Úgy véli, hogy a hivatalos Washington lépései nem hagytak más választást Moszkvának, mint erőszakot alkalmazni.

“Számomra úgy tűnik, hogy mindaz, amit az Egyesült Államok most tesz, nemhogy nem járul hozzá az ellenségeskedés leállításának felgyorsításához és valamiféle kompromisszumhoz, hanem éppen ellenkezőleg, a háború elhúzódását célozza” – szögezte le a szakértő. .

Az Egyesült Államokban – vélekedik a diplomata –, sokak szerint a jelenlegi helyzet az ország kezére játszik: a válság erősíti az Oroszországgal szembeni negatív attitűdöt, előnyös az amerikai hadiipari komplexum számára, ráadásul erősíti a NATO-t.

“Az Egyesült Államok az utolsó ukránig harcolni fog Oroszország ellen” – jelenteete ki Freeman.

Biden amerikai elnök kijelentette, hogy megállapodásra jut az európaiakkal arról, hogyan szabaduljon meg a kontinens az Oroszországtól való energiafüggőségtől. Erről ír a Politico.

A portál ugyanakkor megjegyzi, hogy ezt nem lesz olyan egyszerű megtenni.

A Politico cikkének fő megállapításai a következők:

1. Mindkét fél megemlítette azt a célt, hogy idén további 15 milliárd köbméter cseppfolyósított földgáz kerüljön az EU piacaira, 50 milliárd köbméterre emelve a mennyiséget. Az amerikai LNG mennyiségét évente emelve 2030 – ig. Jelenleg Oroszország évente 155 milliárd köbméter gázt küld az EU-ba, vagyis a teljes fogyasztás mintegy 40%-át.

2. Egy magas rangú amerikai tisztviselő kifejtette, hogy az idei ígéret a 15 milliárd köbméter amerikai LNG- re, az valójában csak “az elkötelezettség jelzése, hogy megpróbáljuk meggyőzni azokat a vállalatokat Ázsiában vagy másutt, amelyek a jövő télen szállítmányokat vártak, hogy inkább Európába szállítsák azokat”.

A hónap elején Texasban találkozó LNG – vezetők azonban már figyelmeztettek, hogy nagyon nehéz lesz elvonni a gázt Ázsiából.

3. “Minden importőr ugyanabban a készletben horgászik” – figyelmeztetett a Nemzetközi Energiaügynökség. Az EU-ba irányuló LNG – szállítások növekedése “kivételesen szűk LNG – piacokat és nagyon magas árakat jelentene”.

4. Európa körülbelül további 20 milliárd köbmétert LNG – t kaphat a világpiac más beszállítóitól, és további 10 milliárd köbmétert csővezetékeken keresztül Norvégiából és Azerbajdzsánból, ha ezek az országok valahogyan meg tudják oldani a termelésük növelését. De még a keresletcsökkentő intézkedések szigorítására és a megújuló energiaforrások bevezetésének felgyorsítására tett jelentős erőfeszítések ellenére is a legjobb, amit az EU megcélozhat, hogy az orosz gáztól való függést csak harmadával csökkenti idén.

5. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem kampányolóit elborzasztják az ilyen kilátások. Bár az EU és az USA közös nyilatkozata szerint az új gázinfrastruktúrának alacsony szénlábnyommal kell rendelkeznie.

6. “Európa már rendelkezik azzal a kapacitással, hogy importálni tudja azt a mennyiségű gázt, amelyet az USA szállítani szándékozik” – mondta Murray Worthy, a gázellenes kampány vezéregyénsége.

“Ahelyett, hogy az amerikai “repesztési” cégek zsebeit tömné ki, Európának olyan hosszú távú energiatakarékossági megoldásokra kellene összpontosítania, mint a jobb épületszigetelés, hőszivattyúk és megújuló energia. De ez az amerikai LNG – exportőröknek, akik már föl lettek biztatva, nem jó!” – tette hozzá Worthy.                                                                          (A két cikk forrása: rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Előszó

Sir Hartley Shawcross, Nagy-Britannia és Észak-írország főügyésze, vádbeszédében a következőket mondta:

„A legyőzött nemzetek szószólói némelykor ki tudják használni a győztesek együttérzését és nagylelkűségét, úgyhogy az igazi tények, amelyeket sohasem jegyeznek fel hitelesen, elhomályosulnak és feledésbe mennek. Csak vissza kell emlékezni az első világháború utáni helyzetre, és láthatjuk, milyen veszély fenyeget egy türelmes és hiszékeny népet, ha egy tekintélyt parancsoló jogi döntés nem állapítja meg a felelősséget. Az idő múlásával, talán éppen a borzalmak miatt, e nép hajlamos lebecsülni mindazokat az agresszióról és kegyetlenségről szóló történeteket, melyek az utókorra fennmaradtak; a hiszékeny nép pedig fanatikus vagy esetleg becstelen propagandistáktól félrevezetve, végül azt hiszi, hogy nem ő, hanem ellenfelei bűnösek abban, amit ő maga is elítélne. Ezért mi bízunk benne, hogy ez a törvényszék, jóllehet a győztes hatalmak jelölték ki tagjait, teljes és bírói tárgyilagossággal fog eljárni, olyan normákat fog megállapítani, s olyan hiteles és pártatlan bizonyítékot fog szolgáltatni, amelyből az eljövendő kor történészei megismerhetik az igazságot, és amely intő figyelmeztetésül szolgál a jövő politikusai számára.”

