat kis késéssel érkezett meg. 10 év feletti gyermekek és serdülőknek egy adagra van szükségük. Ha gyerek 9 évesnél fiatalabb és előzőleg nem volt beoltva influenza ellen, akkor viszont az első oltási szezonban két adagra lenne szükség, a másodikat legalább 4 hetes időtartam elteltével kell neki beadni. A 3 év alattiak oltása 3000 forint körül várható. Azonban a krónikus betegségben szenvedő gyermekek ingyen jogosultak az oltásra és rendszerint az oltóanyag ellátottság bőségesen fedezi az igényeket, különösen a 3 év feletti gyermeklakosok körében

Arra a kérdésre, a szülőknek kell-e fizetnie az ajánlott oltások beadásáért, Dr. Scheiber Dóra azt válaszolta, ő és a házi gyermekorvos kollégák jelentős része nem kér ezért pénzt, mert ellentmondásosnak érzi, kormányzati feladatnak tartja a többletmunka finanszírozását, de egy rendelet szerint a háziorvosok jogosultak számla ellenében ellenszolgáltatást kérni.
(penzcentrum)

Bal-Rad komm: Most belevághatnánk a jól ismert mondókába: “BEZZEG A SZOCIALIZMUSBAN…!”

– Lassan már a feledés homályába vész, hogy volt egy KORSZAK MAGYARORSZÁGON, amikor ha a gyerek belázasodott, a szülők az orvoshoz rohantak, és nem valami Providentfélét kezdtek el hívogatni!

Sajnos kialakult a “SAJÁT LÁBON ÁLLÓK” kasztja, a “MÉG MEGENGEDHETJÜK MAGUNKNAK” kasztja, és a Tiborcok tömegei.

“…S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített…”

“Súlyos kór szedi áldozatait a magyar gyerekeknél…”

– És nem csak a magyar gyerekeknél! A MAGYAR CSALÁDOKAT IS SÚLYOS KÓR PUSZTÍTJA!

A neve: KAPITALIZMUS! Annak is a legpusztítóbb mutánsa. A rendszerváltáskor kezdődött. Szabadság – és boldogságérzettel. Észre sem vettük, amint elhatalmasodott, és megfektetett!

Van persze ellene gyógymód.

TŰZ ÉS VAS!

Sokba fog kerülni, DE A LÉTEZÉS A TÉT!

 

 

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”-rovatban tájékoztatjuk!