Írta: J. V. Sztálin-  

A szovjetek hatalma

A forradalom első napjaiban újdonság volt ez a jelszó: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” A „Szovjetek hatalma” első ízben áprilisban kerül szembe az Ideiglenes Kormány hatalmával. A fővárosban a többség egyelőre még a Miljukov—Gucskov nélküli Ideiglenes Kormány mellett van. Júniusban a munkások és a katonák óriási többsége tüntetve elismeri ezt a jelszót. Az Ideiglenes Kormány a fővárosban már el van szigetelve. Júliusban e jelszó körül: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — harc tör ki a főváros forradalmi többsége és a Lvov—Kerenszkij-kormány között. A megalkuvó Központi Végrehajtó Bizottság, az elmaradott vidékre támaszkodva, átpártol a kormány oldalára. A harc a kormány javára dől el. A szovjet hatalom híveit törvényen kívül helyezik. Következik a „szocialista” megtorlások és „köztársasági” börtönök, a bonapartista fondorlatok és katonai összeesküvések, a fronton végrehajtott kivégzések és hátországi „tanácskozások” sötét szakasza. Ez augusztus végéig tart. Augusztus végén gyökeresen megváltozik a helyzet. A Kornyílov lázadás hatására a forradalom megfeszíti minden erejét. A hátországban a Szovjetek és a fronton a Bizottságok, amelyek júliusban és augusztusban csaknem halottak voltak, most „egyszerre” felélednek. És a feléledt Szovjetek Szibériában és a Kaukázusban, Finnországban és az Urálban, Odesszában és Harkovban kezükbe veszik a hatalmat. Enélkül, a hatalom megragadása nélkül, szétzúzták volna a forradalmat. Így a „Szovjetek hatalma”, amelyet a petrográdi bolsevikok „kicsiny csoportja” áprilisban tűzött zászlajára, augusztus végén kivívja az oroszországi forradalmi osztályok majdnem általános elismerését.

Most már mindenki világosan látja, hogy a „Szovjetek hatalma” nemcsak népszerű jelszó, hanem egyszersmind az egyetlen biztos eszköz a forradalom győzelméért folyó harcban, az egyetlen kiút a mai helyzetből.

Elérkezett az a pillanat, amikor ezt a jelszót: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”— végre meg kell valósítani.

De mit jelent a „Szovjetek hatalma” és miben különbözik minden más hatalomtól?

Azt mondják, hogy ha a Szovjetek kezébe megy át a hatalom, ez csupán azt jelenti, hogy „egynemű” demokratikus kormányt alakítanak, „szocialista” miniszterekből új „kabinetet” szerveznek és hogy általában „komoly változások” lesznek az Ideiglenes Kormány személyi összetételében. Ez azonban nem így van. Most egyáltalán nem arról van szó, hogy az Ideiglenes Kormány egyes tagjait másokkal cseréljék fel. Arról van szó, hogy az országban új, forradalmi osztályok legyenek a helyzet urai. Arról van szó, hogy a hatalom a proletariátus és a forradalmi parasztság kezébe menjen át. De ehhez a kormány csere egymagában korántsem elegendő. Ehhez elsősorban gyökeresen meg kell tisztítani minden kormányhivatalt és intézményt, mindenünnen ki kell űzni a kornyílovistákat, s mindenüvé be kell állítani a munkásosztály és a parasztság hű embereit. Csakis akkor és csakis abban az esetben lehet beszélni arról, hogy a „központban és a vidéken” a Szovjetek kezébe ment át a hatalom.

Mivel magyarázható az Ideiglenes Kormány „szocialista minisztereinek” közismert tehetetlensége? Mivel magyarázható az a tény, hogy ezek a miniszterek szánalmas játékszereknek bizonyultak az Ideiglenes Kormányon kívülálló személyek kezében (emlékezzenek csak Csernov és Szkóbelev, Zarudnüj és Pesehonov „előadói beszédeire” a „Demokratikus Tanácskozáson”!)? Elsősorban azzal, hogy nem ők vezették hivatalaikat, hanem a hivatalok vezették őket. Egyebek között azzal, hogy minden hivatal valóságos erőd, amelyben mindmáig bent ülnek a cári idők bürokratái, akiknek kezében a miniszterek jókívánságai „puszta szavakká” válnak, s akik résen állnak, hogy a hatalom bármely forradalmi intézkedését elszabotálják. Hogy a hatalom necsak mondva menjen át a Szovjetek kezébe, hanem valójában is, be kell venni ezeket az erődöket, s miután kikergettük onnan a kadet-cári rendszer szolgáit, helyükbe választott és leváltható, a forradalom ügye iránt odaadó dolgozókat kell állítani.

A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a hátországban és a fronton mindenféle kormány intézményt gyökeresen meg kell tisztítani, lentről fentig.

A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a hátországban és a fronton minden rendű és rangú „főnök” választott és leváltható.
A hatalmat a Szovjeteknek — ez azt jelenti, hogy a városban és a falun, a hadseregben és a hajóhadban, a „hivatalokban” és az „intézményekben”, a vasutaknál és a posta- és távíróhivatalokban a „hatalom képviselői” választottak és leválthatok.
A hatalmat a Szovjeteknek — ez a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúráját jelenti.

Ez a diktatúra gyökeresen különbözik az imperialista burzsoázia diktatúrájától, attól a diktatúrától, amelyet nemrégiben Kornyílov és Miljukov iparkodott megteremteni Kerenszkij és Tyeréscsenko jóakaratú közreműködésével.

A proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája a dolgozó többség diktatúrája a kizsákmányoló kisebbség felett, a földbirtokosok és a tőkések felett, a spekulánsok és a bankárok felett, a demokratikus béke nevében, annak nevében, hogy a termelés és elosztás munkás ellenőrzésalatt legyen, hogy a föld a parasztoké legyen, hogy a népnek kenyere legyen.
A proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, amelyet mindenki szeme láttára, összeesküvés és kulisszamögötti munka nélkül gyakorolnak. Mert ennek a diktatúrának nincs miért titkolnia, hogy a kizáró tőkésekkel szemben, akik különféle „tehermentesítésekkel” fokozzák a munkanélküliséget, és a spekuláns bankárokkal szemben, akik felsrófolják a termékek árát és éhínséget idéznek elő — nem ismer kíméletet.
A proletariátus és a parasztság diktatúrája nem a tömegek feletti erőszak diktatúrája, hanem a tömegek akaratának diktatúrája, amely e tömegek ellenségeinek akaratát megtöri.

Ez az osztálylényege ennek a jelszónak: — „Minden hatalmat a Szovjeteknek!”

A bel- és külpolitikai események, az elhúzódó háború és a béke szomja, a vereség a fronton és a főváros védelmének kérdése, az Ideiglenes Kormány rothadtsága és a Moszkvába való „átköltözés” kérdése, a bomlás és az éhínség, a munkanélküliség és a kimerültség — mindez ellenállhatatlanul a hatalom megragadására készteti Oroszország forradalmi osztályait. Ez azt jelenti, hogy az ország már megérett a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájára.

Elérkezett az a pillanat, amikor ezt a forradalmi jelszót: „Minden hatalmat a Szovjeteknek!” — végre meg kell valósítani.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 35. sz.
1917 október 13.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A forradalom sztrájktörői
– írta: J. V. Sztálin –

El kell „távolítani a Szovjeteket és a Bizottságokat”, mondotta a kornyílovista Kalégyin a Moszkvai Tanácskozáson a kadetok tapsvihara közben.

Ez helyes, felelte neki a megalkuvó Cereteli, de még korai, mert „nem lehet elhordani ezeket az állványokat, amikor a szabad forradalom (azaz ellenforradalom?) épülete még nincs befejezve”.

Ez augusztus elején volt, a Moszkvai Tanácskozáson, amikor először kezdett kialakulni Kornyílov és Rodzjanko, Miljukov és Kerenszkij ellenforradalmi összeesküvése.

Az összeesküvésből akkor „nem lett semmi”: meghiúsította a moszkvai munkások politikai sztrájkja. De létrejött Cereteli és Miljukov, Kerenszkij és Kalégyin koalíciója. Koalíció a bolsevik munkások és katonák ellen. Ez a koalíció azonban — amint kiderült — csak spanyolfal volt, amely mögött igazi összeesküvés szövődött a Szovjetek és a Bizottságok, a forradalom és a forradalmi vívmányok ellen, összeesküvés, amely augusztus végén robbant ki.

Tudhatták-e az eszerek és a mensevikek, hogy amikor a Moszkvai Tanácskozás „eleven erőivel” való koalíciót magasztalták, a kornyílovista összeesküvők malmára hajtották a vizet? Tudhatták-e a „Djelo Naróda” liberális nyárspolgárai és a burzsoáziának az „Izvésztyijá”-ban ülő kürtösei, hogy amikor „elszigetelték” a bolsevikokat és aknamunkát folytattak a Szovjetek s a Bizottságok ellen, az ellenforradalom malmára hajtották a vizet, beállottak a forradalom sztrájktörői közé ?

A Kornyílov lázadás felfedte a kártyákat. Feltárta a kadetok és a velük való koalíció ellenforradalmi mivoltát. Feltárta azt a veszélyt, amely a tábornokok és kadetok szövetsége részéről fenyegeti a forradalmat. Egész világosan megmutatta, hogy ha nem lettek volna a hátországban a Szovjetek és a fronton a Bizottságok, amelyek ellen a „honvédők” megegyezésre jutottak Kalégyinnel, a forradalmat szétzúzták volna.

Ismeretes, hogy a Kornyílov lázadás súlyos perceiben a mensevikek és az eszerek kénytelenek voltak ugyanazoknak a kronstadtiaknak és „bolsevik” Szovjeteknek s Bizottságoknak védőszárnyai alá menekülni, amelyek ellen koalíciót alakítottak a Kalégyinekkel és egyéb „eleven erőkkel”.

Értékes és igen tanulságos lecke volt ez.

De . . . gyenge az emberi emlékezet. Különösen az „Izvésztyija” és a jellemtelen „Djelo Naróda” renegátjainak az emlékezete.

Alig telt el egy jó hónap a Kornyílov lázadás óta. Azt hihetnők, egyszersmindenkorra végeztünk a Kornyílov összeesküvéssel. De a „sors” és Kerenszkij akaratából e rövid idő alatt már újabb kornyílovi szakaszba léptünk. Kornyílovot „letartóztatták”. De a Kornyílov lázadás vezérei hatalmon vannak. Az „eleven erőkkel” való régi koalíció meghiúsult. De ehelyett új koalíciót alakítottak a kornyílovistákkal. A Moszkvai Tanácskozásból nem lett „hosszú parlament”, mint ahogy arról Karaulov kozák atamán álmodozott. De ehelyett létrejött a kornyílovista előparlament, melynek az a rendeltetése, hogy „helyettesítse a régi szovjet szervezetet”. A feketék első moszkvai tanácskozása lekerült a színről. De ehelyett a napokban megkezdődött a feketék második tanácskozása, amelynek vezére, Rodzjanko földbirtokos, nyíltan kijelenti, hogy „örülni fog, ha a Szovjetek és a hajóhad elpusztulnak, Petrográdot pedig elfoglalják a németek”. A kormány azt a látszatot kelti, mintha el akarná ítéltetni Kornyílovot. Valójában pedig Kornyílov „eljövetelét” készíti elő, összebeszél Kornyílovval és Kalégyinnel, a forradalmi csapatokat igyekszik kivonni Petrográdról, Moszkvába szándékszik menekülni, Petrográd feladására készül, összecsókolódzik „dicső szövetségeseinkkel”, akik türelmetlenül várják a Balti Hajóhad szétverését, alig várják, hogy a németek elfoglalják Petrográdot és hogy … „sir” Kornyílov a trónra üljön …

Vajon nem világos-e, hogy újabb Kornyílov lázadás küszöbén állunk, amely még veszedelmesebbnek ígérkezik, mint a régi?
Vajon nem világos-e, hogy most fokozott éberségre és teljes harckészségre van szükség?
Vajon nem világos-e, hogy ma sokkal nagyobb, szükség van a Szovjetekre és a forradalmi Bizottságokra, mint valaha?

Hogyan menekülhetünk meg egy újabb Kornyílov lázadástól, hol van a forradalom támasza, mely a tömegmozgalom erejével el tudja fojtani az ellenforradalom közelgő támadását?

Ez a támasz persze nem a lakájok előparlamentje!

Vajon nem világos-e, hogy az egyetlen menekvés — a Szovjetekben és a mögöttük álló munkás- és katonatömegekben van?
Vajon nem világos-e, hogy a Szovjetek és csakis a Szovjetek hivatottak megmenteni a forradalmat a közelgő ellenforradalomtól?

Azt hihetnők, hogy a forradalmárok kötelessége — óvni és megszilárdítani ezeket a szervezeteket, köréjük tömöríteni a munkásság és parasztság tömegeit, összekapcsolni ezeket a szervezeteket területi és összoroszországi kongresszusokon.

De az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” hitehagyottjai, megfeledkezve a kornyílovi napok „súlyos megpróbáltatásairól”, már napok óta mocskolják a Szovjeteket, uszítanak a Szovjetek ellen, hogy meghiúsítsák a Szovjetek területi és összoroszországi kongresszusait, zülleszteni és rombolni igyekeznek a Szovjeteket.

„A helyi Szovjetek szerepe hanyatlik — mondja az „Izvésztyija” — a Szovjetek már nem általános demokratikus szervezetek többé . ..

A Szovjetek ideiglenes szervezete helyébe az állami és helyi élet rendjének állandó, teljes és sokoldalú szervezetét akarjuk állítani. Amikor az önkényuralom és vele együtt az egész bürokratikus rend elbukott, felépítettük a Küldöttek Szovjetjeit, mint ideiglenes barakokat, amelyekben menedékre találhat az egész demokrácia. Most a barakok helyett felépítjük az új rend állandó kőépületét s az emberek természetesen átköltöznek a barakokból az épülő kényelmesebb helyiségekbe, fokozatosan, emeletről emeletre.”

Így ír a szeméremérzetéből kivetkőzött „Izvésztyija”, a Szovjetek Központi Végrehajtó Bizottságának lapja, amely a Szovjetek nagy türelme jóvoltából tengeti nyomorúságos létét.

S a jellemtelen „Djelo Naróda” Ljapkin-Tyapkinjai, az „Izvésztyija” nyomdokain sántikálva nagybölcsen megtoldják: meg kell hiúsítani a Szovjetkongresszust, mert ha azt meghiúsítjuk, ezzel „megmentjük” a forradalmat és az Alkotmányozó Gyűlést.

Hallják? A forradalmi Szovjetek, amelyek megdöntötték a cárizmust és a cári önkényt — „ideiglenes szervezet”. Ellenben a lakájok előparlamentje, amely Alexéjevet és Kerenszkijt szolgálja — „állandó és sokoldalú szervezet”. A forradalmi Szovjetek, amelyek szétverték Kornyílov bandáit — „ideiglenes barakok”. Ellenben a kornyílovi korcs szülött, az előparlament, amely fecsegésével a mozgósuló ellenforradalmat hivatott fedezni — „állandó kőépület”. Ott — a nyüzsgő forradalmi élet zaja, lüktetése. Itt — az ellenforradalmi hivatal méltóságteljes kimértsége és „kényelme”. Csodálkozhatunk-e azon, hogy az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” renegátjai a Szmolnüj-intézet „barakjaiból” sietve a Téli Palota „kőépületébe” költöztek, s a „forradalom vezéreiből” sir Alexéjev szolgáivá lettek?

— Fel kell oszlatni a Szovjeteket — mondja sir Alexéjev.

— Nagyon szívesen —feleli az „Izvésztyija” – csak húzzátok fel az utolsó „emeletet” a Téli Palota „kőépületére”, „mi” pedig, mi addig szétszedjük a Szmolnüj-intézet „barakjait”.
— A Szovjetek helyébe az előparlamentet kell állítani — mondja mister Adzsemov.
— Kész örömest — felelik neki a „Djelo Naródá”-ból — csak engedjék meg, hogy előbb hadd hiúsítsuk meg a Szovjetkongresszust.

És ezt most, egy újabb Kornyílov lázadás küszöbén teszik, amikor az ellenforradalom már összehívta Moszkvába kongresszusát, amikor a kornyílovi csőcselék már mozgósította erőit, pogromokat szervez a falvakban, éhséget és munkanélküliséget idéz elő a városokban, az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsítására készülődik, amikor a hátországban és a fronton nyíltan gyűjti az erőket a forradalom elleni újabb támadásra.

Mi ez, ha nem a forradalom és a forradalmi vívmányok nyilvánvaló elárulása?

Kik ezek, ha nem a forradalom és a forradalmi szervezetek aljas sztrájktörői?

Milyen magatartást tanúsítsanak velük szemben a Szovjetekben szervezett munkások és katonák, ha ők, az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” urai, a közelgő Kornyílov lázadás „válságos pillanataiban” a „régi módon”, a „koldus esdeklő kezével” könyörögnek majd hozzájuk, hogy védjék meg őket az ellenforradalomtól? . .

A munkások rendszerint talicskára teszik és kitalicskázzák a sztrájktörőket.

A parasztok rendszerint pellengérre állítják a közös ügy sztrájktörőit.

Nem kételkedünk abban, hogy a Szovjetek is megtalálják a módját, hogy kellőképpen megbélyegezzék a forradalom és a forradalmi szervezetek megvetésre méltó sztrájktörőit.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 37. sz.
1917 október 15.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Összeesküvés a forradalom ellen

Burcev nemrég azt írta az „Obscseje Djelo” c. lapban, hogy „nem volt semmilyen kornyílovista összeesküvés”, „csak szerződés” volt, mely Kornyílov és a Kerenszkij-kormány között jött létre, hogy kiirtsák a bolsevikokat és a Szovjeteket és azután katonai diktatúrát teremtsenek. Véleménye igazolására Burcev az „Obscseje Djelo” 6. számában közli Kornyílov „magyarázó feljegyzését”, amely az összeesküvés történetét vázoló több okmányból áll. Burcev vállalkozásának az a közvetlen célja, hogy kedvező légkört teremtsen Kornyílov számára és lehetetlenné tegye elítéltetését.