Mint mindenki tudja, a „tekintélyt parancsoló jogi döntést”, amelyről Sir Hartley beszélt, meghozták. A háborús bűnösök ügyében számos más pert* Csupán Németország angol övezetében 356 per volt, melyek során több mint ezer háborús bűnös felett ítélkeztek. Minden olyan ellenséges háborús bűnös perének tárgyalásáért, aki a brit katonai bíróság elé került, Sir Henry MacGeagh, főhadbíró, az Egyesült Nemzetek Szervezete Háborús Bűnöket Vizsgáló Bizottsága angol részlegének vezetője volt felelős.* is lefolytattak, melyek jegyzőkönyvi anyagát kiadták, úgyhogy azt bárki elolvashatja. De sok embernek nincs erre ideje, sokan pedig, ha van is idejük, nem akarják elolvasni az egész anyagot.

Ennek a könyvnek az a célja, hogy megismertesse az egyszerű olvasót számos német háborús bűncselekmény igaz és pontos történetével. A könyv anyagát a különböző perek során elhangzott tanúvallomásokból és az ott előterjesztett dokumentumokból, valamint azokból a nyilatkozatokból állítottam össze, amelyekben szemtanúk számoltak be a háborús bűncselekmények elkövetésének színhelyén nyomozó illetékes bizottságoknak a tényekről.

Hálás köszönetét mondok René Massigli úrnak, a francia nagykövetnek, du Parc Locmaria márkinak, a belga nagykövetnek, és dr. D. V. Stikker holland nagykövetnek, amiért országaikban hozzáférhetővé tették számomra a hivatalos tájékoztatást nyújtó forrásokat.

Nagy hálával tartozom továbbá Violette Lecoqnak, mai nevén Madame Rougier-Lecoqnak, amiért megengedte a ravensbrücki koncentrációs tábor életéről készült nagyszerű rajzainak közzétételét; Peter Forestnak, a rajnai brit hadsereg őrnagyának, a háborús bűnöket vizsgáló csoport egykori főtolmácsának, a német kifejezésekre, rangokra és címekre vonatkozó lábjegyzetekért; és végül, de nem utolsó sorban Anthony Somerhough úrnak, a háborús bűnöket vizsgáló németországi angol bizottság volt vezetőjének bizonyos fényképekért és sok hasznos tanácsáért.

Bevezetés

A második világháborút megelőző modern háborúkban, amelyeket civilizált nemzetek viseltek egymás ellen, előfordultak olyan sajnálatos esetek, amelyek kimerítették a háborús bűncselekmény fogalmát. Belgiumban és Franciaországban az első világháború kezdeti szakaszában, amikor a német csapatok gyors ütemben nyomultak Párizs felé, sok kegyetlenkedést követtek el. Városokat és falvakat fosztottak ki és gyújtottak fel, nőket becstelenítettek meg, és ártatlan embereket gyilkoltak le. Jóllehet többről volt szó, mint egyes elszigetelt egységek vagy hadosztályok szórványos rémtetteiről, ezek a bűncselekmények mégsem voltak egy olyan szervezett terrorhadjárat részei, melynek tervét még a háború kitörése előtt dolgozták ki, és azután a parancshoz híven végrehajtották.

A második világháború alatt azonban a németek olyan méretekben követték el háborús bűncselekményeiket, amelyekre nem volt példa a történelemben. Ezek szervesen hozzátartoztak a nácik értelmezése szerinti totális háborúhoz. Előre elhatározott és kidolgozott terv alapján hajtották végre rémtetteiket, hogy megfélemlítsék és kizsákmányolják a megtámadott és megszállt területek lakosait, és kiirtsák azokat az elemeket, amelyekről úgy vélték, hogy szemben állnak a német hódítással és a náci uralommal.

A nácik a „Führer-elv” alapján saját országukban már a háború előtt olyan zsarnoki uralmat teremtettek, amely szinte párját ritkítja a történelemben. A „felsőbbrendű fajról” szóló elmélet jegyében, melynek végső és szükségképpeni célja a világuralom megszerzése volt, faji gyűlöletre uszítottak. Testvért szembeállítottak testvérrel, gyermeket szülővel, keresztényt zsidóval. Meg akartak mételyezni egy egész nemzetet, azokat pedig, akik nem hagyták magukat megrontani, megfélemlítették, és végül koncentrációs táborba vetették.

Csak akkor látjuk a maguk igazi távlatában azokat a bűncselekményeket, amelyeket a németek a háború alatt a megszállt területeken elkövettek, ha visszaemlékezünk arra, ami 1933 és 1939 között Németországban történt.

A szólásszabadság s ezen belül a sajtószabadság elfojtása, az igazságszolgáltatás ellenőrzése, a tulajdon-elkobzások, a békés célból való gyülekezés jogának korlátozása, levelek és táviratok cenzúrázása, a telefonbeszélgetések kihallgatása, a termelőmunka katonai jellegű megszervezése, a vallásszabadság megvonása: ezekkel az eszközökkel verte bilincsbe a zsarnok alattvalóit. Ha Hitler ilyen kevésre becsülte a „felsőbbrendű fajt”, vajon meglepő-e, hogy a férgeknél is kevesebbre tartotta azoknak az országoknak a népeit, ahová seregei behatoltak?

Nem vitás, hogy a német nép nem hódolt be egykönnyen, nem szívesen fogadta a- náci tanokat és a náci programot. Ha így lett volna, nem lett volna szükség az SS-re* Schutzstaffeln — a náci párt fegyveres egységei.*, sem az SD-re** Sicherheitsdienst — biztonsági szolgálat.*, sem a Gestapóra. A nácik csak megfélemlítéssel és kínzással, éheztetéssel és gyilkossággal tudták odahaza felszámolni a rendszer ellenzőit. Így szerezték meg ezek az elnyomó szervek azt a tapasztalatot és gyakorlatot, amelyet később oly nagy alapossággal és kegyetlenséggel valósítottak meg, hogy a megszállt Európa lidérces álmává és korbácsává váltak.

Az e könyvben leírt bűncselekmények nem tervszerűtlenül történtek; ez már hatalmas arányukból is nyilvánvalóan kitűnik. Milliók rabszolgaságba döntése és Németországba hurcolása, hadifoglyok meggyilkolása és megkínzása, polgári személyek tömeges kivégzése, túszok és megtorlásul szedett foglyok agyonlövetése, végül a zsidókérdés „végleges megoldása” — mind egyetlen, hosszú távra szóló terv részletei. Ez kétségtelenül bebizonyosodott, és maguk a németek szolgáltatták a megcáfolhatatlan bizonyítékokat a különböző gondosan megőrzött feljegyzésekkel, jelentésekkel, leltárakkal, parancsokkal és más dokumentumokkal, amelyek az európai német haderők fegyverletétele után a szövetségesek kezébe kerültek.

Amikor ugyanis a németek tilalom alá eső munkát végeztettek hadifoglyokkal, mindannyiszor jelentéseket készítettek a megfelelő katonai alakulat részére; valahányszor raboltak, kifogástalan leltárt vettek fel zsákmányukról; amikor gázzal végeztek ki zsidókat és másokat, részletes beszámolót küldtek az RSHA-nak* Reichssicherheitshauptamt — Birodalmi Biztonsági Főhivatal.*, amikor túszokat lőttek agyon, a többiek megfélemlítésére névjegyzéküket kiakasztották a középületekre, s gondos feljegyzéseket készítettek a koncentrációs táborok lakóin erőszakkal végrehajtott fájdalmas és förtelmes kísérletekről. Amilyen ütemben ezeket a bűncselekményeket elkövették, úgy gyűjtötték össze és jegyezték fel jellegzetes alapossággal az azokra vonatkozó bizonyító adatokat.

Hitler „Mein Kampf” című könyvében már évekkel ezelőtt a következőket írta: „Az erősebb faj ki fogja szorítani a gyengébbeket, mert az életösztön végső fokon le fogja dönteni az egyén úgynevezett humanizmusának esztelen korlátait, hogy helyet adjon a természet humanizmusának, amely megsemmisíti a gyengét, és helyébe az erőst állítja.” Ez a dzsungel törvénye; nem csoda, hogy oly sok nyomorúság, kín, pusztulás és halál járt nyomában.

És hogyan hajtották végre ezeket a bűnös terveket? A német főparancsnokságot és vezérkart is terheli ezért bizonyos felelősség.

Amikor az öreg Hindenburg marsall 1933-ban hirtelen és váratlanul átadta a hatalmat Hitlernek, a katonai vezetők közül sokan kétségtelenül lenézték Hitlert. Legtöbbjük azonban csakhamar cinkosává vált; azokat pedig, akik nem hódoltak be, mint például von Fritsch, jellegzetes arcátlansággal intézték el. Ettől fogva a német tisztikar alkotta piramis — melynek csúcsán Keitel, ez a katonai fejbólintójános állt — a maga egész súlyával Hitler mögött sorakozott fel. Ezek az emberek segítették és támogatták Hitlert agresszív háborújának megtervezésében és a háború folytatásában, továbbá a háborús bűncselekmények és az egész emberiség ellen irányuló számtalan bűntett elkövetésében. Csak akkor hallatszottak először a német Hadügyminisztérium folyosóin bíráló hangok, amikor már világosan látszott, hogy a nácik napja már lehanyatlóban van.

Nürnbergben a német háborús főbűnösök ügyének tárgyalásán a Nemzetközi Katonai Törvényszék nem volt hajlandó a vezérkart és a főparancsnokságot bűnösnek bélyegezni. Ítéletében mindamellett a következőket állapította meg ezekről az emberekről:

„Nagymértékben felelősek azért a nyomorúságért és szenvedésért, amely a férfiak, nők és gyermekek millióit sújtotta. Szégyent hoztak a tiszteletreméltó katonai hivatásra. Az ő katonai vezetésük nélkül pusztán elméletivé és meddővé váltak volna Hitlernek és náci követőinek agresszív törekvései … kegyetlen katonai kaszt voltak … Sokan közülük gúnyt űztek a feltétlen engedelmességet megkövetelő katonai esküből. Ha a védelmük úgy kívánta, azzal védekeztek: engedelmeskedniük kellett a parancsnak; ha a vád bebizonyította, hogy tudtak Hitler kegyetlen bűncselekményeiről, azt állították: megtagadták a parancs végrehajtását. Az igazság az, hogy ezek az emberek tevékenyen részt vettek a bűntettek elkövetésében, vagy pedig hallgatólagosan eltűrték és végignézték, hogy olyan méretű és olyan megdöbbentő bűntetteket kövessenek el, amilyeneket a világ még nem tapasztalt.”

Hitler zsarnoki uralmának legfőbb eszköze azonban a náci párt vezetősége, a Gestapo, az SD és az SS volt.

Ezek a szervezetek követték el az olyan szörnyű bűntetteket, mint a koncentrációs táborokban végrehajtott tömeggyilkosságok, hadifoglyok megölése és bántalmazása, külföldi munkások rabszolgamunkára való kényszerítése, az inkvizítori kihallgatások, kínzások, embereken végzett kísérletek.

Ezek a rettegett „fekete ruhások” Heinrich Himmlerrel az élükön öt éven át gyilkos, fekete viharfelhőként nehezedtek a megszállt Európára.

E könyv első fejezete ezeknek a szervezeteknek az eredetével, megalakulásával és szervezeti felépítésével, valamint azzal a szadista kegyetlenséggel foglalkozik, amely olyannyira jellemző volt rájuk.