Mi korántsem tartjuk kimerítőnek Kornyílov anyagát. Kornyílov, azon kívül, hogy magáról elhárítja az árulás vádját, nem említ például az összeesküvésben részes egyes személyeket és szervezeteket, és főleg, nem tesz említést a főhadiszálláson működő bizonyos követségi képviselőkről, akik a tanuk vallomásai szerint korántsem játszottak másodrendű szerepet. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy Kornyílov „magyarázó feljegyzését” Burcev rendőrkopói szakértelmével átszerkesztette és a „feljegyzésből” egyes, talán nagyon fontos helyeket kihagyott. Ennek ellenére a „feljegyzés”, mint okmány, mégis nagyon értékes. És amíg ugyanolyan értékű tanúvallomásokkal nem fogják megcáfolni ennek az okmánynak tartalmát, addig ezt a „feljegyzést” okiratnak fogjuk tekinteni.

Ezért szükségesnek tartjuk, hogy az olvasóval néhány szót váltsunk erről az okiratról.

Kik ők?

Kik ők, Kornyílov tanácsadói és sugalmazol, kit avatott be elsősorban összeesküvő terveibe?

„Annak a kérdésnek megvitatásába — mondja Kornyílov —, hogy milyen az ország állapota s milyen intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az országot és a hadsereget megmentsük a teljes összeomlástól, be akartam vonni M. Rodzjankót, G. Lvov herceget és P. Miljukovot, akiket táviratilag felkértem, hogy legkésőbb augusztus 29-én legyenek a főhadiszálláson.”

Magának Kornyílovnak a beismerése szerint tehát ezek a főtanácsadók.

De ez még nem minden. A tanácsadókon és sugalmazókon kívül Kornyílovnak voltak még főmunkatársai is, akikben megbízott, akikre számított s akikkel együtt készült végrehajtani összeesküvését.

Hallgassák csak:
„Összeállítottuk a «nemzetvédelmi tanácsra» vonatkozó javaslatot; elnökéül Kerenszkij legfelső főparancsnokot, tagjaiul pedig: Szávinkov miniszterhelyettest, Alexéjev tábornokot, Kolcsak tengernagyot és Filonyenkót ajánlottuk. Ennek a védelmi tanácsnak kollektív diktatúrát keltett volna gyakorolnia, mivel az egyéni diktatúrát nem tartották kívánatosnak. A többi miniszteri székre Tahtamüsev, Tretyjakov, Pokrovszkij, Ignátyjev, Alagyin, Plechánov, Lvov és Zavojko urakat jelöltük.”

Ez az igen tisztelt összeesküvők bizalmas kompániája, amely Kornyílovot buzdította s amelyet Kornyílov buzdított, amely Kornyílovval összesúgott a nép háta mögött és a Moszkvai Tanácskozáson Kornyílovnak tapsolt. Miljukov, mint a népszabadság pártjának vezetője; Rodzjanko, mint a közéleti személyiségek tanácsának vezetője; Tretyjakov, mint az ipari vállalkozók vezetője; Kerenszkij, mint a „honvédő” eszerek vezetője; Plechánov, mint a „honvédő” mensevikek tanítómestere; Alagyin mint egy ismeretlen londoni cég ügynöke — íme, ez a kompánia a Kornyílov lázadás reménysége és támasza, az ellenforradalom lelke és idegzete.

Reméljük, hogy a történelem nem feledkezik meg róluk, a kortársak pedig megadják nekik, ami megilleti őket.

Céljaik

Céljaik „egyszerűek és világosak”: „a hadsereg harcképességének fokozása” és a „hátország szanálása” „Oroszország megmentése” érdekében.

A hadsereg harcképességének fokozása érdekében „rámutattam” — mondja Kornyílov —„annak szükségességére, hogy a hadszíntéren azonnal vissza kell állítani a halálbüntetésről szóló törvényt”.

A hátország szanálása érdekében pedig „rámutattam” — folytatja Kornyílov — „annak szükségességére, hogy a halálbüntetésről és a forradalmi katonai törvényszékekről szóló törvényt ki kell terjeszteni a belső körzetekre is, kiindulva abból a meggondolásból, hogy a hadsereg harcképességének helyreállítása céljából foganatosított intézkedések nem járnak a kívánt eredménnyel, amíg a hadsereg züllött, kiképzetlen, propagandától megfertőzött bandákat fog kapni utánpótlásként a hátországból”.

De ez még nem minden. Kornyílov véleménye szerint a „háború céljainak elérése érdekében” … három hadseregre van szükség: „hadseregre a lövészárkokban, a hátországban pedig munkás és vasutas hadseregre”. Más szóval: a katonai „fegyelmet” minden következményeivel együtt ki „kell” terjeszteni a honvédelemnek dolgozó gyárakra és a vasutakra, vagyis ezeket militarizálni „kell”.

Tehát, halálbüntetés a fronton, halálbüntetés a hátországban, a gyárak és vasutak militarizálása, az ország átalakítása „katonai” táborrá, és mint mindennek a koronája, katonai diktatúra Kornyílov elnökletével — lám, ilyen céljai voltak az összeesküvők kompániájának.

Ezeket a célokat külön „jelentésben” fejtették ki, amely már a Moszkvai Tanácskozás előtt híressé vált. Ezek a célok ott találhatók Kornyílov távirataiban és „feljegyzéseiben”, mint „Kornyílov követelései”.

Tudott-e a Kerenszkij-kormány ezekről a „követelésekről”?
— Kétségtelenül, tudott.
Egyetértett-e a Kerenszkij-kormány Kornyílovval?
— Nyilván, egyetértett.

„Miután aláírták a közös jelentést, mely a hadsereg és a hátország szanálására vonatkozó rendszabályokat tartalmazta, s amelyet Szávinkov és Filonyenko urak már előbb aláírtak — mondja Kornyílov —, azt az Ideiglenes Kormánynak Kerenszkij, Nyekrászov és Tyeréscsenko urak részvételével tartott külön tanácskozása elé terjesztettem. A jelentés megtárgyalása után közölték velem, hogy a kormány elfogadja valamennyi általam javasolt rendszabályt és megvalósításuk a kormányintézkedések ütemétől függ.”

Ugyanezt mondotta Szávinkov is, aki augusztus 24-én kijelentette Kornyílovnak, hogy „az Ideiglenes Kormány a legközelebbi napokban teljesíti az ön követeléseit”.

Ismerte-e a népszabadság pártja Kornyílov céljait?
— Kétségtelenül, ismerte.
Egyetértett-e Kornyílovval?
— Nyilván, egyetértett. Mert a népszabadság pártjának központi lapja, a „Récs”, nyíltan kijelentette, hogy „teljesen egyetért Kornyílov tábornok eszményeivel”.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a népszabadság pártja a burzsoá diktatúra pártja.
Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a Kerenszkij-kormány csak cégér e diktatúra leplezésére.

Most, amikor a kornyílovisták felocsúdtak az első csapásból, a hatalmon levő összeesküvők ismét a „hadsereg harcképességének fokozásáról” és a „hátország szanálásáról” beszélnek.

Jól jegyezzék meg a munkások és a katonák, hogy a „hadsereg harcképességének fokozása” és a „hátország szanálása” a halálbüntetést jelenti a hátországban és a fronton egyaránt.

Útjuk

Útjuk ugyanolyan „egyszerű és világos”, mint a céljaik. Ez az út, a bolsevizmus kiirtása, a Szovjetek szétkergetése, Petrográdnak külön katonai kormányzósággá alakítása, Kronstadt lefegyverzése. Egyszóval — a forradalom szétzúzása. Erre kellett a harmadik lovas hadtest. Erre kellett a „vad hadosztály”.

Szávinkov, miután Kornyílovval együtt megvitatta a petrográdi katonai kormányzóság határait, ezt mondja Kornyílovnak:

— „Így, Lavr Georgijevics, az Ideiglenes Kormány a legközelebbi napokban teljesíti az ön követeléseit; de a kormánynak aggodalmai vannak, hogy Petrográdon komoly bonyodalmak támadhatnak, ön, persze, tudja, hogy körülbelül augusztus 28-ára vagy 29-ére komoly bolsevik megmozdulás várható Petrográdon. Ha nyilvánosságra hozzuk az ön követeléseit, melyeket az Ideiglenes Kormánynak kell megvalósítania, az, természetesen, lökést ad majd a bolsevikok megmozdulásának. Bár elegendő haderő áll rendelkezésünkre, arra mégsem számíthatunk teljesen. Annál is kevésbé, mert még nem tudjuk, hogy a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje milyen álláspontra helyezkedik az új törvénnyel szemben. Lehetséges, hogy az is a kormány ellen foglal állást, és akkor nem számíthatunk a csapatainkra. Ezért kérem önt, intézkedjék, hogy a 3. lovas hadtestet augusztus végére vonják össze Petrográd alatt és bocsássák az Ideiglenes Kormány rendelkezésére. Abban az esetben, ha a bolsevikokon kívül a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjének tagjai is részt vesznek a megmozdulásban, ellenük is fel kell lépnünk.”

Szávinkov ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a legerélyesebben és a legkíméletlenebbül kell cselekedni. Mire Kornyílov tábornok azt felelte, hogy ő „másféle cselekvést nem is ismer. Ha a bolsevikok és a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetje akcióba lép, azt teljes eréllyel fogja elnyomni”.

Kornyílov e rendszabályok közvetlen foganatosítása céljából a következő „két feladatot” tűzte a harmadik lovas hadtest és a vad hadosztály parancsnoka, Krümov tábornok elé:

„1. Ha tőlem (Kornyílovtól), vagy közvetlenül a helyszínen értesítést kap a bolsevikok akciójának megkezdéséről, a hadtesttel azonnal vonuljon Petrográd ellen, foglalja el a várost, fegyverezze le a petrográdi helyőrség azon egységeit, amelyek a bolsevikok mozgalmához csatlakoznak, fegyverezze le Petrográd lakosságát és kergesse szét a Szovjeteket.
2. E feladat végrehajtása után Krümov tábornoknak egy dandárt tüzérséggel együtt Oranienbaumba kellett küldenie, és ennek megérkezése után fel kellett szólítania a kronstadti helyőrséget, hogy szerelje le az erődöt és vonuljon át a szárazföldre.
A miniszterelnök augusztus 8-án hozzájárult a kronstadti erőd lefegyverzéséhez és helyőrségének kivonásához, és a tengerészeti vezérkar erre vonatkozó jelentését a miniszterelnök határozatával együtt Maximov tengernagy levelének kíséretében átadták a legfelsőbb főparancsnok vezérkari főnökének.”

Ez az útja a forradalom és a forradalmi vívmányok ellen összeesküvők bizalmas kompániájának.

A Kerenszkij-kormány nemcsak tudott erről az egész pokoli tervről, hanem maga is részt vett e terv kidolgozásában és Kornyílovval együtt annak megvalósítására készülődött.

Szávinkov, aki akkor még a hadügyminisztérium vezetője volt, nyíltan meg is mondotta ezt, s nyilatkozatát, amely köztudomású, még nem cáfolta meg senki.

Íme, a nyilatkozat:
„A történelmi hűség érdekében kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én, a miniszterelnök megbízásából, egy lovas hadtestet kértem öntől (Kornyílovtól), hogy Petrográdon biztosíthassuk a hadiállapot kihirdetését és elfojthassunk az Ideiglenes Kormány ellen irányuló mindennemű lázadási kísérletet, bárhonnan jöjjön is . .”

Azt hiszem, világos!

Tudott-e a kadét párt Kornyílov tervéről?
— Kétségtelenül, tudott.

Mert a párt központi lapja, a „Récs”, közvetlenül a Kornyílov lázadás előtt különös igyekezettel terjesztett provokációs híreket a „bolsevik felkelésről”, s ezzel egyengette az utat ahhoz, hogy Kornyílov benyomuljon Petrográdra és Kronstadtba.

Mert a kadét párt képviselője, Maklakov úr, mint Kornyílov „feljegyzéséből” kitűnik, „személyesen” részt vett Szávinkov és Kornyílov minden megbeszélésén, amelyeken a petrográdi betörés tervét tárgyalták. Tudomásunk szerint Maklakovnak akkor nem volt semmilyen hivatalos állása az Ideiglenes Kormánynál vagy a kormányban — tehát milyen minőségben vehetett részt ezeken a tárgyalásokon, ha nem, mint pártjának képviselője?

Ezek a tények.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a Kerenszkij-kormány a burzsoá ellenforradalom kormánya, amely a kornyílovi összeesküvőkre támaszkodik és csak abban különbözik az utóbbiaktól, hogy valamivel „határozatlanabb”.
Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy az ellenforradalom eszmei és politikai szálai a kadetpárt Központi Bizottságában futnak össze.

Ha a petrográdi és mogiljovi összeesküvők ellenforradalmi terve nem sikerült, azért nem Kerenszkijt és Kornyílovot, nem Maklakovot és Szávinkovot kell hibáztatni, hanem a Szovjeteket, azokat a Szovjeteket, amelyeket ők „szétkergetni” készültek, de amelyekkel szemben erőtleneknek bizonyultak.

Most, amikor a kornyílovisták ismét összeszedték magukat, miután a megalkuvók segítségével visszalopakodtak a hatalomba, a Szovjetek elleni harc ismét napirendre kerül. Jól jegyezzék meg a munkások és katonák, hogy ha nem fogják támogatni a Szovjeteket a kornyílovisták kormánya elleni harcukban, úgy a katonai diktatúra vaspatája alá kerülhetnek.

Az imperialista burzsoázia diktatúrája

Mi is az a „kollektív diktatúra”, amelynek létesítésében a forradalom ellen összeesküvő kompánia — Kornyílov és Miljukov, Alagyin és Filonyenko, Kerenszkij és Lvov herceg, Rodzjanko és Szávinkov — megállapodott? Milyen politikai formába akarták burkolni ezt a diktatúrát?

Milyen politikai intézményeket tartottak szükségesnek ahhoz, hogy bevezessék és berendezzék a ,,kollektív diktatúrát”?

Mit mondanak az okmányok?

„Kornyílov tábornok megkérdezte Filonyenkót, nem gondolja-e, hogy a kialakult súlyos helyzetből csak a katonai diktatúra kikiáltása lehet az egyetlen kiút.

Filonyenko azt felelte, hogy ha reálisan gondolkozik a diktátorról, a mai helyzetben csakis Kornyílov tábornok jöhetne szóba. Filonyenko azonban az egyéni diktatúra ellen a következő kifogást emelte: Kornyílov tábornok nem ismeri eléggé a politikai helyzetet s ezért az ő diktatúrája esetén olyasvalami alakulna ki, amit kamarillának szoktak nevezni. A demokratikus és köztársasági körök kénytelenek lennének ez ellen és következésképpen az egyéni diktatúra ellen is fellépni.

Kornyílov tábornok. Hát mit csináljunk, ha a kormány egyáltalában nem intézkedik?

Filonyenko. A kiutat egy direktórium megalakításában látom. A kormány tagjaiból kis katonai kabinetet kell összeállítani, amelybe vasakaratú embereket kell bevenni; ebben a kabinetben, amelyet «népvédelmi tanácsnak» vagy valahogy máskép is lehetne nevezni — hiszen nem az elnevezés a döntő — Kerenszkijnek, Kornyílov tábornoknak és Szávinkovnak feltétlenül részt kell vennie. E kis kabinet legfőbb feladata az ország védelme lenne. A direktórium tervezetét ebben a formában a kormánynak el kell fogadnia.

Kornyílov. Igaza van. Direktóriumra van szükség, mégpedig minél előbb …” („Nóvoje Vrémjá”).

És tovább:

„Összeállítottuk a «népvédelmi tanácsra» vonatkozó javaslatokat; elnökül A. F. Kerenszkij legfelsőbb főparancsnokot, tagjaiul pedig Szávinkov úr miniszterhelyettest, Alexéjev tábornokot, Kolcsak tengernagyot és Filonyenko urat ajánlottuk.

Ennek a honvédelmi tanácsnak kollektív diktatúrát kellett volna gyakorolnia, mivel az egyéni diktatúrát nem tartották kívánatosnak” (lásd „Obscseje Djelo”).

Tehát, direktórium, ez az a politikai forma, amelybe be akarták burkolni Kornyílov—Kerenszkij „kollektív diktatúráját.”

Most már mindenki előtt világos, hogy Kerenszkij, aki a sikertelen Kornyílov „lázadás” után megteremtette a direktóriumot, más eszközökkel ugyanazt a kornyílovi diktatúrát folytatta.

Most már mindenki előtt világos, hogy az elaggott Központi Végrehajtó Bizottság, amikor az ismeretes éjszakai ülésen Kerenszkij direktóriuma mellett foglalt állást, Kornyílov tábornok ellenforradalmi tervére szavazott.
Most már mindenki előtt világos, hogy a „Djelo Naróda” bölcsei, amikor habzó szájjal védelmezték Kerenszkij direktóriumát, bár maguk sem vették észre, a nyílt és leplezett kornyílovisták örömére elárulták a forradalmat.

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a direktórium az ellenforradalom diktatúrájának leplezett formája.

Csakhogy a direktóriummal egymagában „nem sokra” megy az ember. Az ellenforradalom mestereinek meg kellett érteniük, hogy egyedül a direktórium segítségével, minden „demokratikus” cégér nélkül, nem lehet „kormányozni” egy olyan országot, amely megízlelte a demokratizmus gyümölcsét. „Kollektív diktatúra” direktórium formájában — ez már teszi! De miért kell annak meztelennek lennie? Nem volna-e jobb valamilyen „előparlamenttel” leplezni? Hadd éljen és fecsegjen a „demokratikus előparlament” — csak az államapparátus legyen a direktórium kezében! Ismeretes, hogy Kornyílov prókátora, Zavojko úr egy ismeretlen londoni cég ügynöke, Alagyin úr, és Miljukov barátja, „maga” Kornyílov — ezek vetették fel elsőnek az „előparlament” tervét, hogy az támasza és cégére legyen a direktóriumnak, amely „felelős” lesz (ne nevessenek!) az „előparlamentnek”.