Hitler zsarnoki uralmának eszközei

Attól kezdve, hogy Hitler uralomra jutott, ő és a náci párt azonnal hozzáfogott annak az általános tervnek és összeesküvésnek a végrehajtásához, melynek célkitűzéseit Hitler már a „Mein Kampf”-ban lefektette. Ezek közé tartoztak a béke ellen irányuló merényletek, a háborús bűnök és az emberiség ellen elkövetett egyéb bűncselekmények végrehajtása.

Az összeesküvésnek a gerince a náci párt volt; a pártvezetőség volt az a polgári parancsnoki kar, amelynek segítségével a „zseniális” tervet megvalósították. Minden párttag évente esküt tett: „Örök hűséget fogadok Hitler Adolfnak. Esküszöm, hogy feltétel nélkül engedelmeskedem neki és az általa kinevezett Führernek.”

A Führertől kezdve a Gauleiteren, Kreisleiteren, Ortsgruppenleiteren és a Blockwarton keresztül a náci tanok behatoltak minden család otthonába. A Gauleiter a tartományért, a Kreisleiter a megyéért, a Blockleiter pedig mintegy ötven családért volt felelős.

E funkcionáriusoknak, mindegyiknek saját hatáskörében, megvolt a maguk vezérkara, amely a polgári lakosság életének minden mozzanatával foglalkozott: az oktatással, a propagandával, a sajtóval, a pénzügyi kérdésekkel, az igazságszolgáltatással.

Hitler után közvetlenül a Reichsleiterek következtek: Rosenberg, von Schirach, Frick, Bormann, Frank, Ley, Goebbels és Himmler. Mindegyikük a náci politika egy bizonyos területéért közvetlenül a Führernek volt felelős. Végrehajtották a vezér utasításait. Legfőbb feladatuk annak biztosítása volt, hogy a párt „éles kard” legyen a Führer kezében. Általános politikával, nem pedig adminisztratív részletekkel foglalkoztak.

Utánuk fontossági sorrendben a közigazgatási funkcionáriusok következtek: a „cézárok hierarchiája”.

Németországot több nagy közigazgatási területre osztották, amelyeket Gaunak neveztek. Ezek élén politikai vezető, a Gauleiter állt, aki a maga területéért közvetlenül a Führernek volt felelős.

A Gaut felosztották megyékre, városi és vidéki körzetekre, sejtekre és tömbökre. Ilymódon a náci vezetők mindenütt kézben tartották az élet minden területét, de a legkisebb cézár— a Blockwart — volt valamennyiük között a legnagyobb zsarnok.

Ő volt az, aki kémkedett minden házra, akinek besúgói voltak minden családban; ezen a fokon nehezedett a náci propaganda a legnagyobb súllyal az egyénre.

A párt szabályzata szerint a Blockwart kötelességei közé tartozott, hogy felkutassa és feletteseinek jelentse a „rémhíreket” terjesztő embereket. A Blockwart „ne csak a nemzeti szocialista ideológia hirdetője és védelmezője legyen a nemzet és a párt tagjai körében, akiknek a politikai nevelését az ő gondjaira bízták, hanem arra is törekedjék, hogy a tömbjének területén lakó párttagokat bevonja a gyakorlati munkába … Minden egyes családról legyen egy dossziéja.”

A Blockwart személyén keresztül találta magát szemtől-szembe minden egyszerű német polgár a Führerrel. És gondoljuk csak meg: félmillió Blockwart volt. így tartotta markában Hitler az egész birodalmat.

Így volt ez a háború előtt és így volt a háború alatt. Volt egy Gauleiter Hollandiában, és volt egy Elzászban; Lengyelországnak, a balti államoknak, a keleti területeknek szintén megvolt a maguk Gauleitere, és amit otthon a nácizmus első időszakában megtanultak, azt külföldön is átültették a gyakorlatba. Ugyanazt a rendszert, amellyel minden németet arra kényszerítettek, hogy meghajoljon a Führer akarata előtt, alkalmazták a német hadsereg által megrohant, német megszállás alá került területeken.

Kétségtelenül volt sok olyan német, aki sohasem volt buzgó náci, és Hitlert közönséges felkapaszkodott alaknak, cimboráit pedig banditáknak tartotta. Ezek azonban nem tartoztak a náci hatalom magvát alkotó SS kötelékébe. Az SS tagjai mind vakon követték a Führert, és nem ismertek sem istent sem embert.

Nürnbergben, a német háborús főbűnösök ellen indított per tárgyalása kezdeti időszakában az egyik helyi lapban egy újságíró beszámolt egy táborban tett látogatásáról. Az itt internált SS foglyok mind csak azt hajtogatták: „Mi semmi mást sem tettünk, csak azt, ami rendes kötelességünk volt.” Ha a többmillió ember meggyilkolásának elősegítését, és az e gyilkosságokban való részvételt „rendes kötelességteljesítésnek” lehet nevezni, akkor valóban nem igen tettek egyebet.

E könyv egyes fejezetei a zsidók kiirtásával, a megszállt területek munkásainak leigázásával és elhurcolásával, túszok agyonlövésével, polgári személyek tömeges kivégzésével és szövetséges hadifoglyok meggyilkolásával s kínzásával foglalkoznak. Mindezekben a bűncselekményekben az SS-nek, az SD-nek és a Gestapónak vezető szerepe volt.

Békeidőben a náci vezetők azt a feladatot bízták ezekre a szervezetekre, hogy „tegyenek ártalmatlanná”* A nácik ezt a kifejezést használták gyilkosságaik leplezésére.* minden ellenzéket. Háborúban az volt a kötelességük, hogy a német megszállással szemben megnyilvánuló mindennemű ellenállást letörjenek.

Az e célok elérésére alkalmazott módszerek hasonlósága biztosította azt, hogy a békeidőben való kötelességteljesítés háború esetére való kiképzést jelentett. Üldözéssel, kínzással és a koncentrációs tábor állandóan fenyegető rémével Hitler birodalmává tették Németországot. Arra számítottak, hogy háború esetén ugyanezekkel a jól kipróbált, tökéletesített eszközökkel fogják leigázni azoknak az országoknak a lakóit, amelyeket a német csapatok megtámadnak és elfoglalnak.

1929-ben, négy évvel Hitler uralomrajutása előtt nevezték ki Heinrich Himmlert az akkor mindössze 280 tagot számláló SS birodalmi vezetőjévé. Himmler ezt az alakulatot külön hadsereggé és rendőri erővé fejlesztette, ahová csak olyanokat vett fel, akik megbízható és fanatikus hívei voltak Hitlernek. Mire Hitler birodalmi kancellár lett, az SS létszáma elérte az 52 000 főt. Rendeltetésük a Führer és a náci birodalom belső biztonságának védelme volt, és Himmler birodalmi vezető nem hagyott kétséget afelől, milyen módszerekkel szándékozik ezt végrehajtani.

„Lankadatlanul teljesíteni fogjuk azt a feladatunkat, hogy őrködjünk Németország belső biztonságán, ugyanúgy, ahogy a Wehrmacht kifelé biztosítja a birodalom becsületét, nagyságát és békéjét. Gondoskodni fogunk arról, hogy Németországban, Európa szívében, belülről, vagy bérencek útján kívülről soha többé lángra ne lobbanthassák az alsóbbrendű lények zsidó-bolsevik forradalmát. Az igazságszolgáltatás könyörtelen pallosaként irgalmatlanul le fogunk sújtani mindazokra az erőkre, amelyeknek létéről és tevékenységéről tudunk, ha csak mozdulni mernek, akár ma, akár egy évtized, vagy egy évszázad múlva is.”

A könyörtelen pallos szerepét kétségtelenül betöltötték, de a becsülethez és igazsághoz vajmi kevés közük volt.

Az említett feladat végrehajtásához rendkívül jól megszervezett erőre volt szükség, és ezért felállították az SS főparancsnokságát, amely tizenkét osztályból állt. Az SS törzse az Allgemeine (Általános osztály) volt; innen ágazott ki valamennyi csoport. Az Allgemeinét katonai alapon szervezték meg: kerületekre, alkerületekre, ezredekre és egyéb egységekre osztották, a legkisebb egység a szakasz volt. A háború kitörésekor 240 000 ember — csupa válogatott bandita — tartozott kötelékébe.

Az Allgemeine tagjait többnyire nem specializálták egy bizonyos feladatra. Hogy katonai kifejezéssel éljünk, ők voltak az SS általános szolgálatot teljesítő emberei. Egyik komor feladatuk a koncentrációs táborok személyzettel való ellátása volt. Az ilyen táboroknak szinte valamennyi őrét az Allgemeine szolgáltatta.

Utána fontosságban aSicherheitsdienst — a biztonsági szolgálat — következett, amelyet később a megszállt európai országokban és a Birodalomban magában csak SD-ként emlegettek. Eredetileg az SD csak az SS felderítő szerve volt, de később, amikor Hitler birodalmi kancellár lett, fontossága megnőtt, és 1939-ben már az RSHA egyik legfőbb részlege volt.

Ekkorra Reinhard Heydrich, a Sicherheitsdienst vezetője, már hatalmas kémszervezetté fejlesztette az SD-t, amely óriási keselyűként, tágra meresztett szemmel figyelte minden egyes német állampolgár magánéletét. Az SD lett a náci párt hírszerző és kémelhárító ügynöksége.

Három évvel Hitler uralomrajutása után Himmlert, az SS birodalmi vezetőjét nevezték ki a Belügyminisztériumhoz tartozó német rendőrség főnökévé, és megkezdték a német rendőrség átszervezését. A rendőrséget két különálló részre osztották: az egyik volt az egyenruhás rendőrség, az ORPO* Ordnungspolizei — közönséges rendőrség.*, a másik a biztonsági rendőrség, a SIPO** Sicherheitspolizei — biztonsági rendőrség.*, amely 1939-ben az RSHA fennhatósága alatt egyesült az SD-vel.

A Geheime Staatspolizei (titkosrendőrség), amelyet általában Gestapónak neveztek, állami szerv volt, és először Poroszországban állította fel Göring 1933-ban.

A Gestapo politikai rendőrség volt. A közönséges rendőrségtől eltérően feladata nem bűncselekmények megakadályozása és kinyomozása volt, hanem minden önálló politikai gondolat és egyéni politikai meggyőződés elfojtása és a Hitler-rendszerrel szembeni mindennemű ellenzék felszámolása.

Az elnyomó hálózat köre tehát bezárult, és annak közepén, akárcsak egy pókhálóban a pók, ott ült Himmler, körülötte az SS, mögötte pedig a koncentrációs tábor árnyéka feketéllett.

Ez volt az a Németország, amelyet, mint Hitler 1938-ban a Birodalmi Gyűlésben tartott beszédében mondotta, „teljes egészében áthatott a nemzeti szocializmus”. Az egész nemzetet mozgósították. És milyen célra? Agresszióra, hódításra, a világuralom megszerzésére, totális háborúra. És jött a háború; támadás, győzelem, míg végül Európa kétharmada a német csizma alatt nyögött; az SS, az SD és a Gestapo pedig készen állt arra, hogy ezt az állapotot fenntartsa. A náci zsarnokság gépezete olajozottan működött. Évekkel azelőtt nagy hozzáértéssel és alapossággal megtervezték s létrehozták, még békeidőben beállították és kipróbálták. Most végre eljött az ő idejük!

Amint a német seregek behatoltak az ellenséges területre, nyomukban megjelentek a SIPO és az SD külön erre a célra alakított egységei. Ezeknek az Einsatzgruppéknak nevezett csoportoknak a tisztjei a Gestapo és a KRIPO*** Kriminalpolizei — bűnügyi rendőrség.* emberei voltak, akiket az SS nevezett ki.