Lássuk, mit mond az okmány?
„Kornyílov tábornok és környezete, amikor direktóriumot követelt, nem úgy gondolta el azt, hogy az nem lesz felelős az országnak.

M. M. Filonyenko egyik legmeggyőződöttebb híve az Alagyin által javasolt képviseleti szervnek, amelynek a kormány az Alkotmányozó Gyűlés összehívásáig feltétlenül felelősséggel tartozik.

Alagyin elgondolása szerint ennek a képviseleti szervnek magában kell foglalnia a negyedik Állami Dumát (a jobbszárny nélkül és a tétlen tagok kivételével), az első három duma baloldali elemeit, a Munkás- és Katonaküldöttek Központi Végrehajtó Bizottsága által kijelölt küldöttséget (a pártok képviseletének korlátozása nélkül) és 10—20 legkiválóbb forradalmárt, mint Bresko-Breskovszkaját, Kropotkint, Fignert stb., akiket maga a képviseleti szerv kooptál tagjai közé. Az «előparlament» eszméjét tehát A. F. Alagyin vetette fel először” („Nóvoje Vrémja”).

Tehát „előparlament”, ez az a „képviseleti szerv”, amely „demokratikus” támaszt volt hivatott nyújtani Kornyílov – Kerenszkij „kollektív diktatúrája” számára.

„Előparlament”, mint az a szerv, amelynek a kormány az Alkotmányozó Gyűlés „összehívásáig” „felelős”, „előparlament”, amely az Alkotmányozó Gyűlést ennek összehívásáig helyettesíteni fogja; „előparlament”, amely helyettesíti az Alkotmányozó Gyűlést, ha az utóbbi összehívását elhalasztják; „előparlament”, amely „jogi alapot” (ujjongjatok, jogászok!) nyújt az Alkotmányozó Gyűlés összehívásának elhalasztására; „előparlament”, mint az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításának eszköze — ez az értelme a forradalom ellen összeesküvők ellenforradalmi „demokratizmusának”.

Most mindenki előtt világos, hogy Kerenszkij, amikor a két nap múlva összeülő kornyílovi „előparlamentet” „szentesíti”, nem csinál egyebet, mint más eszközökkel hajtja végre a forradalom ellen összeesküvők azonos ellenforradalmi tervét.

Most mindenki előtt világos, hogy az Avxentyjevek és Dánok, amikor az „előparlamentet” szervezték s ennek érdekében több hamisítást követtek el, a nyílt és leplezett kornyílovisták kezére játszottak, a forradalom és vívmányai ellen dolgoztak.

Most mindenki előtt világos, hogy a „Djelo Naróda” bölcsei, amikor Alkotmányozó Gyűlésről kiabálnak, de ugyanakkor ácsolják a kornyílovi „előparlamentet”, az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításán dolgoznak.

Kornyílov tanítványai — ez minden, amire képeseknek bizonyultak a „Demokratikus Tanácskozás” „felelős” fecsegői, a Ceretelik és Csernovok, az Avxentyjevek és Dánok.

Első következtetés

A fentebb ismertetett okmányokból látható, hogy a „Kornyílov-ügy” nem az Ideiglenes Kormány ellen irányuló „lázadás” és nem is egy becsvágyó tábornok egyszerű „kalandja”, hanem a szó szoros értelmében vett összeesküvés volt a forradalom ellen, megszervezett és jól átgondolt összeesküvés.

Az összeesküvés szervezői és sugalmazói: a tábornoki kar ellenforradalmi része, a kadét párt képviselői, a moszkvai „közéleti személyiségek” képviselői, az Ideiglenes Kormány „legbeavatottabb” tagjai — s végül, de nem utolsó sorban! — bizonyos követségek bizonyos képviselői (róluk Kornyílov „feljegyzése” hallgat).

Vagyis mindazok, akik a Moszkvai Tanácskozáson „lelkesen” fogadták Kornyílovot, mint „Oroszország hivatott vezérét”.

A „Kornyílov-összeesküvés” az imperialista burzsoázia összeesküvése Oroszország forradalmi osztályai ellen, a proletariátus és a parasztság ellen.

Az összeesküvés célja: a forradalom szétzúzása és az imperialista burzsoázia diktatúrájának megteremtése.

Voltak ugyan nézeteltérések az összeesküvők között, de azok kis, mennyiségi nézeteltérések voltak. A „kormányintézkedések ütemére” vonatkoztak: Kerenszkij óvatosan és körültekintően akart cselekedni, Kornyílov pedig „rámenős” volt. De a fő kérdésben valamennyien megegyeztek — abban, hogy az imperialista burzsoázia diktatúráját kell megteremteni a direktórium „kollektív diktatúrája” formájában, az együgyűek félrevezetése végett „demokratikus” előparlamenttel leplezve.

Mi az imperialista burzsoázia diktatúrájának jellemző vonása?

Először is az, hogy ez a diktatúra a háborúskodó és kizsákmányoló kisebbség uralma a dolgozó és békét szomjazó többség fölött. Olvassák el Kornyílov „feljegyzését”, tanulmányozzák a kormány tagjaival folytatott „megbeszéléseket”: szó van ottan a forradalom elnyomására irányuló intézkedésekről, szó van a burzsoá rend megszilárdításának és az imperialista háború meghosszabbításának útjairól, de egyetlen szó sincs a földet követelő parasztokról, a kenyeret követelő munkásokról, a lakosság békét szomjazó többségéről. Sőt, az egész „feljegyzés” arra a feltevésre épül, hogy vaskorlátok között kell tartani a tömegeket, viszont a kormányzás gyeplőjét maroknyi diktátornak kell kézben tartania.

Másodszor az, hogy az imperialista burzsoázia diktatúrája kulisszamögötti, titkos, leplezett, a tömegek becsapására irányuló diktatúra. Olvassák csak a „feljegyzést” és meg fogják látni, hogy az összeesküvő urak milyen buzgón iparkodtak eltitkolni sötét terveiket és kulisszamögötti mesterkedéseiket nemcsak a tömegek elől, hanem még „kollégáik” és pártbeli „barátaik” elől is. A tömegek félrevezetésére fércelték össze a „demokratikus” előparlament tervét, mert milyen demokratizmusról lehet szó, amikor a hátországban és a fronton a halálbüntetés van érvényben? A tömegek félrevezetésére őrizték meg az „Oroszországi Köztársaságot”, mert milyen köztársaságról lehet szó ott, ahol egy öt diktátorból álló csoportocska teljhatalmat gyakorol!

Végül az, hogy az imperialista burzsoázia diktatúrája a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra támaszkodó diktatúra. Ennek a diktatúrának nincs és nem is lehet más „biztos” támasza, csak a rendszeres erőszak a tömegekkel szemben. Halálbüntetés a hátországban és a fronton, a gyárak és vasutak militarizálása, sortüzek — ez ennek a diktatúrának a fegyvertára. „Demokratikus” csalás, alátámasztva erőszakkal; erőszak, „demokratikus” csalással leplezve — ez az imperialista burzsoázia diktatúrájának alfája és omegája.

Az összeesküvők ilyen diktatúrát akartak Oroszországban.

Második következtetés

Egyáltalában nem gondolunk arra, hogy az összeesküvés okát egyes hősök rosszakaratában keressük. Eszünkbe se jut, hogy az összeesküvést kezdeményezőinek hatalomvágyával magyarázzuk. Az ellenforradalmi összeesküvés okai mélyebben gyökeredznek. Az imperialista háború viszonyaiban kell keresni azokat. Ennek a háborúnak követelményeiben kell keresni azokat. A támadás politikája, melyet az Ideiglenes Kormány júniusban magáévá tett — ez az a talaj, melyből az ellenforradalmárok összeesküvése kinőtt. Az imperialista háború légkörében a támadás politikája mindenütt, minden hadviselő államban szükségessé tette a szabadságjogok felszámolását, a hadiállapot bevezetését, a „vasfegyelmet”, mert maximális szabadság mellett elképzelhetetlen, hogy a tömegeket büntetlenül kergethessék a világ ragadozói által rendezett vérfürdőbe. Ebben a tekintetben Oroszország sem lehetett kivétel.

A hazai és szövetséges imperialista klikkek nyomására júniusban támadást rendelnek el a fronton. A katonák nem hajlandók szó nélkül támadásba menni. Elkezdődik az ezredek feloszlatása. Ez a rendszabály hatástalannak bizonyul. Ennél fogva a hadsereget „harcképtelennek” minősítik. Kornyílov (és nemcsak Kornyílov!) a hadsereg „harcképességének fokozása” érdekében a halálbüntetés bevezetését követeli a fronton s egyelőre megtiltja a katonák gyűléseit és összejöveteleit. A katonák és a munkások a hátországban tiltakoznak ez ellen s ezzel fokozzák a frontkatonák háborgását. Válaszul a front-tábornokok a burzsoázia támogatásával azt követelik, hogy a halálbüntetést terjesszék ki a hátországra is, militarizálják a gyárakat és a vasutakat. A diktatúra terve és az összeesküvés csak logikus fejleménye ezeknek a rendszabályoknak. Ez a „vasfegyelem helyreállításának” és az ellenforradalom fejlődésének rövid története, amelyet Kornyílov „feljegyzése” szemléltetően ismertet. Az ellenforradalom a frontról jött, az imperialista háború viszonyai között a támadás követelményeinek talaján keletkezett. Az összeesküvésnek az volt a célja, hogy megszervezze és törvényesítse a már meglevő ellenforradalmat s kiterjessze egész Oroszországra.

A cári Duma június harmadiki bölényei tudták, mit csinálnak, amikor már június elején „azonnali” támadást követeltek a szövetségesekkel szoros együttműködésben. Ők, az ellenforradalom hétpróbás mesterei, jól tudták, hogy a támadás politikája elkerülhetetlenül maga után vonja az ellenforradalmat.

Pártunknak igaza volt, amikor a Szovjetkongresszuson tett nyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a támadás halálos veszedelemmel fenyegeti a forradalmat.

A „honvédők” vezérei, akik elvetették pártunk nyilatkozatát, ismét bebizonyították, hogy politikailag éretlenek és eszmeileg az imperialista burzsoáziától függnek.

Mi következik ebből?

Ebből csak egy következik. A fentebb tárgyalt összeesküvés nem egyéb, mint az imperialista háború és a támadó politika követelményeiből eredő ellenforradalom folytatása. Amíg háború van és ilyen politikát folytatnak — fennáll az ellenforradalmi összeesküvések veszélye is. Ha ettől a veszélytől meg akarjuk óvni a forradalmat — meg kell szüntetni az imperialista háborút, elejét kell venni a támadó politika lehetőségének, ki kell vívni a demokratikus békét.

Harmadik következtetés

Kornyílovot és „bűntársait” letartóztatták. A kormány által szervezett nyomozó bizottság „gyorsított ütemben” végzi dolgát. Az Ideiglenes Kormány legfelsőbb bírónak képzeli magát. Kornyílovnak és „bűntársainak” kiosztotta a „lázadók” szerepét. A „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” kompániájának pedig — Kornyílov védőinek szerepét. „Érdekes tárgyalás lesz” — mondják az újdonságok kedvelői. „A tárgyalás során sok fontos leleplezés lesz” — jegyzi meg sokatmondóan a „Djelo Naróda”.

Ki ellen irányult a lázadás? Természetesen, a forradalom ellen! Hol van hát az a forradalom? Természetesen, az Ideiglenes Kormányban, mert a lázadást az Ideiglenes Kormány ellen szervezték. Kikből áll akkor ez a forradalom? Az „örökös” Kerenszkijből, a kadet párt képviselőiből, a moszkvai „közéleti személyiségek” képviselőiből és egy „sir”-ből, aki ezeknek a dzsentlmeneknek a háta mögött áll. Egy hang: „De mért nincs ott Kornyílov?” Egy másik hang: „Már hogy volna ott Kornyílov, mikor azt parancsolták neki, hogy üljön a vádlottak padjára” . . .

De hagyjuk, gördüljön le a függöny. Kornyílov valóban összeesküvést szervezett a forradalom ellen. De nem volt egyedül. Voltak neki sugalmazói is, Miljukov és Rodzjanko, Lvov és Maklakov, Filonyenko és Nabokov. Voltak munkatársai is, mint Kerenszkij és Szávinkov, Alexéjev és Kalégyin. Vajon mese-e, hogy ezek és más ezekhez hasonló dzsentlmenek most nyugodtan, szabadon sétálnak, és nemcsak hogy szabadon sétálnak, hanem „magának” Kornyílovnak az alkotmánya szerint „kormányozzák” az országot? Kornyílovot, végül, az orosz és az angol-francia imperialista burzsoázia is támogatta, amelynek érdekében „kormányozzák” most az országot Kornyílov munkatársai. Vajon nem világos-e, hogy szánalmas és nevetséges komédia ez, ha most egyedül Kornyílov fölött akarnak ítélkezni? Másrészt, hogyan állítsák bíróság elé az imperialista burzsoáziát, a forradalom elleni összeesküvés legfőbb bűnösét? Ezt oldják meg az igazságügy minisztérium bölcs iparosai!

Nyilván nem ez a komédiába illő per a lényeges. Lényeges az, hogy a Kornyílov lázadás után, a „szenzációs” letartóztatások és a „szigorú” nyomozás után a hatalom ismét teljesen és hiánytalanul a kornyílovisták kezébe „került”. Mindazt, amit Kornyílov fegyverrel akart elérni, most lassan, de következetesen, a hatalmon levő kornyílovisták valósítják meg, ha más eszközökkel is. Még a kornyílovi „előparlamentet” is életre hívták.

Lényeges az, hogy a forradalom elleni összeesküvés szerencsés „felszámolása” után ismét az összeesküvők vezérkarának hatalmába, újból Kerenszkijnek és Tyeréscsenkónak, a kadet párt és a „közéleti személyiségek” képviselőinek, újból a „sir”-öknek és „sir”-ökhöz hasonló tábornokoknak a hatalmába „kerültünk”. Kornyílov nincs, de mért volna rosszabb Kornyílovnál sir Alexéjev, aki nélkül nem intéznek el egyetlen fontos állami ügyet sem és akiről nem lehet tudni, hogy az Antant konferenciáján Oroszországot, avagy Angliát szándékszik-e képviselni?

Lényeges az, hogy nem tűrhetjük tovább ezt az összeesküvő „kormányt”.
Lényeges az, hogy ebben az összeesküvőkből alakult „kormányban” nem lehet megbízni, hacsak nem akarjuk kockáztatni, hogy újabb összeesküvések halálos veszedelmébe döntsük a forradalmat.

Igen, ítélkezni kell a forradalom ellen összeesküvők felett. De az ítélkezés ne legyen komédiába illő és hazug, hanem legyen igazi és népi ítélkezés. Ennek az ítélkezésnek meg kell fosztania hatalmától az imperialista burzsoáziát, amelynek érdekeiért serénykedik az összeesküvők „kormánya”. És gyökeresen, lentről fentig, meg kell tisztítania a hatalmat a kornyílovista elemektől.

Fentebb azt mondottuk, hogy az imperialista háború befejezése és a demokratikus béke kivívása nélkül nem lehet megóvni a forradalmat az ellenforradalom összeesküvéseitől. De amíg a mostani „kormány” van hatalmon, még álmodni sem lehet a demokratikus békéről. Ahhoz, hogy kivívjuk a demokratikus békét, ezt a hatalmat meg kell semmisíteni és helyére újat kell „állítani”.

Ennek elérése céljából új, forradalmi osztályok, a proletariátus és a forradalmi parasztság kezébe kell adni a hatalmat. Ennek elérése céljából a forradalmi tömegszervezetekben, a Munkás-, Katona- és Parasztküldöttek Szovjetjeiben kell összpontosítani a hatalmat.

Ezek az osztályok és ezek a szervezetek, és csakis ezek mentették meg a forradalmat a kornyílovista összeesküvéstől. Ugyancsak ők fogják biztosítani a forradalom győzelmét is.

Ez lesz az ítélet az imperialista burzsoázia és ügynökei, az összeesküvők felett.

Két kérdés

Első kérdés. Néhány héttel ezelőtt, amikor a sajtóban megjelentek a hatalom (nem Kornyílov, hanem a hatalom!) forradalomellenes összeesküvéséről szóló első botrányos leleplezések, a bolsevik frakció a Központi Végrehajtó Bizottságban interpellációt terjesztett elő, amelyet a „kornyílovi hősköltemény” idején fennállott Ideiglenes Kormány volt tagjaihoz, Avxentyjevhez és Szkóbelevhez intézett. Az interpelláció Avxentyjev és Szkóbelev vallomásai iránt érdeklődött, amelyeket a demokrácia iránti köteles tiszteletből és hivatali kötelességből kellett tenniök az Ideiglenes Kormány ellen irányuló leleplezések kérdésében. Frakciónk interpellációját még aznap a Központi Végrehajtó Bizottság Irodája is magáévá tette, s így az interpelláció az „egész forradalmi demokrácia” interpellációjává vált. Azóta eltelt egy hónap, botrányosabbnál botrányosabb leleplezések követik egymást, Avxentyjev és Szkóbelev azonban hallgatnak, mint a csuka, mintha a dolog nem tartoznék rájuk. Nem gondolják-e az olvasók, hogy ideje volna már ezeknek a „felelős” polgártársaknak a tisztesség elemi szabályaira emlékezniük és végre-valahára válaszolniok arra az interpellációra, amelyet az „egész forradalmi demokrácia” intézett hozzájuk?