A közkatonák a Waffen-SS**** Waffen-SS — az SS katonai alakulatai.* és az ORPO kötelékébe tartoztak. Ezek a csoportok, amelyeket a hadsereg egységeihez csatoltak, rendszerint a frontmögötti területen működtek. Katonailag a hadsereg parancsnoka alá tartoztak, de saját különleges feladataikat az RHSA határozta meg, amelynek közvetlen felelősséggel tartoztak.

Miután ezeket a különleges feladatokat elvégezték, és a harc távolabbi vidéken folyt már, a megszállt területen állandóbb jelleggel szervezték meg a közigazgatást. Akkor ezek az Einsatzgruppék a SIPO és az SD állandó főhadiszállásaivá váltak, és megkapták a maguk hatásköri területét. A katonai parancsnok parancsnoksága alatt megvolt a maguk szolgálati útja, de ettől függetlenül közvetlen kapcsolatuk volt a biztonsági rendőrség főnökéhez és az SD-hez.

A német katonai megszállás alatt levő országokban a végrehajtó hatalmat rendszerint a Gestapo gyakorolta, amely sokkal nagyobb szervezet volt, mint az SD vagy a KRIPO. 1943 és 1945 között a Gestapónak körülbelül ötvenezer tagja volt, a KRIPO-nak és SD-nek viszont csak tizenöt- illetve háromezer*. A SIPO-hoz és az SD-hez tartoztak: a Gestapo, a KRIPO és az SD. Noha az SD létszáma 1943 és 1945 között mindössze körülbelül 3000 volt, általában az SD kezdőbetűket használták a SIPO és az SD megjelölésére egyaránt, és a megszállt területeken a Gestapo tagjainak egyenruháján is gyakran az SD betűk voltak láthatók.* A német kémszolgálatnál és a rendőrségen az SD rövidítést hivatalosan és nem hivatalosan a SIPO és az SD megjelölésére használták, és e könyv következő fejezeteiben mi is így fogjuk használni őket. A megszállt országokban a Gestapo emberei, amikor nem civilruhában dolgoztak, rendszerint az SS fekete egyenruháját viselték, karjukon az SD jelzéssel.

Az SS katonák a háború egész tartama alatt a válogatott aljasságok („Schweinerei”) szakemberei voltak, és nem véletlen, hogy Lengyelország megtámadásának előjátékát is rájuk bízták.

Minden készen állt az agresszió megindítására. 1939 augusztus 22-én Obersalzbergben Hitler beszédet tartott hadserege főparancsnokainak.

„Lengyelország megsemmisítése van előtérben — mondta. —A cél: elpusztítani mindent, ami eleven, nem pedig az, hogy bizonyos vonalig eljussunk. Beszédeimben majd meg fogom indokolni a háború megindításának okát; mellékes, hogy az valószínűnek látszik-e vagy sem. A győztest senki sem fogja megkérdezni, igazat mondott-e vagy sem … Csak attól félek, hogy az utolsó pillanatban valamelyik gazember (Schweinehund) indítványt fog tenni az egyezkedésre … Miután megtettem a politikai előkészületeket, a katonák előtt nyitva áll az út.”

Ezért a nácik az SS segítségével határincidenseket szerveztek. Ilyen incidens volt a lengyel határ közelében levő gleiwitzi rádióállomás ellen intézett támadás. Ennek a „Himmler-hadműveletnek” nevezett akciónak az volt a célja, hogy azt a látszatot keltse, mintha a lengyelek behatoltak volna a rádióállomás épületébe. Amikor Reinhard Heydrich kioktatta az akció végrehajtásával megbízott SD-tisztet, a következőket mondta: „A külföldi sajtónak és a német propaganda céljára meggyőző bizonyítékot kell felmutatnunk arra vonatkozóan, hogy a lengyelek követték el a támadást.”

A terv az volt, hogy öt vagy hat SD-legény elfoglalja a rádióállomást, és lehetővé teszi, hogy egy lengyelül beszélő német, aki a támadók csoportját kíséri, lengyelül beszédet mondjon a rádióban. Arról kellett beszélnie, hogy Németország és Lengyelország között kenyértörésre került a sor, hogy a lengyeleknek egyesülniük kell, és fel kell koncolniuk minden németet, aki ellenáll.

Miután a csoport vezetője megkapta az utasítást, elutazott Gleiwitzbe, hogy átvegye Heydrichtől a titkos jelszót. Amíg várakoznia kellett, felkereste Heinrich Müllert* Müller főcsoportvezető (Obergruppenführer). Az RHSA IV. hivatalának főnöke.*, a Gestapo főnökét, aki éppen ott tartózkodott. Müller egy másik határincidens tervéről tárgyalt, melynek az volt a célja, hogy úgy tüntesse fel a dolgot, mintha lengyel katonák német csapatokat támadtak volna meg. A terv szerint a Gestapo a hadművelet céljaira több elítélt bűnözőt szállít. Ezeket felöltöztetik lengyel katonai egyenruhába, és holtan a tett színhelyén hagyják őket; előzőleg halált okozó injekciókat adnak nekik, és lőtt sebet ejtenek rajtuk. Az egész azt a látszatot kelti majd, hogy ezeket a halott „lengyeleket” akkor ölték meg, amikor megtámadták a német katonákat. Egy ilyen „lengyelt” szándékoztak adni a gleiwitzi hadművelethez is. Az állengyelekre vonatkozó titkos szó valamennyi feljegyzésben ez volt: „konzerváru”.