Második kérdés. Amikor egymást érték az újabb leleplezések a Kerenszkij-kormányról, a leleplezések hevében a „Djelo Naróda” arra szólította fel olvasóit, hogy „tűrjék” még ezt a kormányt, „várjanak” az Alkotmányozó Gyűlésig. Persze, mulatságos hallani, hogy „tűrésről” beszélnek azok az emberek, akik saját maguk alakították ezt a kormányt az „ország megmentésére”. Talán csak nem azért alakították ezt a kormányt, hogy szívszakadva „rövid időre” „megtűrjék”? . . De mit jelent „tűrni” a Kerenszkij-kormányt? Ez azt jelenti, hogy a forradalom ellen összeesküvő társaság kezébe tesszük a sokmilliós nép sorsát. Ez azt jelenti, hogy az imperialista burzsoázia ügynökeinek kezébe tesszük a háború és a béke sorsát. Ez azt jelenti, hogy megátalkodott ellenforradalmárokra bízzuk az Alkotmányozó Gyűlés sorsát. Hogyan nevezzük azt a „szocialista” pártot, amely politikai sorsát a forradalom ellen összeesküvők „kormányának” sorsához kötötte? Beszélnek az eszer párt vezéreinek „naivitásáról”. Beszélnek a „Djelo Naróda” „rövidlátásáról”. Kétségtelen, hogy az eszerek „felelős” vezéreinek bőven kijutott ezekből az „erényekből”. De . .. nem gondolják-e az olvasók, hogy a politikában a naivitás bűn, mely az árulással határos.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 27, 28. és 30. sz.
1917 október 4, 5. és 7.
Aláírás: K. Sztálin.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin

Ki hiúsíthatja meg az alkotmányozó gyűlést?

Mialatt a megalkuvó fecsegők a végkimerülésig beszélnek az előparlamentről, útitársaik pedig a bolsevikok ellen csatáznak, akik állítólag meghiúsítják az Alkotmányozó Gyűlést, ezalatt az ellenforradalom mesterei már próbálgatják erőiket, hogy valóban meghiúsítsák az Alkotmányozó Gyűlést.

A „doni kozákság” vezérei alig egy hete azt javasolták, hogy a „lakosság készületlenségére” való tekintettel halasszák el az alkotmányozógyűlési választásokat.

Két nappal később a kadét „Récs”-hez egészen közelálló „Djeny” kikotyogta, hogy az „agrárzavargások hulláma miatt”… elhalasztják az alkotmányozógyűlési választásokat”.

Tegnap pedig azt a távirati hírt kaptuk, hogy a moszkvai „közéleti személyiségek”, ugyanazok, akik most az Ideiglenes Kormányt irányítják, szintén „lehetetlennek tartják”, az alkotmányozógyűlési választásokat.

„N. N. Lvov, az Állami Duma tagja, kijelentette, hogy jelenleg, tekintettel az országban uralkodó anarchiára, technikai és politikai meggondolásokból nem lehet megtartani a választásokat. Kuzmin-Karavájev pedig hozzáfűzte, hogy a hatalom nincs felkészülve az Alkotmányozó Gyűlésre, nem dolgoztak ki semmilyen törvényjavaslatot.”

Nyilvánvaló, hogy a burzsoázia meg akarja hiúsítani az alkotmányozógyűlési választásokat.

Nyilvánvaló, hogy a burzsoázia most, amikor erősen megvetette lábát az Ideiglenes Kormányban, s az ellenforradalmi előparlamentben „demokratikus” fedezéket teremtett magának — eléggé erősnek érzi magát ahhoz, hogy még egyszer „elhalassza” az Alkotmányozó Gyűlést.

Mivel tudják kivédeni ezt a veszélyt az „Izvésztyija” és a „Djelo Naróda” megalkuvó urai?

Mit tudnak szembeszegezni az Ideiglenes Kormánnyal, ha az, „az ország szavára hallgatva” és a „közéleti személyiségek” nyomdokain haladva, elhalasztja az alkotmányozógyűlési választásokat?
Talán a hírhedt előparlamentet? De hiszen az előparlamentet, amelyet Kornyílov terve szerint alkottak meg s amelynek az a rendeltetése, hogy eltakarja a Kerenszkij-kormány fekélyeit, éppen azért hívták életre, hogy helyettesítse az Alkotmányozó Gyűlést, ha ezt elhalasztják. Mi szerepe lehet ennek a kornyílovi korcs szülöttnek az Alkotmányozó Gyűlésért folytatott harcban?
Talán a rozzant Központi Végrehajtó Bizottságot? De milyen tekintélye lehet ennek a tömegektől elszakadt intézménynek, amely hol a vasutasokon, hol a Szovjeteken rúg egyet?
Talán a „nagy orosz forradalmat”, amelyről oly bántóan hamisan énekel a „Djelo Naróda”? De hiszen maguk a „Djelo Naróda” bölcsei mondják, hogy a forradalom összeférhetetlen az Alkotmányozó Gyűléssel („vagy forradalom, vagy Alkotmányozó Gyűlés”!). Milyen hatása lehet a „forradalom erejéről” szóló üres frázisoknak az Alkotmányozó Gyűlésért folytatott harcban?

Hol van hát az az erő, amelyet szembe lehet állítani a burzsoázia ellenforradalmi kísérleteivel?

Ez az erő — a növekvő orosz forradalom. A megalkuvók nem hisznek benne. De ez nem gátolja abban, hogy nőttön nőjön, magával ragadva a falut s kidöntve a földbirtokosi hatalom pilléreit.

A mensevikek és az eszerek, amikor a Szovjetkongresszus ellen harcolnak és a kornyílovi előparlamentet szilárdítják, a burzsoáziának segítenek az Alkotmányozó Gyűlés meghiúsításában. De tudják meg, hogyha ezen az úton haladnak, a növekvő forradalommal fog meggyűlni a bajuk.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja’’) 28. sz.
1917 október 5.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Az ellenforradalom mozgósít – készüljetek a visszaverésére
– írta: J. V. Sztálin –

A forradalom él. Miután meghiúsította a Kornyílov „lázadást” és felrázta a frontot, beszárnyalta a városokat és új életet öntött az iparvidékekbe — most a faluba csap át, s kidönti a földbirtokosi hatalom gyűlöletes pilléreit.

Porba hull a megalkuvó politika utolsó támasza. A kornyílovizmus elleni harc eloszlatta a munkások és a katonák megalkuvó illúzióit, a mi pártunk köré tömörítette a munkásokat és katonákat. A földbirtokosok elleni harc eloszlatja majd a parasztok megalkuvó illúzióit is s a munkások és katonák mellé sorakoztatja fel a parasztokat.

A „honvédők” ellen folytatott harcban és a „honvédők” ellenére kialakul a munkások, katonák és parasztok forradalmi frontja. A megalkuvók ellen folytatott harcban és a megalkuvók ellenére nő, erősödik ez a front.

A forradalom mozgósítja erőit, s kiveti soraiból a mensevik és eszer megalkuvókat.

Ugyanakkor az ellenforradalom is mozgósítja erőit.

A kadet párt, az ellenforradalom fészke és melegágya, elsőnek indítja meg a harcot s Kornyílov mellett agitál. A kadet párt, kezébe ragadva a hatalmat, eleresztette láncairól a szuvórini házőrző kutyákat, s miután az eszer-mensevik-kornyílovi előparlamenttel fedezte magát és biztosította magának az ellenforradalmi tábornokok támogatását — most új „Kornyílov lázadást” készít elő, s a forradalom szétzúzásával fenyegetődzik.

A moszkvai „közéleti személyiségek szövetsége”, a munkáskizárók és a „csontkezű éhség” szövetsége, ugyanaz a szövetség, amely segítségére volt Kornyílovnak, hogy a katonákat és a munkásokat fojtogassa, hogy a hátországban a Szovjeteket és a fronton a bizottságokat szétkergesse — ez a szövetség két nap múlva összehívja a „második Moszkvai Tanácskozást”, amelyre buzgón invitálja a „kozák csapatok szövetségének” képviselőit.

A fronton, különösen délen és nyugaton, a kornyílovista tábornokok titkos szövetsége lázasan újabb hadjáratot szervez a forradalom ellen, maga köré gyűjt minden olyan erőt, amely alkalmas erre a sötét „munkára” …

A Kerenszkij-kormány pedig, amely Kornyílovval karöltve összeesküvést szervezett a forradalom ellen, Moszkvába készül menekülni, hogy a németek kezére játszva Petrográdot, Rjabusinszkijjal és Burüskinnal egyetemben, Kalégyinnal és Alexéjevvel egyetemben újabb, még veszélyesebb összeesküvést szervezzen a forradalom ellen.

Egészen kétségtelen: a forradalmi fronttal szemben kialakul és erősödik az ellenforradalom frontja, a tőkések és a földbirtokosok, a Kerenszkij-kormány és az előparlament frontja. Az ellenforradalom új kornyílovista összeesküvést készít elő.

Az első kornyílovista összeesküvés meghiúsult. De az ellenforradalmat nem törtük meg. Az ellenforradalom csak meghátrált, a Kerenszkij-kormány háta mögé bújt s új állásaiban megerősödött.

A most készülő második kornyílovista összeesküvést szét kell zúzni, hogy a forradalmat hosszú időre megóvjuk a veszedelemtől.

Az ellenforradalom első megmozdulását a munkások és a katonák ereje, a hátországban a Szovjetek, a fronton a Bizottságok ereje hiúsította meg.

A Szovjeteknek és a Bizottságoknak mindent el kell követniök, hogy a nagy forradalom egész ereje csapjon le az ellenforradalom második megmozdulására.

Tudják meg a munkások és a katonák, tudják meg a parasztok és a matrózok, hogy a harc a békéért és a kenyérért, a földért és a szabadságértfolyik, a tőkések és a földbirtokosok ellen, a spekulánsok és a fosztogatók ellen, az árulók és a renegátok ellen, mindenki ellen, aki nem akar egyszersmindenkorra végezni a szervezkedő kornyílovi ellenforradalommal.

A kornyílovi ellenforradalom mozgósítja erőit — készüljetek a visszaverésére!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 32. sz.
1917 október 10.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Kinek kell az előparlament?
– írta: J. V. Sztálin –

Kornyílov néhány hónappal ezelőtt, amikor a Szovjetek szétkergetését tervezte és a katonai diktatúrát szervezgette, ugyanakkor szükségesnek tartotta megteremteni a „demokratikus” előparlamentet is.

Miért?

Azért, hogy a Szovjeteket az előparlamenttel helyettesítve, leplezze vele a Kornyílov lázadás ellenforradalmi természetét s becsapja a népet a kornyílovi „reformok” igazi céljait illetően.

A Kornyílov lázadás „felszámolása” után Kerenszkij és a kadetok, Csernov és a moszkvai nagyiparosok, amikor „új” koalíciós burzsoá diktatúrát szerveztek, egyszersmind megteremtették a kornyílovi előparlamentet is.

Miért?

Talán a Szovjetek elleni harcra? Vagy talán a kerenszkizmus leplezésére, amely alig különbözik a kornyílovizmustól? Avxentyjev azt állítja, hogy a „haza megmentése” érdekében alakították meg az előparlamentet. Csernov „továbbfejleszti” Avxentyjev kijelentését, s azt állítja, hogy az előparlament az célja az „ország és a köztársaság megmentése”. De hiszen Kornyílov is „az ország és a köztársaság megmentése” érdekében akarta bevezetni az előparlamenttel leplezett katonai diktatúrát. Miben különbözik az avxentyjevi-csernovi „mentés” a kornyílovitól?

Tehát, mi célból hozták létre a mostani kornyílovi korcs szülöttet, az úgynevezett előparlamentet?

Hallgassuk meg Adzsemov urat, aki az előparlament egyik legelső építésze, a kadet párt Központi Bizottságának tagja, az Állami Duma Ideiglenes Bizottságának volt tagja, jelenleg az előparlament tagja. Hallgassuk meg, mert ő a legőszintébb:

„Az előparlament feladata, legelső kötelessége az, hogy talajt adjon a kormány alá, hogy adjon neki hatalmat, amellyel most természetesen nem rendelkezik.”

De mire kell a kormánynak ez a „hatalom”? Ki ellen kell azt fordítania?

Hallgassuk tovább:„A fő kérdés az — mondotta Adzsemov —, hogy ki tudja-e állani a próbát az előparlament, kellőképpen vissza tudja-e verni a Munkás- és Katonaküldöttek Szovjetjeit. Nem lehet kétséges, hogy a Szovjet és az előparlament szemben áll egymással, ugyanúgy, mint ahogy két hónap múlva az Alkotmányozó Gyűléssel ugyanazok a szervezetek fognak szembenállani. Ha az előparlament kiállja a próbát, akkor a munka rendes kerékvágásba zökkenhet” (lásd „Djeny”, vasárnapi szám).

Ez már igen! Ez aztán őszinte, sőt mondhatnám, becsületes beszéd!

Az előparlament azért ad „hatalmat” a kormánynak, hogy „visszaverje a Szovjeteket”, mert az előparlament és csakis az előparlament „állítható szembe” a Szovjetekkel.

Megtudtuk tehát, hogy az előparlamentet nem az „ország megmentése” céljából, hanem a Szovjetek elleni harcra hívták életre. Megtudtuk tehát, hogy akik megszöktek a demokrácia táborából, a mensevikek és az eszerek, nem azért bújtak el az előparlamentben, hogy „megmentsék a forradalmat”, hanem azért, hogy segítsenek a burzsoáziának a Szovjetek elleni harcban. Nem ok nélkül folytatnak olyan elkeseredett harcot a Szovjetkongresszus ellen.

„Ha az előparlament kiállja a próbát, akkor a munka rendes kerékvágásba zökkenhet” — reméli Adzsemov úr.

A munkások és a katonák mindent elkövetnek, hogy a kornyílovi korcs szülött ne „állja ki a próbát”, sötét „munkája” pedig ne „zökkenjen rendes kerékvágásba”.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 32. sz.
1917 október 10.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Visszhang

A falu éhezik

Ma mindenki a városok élelmezési válságáról beszél. A „csontkezű” éhség kísértete lebeg a városok felett. De senki sem akarja elismerni, hogy az éhség már beosont a faluba is. Senki sem akarja megérteni, hogy a mostani „agrárzavargások” és „pogromok” nagy részének oka — az éhség.

Íme, egy paraszt levele az agrár-„zavargásokról”:

„Kérjük, magyarázzák meg nekünk, «tudatlan embereknek, parasztoknak», hogy mi az oka a pogromoknak. Azt hiszik, hogy mindezt huligánok, falurosszák és részeg csavargók csinálják, de kissé tévednek. Nem falurosszák és nem csavargók ezek — hanem az éhségtől megkergült emberek. Például megemlítem a muromi kerület aréfini járását. Itt éhséggel akarnak halálra gyötörni bennünket. Havonként egy emberre öt font lisztet adnak. Lássák be ezt és értsék meg helyzetünket. Hogyan lehet így élni? Itt nemcsak azok rombolnak és pusztítanak, akik bortól részegek, hanem mi magunk is, akik az «éhségtől kergültünk meg»” („Birzsovka”).

A burzsoázia házőrző kutyái a „Djeny” és a „Russzkaja Vólja” szerkesztőségéből fáradhatatlanul a falu gazdagságáról, a paraszt jómódjáról stb. csaholnak. A tények azonban megcáfolhatatlanul a falu éhínségéről és kimerültségéről, skorbutról és más éhség okozta betegségekről beszélnek. S minél tovább, annál rosszabb helyzetbe kerül a falu, mert a Kerenszkij – Konoválov – kormány kenyér helyett újabb büntetőexpedíciókkal készül traktálni a falut, a közelgő tél pedig újabb, még súlyosabb megpróbáltatásokat ígér a parasztnak.

Az előbb említett paraszt azt írja:

„Hamarosan beáll a tél, a folyók befagynak, s akkor éhen kell halnunk. A vasútállomás messzi van tőlünk. Elmegyünk útonállóknak, hogy kenyérhez jussunk. Nevezzenek bennünket akárhogyan, de az éhség kényszerít erre bennünket” („Birzsovka”).

Így szól a paraszt sokatmondó elbeszélése.

Az eszer és mensevik megalkuvók a koalíció és a koalíciós kormány mindent megmentő erejéről harsonáztak. Most van „koalíció” és van „koalíciós” kormány is. Kérdezzük:

Hol van hát ennek a kormánynak mindent megmentő ereje?

Mit adhat ez a kormány az éhező falunak büntető expedíciókon kívül?

Érzik-e a megalkuvó urak, hogy a paraszt egyszerű levele halálra ítéli koalíciós tákolmányukat?

Éhínség a gyárakban

Még súlyosabb megpróbáltatásoknak vannak kitéve az iparvidékek. Az éhség, amely nem ismeretlen vendég a gyári munkásság körében, most hatványozott erővel dühöng itt. Oroszország, amely a háború előtt évenként 400—500 millió púd gabonát szállított külföldre, most, a háború idején, nem képes saját munkásainak enni adni. A gyárakban áll a munka, a munkások megszöknek munkahelyükről, mert az iparvidékeken nincs kenyér, nincs élelem.

Különböző helyekről érkeznek jelentések.

„Sujából táviratozzák: az egész kerületben beszüntették a fafűrészelést. Nincs kenyér. A korjukovi cukorgyárat az a veszély fenyegeti, hogy bezárják, mert a munkások számára nincs élelmiszer. A cukorrépa rothadásnak indul. A jarcevói (Szmolenszk kormányzóság) pamutfonó- és szövőgyár tizenkétezer főnyi munkássága reménytelen helyzetben van. A liszt- és egyéb őrleménytartalékok teljesen kimerültek. A kormányzósági élelmezésügyi bizottság nem tud segíteni. A munkások, akik nem kaptak élelmiszert, nyugtalankodni kezdenek. Elkerülhetetlenek a zavargások. A Kuvsinov-társaság papírgyárának (Tver kormányzóság) csoportvezetői tanácsa táviratozza: a munkásokat éhínség fenyegeti. Sehonnan nem kapunk kenyeret. Azonnali segítséget kérünk. A vicsugai Morókin-társaság gyárának vezetősége táviratozza: az élelmezési kérdés veszedelmes jelleget ölt. A munkások éheznek és nyugtalankodnak. Sürgős intézkedésekre van szükség az ellátás ügyében. Ugyanannak a társaságnak az üzemi bizottsága a következő távirattal fordult a minisztériumhoz: nyomatékosan kérjük, hogy a munkásokat soron kívül lássák el liszttel, mivel már éheznek.”