A gleiwitzi incidens a Lengyelország megtámadását megelőző este történt. A tervet végrehajtó SS-rohamcsapat vezetője a következőképpen írja le az esetet:

„1939 augusztus 31-én délben Heydrich megtelefonálta a támadásra parancsot adó jelszót. A támadás időpontját este 8 órára tűzték ki. Heydrich azt mondta, jelentkezzem Müllernél «konzerváruért». Ezt meg is tettem, és Müller a rádióállomásra szállíttatta a kért embert, akit az épület bejáratánál helyeztünk el. Élt még, de már öntudatlan volt. Parancs szerint megszálltuk a rádióállomást, egy szükségadón három- vagy négyperces beszédet tartottunk, leadtunk néhány revolverlövést, majd elvonultunk.”

Az SS-nek jutott tehát az a szerep, hogy Lengyelország megtámadásakor a függönyt felhúzza, és neki szánták azt a szerepet is, hogy az előadás végén a függönyt leengedje. 1945 áprilisában Kaltenbrunner főcsoportvezető tervet dolgozott ki a koncentrációs táborok elpusztítására és valamennyi fogoly megsemmisítésére. A nácik el akarták tüntetni az emberek kiirtására irányuló programjuk minden bizonyítékát. Ezeket a terveket azonban, amelyek titkos megjelölése „Felhő A—1” és „Felhő Tűz” volt, már nem hajthatták végre. A dráma előbb ért véget, mintsem a függöny legördülhetett volna.

Az SD-t és a Gestapót közösen terheli a felelősség a megszállt területek ártatlan polgári lakosai százezreinek a meggyilkolásáért, sok-sok ezer ember meggyötréséért és agyonkínzásáért. A „Nacht und Nebel” hadifoglyokat* Olyan foglyok, akiket nyomtalanul el akartak tüntetni. — Szerk.*, túszokat és megtorlásul szedett foglyokat, azokat a szövetséges katonákat, tengerészeket és repülőket, akik rajtaütésszerű akciókban vettek részt (commando operation), mind az SD-nek adták át „különleges kezelés”** Lásd a II. fejezetet.* végett, őket terheli a felelősség azért is, hogy az Einsatzgruppék útján — a „végleges megoldás” programjának keretében — milliószámra mészároltak le zsidókat*. A zsidókérdés „végleges megoldása” a zsidók kiirtását jelentette, és a náci politika szerves része volt.*

E könyv egy másik fejezetében beszámolunk azokról a mészárlásokról, amelyeket ezek a csoportok Ohlendorf főcsoportvezető irányításával Ukrajnában és a Krím félszigeten hajtottak végre. Ezzel kapcsolatban az Egyesült Államok ügyésze a nürnbergi tárgyaláson a következőket mondta:

„Az emberiség nem egyhamar fogja elfelejteni az aljas gyilkosok visszataszító cselekedeteit, akiknek maguknak is felkeveredett a gyomruk, amikor a temetőnél kinyitották ezeknek a halálkocsiknak az ajtaját, és eléjük tárult a szörnyű látvány**. Sokezer polgári személyt öltek meg ezek az „Einsatz különítmények” a külön erre a célra gyártott gázkocsikban.* Ezek az emberek ültek érzéketlenül cigarettázva a tankcsapda szélén, és lőtték tarkón géppisztolyaikkal meztelen áldozataikat. Ezek az emberek gyilkoltak meg — amint azt saját egységük feljegyzései bizonyítják— kétmillió férfit, nőt és gyermeket. Ezek voltak az SD emberei.”

Módszereiket olykor még egy-egy Gauleiter sem tudta megemészteni. Miután Litvániára rászabadították az SD-t, Riga Gauleitere Rosenberghez, a keleti területek akkori birodalmi miniszteréhez intézett levelében meglehetősen mentegetőzve utalt arra, hogy az SD viselkedése „szinte a szadizmussal határos”. A jelentésben közölt részletekből kitűnik, hogy rendkívül enyhe kifejezést használt.

„Súlyos sebesülteket temettek el élve — írta —, akik aztán kiásták magukat a föld alól. Ez már olyan állatias cselekedet, hogy jelenteni kellene a Führernek és a Reichsmarschallnak. Weiss Ruthenien*** Weiss Ruthenien — a németek által a balti államokból és Beloruszija egy részéből a megszállás idején létrehozott „Ostland”-nak egyik közigazgatási területe. — Szerk.* polgári közigazgatása a Führer utasításainak megfelelően mindent elkövet, hogy a lakosságot megnyerje Németországnak. Ezek az erőfeszítések nem egyeztethetők össze az említett módszerekkel.”

A hadifogoly-táborokban különleges SD- és Gestapo-alakulatok működtek, hogy megrostálják a foglyokat, és eltávolítsák azokat, akiket faji vagy politikai szempontból nemkívánatos elemeknek tekintettek. Az ilyen foglyokat azután „különleges kezelés” céljából koncentrációs táborokba tették át, ami az SS halálszótárában egyértelmű volt a kivégzéssel.

A Gestapóval együtt az SD-t terheli a felelősség az 1944 március 4-én kelt „golyó-rendelet”* A „Kugelerlass” 1944 március 4-én lépett érvénybe.* kibocsátásáért. Ez a rendelet kimondta, hogy minden szökött tisztet és altisztet, kivéve az angolokat és amerikaiakat, elfogatásuk esetén át kell adni az SD-nek. Ezeket a foglyokat a mauthauseni koncentrációs táborba szállították, és ott tarkón lőtték őket.

Ezeket a szervezeteket Fritz Sauckel birodalmi miniszter arra is felhasználta, hogy rabszolgamunkára hurcoljon külföldi munkásokat. Ezek az erőszak-szervek a megszállt területeken részt vettek a kényszermunkások összeszedésének megszervezésében, és amikor a szerencsétlen, elhurcolt emberek megérkeztek Németországba, a Gestapo vette át őket. A Gestapo feladata volt, hogy elfogja azokat, akiknek sikerült megszökniük a munkatáborokból, ahol csak addig tartották őket, amíg munkaképesek voltak.