Ezek a tények.

A földművelő vidékek panaszkodnak, hogy az iparvidékektől rendkívül kevés árut kapnak. Ezért ők is megfelelően kevés kenyeret adnak az iparvidékeknek. De az iparvidékeken a kenyérhiánynak az a következménye, hogy a munkások elmennek a gyárakból, csökken a gyári munka, következésképpen csökken a faluba kerülő áruk mennyisége, ami maga után vonja a gyárakhoz jutó kenyérmennyiség további csökkenését, újból fokozza a gyárakban az éhséget és még több munkás szökik meg a gyárakból.

Kérdezzük:

Hol van hát a kivezető út ebből a varázskörből, amely vasabroncsként szorítja a munkásokat és a parasztokat?

Mit javasolhat itt még az úgynevezett koalíciós kormány azokon a hírhedt „diktátorokon” kívül, akiket titokzatosan az éhező iparvidékekre küldözget?

Érzik-e a megalkuvó urak, hogy az imperialista burzsoázia, amelyet mindmáig támogatnak, Oroszországot zsákutcába kergette, melyből csak egyetlen kiút van: a rablóháború megszüntetése?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 26. sz.
1917 október 3.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Megbélyegezték önmagukat
– írta: J. V. Sztálin –

Taskentben nemrégiben egy „egészen közönséges” história játszódott le, amilyen ma Oroszországban „gyakran előfordul”. A taskenti munkások és katonák az események forradalmasító logikájának hatása alatt kifejezték bizalmatlanságukat a Szovjetek régi Végrehajtó Bizottságával szemben, új forradalmi bizottságot választottak, elsöpörték a kornyílovista hatóságokat, újakat állítottak helyükbe s kezükbe vették a hatalmat. Ez elegendő volt az Ideiglenes Kormány vitéz fogdmegjeinek ahhoz, hogy hadat üzenjenek az „anarchista” Taskenti Szovjetnek. Igaz, a tények azt mutatják, hogy a Szovjet többsége nem anarchistákból, hanem eszerekből állott. De mit törődnek ezzel az Ideiglenes Kormány „rendcsinálói”!

A „Djelo Naróda” eszer Hamletjei pedig, akik nem győznek eleget udvarolni Kerenszkijnek, nagy bölcsen „ellenforradalminak” nyilvánították a Taskenti Szovjetet, követelték, hogy a Taskenti Szovjetből hívják vissza az eszereket s hogy Turkesztánban teremtsenek „forradalmi rendet”.

Még a kivénhedt Központi Végrehajtó Bizottság is szükségesnek tartotta, hogy rúgjon egyet a szegény taskentieken …

Csak a mi pártunk volt az, amely véges-végig erélyesen támogatta a Taskenti Forradalmi Szovjetet a kormánynak és ügynökeinek ellenforradalmi merényleteivel szemben.

És mi történt?

Eltelt néhány hét, a „szenvedélyek lecsillapodtak”, Taskentből tegnap egy küldött érkezett, aki feltárta előttünk a taskenti „história” hű képét — és kiderült, hogy a taskentiek, az Ideiglenes Kormány ügynökeinek ellenforradalmi szárnypróbálgatásai ellenére, becsületesen teljesítették forradalmi kötelességüket.

A Munkás- és Katonaküldöttek Petrográdi Szovjetje egyhangúan bizalmat szavaz a taskenti elvtársaknak és a „Szovjet valamennyi frakciója szavazatával kifejezésre juttatja, hogy a taskenti forradalmi demokrácia igazságos követeléseit kész mindenben támogatni”. A szavazással kapcsolatban felszólaló Sirokova az eszer párt nevében kijelenti, hogy a párt a bolsevikok határozati javaslatára fog szavazni.

S mi lett az eszereknek a Taskenti Szovjetből való visszahívásával? Hová lett a Taskenti Szovjet „ellenforradalmisága”, e Szovjet „méltatlan kirohanása”?

Most mindez feledésbe merült…

Sebaj! Mi üdvözöljük az eszereknek ezt a „fordulatát”: jobb későn, mint soha.

De érzik-e a „Djelo Naróda” vezetői, hogy két héttel ezelőtt kegyetlenül megbélyegezték magukat, amikor gyáván cserbenhagyták a Taskenti Szovjetet?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”)
1917 október 4.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Visszhang

A «határozatok» pártja és az orosz katonák

A cárizmus idején a szociálforradalmárok pártja úton-útfélen azt kiabálta, hogy a földesúri földeket át kell adni a parasztoknak. A parasztok akkor hittek az eszereknek s mögéjük sorakoztak, saját paraszti pártjuknak tekintették őket.

A cárizmus bukása és a forradalom győzelme után elérkezett az ideje, hogy a szót tett kövesse és végre valóra váltsák az eszerek „arany szavait” a földről. De … (az a bizonyos „de”!) az eszerek meginogtak s dadogva azt ajánlották a parasztoknak, hogy várjanak a földdel az Alkotmányozó Gyűlésig, bár ennek összehívása még el is volt halasztva.

Kiderült, hogy könnyebb kiabálni a földről meg a parasztokról, mint valóban átadni a földet a parasztoknak. Kiderült, hogy az eszereknek csak szavakban „fájt a lelkűk” a parasztokért, de mikor itt volt az ideje, hogy a szót tett kövesse — jobbnak látták az Alkotmányozó Gyűlés mögé rejtőzve félrevonulni …

A parasztok hatalmas agrármozgalommal, a földbirtokosok földjeinek önhatalmú „elfoglalásával”, az „idegen” felszerelés „elsajátításával” válaszoltak erre s ezzel kifejezésre juttatták az eszerek várakozási politikája iránt táplált bizalmatlanságukat.

Az eszer miniszterek sem maradtak adósok a parasztoknak, tucatjával, százával tartóztatták le ezért a parasztokat, a földbizottságok tagjait. Eszer miniszterek, akik letartóztatják az eszer parasztokat, mert beváltják az eszer ígéreteket — ez a kép bontakozott ki előttünk.

Az eredmény: az eszer párt teljes felbomlása, amely a legvilágosabban az előparlamenti szavazásnál jutott kifejezésre, amikor a baloldali eszerek amellett voltak, hogy a földet haladéktalanul adják át a parasztoknak, míg a jobboldaliak ez ellen foglaltak állást, Csernov pedig, az eszer párt Hamletje, a centrummal együtt nagy bölcsen tartózkodott a szavazástól.

Erre az volt a válasz, hogy a katonák tömegesen otthagyták az eszer pártot.

A katonák egy része pedig, amely egyelőre még nem lépett ki az eszer pártból, nyomatékosan „kéri a párt Központi Bizottságát”, hogy a „határozatlanság” kiküszöbölése alapján teremtse meg végre a párt egységét.

Hallgassák csak:

„A petrográdi, carszkojeszelói, peterhofi stb. ezredek és különleges alakulatok katonai szervezeteinek képviselőiből álló egyesített tanácskozás, tekintettel arra, hogy a párt jelenlegi súlyos helyzetében a párt többségét . . . olyan program alapján kell tömöríteni, amely a párt határozatlan arculatát megszüntetve, a párt valamennyi életképes elemét tömöríti … amellett foglalt állást.. hogy minden mezőgazdasági művelésre használt földet azonnal adjanak át a földbizottságoknak …” („Djelo Naróda”).

Tehát ismét a „föld azonnali átadásának” kérdése!

E követelés elismerése alapján remélik a katonák, hogy az eszerek tömörítik a „párt valamennyi életképes elemét”!

Naiv emberek! A forradalmár Kamkovot, a kadét Avxentyjevet és a „határozatlan” Csernovot annyi kudarc után még egyszer egy szekérbe akarják befogni!

Ideje már, katona elvtársak, megérteni, hogy eszer párt nincs többé — csak egy „határozatlan” tömeg van, amelynek egyik része Szávinkov nyomdokain halad, másik része — a forradalmárok sorában maradt, harmadik része pedig — tehetetlenül egy helyben topog, s valójában a szávinkovistákat fedezi.

Ideje már, hogy megértsék ezt és felhagyjanak olyan próbálkozásokkal, hogy egyesítsék, amit lehetetlen egyesíteni…

Összeesküvők a hatalmon

Burcev ma ezt írja „Obscseje Djelo” című lapjában:

„Most bátran mondhatjuk: nem volt semmilyen kornyílovista összeesküvés! Valójában egészen más történt: a kormány szerződést kötött Kornyílov tábornokkal a bolsevikok elleni harcra! Az, amiben a kormány képviselői Kornyilov tábornokkal megegyeztek — a bolsevikok elleni harc —, régi álma a különböző pártoknak: a demokratikus és szocialista pártoknak egyaránt. Egészen a szerencsétlen augusztus 26-ig valamennyien úgy tekintettek Kornyílov tábornokra, mint megmentőjükre, aki megvédi őket a fenyegető bolsevik veszéllyel szemben”.

Nem „összeesküvés”, hanem „szerződés” — írja kurzívval Burcev.

S igaza van. Ezúttal feltétlenül igaza van. Szerződést kötöttek, hogy összeesküvést szerveznek a bolsevikok ellen, vagyis a munkásosztály ellen, a forradalmi hadsereg és parasztság ellen — összeesküvési szerződés jött létre a forradalom ellen.

Ezt hangoztatjuk már a Kornyílov-lázadás első napjaitól kezdve, erről tanúskodik száz és száz tény, kétséget kizáróan ezt igazolják azok a leleplezések, melyeket eddig senki sem tudott megcáfolni.

S az összeesküvők mégis hatalmon vagy a hatalom közelében vannak. S a játékot mégis folytatják, úgy tesznek, mintha nyomoznának, mintha „forradalmat” akarnának …

Koalíció az összeesküvőkkel, összeesküvő kormány — lám mivel jutalmazták meg a „honvédő” urak a munkásokat és a katonákat!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Papíros koalíció
– írta: J. V. Sztálin –

A gazdasági bomlásról beszélnek. A gazdasági bomlásról írnak. A bomlás kísértetével zsarolnak, és sokszor az „anarchista” hangulatú munkások felé mutogatnak. De senki sem akarja nyíltan beismerni, hogy gyakran a tőkések maguk idézik elő a bomlást s készakarva kiélezik azzal, hogy bezárják a gyárakat s munkanélküliségre kárhoztatják a munkásokat. Ezzel kapcsolatban érdekes híreket közöl a „Birzsovka”.

„Az orosz-francia pamutfonó társaság pavlovszkijposzadi (Moszkva kormányzóság) gyárában konfliktus támadt, mivel nem tartották be azt a szerződést, amelyet az oréhovó-zujevói járási bizottság Prokopovics miniszter elnökletével dolgozott ki. A gyárban körülbelül 4000 munkás dolgozik. A munkások bizottsága jelentést tett a munkaügyi miniszternek a veszedelmes helyzetről, mely annak következtében állott elő, hogy a vállalkozók nem hajlandók alávetni magukat a választott bíróság határozatának és szándékosan csökkentik a munka termelékenységét. A tárgyalások már négy hónapja folynak s most az a veszély fenyeget, hogy a gyárat bezárják. Ezzel egyidejűleg az orosz-francia társaság gyárigazgatósága azt jelentette a francia követségnek, hogy a munkások nem hajlandók alávetni magukat a választott bíróság határozatának, rendzavarással s rombolással fenyegetődznek. A francia követség felkérte a külügyminisztériumot, hogy segítsen felszámolni a konfliktust.”

Nos? Kiderült, hogy a „gyár igazgatósága” és a „francia követség” egyformán hazudott — befeketítette a munkásokat, hogy fehérre mossa a munkáskizáró kapitalistát.

Hallgassák csak:

„Az ügyet áttették a munkaügyi minisztérium moszkvai biztosához, aki, miután a helyszínen megvizsgálta a konfliktust, azt jelentette a munkaügyi miniszternek, hogy a gyár igazgatósága rendszeresen kivonja magát a választott bíróság határozatainak teljesítése alól. A munkaügyi minisztérium moszkvai biztosának jelentését megküldötték a külügyminisztériumnak.”

Mint látjuk, még egy ellenforradalmi minisztérium biztosa is kénytelen elismerni a munkások igazát.

De ez még nem minden. Ugyancsak a „Birzsovka” egy másik, még érdekesebb tényről ad hírt.

„Moszkvából jelentik a munkaügyi minisztériumnak, hogy A. V. Szmirnov gyárában az igazgatóság kihirdette, hogy nyersanyag- és fűtőanyaghiány miatt, továbbá, mert a gyárban nagy felújítási munkálatokat kell végezni, 3000 munkást foglalkoztató gyárát bezárja. A «Moszkvai Fűtőanyagközpont» és a moszkvai gyári tanácskozás képviselőiből álló bizottság a gyári munkásbizottsággal együtt megvizsgálta a vállalatot és megállapította, hogy a vállalat bezárása indokolatlan, mivel a munkához van elegendő nyersanyag, a felújítási munkálatokat pedig el lehet végezni a munka beszüntetése nélkül is. A munkások ezután letartóztatták a vállalat tulajdonosátA zemsztvo-gyülés a gyár zár alá helyezése mellett foglalt állást. A konfliktus megoldásában részt vesz a pokrovszki végrehajtó bizottság és az Ideiglenes Kormány kerületi bizottsága.”

Ezek a tények.

Az eszer és mensevik megalkuvók úton-útfélen azt kiabálják, hogy koalíciót kell alakítani az ország „eleven erőivel”, s félreérthetetlenül a moszkvai gyáriparosokra utalnak. Emellett minden alkalommal hangsúlyozzák, hogy nem a Téli Palotában székelő mondvacsinált koalícióról, hanem az országban elevenen élő koalícióról van szó .. .

Kérdezzük:

Lehetséges-e igazi koalíció a gyárosok és a munkások között, amikor a munkások a munkanélküliséget készakarva növelő gyárosokat az Ideiglenes Kormány biztosainak jóakaratú részvétele mellett letartóztatják?

Van-e határa a „forradalmi” szószátyárok ostobaságának, akik szakadatlanul magasztalják a bűnös munkáskizárókkal való koalíciót?

Ráeszmélnek-e a koalíció e nevetséges trombitásai, hogy most lehetetlen más koalíció azon a papiros koalíción kívül, amely nem terjed túl a Téli Palota falain s eleve kudarcra van ítélve?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 24, sz.
1917 szeptember 30.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Hadjárat a munkások ellen

A burzsoá sajtó már egy héttel ezelőtt hadjáratot indított a Donyec-medence munkásai ellen. „Anarchia”, „üzemek lerombolása”, a hivatali személyzet „letartóztatása és ütlegelése” — nincs az a lehetetlen mese, amivel ne uszítottak volna ellenük a prostituált burzsoá lapok. Már akkor előre lehetett látni, hogy hadjáratra készülnek a donyeci munkások ellen, hogy a kormány szabaddá teszi az utat egy ilyen hadjárat számára. És csakugyan, a burzsoá bérencek jajveszékelése „nem talált süket fülekre” a kormánynál. Hiszen a kormány éppen ezért a burzsoá diktatúra kormánya. Az újságok jelentése szerint az Ideiglenes Kormány mellett működő gazdasági főbizottság, természetesen Kerenszkij „megértő helyeslésével”, „célszerűnek találta, hogy … egy diktátori teljhatalommal felruházott személyt küldjön Harkovba és a Donyec-medencébe. Ezt a személyt meg kell bízni azzal, hogy az ipari vállalkozókat a munka folytatására kényszerítse és hasson oda, hogy a munkástömegek lecsillapodjanak. A kiküldendő személy igénybe veheti mindazokat a kényszerítő eszközöket, amelyekkel a kormányhatalom rendelkezik” („Torgovo-Promüslennaja Gazéta”, szeptember 26).

Jegyezzük meg: „diktátor” „kényszerítő eszközökkel” … Kik ellen küldik ki ezt az egyelőre még ismeretlen „diktátort”? Talán a donyeci vállalkozók ellen, akik immáron három hónapja szándékosan csökkentik a termelést, bűnös módon fokozzak a munkanélküliséget, most pedig mindenki szemeláttára munkáskizárásokat rendeznek, ami az ország gazdasági életének szétzüllesztésével fenyeget?

Dehogyis ellenük!

A gazdasági főbizottság kereken kijelenti, hogy mindenben a „rosszindulatú agitátorok” a hibásak, nem pedig a vállalkozók, mert: „A rendelkezésre álló értesülések szerint az előfordult túlkapásokat rosszindulatú agitátorok egyes csoportjai idézték elő” (lásd ugyanott).

Elsősorban ezek ellen küldik a „kényszerítő eszközökkel” felruházott „diktátort”.

De ez nem minden. A „Birzsovka” jelentése szerint az ipari vállalkozók harkovi konferenciája a következő határozatot hozta:

1. „Az alkalmazottak és a munkások elbocsátása és felvétele a vállalatok kizárólagos joga.”
2. „A Munkásküldöttek Szovjetjének tilos beavatkoznia a termelés vezetésébe és ellenőrzésébe.”
3. „A vállalatok nem fedezhetik a Munkásküldöttek Szovjetje, a végrehajtó bizottságok és a szakszervezetek tagjainak ellátásával és fizetésével kapcsolatos költségeket.”
4. „Semmilyen bérpótlék nem könnyít a munkások helyzetén” („Birzsevüje Védomosztyi”, szeptember 27.).

Röviden: az ipari vállalkozók háborút üzennek a munkásoknak és szervezeteiknek.

Mondanunk sem kell, hogy a munkáskizáró Konoválov kormánya nem mulasztja el, hogy e munkásellenes háború élére álljon.

Mivel azonban a munkások harc nélkül nem adják meg magukat, ezért van szükség „diktátorra” és „kényszerítő eszközökre”.

Ez a rejtély nyitja.

Szávinkovot ellenforradalmárnak nevezték azért, mert elkészítette a honvédelem céljára dolgozó vállalatok militarizálásának tervezetét.

Kornyílovot árulással vádolták azért, mert ennek a tervezetnek megvalósítását követelte.

Hogyan nevezzük azt a kormányt, amely „minden teketória nélkül” korlátlan hatalmú „diktátort” küld a Donyec-medencébe és azt a munkástömegek elleni háború, a munkásszervezetek lerombolása céljából a „kényszerítés minden eszközével” felruházza?

Mit szólnak ehhez a „szocialista” miniszter urak?

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 22. sz.
1917 szeptember 28.
Aláírás nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Várhatják — hiába várják …
– írta: J. V. Sztálin –

A mai helyzetet az az áthidalhatatlan szakadék jellemzi, mely a kormány és a néptömegek között tátong — az a szakadék, amely nem volt meg a forradalom első hónapjaiban és csak a Kornyílov-lázadás eredményeképpen jött létre.

A cárizmus legyőzése után a hatalom már a forradalom első napjaiban az imperialista burzsoázia kezébe került. Nem a munkások és katonák jutottak hatalomra, hanem a kadét imperialisták maroknyi csoportja. Hogyan történhetett ez és tulajdonképpen mire támaszkodott akkor a maroknyi burzsoázia uralma? Ennek az a magyarázata, hogy a munkások, és főként a katonák, megbíztak a burzsoáziában, azt remélték, hogy a burzsoáziával való szövetségben kenyérhez és földhöz, békéhez és szabadsághoz jutnak. A tömegek „öntudatlan, hiszékeny” magatartása a burzsoáziával szemben — erre támaszkodott akkor a burzsoázia uralma. A burzsoáziával való koalíció csak ennek a bizalomnak és ennek az uralomnak a kifejezése volt.

De a forradalom hat hónapja nem múlt el hatástalanul. Kenyér helyett éhínség, béremelés helyett — munkanélküliség, föld helyett — puszta ígéretek, szabadság helyett — harc a Szovjetek ellen, béke helyett — háború Oroszország végkimerüléséig és a kornyílovisták tarnopoli s rigai árulása — ezt adta a tömegeknek a burzsoáziával való koalíció. A Kornyílov-lázadás csak összefoglalta a koalíció hathónapos tapasztalatának eredményeit, nyilvánvalóvá tette a kadetok árulását és a velük való megalkuvás politikájának végzetes hatását.

Mindez, természetesen, nem múlt el nyomtalanul. A tömegeknek a burzsoázia irányában tanúsított „öntudatlan, hiszékeny” magatartása megszűnt. A kadetokkal való koalíció helyébe a kadetokkal való szakítás lépett. A burzsoázia iránti bizalmat a burzsoázia elleni gyűlölet váltotta fel. A burzsoázia uralma elveszítette megbízható támaszát.

Igaz, a „honvédők” megalkuvó fondorlatai útján, hamisításokkal és csalással, Buchanan és a kadét kornyílovisták segítségével, a munkások és a katonák nyilvánvaló bizalmatlansága ellenére, a megalkuvók mégis összetákolták a régi burzsoá diktatúra „új” kormányát, csalárd úton átcsempészve az elavult s megtépázott koalíciót.

Csakhogy, előszöris, ez a koalíció alig teng-leng, mert bár a Téli Palotában összetákolták, az országban ellenállást és felháborodást váltott ki.

Másodszor, ez a kormány nem maradandó, mert nincs talaja — nem élvezi a tömegek bizalmát és rokonszenvét, a tömeg csak gyűlöletet táplál vele szemben.

Ennek következménye, hogy a kormány és az ország között áthidalhatatlan szakadék tátong.

És ha ez a kormány mégis hatalmon marad, ha a kisebbség akaratát teljesítve, uralkodni készül a nyilvánvalóan ellenséges többség fölött, akkor világos, hogy csak egyre számíthat: a tömegekkel szemben alkalmazott erőszakra. Az ilyen kormánynak nincs és nem is lehet más támasza.

Ezért nem véletlen az a tény, hogy a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépése a Taskenti Szovjet szétkergetése volt.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány már hozzáfogott a donyeci munkásmozgalom elfojtásához is, amikor odaküldötte titokzatos „diktátorát”.

Nem véletlen az sem, hogy ez a kormány tegnapi ülésén háborút hirdetett a parasztok „lázongása” ellen, amikor így határozott:

„Meg kell alakítani az Ideiglenes Kormány helyi bizottságait, amelyek közvetlen rendeltetése az anarchia elleni harc és a zavargások elfojtása” („Birzsovka”).

Mindez nem véletlen.

A burzsoá diktatúra kormányának, amely elvesztette a tömegek bizalmát, ha mégis hatalmon akar maradni, mindenáron „anarchiára” és „zavargásokra” van szüksége, hogy az ellenük hirdetett harccal próbálja igazolni létjogosultságát. Azt szeretné látni, hogy a bolsevikok „felkelést szerveztek”, vagy hogy a parasztok „felkoncolták” a földesurakat, vagy hogy a vasutasok „végzetes sztrájkot rendeztek”, ami megakadályozta a front ellátását… Mindez azért „kell” neki, hogy a parasztokat a munkásokra, a frontot a hátországra uszítsa s ezzel megteremtvén a szükséges ürügyet a fegyveres beavatkozásra, egy időre megszilárdítsa ingatag helyzetét.

Mert meg kell végre érteni, hogy egy kormány, amely elvesztette az ország bizalmát, és amelyet a tömegek gyűlölete vesz körül, nem lehet más, mint a „polgárháború” provokálásának kormánya.

A „Récs”, az Ideiglenes Kormány félhivatalos szócsöve, nem hiába óvja a kormányt: nehogy „lehetőséget adjon a bolsevikoknak a polgárháború időpontjának megválasztására”, nem ajánlja neki, hogy addig „tűrjön és várjon, amíg ők (a bolsevikok) ki nem választják a kedvező pillanatot az általános felkelésre” („Récs”, szerdai szám).

Igen, ők a nép vérére szomjaznak …

De reményük hiábavaló és erőlködésük nevetséges.

A forradalmi proletariátus öntudatosan és szervezetten halad a győzelem felé. Testvériesen és a győzelemben biztos hittel tömörülnek köréje a parasztok és a katonák. Egyre erőteljesebben zúg a kiáltás: minden hatalmat a Szovjeteknek!

És a papiros koalíció ott a Téli Palotában … vajon kiállja-e a nyomást?

Szeretnék, ha a bolsevikok szétforgácsolt és elhamarkodott akciókat kezdeményeznének?

Várhatják — hiába várják, kornyílovista urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 23. sz.
1917 szeptember 29.

Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

A burzsoá diktatúra kormánya

A tanácskozás meghamisítása és a kormány botrányos széthullása után, a moszkvai tőzsdésekkel való „beszélgetés” és sir Buchanan-nál tett titokzatos látogatások után, a megalkuvóknak a Téli Palotában rendezett szerelmi találkái és számos árulása után — végre megalakult az „új” (teljesen új!) kormány.

Hat kapitalista miniszter, mint a „kabinet” magva, és tíz „szocialista” miniszter az előbbi hat szolgálatában, mint az előbbi hat akaratának a végrehajtója.

A kormánynyilatkozatot még nem hozták nyilvánosságra, de főbb pontjai ismeretesek: „harc az anarchia ellen” (olvasd: a Szovjetek ellen!), „harc a gazdasági bomlás ellen” (olvasd: a sztrájkok ellen!), „a hadsereg harckészségének emelése” (olvasd: a háború folytatása és „fegyelem”!).

Általánosságban ez a Kerenszkij – Konoválov – kormány „programja”.

Ez azt jelenti, hogy a parasztok nem kapják meg a földet, nem lesz munkásellenőrzés, s Oroszország nem vívja ki a békét.

A Kerenszkij – Konoválov – kormány a háború és a burzsoá diktatúra kormánya.

A tíz „szocialista” miniszter csak cégér, amely mögött az imperialista burzsoázia a munkások, a parasztok és a katonák fölötti uralmának megszilárdításán fog dolgozni.

Amit Kornyílov egyenesen, tábornoki egyszerűséggel akart megvalósítani, azt az „új” kormány fokozatosan, zajtalanul, maguknak a „szocialistáknak” kezével igyekszik majd megvalósítani.

Miben különbözik a burzsoázia diktatúrája a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrájától?

Abban, hogy a burzsoázia diktatúrája — a kisebbség uralma a többség fölött, s ez az uralom csak a többség ellen alkalmazott erőszakkal, tehát a többség ellen folytatott polgárháborúval valósítható meg. Ellenben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája, minthogy ez a többség uralma a kisebbség felett, teljesen nélkülözheti a polgárháborút. Ebből azonban az következik, hogy az „új” kormány politikája most arra fog irányulni, hogy kudarcra ítélt részletmegmozdulásokat provokáljon azért, hogy a katonákat a munkásokra, vagy a frontot a hátországra uszítva, vérbe fojtsa a forradalom erejét.

Továbbá abban különbözik, hogy a burzsoázia diktatúrája titkos, rejtett, kulisszamögötti diktatúra, amelynek valamilyen tetszetős lepelre van szüksége a tömegek félrevezetésére. Ezzel szemben a proletariátus és a forradalmi parasztság diktatúrája nyílt diktatúra, a tömegek diktatúrája, melynek nincs szüksége csalásra a belügyekben és nincs szüksége titkos diplomáciára a külügyekben. Ebből azonban az következik, hogy burzsoá diktátoraink az ország életének legfontosabb kérdéseit, mint például a háború és a béke kérdését, a tömegek háta mögött és a tömegek nélkül, a tömegek elleni összeesküvés útján igyekeznek majd megoldani.

Erről világosan tanúskodnak a Kerenszkij – Konoválov – kormány első lépései is. Ítéljenek önök maguk. A legfelelősebb külpolitikai állásokat a kadet – kornyílovista „nagyágyúk” kezébe adták. Tyeréscsenko — külügyminiszter, Nabokov — londoni nagykövet, Maklakov — párizsi nagykövet, Jefrémov — nagykövet Bernben, ahol most ül össze a nemzetközi (előzetes!) békekonferencia. És ezek a tömegektől elszakadt emberek, a tömegek nyílt ellenségei fognak dönteni a háború és a béke kérdésében, amelytől a katonák millióinak élete függ!

Továbbá: a lapok jelentése szerint „Kerenszkij, Tyeréscsenko, Verhovszkij, Vergyerevszkij ma a főhadiszállásra utazik”, ahol „Tyeréscsenko részvételével megtárgyalják a front általános helyzetét, s azonkívül a főhadiszálláshoz beosztott külföldi katonai szakértők is tanácskozást tartanak” („Birzsovka”, esti kiadás) … Mindez — a szövetséges konferencia előtt, ahová Tyeréscsenko úr Sancho Pansájaként a nem éppen ismeretlen Ceretelit is magukkal viszik. Miről suttoghatnak ezek az imperializmusra fölesküdött emberek, ha nem a hazai és szövetséges imperialisták érdekeiről és tulajdonképpen mi másra vezethetnek a békéről és háborúról folytatott kulisszamögötti tárgyalásaik, ha nem a nép érdekei elleni összeesküvésre?

Ez kétségtelen. A Kerenszkij – Konoválov – kormány az imperialista burzsoázia diktatúrájának kormánya. Polgárháború kiprovokálása — ez a belpolitikája. A háború és a béke kérdésének kulisszamögötti eldöntése — ez a külpolitikája. A kisebbség uralmának megerősítése Oroszország lakosságának többsége felett — ez a célja.

A proletariátusnak, mint az orosz forradalom vezérének, az a feladata, hogy letépje az álarcot erről a kormányról és megmutassa a tömegeknek a kormány igazi ellenforradalmi arculatát. A proletariátusnak az a feladata, hogy maga köré tömörítse a katonák és a parasztság széles rétegeit s visszatartsa őket az elhamarkodott megmozdulásoktól. A proletariátusnak az a feladata, hogy szorosabbra zárja sorait s lankadatlanul készüljön a közelgő ütközetekre.

A fővárosi munkások és katonák már megtették az első lépést, amikor bizalmatlanságuknak adtak kifejezést a Kerenszkij – Konoválov – kormánnyal szemben és felszólították a tömegeket, hogy „tömörüljenek Szovjetjeik körül s tartózkodjanak a részletakcióktól (lásd a Petrográdi Szovjet határozatát).

Most a vidéken van a sor.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Visszhang
– írta: J. V. Sztálin –

A vasutassztrájk és a demokrácia bukott lovagjai

A nagyszabásúan elgondolt és kitűnően megszervezett vasutassztrájk nyilván végéhez közeledik. A vasutasoké lesz a győzelem, mert magától értetődik, hogy a kornyílovi „honvédő”-tábor játékkoalíciója kénytelen engedni az ország egész demokráciája hatalmas nyomásának. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a vasutasok rosszakarata, hanem a direktórium forradalomellenes politikája „idézte elő”. Most mindenki előtt világos, hogy a sztrájkot nem a Vasutas bizottságok, hanem Kerenszkij és Nyikítyin ellenforradalmi fenyegetései zúdították az országra. Most mindenki előtt világos, hogy e sztrájk meghiúsulása minden bizonnyal együtt járt volna a vasutak militarizálásával és … az imperialista burzsoázia hatalmának megszilárdulásával. A vasutasoknak igazuk van, amikor Kerenszkij és Nyikítyin arcátlan rágalmára megsemmisítő váddal válaszolnak:

„Nem mi árultuk el a hazát, Kerenszkij és Nyikítyin polgártársak, hanem önök árulták el saját eszményeiket, az Ideiglenes Kormány árulta el saját ígéreteit és most már nem riaszthat vissza bennünket semmilyen szó, semmilyen fenyegetés.”

Mindez, ismételjük, világos és közismert tény.

Ugyanakkor, mint kiderül, akadnak a világon magukat demokratáknak nevező emberek, akik ebben a súlyos helyzetben megengedhetőnek tartják, hogy hátba támadják a vasutasokat, nem értve vagy nem kívánva megérteni, hogy ezzel a „Récs” és a „Nóvoje Vrémja” emberevőinek malmára hajtják a vizet.

A mensevik „Rabócsaja Gazéta’’ szerkesztőségiről van szó.

A lap azzal vádolja a sztrájk vezetőit, hogy amikor kihirdették a sztrájkot, „az ösztönösségnek engedtek” és fenyegető hangon kijelenti:

„A demokrácia ezt nem bocsátja meg a vasutasok vezérkarának. Ilyen könnyelműen nem szabad kockára tenni az egész ország, az egész demokrácia érdekeit” („Rabócsaja Gazéta” 170. sz.).

Hihetetlen, de tény: ez az árnyékéletet élő lap, melynek semmi köze sincs a demokráciához, feljogosítva érzi magát, hogy megfenyegesse az igazi demokráciát, a vasúti dolgozókat.

„A demokrácia nem bocsátja meg”… De melyik demokrácia nevében beszélnek önök, a „Rabócsaja Gazéta” szerkesztő urai?

Talán a Szovjetek demokráciája nevében, amely faképnél hagyta önöket, és amelynek akaratát önök meghamisították a tanácskozáson?

De ki jogosította fel önöket, hogy ennek a demokráciának nevében beszéljenek?

Vagy talán Cereteli, Dán, Liber és a többi hamisító nevében méltóztatnak beszélni, akik a tanácskozáson meghamisították a Szovjetek akaratát s a Téli Palotában folytatott „tárgyalásokon” magát a tanácskozást is elárulták?

De ki jogosította fel önöket, hogy a demokráciának ezeket az árulóit az „egész ország demokráciájával” azonosítsák?

Megértik-e már végre-valahára, hogy a „Rabócsaja Gazéta” és az „egész ország demokráciájának” útjai visszavonhatatlanul elváltak egymástól?

A demokrácia szánalmas, bukott lovagjai…

Az orosz parasztok és a fejetlenek pártja
Nemrégiben még azt írtuk, hogy a szociálforradalmárok pártjának nincs egységes határozata a kormány és a Szovjetek közötti harc kérdésében — ebben a döntő kérdésben. Míg az eszerek jobbszárnya az „anarchista” Szovjetek megsemmisítésére uszított (emlékezzenek Taskentre!) s büntetőexpedíciókat szervezett, a balszárny ugyanakkor a Szovjeteket támogatta — viszont a hamleti kételyektől gyötört csernovi centrumnak nem volt véleménye, jobbnak látta, ha „semleges” marad. Igaz, a centrum aztán „magára talált”, a Taskenti Szovjetből visszahívta az eszer párt tagjait és ezzel a büntetőexpedíciók politikáját támogatta. De ma már ki ne tudná, hogy az eszer párt ezzel a visszahívással csak önmagát szégyenítette meg, mert az eszerek bennmaradtak a Taskenti Szovjetben és nem a Szovjet, hanem a Kerenszkij-kormánynak és szekértolóinak „fellépése” bizonyult „ellenforradalminak”.

De az eszerek még ki sem tudtak „mászni ebből a „históriából” s máris újabb, még rosszabb „históriába” keveredtek. Ez a „história” akkor esett meg, amikor az eszerek az úgynevezett előparlamentben a földkérdésben szavaztak.

Arról van szó, hogy az előparlamentben, az augusztus 14-i deklaráció tárgyalásakor, a baloldali eszerek azt indítványozták, hogy az összes földesúri földeket adják át a Parasztbizottságoknak. Kell-e mondanunk, hogy a demokrácia köteles támogatni ezt a javaslatot? Kell-e még mondanunk, hogy a földkérdés forradalmunk életbevágó kérdése? És mi történt? Míg a bolsevikok és a baloldali eszerek azt javasolták, hogy adják át a földet a parasztoknak, ugyanakkor a jobboldali eszerek a liberdánistákkal együtt e javaslat ellen foglaltak állást — a csernovi középnek pedig megint csak nem volt „saját véleménye”: tartózkodott a szavazástól.

Csernov, a „muzsikminiszter” nem mert állást foglalni amellett, hogy a földesúri földeket adják át a parasztoknak s a parasztok akaratának meghamisítóira bízta a kérdés eldöntését!

Az eszerek pártjának, az „agrárforradalom” és az „integrális szocializmus” pártjának, az orosz forradalom válságos pillanatában nem volt egységes félreérthetetlen döntése olyan életbevágó fontosságú kérdésben, mint a parasztkérdés.

Ez csakugyan a fejetlen okoskodók pártja!

Szegény orosz parasztok …

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 21. sz.
1917 szeptember 27.
Aláírási nélkül.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

A forradalmi frontról

A „Djelo Naróda” eszerjei elégedetlenek a bolsevikokkal. Szidják a bolsevikokat, befeketítik a bolsevikokat, s végül — megfenyegetik a bolsevikokat. Miért? „Féktelen demagógiáért”, „frakciós szektáskodásért”, „egységbontásért” s a „forradalmi fegyelem” hiányáért. Röviden: azért, mert a bolsevikok ellenzik a „Djelo Naróda” eszerjeivel való egységet.

Egység a „Djelo Naróda” eszerjeivel… De ítéljenek Önök maguk, vajon lehetséges-e most ilyen egység?

Mialatt a petrográdi Demokratikus Tanácskozás szavak árjába fullad s a tanácskozás kezdeményezői sietve a forradalom „megmentésének” formuláin dolgoznak, a Kerenszkij-kormány pedig Buchanantól és Miljukovtól ösztönözve tovább halad a „maga” útján — ugyanakkor Oroszországban döntő jelentőségű folyamat érlelődik — új, valóban népi, valóban forradalmi hatalom van kialakulóban, amely elkeseredett harcot folytat létéért. Az egyik oldalon — a Szovjetek, amelyek a forradalom élén állanak, és vezetik a harcot az ellenforradalom ellen, amely még nincs szétzúzva, amely csak visszavonult, miután nagy okosan elbújt a kormány háta mögé. A másik oldalon — a Kerenszkij-kormány, amely fedezi az ellenforradalmárokat, egyezkedik a kornyílovistákkal (a kadetokkal!), és hadat üzent a Szovjeteknek — szét akarja zúzni azokat, nehogy őt zúzzák szét.

Ki lesz a győztes ebben a harcban — ez most a döntő kérdés.
Vagy a Szovjetek hatalma és akkor győz a forradalom és igazságos békéhez jutunk.
Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma és akkor győz az ellenforradalom és háború lesz Oroszország „teljes” . . . kimerüléséig.

A tanácskozás nem dönti el a kérdést, csak tükrözi ezt a harcot és persze, nagy késéssel tükrözi.

Ezért most nem az a fontos, hogy kidolgozzák a forradalom „megmentésének” általános formuláját — hanem az, hogy a Szovjeteket közvetlenül támogassák a Kerenszkij-kormány ellen folytatott harcában.

Egységes forradalmi frontot akarnak? Támogassák a Szovjeteket, szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal s az egység magától létrejön. A front egysége nem viták eredményeképpen alakul ki, hanem harcban.

A Szovjetek követelik a kadét megbízottak leváltását. A Kerenszkij-kormány viszont alkalmatlan megbízottakat tukmál rájuk és erőszakkal fenyegetőzik.

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda“ szerkesztőségében ülő polgártársak — a Szovjeteket avagy Kerenszkij megbízottait?

A Taskenti Szovjet, melynek többsége eszerekből áll, kezébe vette a hatalmat és elmozdította a régi hivatalnokokat. A Kerenszkij-kormány pedig büntetőexpedíciót küld oda, s a régi hatalom visszaállítását, a Szovjet „megbüntetését” követeli stb. . . .

Kit támogatnak önök, a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak — a Taskenti Szovjetet avagy Kerenszkij büntetőexpedícióját?

— Nem felelnek. Nem is felelhetnek, mert nincs tudomásunk arról, hogy a „Djelo Naróda” követői csak egyetlen egyszer is tiltakoztak volna avagy egyetlen egyszer is harcoltak volna Kerenszkij úr ellenforradalmi gyakorlatozásai ellen.

Hihetetlen, de tény. A direktóriumban ülő petrográdi eszer Kerenszkij „géppuskákkal” felfegyverkezve hadjáratot indít a Taskenti Szovjetben ülő eszerek ellen, az eszer párt központi lapja pedig, a „Djelo Naróda”, mély értelmű hallgatásba burkolódzik, mintha ehhez semmi köze sem volna! Az eszer Kerenszkij össze akarja mérni erejét a taskenti eszerekkel, s a „Djelo Naróda”, amely közli Kerenszkij pogrom-„parancsát”, lehetségesnek tartja, hogy hallgasson erről, nyilván a „semlegesség” címén!

De micsoda párt az, amelynek tagjai még a kölcsönös mészárlástól sem riadnak vissza, s amelynek központi lapja ezt nyilván elnézi?

A forradalmi front egységéről beszélnek nekünk. Egység — de kivel?

Az eszerek pártjával? — amelynek nincs véleménye, hiszen hallgat.

Kerenszkij csoportjával — amely a Szovjetek szétzúzására készülődik?

Avagy a taskenti eszerek csoportjával, amely új hatalmat teremt a forradalom és a forradalom vívmányai nevében?

Mi készek vagyunk a Taskenti Szovjetet támogatni, egy sorban fogunk harcolni a forradalmi eszerekkel, velük egységes frontunk lesz.

De megértik-e végre-valahára a „Djelo Naróda” szerkesztőségében ülő polgártársak, hogy nem lehet egyidejűleg támogatni a taskentieket is, meg Kerenszkijt is, mert aki a taskentieket támogatja, az szakít Kerenszkij jel?
Megértik-e végre-valahára, hogy ha nem szakítanak a Kerenszkij-kormánnyal és „semlegesek” maradnak, akkor elárulják taskenti elvtársaik ügyét?
Megértik-e végre-valahára, hogy mielőtt a bolsevikoktól egységfrontot követelnének, előbb otthon, a saját pártjukban kell megteremteniök ezt az egységet oly módon, hogy határozottan szakítanak vagy Kerenszkijjel, vagy a baloldali eszerekkel?

Egységfrontot akarnak a bolsevikokkal? Szakítsanak a Kerenszkij-kormánnyal, támogassák a Szovjeteket a hatalomért folyó harcukban — és meg lesz az egység.

Miért alakult ki az egység a Kornyílov-lázadás napjaiban oly könnyen és egyszerűen?

Azért, mert akkor nem végetnemérő viták eredményeképpen, hanem az ellenforradalom ellen folytatott közvetlen harcban jött létre.

Az ellenforradalom még nincs szétzúzva. Csak visszavonult és elrejtőzött a Kerenszkij-kormány háta mögött. A forradalomnak, ha győzni akar, el kell foglalnia az ellenforradalom e második vonalát is. E győzelem betetőzése pedig — a Szovjetek eredményes harca a hatalomért. Aki nem akar a „barikád túlsó oldalára” kerülni, aki nem akar a Szovjetek fegyvere elé kerülni, aki a forradalom győzelmét akarja, annak szakítania kell a Kerenszkij-kormánnyal, annak támogatnia kell a Szovjetek harcát.

Forradalmi egységfrontot akarnak?

Támogassák a Szovjeteket a direktóriummal szemben, támogassák az ellenforradalom elleni harcot elszántan és mindvégig — s akkor az egység magától kialakul, egyszerűen és természetszerűen, mint a Kornyílov-lázadás napjaiban.

A Szovjetekkel vagy ellenük? — válasszanak a „Djelo Naróda” eszerjei!

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 14. sz.
1917 szeptember 19.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Kovácsolják a láncokat
– írta: J. V. Sztálin –

A megalkuvó gépezet munkában van. A Téli Palota, ez a politikai találkahely, tömve van vendégekkel. Minő illusztris társaság! Moszkvai kornyílovisták és petrográdi szávinkovisták, Nabokov, a kornyílovista „miniszter” és Cereteli, a lefegyverzés hőse, Kiskin, a Szovjetek esküdt ellensége és Konoválov, a hírhedt munkáskizáró, a politikai szökevények pártjának képviselői (kadetok!) és Berkengejm-féle szövetkezetpárti bölények, a büntetőexpedíciók pártjának képviselői (eszerek!) és Dusecskin-féle jobboldali zemsztvo-tagok, politikai kerítők a direktóriumból és ismert pénzeszsákok a „közéleti személyiségek” köréből — íme, ezek ők, a tiszteletreméltó vendégek.

Egyfelől — kadetok és nagyiparosok.

Másfelől — „honvédők” és szövetkezeti bürokraták.

Ott — nagyiparosok, mint a kadetok támasza és hadserege.

Itt — szövetkezeti bürokraták, mint a „honvédők” támasza és hadserege, mert azután, hogy a „honvédők” elvesztették a Szovjeteket, kénytelenek voltak visszavonulni régi állásaikba, a szövetkezetiekhez.

„Messétek le magatokról a bolsevikokat” és akkor a „burzsoáziának és a demokráciának közös frontja lesz” — mondja Kiskin a „honvédőknek”.

— Szolgálatjára — feleli Avxentyjev — de előbb szögezzük le az „állami szempontot”.

— „A burzsoáziának, nem kevésbé, mint a demokráciának, számolnia kell a bolsevizmus növekedésével és gondoskodnia kell a koalíciós hatalom megteremtéséről” — súgja Berkengejm Avxentyjevnek.

— Szolgalatjára — feleli Avxentyjev.

Hallják csak: a koalíciós hatalomra, mint kiderül, azért van szükség, hogy a bolsevikok ellen, azaz a Szovjetek ellen, vagyis a munkások és a katonák ellen harcoljon.

— Az „előparlament” „tanácskozó szerv” legyen, a hatalomnak pedig — „függetlennek” kell lennie tőle — mondja Nabokov.

— Nagyon szívesen — feleli Cereteli, mert egyetért azzal, „hogy az Ideiglenes Kormány ne legyen törvényileg felelős az előparlamentnek” („Récs”).

— Nem az előparlament teremti meg a hatalmat, hanem ellenkezőleg, a hatalom teremti meg az előparlamentet, mert az „szabja meg összetételét, hatáskörét és szabályzatát” — mondja a kadetok deklarációja.

— Helyes — feleli Cereteli —, „a hatalomnak kell szentesítenie ezt az intézményt” („Nóvaja Zsizny”) és a hatalomnak kell meghatároznia „szerkezeti formáit” („Récs”).

A Téli Palota becsületes alkusza, Kerenszkij úr pedig, mint aki a leghivatottabb, kijelenti:

1. „A hatalom megszervezése és összetételének kiegészítése jelenleg csupán az Ideiglenes Kormány hatáskörébe tartozik.”
2. „Ennek a tanácskozásnak (az előparlamentnek) nem lehetnek parlamenti funkciói és jogai.”
3. „Az Ideiglenes Kormány e tanácskozásnak nem lehet felelős” („Récs”).
Szóval, Kerenszkij „mindenben egyetért” a kadetokkal, a „honvédők” pedig örömest kaphatók mindenre — mi kell még?

Amikor Prokopovics elhagyta a Téli Palotát, nem ok nélkül mondotta: „a megegyezést befejezett ténynek lehet tekinteni”.

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás a kadetokkal való koalíció ellen foglalt állást, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat? Ha meg merték hamisítani a forradalmi demokrácia akaratát, amikor Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze — mért ne hamisíthatnák meg a tanácskozás akaratát is? Csak az első lépés nehéz!

Igaz, csak tegnap volt, hogy a tanácskozás olyan határozatot hozott, hogy az előparlament „teremti meg” a hatalmat, az utóbbi pedig „felelős” az előparlamentnek, de mit érdekli ez a megrögzött megalkuvókat: a fő, hogy koalíció legyen, a tanácskozás határozatai pedig . . . mit érnek azok, ha zavarják a koalíciót?

Szegény „Demokratikus Tanácskozás”!
Szegény naiv, hiszékeny küldöttek!

El lehettek-e készülve arra, hogy vezéreik a szó szoros értelmében árulást fognak elkövetni?

Pártunknak igaza volt, amikor azt állította, hogy a kispolgári eszerek és mensevikek, akik nem a tömegek forradalmi mozgalmából, hanem burzsoá politikusok megalkuvó kombinációiból merítik erejüket — képtelenek önálló politikára.

Pártunknak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a megalkuvás politikája a forradalom érdekeinek elárulására vezet.

Most már mindenki látja, hogy a csődbement „honvédő” politikusok, a forradalom ellenségeinek örömére, saját kezükkel kovácsolják a láncokat Oroszország népeinek.

Nem ok nélkül elégedettek a kadetok, nem ok nélkül dörzsölgetik kezüket, jó előre győzelmet jósolva.
Nem ok nélkül sompolyognak a megalkuvó urak, bocsánatkérő arccal, „mint a megvert kutyák”.
Nem ok nélkül hallatszanak ki a győzelem hangzatai Kerenszkij nyilatkozataiból.

Igen, diadalünnepet ülnek.

De „győzelmük” nem maradandó és diadaluk gyorsan múlandó, mert a gazda, a nép nélkül szövik terveiket.

Mert közel az óra, amikor a becsapott munkások és katonák végre hallatni fogják kemény szavukat s romba döntik a látszatgyőzelem kártyavárát.

És a megalkuvó urak akkor magukra vessenek, ha a koalíció lim-lomjával együtt saját „honvédő” lomtáruk is levegőbe röpül.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 19. sz.
1917 szeptember 24.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

Két vonal

A forradalom legfőbb kérdése a hatalom kérdése. A forradalom jellegét, menetét és kimenetelét kizárólag az határozza meg, hogy kinek a kezében van a hatalom, melyik osztály van hatalmon. A hatalom úgynevezett válsága nem más, mint az osztályok hatalomért folyó harcának külső kifejezése. A forradalmi korszakot voltaképpen éppen az jellemzi, hogy a hatalomért folyó harc itt a legélesebb és legleplezetlenebb. Ez az oka nálunk a hatalom „krónikus” válságának, amelyet még a háború, a bomlás és az éhínség is fokoz. Ez az oka annak a „meglepő” ténynek, hogy napjainkban minden „tanácskozáson”, minden „kongresszuson” kivétel nélkül ott szerepel a hatalom kérdése.

Ennek a kérdésnek ott kellett szerepelnie a Sándor-színházban ülésező Demokratikus Tanácskozáson is.

Ezen a tanácskozáson a hatalom kérdésében két vonal rajzolódott ki.

Az első vonal — a kadét párttal való nyílt koalíció vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mensevik és eszer „honvédők”. A tanácskozáson Cereteli, a megrögzött megalkuvó védelmezte ezt a vonalat.

A másik vonal — a kadét párttal való gyökeres szakítás vonala. Ennek a vonalnak a hirdetői a mi pártunk és az internacionalisták a mensevikek és eszerek soraiban. A tanácskozáson Kámenyev védelmezte ezt a vonalat.

Az első vonal az imperialista burzsoáziának a nép feletti hatalmához vezet. Mert a koalíciós kormány tapasztalata megmutatta, hogy a kadetokkal való koalíció a földesúr uralmát jelenti a paraszt fölött, akinek nem adják oda a földet, a tőkés uralmát jelenti a munkás fölött, akit munkanélküliségre kárhoztatnak, a kisebbség uralmát jelenti a többség fölött, amelyet martalékul dobnak oda a háborúnak és a gazdasági bomlásnak, az éhínségnek és a pusztulásnak.

A második vonal a népnek a földbirtokosok és a tőkések fölötti hatalmához vezet. Mert a kadetokkal való szakítás éppen azt jelenti, hogy a parasztoknak a földet, a munkásoknak az ellenőrzést, a dolgozó többségnek az igazságos békét biztosítjuk.

Az első vonal bizalmat fejez ki a fennálló kormánynak, s annak kezében hagyja az egész hatalmat.

A második vonal bizalmatlanságot fejez ki a kormánnyal szemben s azért száll síkra, hogy a Munkás-, Paraszt- és Katonaszovjetek közvetlen képviselőinek kezébe menjen át a hatalom.

Akadnak olyanok, akik arról álmodoznak, hogy e két kibékíthetetlen vonalat kibékítik egymással. Ilyen például Csernov, aki a tanácskozáson a kadetok ellen szólalt fel, de a tőkésekkel való koalíciót követelte, ha (!) a tőkések lemondanak (!) érdekeikről. A Csernov-féle „álláspont” belső fonáksága a napnál világosabb, de itt nem az álláspont belső ellentmondása a fontos, hanem az, hogy így csempészi be a kadét párttal való koalíció Cereteli-féle ócska eszméjét.

Mert ez az álláspont szabad kezet ad Kerenszkijnek, hogy a „tanácskozás platformjából kiindulva”, különböző Burüskinekkel és Kiskinekkel „egészítse ki” a kormányt, akik készek bárminő platformot is aláírni, de csak azért, hogy azt ne hajtsák végre.

Mert ez a teljesen fonák „álláspont” megkönnyíti Kerenszkijnek a Szovjetek és a Bizottságok elleni harcát, amikor tanácskozó „előparlament” formájában fegyvert ad kezébe.

Csernov „vonala” ugyanaz, mint Cereteli „vonala”, csak „ravaszul” álcázott, hogy a „koalíció” hálójába csaljon néhány együgyűt.

Feltehető, hogy a tanácskozás Csernov nyomdokaiban fog haladni.

De a tanácskozás nem az utolsó fórum.

A fentebb vázolt két vonal csak azt fejezi ki, ami a valóságban van. A valóságban pedig nem egy, hanem két hatalom van: a hivatalos hatalom — a Direktórium és a nem hivatalos hatalom — a Szovjetek és a Bizottságok.

E két hatalom egymás elleni, egyelőre még lefojtott és öntudatlan harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.

A tanácskozás nyilván az a súlydarab, mely a Direktórium javára dönti el a hatalom kérdését.

De tudják meg a titkos és nyílt megalkuvó urak, hogy aki a Direktórium mellett száll síkra, az jóváhagyja a burzsoázia hatalmát, az elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül a munkás- és katonatömegekkel, annak a Szovjetek és a Bizottságok ellen is síkra kell szállnia.

A megalkuvó uraknak tudniok kell, hogy az utolsó szó a forradalmi Bizottságoké és a Szovjeteké.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 12. sz.
1917 szeptember 16
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

Minden hatalmat a szovjeteknek!
– írta: J. V. Sztálin –

A forradalom halad. A forradalom, amelyet a júliusi napokban összelövöldöztek, amelyet a Moszkvai Tanácskozáson már „eltemettek”, most újra nekilendül, ledönti a régi korlátokat és új hatalmat teremt. Az ellenforradalom frontjának első vonalát elfoglaltuk. Kornyílov után Kalégyin is visszavonul. A harc tüzében újjáélednek a már-már holttá vált Szovjetek. A Szovjetek ismét a kormánykerék mellé állnak és vezetik a forradalmi tömegeket.

Minden hatalmat a Szovjeteknek! — ez az új mozgalom jelszava.

Az új mozgalom ellen Kerenszkij kormánya lép ki a porondra. Ez a kormány már a Kornyílov-lázadás első napjaiban azzal fenyegetődzött, hogy feloszlatja a Forradalmi Bizottságokat, s „önkényeskedésnek” nyilvánította a Kornyílov-lázadás elleni harcot. Azóta folyvást fokozódott a Bizottságok elleni harc, mely az utóbbi időben már nyílt háborúvá fejlődött.

A Szimferopoli Szovjet letartóztatja a hírhedt Rjabusinszkijt, a Kornyílov-lázadás bűnrészesét. Mire a Kerenszkij-kormány elrendeli, hogy „intézkedni kell Rjabusinszkij kiszabadítása érdekében és felelősségre kell vonni azokat, akik őt törvénytelenül letartóztatták” („Récs”).

Taskentben minden hatalom a Szovjet kezébe megy át s a régi hatóságokat elmozdítják. Mire a Kerenszkij-kormány „több intézkedést tesz, melyeket egyelőre titokban tart, de amelyeknek rendkívül kijózanítóan kell majd hatniok a Munkás- és Katonaküldöttek Taskenti Szovjetjének felfuvalkodott vezetőire” („Russzkije Védomosztyi”).

A Szovjetek követelik Kornyílov és cinkosai ügyének szigorú és alapos kivizsgálását. Mire a Kerenszkij-kormány „egy jelentéktelen kis körre korlátozza a vizsgálatot, nem használ fel egyes nagyon fontos forrásokat, amelyek alapján Kornyílov bűntettét nemcsak lázadásnak, hanem hazaárulásnak lehetne minősíteni” (Subnyikov előadói beszéde, „Nóvaja Zsizny”).

A Szovjetek követelik, hogy a kormány szakítson a burzsoáziával és elsősorban a kadetokkal. Mire a Kerenszkij-kormány tárgyalásokat folytat a Kiskinekkel és Konoválovokkal, meghívja őket a kormányba és a kormányt a Szovjetektől „függetlennek” nyilvánítja.

Minden hatalmai az imperialista burzsoáziának! — ez a Kerenszkij-kormány jelszava.

Kételkedni lehetetlen. Két hatalom van: Kerenszkij és kormányának hatalma s a Szovjetek és Bizottságok hatalma.

E két hatalom egymás elleni harca — ez a mai helyzet jellemző vonása.

Vagy a Kerenszkij-kormány hatalma — és akkor: a földbirtokosok és a tőkések uralma, háború és bomlás.
Vagy a Szovjetek hatalma — és akkor: a munkások és a parasztok uralma, béke, és a bomlás felszámolása.

Így és csakis így veti fel a kérdést maga az élet.

Valahány hatalmi válság volt — a forradalom minden alkalommal felvetette ezt a kérdést. A megalkuvó urak minden alkalommal kitértek az egyenes válasz elől, húzódoztak és — átadták a hatalmat az ellenségnek. S amikor a Szovjetkongresszus helyett tanácskozást hívtak össze, ismét ki akartak térni, hogy megint a burzsoáziának engedjék át a hatalmat. De elszámították magukat. Elérkezett az az idő, amikor már többé nem lehet kitérni.

Az élet egyenes kérdésére világos és félreérthetetlen választ kell adniok.

A Szovjetek mellett vagy ellenük!

Válasszanak a megalkuvó urak.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 13. sz.
1917 szeptember 17.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Írta: J. V. Sztálin  

A külföldiek és Kornyílov összeesküvése

Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a külföldiek Kornyílov összeesküvésével kapcsolatban tömegesen hagyják el Oroszországot. A burzsoá sajtó bérencei ezt a jelenséget a „békehíresztelésekkel”, sőt „a bolsevizmus diadalával” (Petrográdon és Moszkvában) igyekeznek összefüggésbe hozni. Ez azonban csak a sárgák lármás és ostoba fogása, mellyel az olvasók elől el akarják rejteni az elutazás igazi okát. Az elutazás igazi oka az, hogy bizonyos külföldiek kétségtelenül bűntársak Kornyílov összeesküvésében, és ezek a vitéz urak most — bölcsen — igyekeznek kibújni a felelősség alól.

Ismeretes, hogy a „vad hadosztályt” Petrográdra kísérő páncélautók személyzete külföldiekből állott.
Ismeretes, hogy bizonyos követségeknek a főhadiszálláshoz beosztott képviselői nemcsak tudtak Kornyílov összeesküvéséről, hanem segítettek is Kornyílovnak az összeesküvés előkészítésében.
Ismeretes, hogy a „Times” és a londoni imperialista klikk ügynöke, a kalandor Alagyin, aki Angliából közvetlenül a Moszkvai Tanácskozásra jött, s aztán a főhadiszállásra „vonult”, a Kornyílov-lázadás lelke és első hegedűse volt.
Ismeretes, hogy a legtekintélyesebb oroszországi követség egyik kiváló képviselőjének már júniusban bizonyos kapcsolatai voltak Kalégyin és mások ellenforradalmi cselszövéseivel, s ezeket a kapcsolatait nem éppen megvetendő segélyekkel támasztotta alá főnökeinek kasszájából.
Ismeretes, hogy a „Times” és a „Temps” nem titkolta elégedetlenségét, amikor a Kornyílov-lázadás meghiúsult, s szidta, átkozta a forradalmi Bizottságokat és a Szovjeteket.
Ismeretes, hogy az Ideiglenes Kormány megbízottai a fronton kénytelenek voltak rendreutasítani egyes külföldieket, akik úgy viselkedtek Oroszországban, mint az európaiak Közép-Afrikában.
Ismeretes, hogy tulajdonképpen éppen az efféle „intézkedésekkel” kapcsolatban kezdődött el a külföldiek tömeges elutazása, mire az orosz hatóságok, hogy ki ne engedjék kezükből az értékes „tanukat”, kénytelenek voltak az elutazások megakadályozására intézkedéseket foganatosítani, de Buchanan (maga Buchanan!), nyilván leleplezésektől tartva, maga is „intézkedett” és felszólította a brit kolónia tagjait, hogy utazzanak el Oroszországból. Buchanan most a „leghatározottabban cáfolja” azokat a „híreszteléseket”, amelyek szerint az angol követ a petrográdi brit kolónia valamennyi tagját felszólította Oroszország elhagyására (lásd „Récs”). De először is, ez a furcsa „cáfolat” csak megerősíti a „híreszteléseket”. Másodszor, kinek kellenek most ezek a hazug „cáfolatok”, amikor egyes külföldiek (nem „valamennyi”, hanem egyesek!) már elutaztak — kereket oldottak?

Mindez, ismételjük, ismeretes és úton-útfélen megtárgyalták.

Ezt csiripelik még a verebek is.

És ha mindezek után bizonyos „kormánykörök” és különösen a burzsoá lapok a kérdést elkenni igyekszenek és a bolsevikokra hárítják a „felelősséget”, akkor ez csalhatatlan jele annak, hogy ezek a „körök” és ezek a lapok „lelkűk mélyén” teljesen osztják „bizonyos külföldiek” ellenforradalmi terveit.

Hallgassák csak a „szocialista gondolat” szócsövét, a „Djeny”-t.

„Azzal kapcsolatban, hogy a külföldiek — franciák és angolok — Oroszországból tömegesen elutaznak, az Ideiglenes Kormány köreiben sajnálattal állapítják meg: nem csoda, ha mostani kiegyensúlyozatlan helyzetünkben a külföldiek nem szívesen teszik ki magukat kellemetlenségeknek. Sajnos, nem minden alap nélkül mondják, hogy a bolsevikok teljes diadala esetén a külföldi hatalmak képviselői inkább elhagyják Oroszországot” („Djeny”, szeptember 10.).

Így ír a bolsevizmus kísértetétől megrémült filiszterek szócsöve.
Így „állapítják” meg, még hozzá „sajnálattal”, az Ideiglenes Kormány bizonyos „körei”, melyeket senki sem ismer.

Egészen kétségtelen: a világ sárgái egyesülnek és összeesküvést szerveznek az orosz forradalom ellen; a banklapok firkászai a „bolsevik veszélyről” szóló hazug frázisok lármájával igyekeznek leplezni ezt a „munkát”; a kormány „körei” pedig, melyeket senki sem ismer, az angol-francia imperialisták akaratát teljesítve, farizeus módon a bolsevikokra mutogatnak s Oroszország „kiegyensúlyozatlan helyzetéről” szóló hazug állításokkal ügyefogyottan fedezik a kereket oldó bűnösöket.

Jellemző . . .

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 8. sz.
1917. szeptember 12.
Aláírás: K.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

A demokratikus tanácskozásról
– írta: J. V. Sztálin –

Ma nyílik meg a Demokratikus Tanácskozás.

Nem kívánunk arról beszélni, hogy miért éppen tanácskozást hívtak össze és nem Szovjetkongresszust. Nem kétséges, hogy a kongresszus által választott Központi Végrehajtó Bizottság, amely ebben a súlyos történelmi helyzetben nem a Szovjetkongresszushoz, hanem a polgári elemek részvételével rendezett tanácskozáshoz apellál — nemcsak durva formai szabálysértéssel hamisította meg a forradalmi osztályok akaratát, hanem megengedhetetlenül fel is cserélte azt a forradalomellenes osztályok akaratával. A Központi Végrehajtó Bizottság vezéreit nyilvánvalóan az az „eszme” vezérelte, hogy — ha törik, ha szakad — becsempészik a cenzusos elemeket. . .

Arról sem fogunk beszélni, hogy számos olyan Munkás- és Katonaszovjetnek, amelyek nyílt összecsapásban legyőzték az ellenforradalmi csapatokat, a hatalom kérdésében dönteni hivatott tanácskozáson nem adtak szavazati jogot, míg a cenzusos elemek, amelyek közvetlenül vagy közvetve az ellenforradalmat támogatták, megkapták ezt a jogot. A forradalmak történetében a burzsoázia általában szívesen hagyta, hogy a munkások és a parasztok egyedül harcoljanak, magukra vegyék a harc minden veszélyét és kockázatát, de mindig harcolt az ellen, hogy a győztes munkások és parasztok győzelmük gyümölcseit élvezzék és maguk kerüljenek hatalomra. Nem gondoltuk, hogy a Központi Végrehajtó Bizottság végérvényesen megbecsteleníti magát azzal, hogy ebben a tekintetben a burzsoázia útjára lépett…

Teljesen érthető tehát, hogy számos helyi munkás- és katonaszervezet a hátországban és a fronton, Középoroszországban és Harkovban, a Donyec-medencében és Szibériában, Számárában és Dvinszk-ben hevesen tiltakozott a forradalom jogainak e durva megsértése ellen.

De ismétlem, erről nem kívánunk beszélni. Térjünk rá a főkérdésre.

A tanácskozást azért hívták össze, hogy megállapítsák a „forradalmi hatalom megszervezéséhez” szükséges feltételeket.

Szóval, hogyan szervezzék meg a hatalmat?

Kétségtelen, hogy csak azt lehet megszervezni, amivel rendelkezünk — nem lehet megszervezni azt a hatalmat, amely mások birtokában van. A tanácskozás, amely arra vállalkozik, hogy megszervezi a hatalmat, amely nincs a birtokában, amely Kerenszkij kezében összpontosul, amelyet Kerenszkij egyszer már a petrográdi „Szovjetek és bolsevikok” ellen fordított — ez a tanácskozás nagyon ostoba helyzetbe kerülhet, mihelyt megkísérli, hogy a szavakról tettekre térjen át.

Mert csak két eset lehetséges:
Vagy valóban „megragadja” a tanácskozás a hatalmat — bármi jöjjön is — és akkor lehet és kell is az általa kivívott forradalmi hatalom megszervezéséről beszélni.
Vagy nem „ragadja” meg a hatalmat, nem szakít Kerenszkij jel — s akkor a hatalom megszervezéséről folyó tárgyalás elkerülhetetlenül üres fecsegéssé fajul.

De tegyük fel — tegyük fel egy pillanatra —, hogy valami csuda folytán megragadja a hatalmat és már csak meg kell szervezni azt. Kérdés — hogyan kell megszervezni? Milyen alapelvekre kell felépíteni?
— A burzsoáziával való koalíció alapelveire! — felelik kórusban az Avxentyjevek és Ceretelik.
— A burzsoáziával való koalíció nélkül nincs menekvés! — hangoztatja a „Djeny”, a „Vólja Naróda” és az imperialista burzsoázia többi kóristája.

Csakhogy mögöttünk van a burzsoáziával való koalíció hat hónapja. Mit adott nekünk ez a koalíció azon kívül, hogy nagyobb lett a bomlás és a kínzó éhínség, hogy a háború elhúzódott és a gazdaság szétzüllött, hogy a hatalom már négy válságon ment át és megértük a Kornyílov-lázadást, hogy az ország kimerült és a Nyugat pénzügyi igájába görbedt?

Avagy talán ez kevés a megalkuvó uraknak?

Beszélnek a koalíció erejéről és hatalmáról, a forradalom „bázisának kiszélesítéséről” stb. De hát akkor miért pattant szét a burzsoáziával, a kadetokkal való koalíció a Kornyílov-lázadás első fuvallatára? Avagy talán nem szöktek meg a kadetok a kormányból? Hol van a koalíció „ereje” és hol itt a forradalom „bázisának kiszélesítése”?

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a szökevényekkel szövetségben nem lehet „megmenteni a forradalmat”?

Ki védelmezte a forradalmat és vívmányait a Kornyílov-lázadás napjaiban?
Talán a „liberális burzsoázia”? Csakhogy a liberális burzsoázia ezekben a napokban egy táborban volt a kornyílovistákkal, szemben a forradalommal és a forradalmi bizottságokkal. Miljukov és Maklakov most már nyíltan beszél erről.
Talán a „kereskedő és iparososztályok”? Csakhogy ők ezekben a napokban szintén Kornyílov táborában voltak. A Kornyílov volt főhadiszállásán tevékenykedő „közéleti személyiségek”, Gucskov, Rjabusinszkij és kompániájuk, most nyíltan beszélnek erről.

Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció egyértelmű a Kornyílovokkal és a Lukomszkijakkal való szövetséggel?

Beszélnek az ipari bomlás fokozódásáról, de a tények rásütik a kizárásokat rendező kapitalistákra, hogy ők azok, akik szándékosan csökkentik a termelést . . . Beszélnek nyersanyaghiányról, de a tények rásütik a spekuláns kereskedőkre, hogy ők azok, akik a gyapotot, a szenet stb. rejtegetik … Beszélnek a városokban uralkodó éhínségről, de a tények a spekuláló bankokat vádolják, hogy ők azok, akik mesterségesen akadályozzák a gabonaszállítást. . . Megértik-e végre valahára a megalkuvó urak, hogy a burzsoáziával való koalíció, a cenzusos elemekkel való koalíció egyértelmű a csalókkal és spekulánsokkal, a fosztogatókkal és kizárásokat rendező kapitalistákkal kötött szövetséggel?

És mindezek után nem világos-e, hogy csakis a földbirtokosok és a tőkések elleni harcban, csakis a minden rendű és rangú imperialisták elleni harcban, csakis harcolva ellenük és legyőzve őket, lehet megmenteni az országot az éhínségtől és a pusztulástól, a gazdasági kimerüléstől és a pénzügyi csődtől, a felbomlástól és elvadulástól?

És ha a Szovjetek és a Bizottságok bizonyultak a forradalom legfőbb támaszainak, ha a Szovjetek és a Bizottságok győzték le a fellázadt ellenforradalmat — nem magától értetődik-e, hogy ők, és csakis ők lehetnek most a forradalmi hatalom legfőbb hordozói az országban?

Önök azt kérdezik: hogyan kell megszervezni a forradalmi hatalmat?

Hiszen az már szerveződik a tanácskozáson kívül és talán a tanácskozás ellenére, az ellenforradalom ellen folytatott harcban, a burzsoáziával való tényleges szakítás talaján, e burzsoázia elleni harcban — szerveződik forradalmi munkásokból, parasztokból és katonákból.

E hatalom elemei — a forradalmi Bizottságok és a Szovjetek a fronton és a hátországban.
E hatalom csírája — az a balszárny, amely a tanácskozáson nyilván ki fog alakulni.

A tanácskozásnak formába kell öntenie és be kell fejeznie a forradalmi hatalom kialakulásának ezt a folyamatát, vagy fenntartás nélkül meg kell adnia magát Kerenszkijnek és szedni a sátorfáját.

A Központi Végrehajtó Bizottság tegnap már megpróbált a forradalmi útra lépni, elvetvén a kadetokkal való koalíciót.

De a kadetok az egyetlen komoly burzsoá párt. Megértik-e a megalkuvó urak, hogy a burzsoá körökből nincs már kivel koalícióra lépni?

Van-e elég bátorságuk ahhoz, hogy válasszanak?

Majd meglátjuk.

„Rabócsij Puty” („A Munkás Útja”) 10. sz
1917 szeptember 14.
Vezércikk.

(idézet: – Sztálin Művei 3. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - The safer, easier way to pay online!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!