1942 augusztusában Keitel parancsot adott ki, melynek értelmében az SD-nek és a Gestapónak azonnal ellenintézkedéseket kell tennie, mihelyt megszállt területen vagy Németországban valamely különleges feladat végrehajtása céljából ejtőernyősök szállnak le. „Amennyiben a fegyveres erők tagjai ejtőernyőst fognak el, még aznap át kell adniuk a biztonsági rendőrség főnöke legközelebbi kirendeltségének és az SD-nek, miután ezt megelőzően jelentést küldtek az illetékes elhárító hivatalnak.”

Sok ilyen ejtőernyőst dobtak le a megszállás idején Franciaországban, hogy kapcsolatot teremtsenek és együttműködjenek a francia ellenállási mozgalommal. Az SD és a Gestapo feladata volt, hogy kinyomozza tartózkodási helyüket, és elbánjon velük; ha pedig a Wehrmacht kezébe kerültek, az azonnal átadta a foglyokat az SD-nek. A foglyokat kihallgatás után koncentrációs táborba szállították, onnan pedig kevesen tértek vissza. Számos fiatal nő pusztult el ilyen módon, akit az angol Hadügyminisztérium francia osztálya küldött Franciaországba mint ejtőernyőst*. Lásd Jerrard Tickell „Odette” című könyvét (Chapman and Hall, 1949) és a „The Natzweiler Trial” (William Hodge and Co.) című kiadványt.*

1942 októberében Hitler személyes parancsaként érvénybe lépett a „Kommandó Parancs”, amely kimondta, hogy mindazokat a katonákat, akik részt vesznek a „commando-raid ”-nek (rajtaütésszerű támadás) nevezett hadműveletekben, elfogatásuk esetén kivégzik. A parancs értelmében, ha a „kommandó” egyes tagjait, akik mint ügynökök működnek, vagy szabotázstevékenységet folytatnak, a Wehrmacht vagy valamely német megszállás alatt levő terület polgári rendőrsége elfogja, ezeket azonnal át kell adni az SD-nek. Ezek a katonák egyenruhában, nyíltan szálltak partra ellenséges területen, és minden jogcímük megvolt arra, hogy hadifoglyokként kezeljék őket.

Mégis, a Führer parancsa értelmében a német csapatok igen sok foglyot adtak át az SD-nek. Legtöbbjüket huszonnégy órán belül kivégezték, néhányat pedig koncentrációs táborba szállítottak.

Egyes megszállt országokban az SD-nek és a Gestapónak arra is volt felhatalmazása, hogy saját belátása szerint kivégezzen vagy koncentrációs táborba küldjön olyan személyeket, akik maguk ugyan nem követtek el semmit, de rokonságban voltak olyanokkal, akiket valamilyen bűncselekmény elkövetésével vádoltak.

A náci jogtalanság e jellegzetes példáját nevezték nagyképű hangzatossággal „orgyilkosok és szabotőrök családtagjai kollektív felelősségének”**. Sippenhaft.* Valójában tipikus teuton módszer volt ez arra, hogy bosszút álljanak az ellenállási mozgalomban részt vevő olyan egyének ártatlan hozzátartozóin, akiknek sikerült kisiklaniuk az ellenség kezéből.

Ilyen jogkört biztosítottak a Gestapónak 1944-ben Lengyelországban, tekintve, hogy a belső biztonság megromlott és a „külföldi merénylőkkel és szabotőrökkel szemben” a „legszigorúbb rendszabályokat” kellett alkalmazni.

Az SS-Reichsführer ezért a főkormányzóval (Hans Frank) egyetértésben elrendelte, hogy ha németeket meggyilkolnak, vagy erre kísérletet tesznek, vagy ha szabotőrök fontos berendezéseket tesznek tönkre, nemcsak magát a tettest kell agyonlőni, hanem ki kell végezni minden férfirokonát, tizenhat éven felüli nőrokonait pedig koncentrációs táborba kell küldeni.

A Gestapo a hadifoglyokat „harmadfokú” kínvallatással is gyötörte. Módszerei közé tartozott: „a kenyéren és vízen való tartás; a kemény fekhely; sötétzárka; az alvásban való megakadályozás; kimerítő gyakorlatoztatás és a korbácsolás”. Azonkívül a körmök kitépésének módszerét is alkalmazták olyan esetekben, amikor beszédre akartak bírni olyan foglyokat, akik nem voltak hajlandók „beszélni”.

A megszállt Európa egész területén és magában Németországban is kevés olyan bűncselekményt követtek el a polgári lakosság ellen, amelyben az SS, a Gestapo és az SD ne vitt volna vezető szerepet.

Sokszázezer férfit, nőt és gyermeket öltek meg; elfogott szökevény hadifoglyokat lőttek agyon azzal az ürüggyel, hogy újból szökést kíséreltek meg; ők állították fel és igazgatták a koncentrációs táborokat és kényszermunka-táborokat; ők ürítették ki és gyújtották fel a gettókat, és küldték megsemmisítő táborokba azok lakóit; ők hurcoltak el sokszázezer külföldi munkást rabszolgamunkára Németországba; ők végezték ki a kommandó alakulatok elfogott katonáit és a foglyul ejtett ejtőernyősöket, és az ő védelmüket élvezték a szövetséges pilótákat meglincselő németek.

Főnökük, Reinhard Heydrich, „a német rendőrség napján” a Gestapóról szólva a következőket mondta: „Az állami titkosrendőrséget, a bűnügyi rendőrséget és az SD-t még mindig a politikai detektívtörténetek sejtelmes és mindenféle suttogással kísért titokzatossága veszi körül. Külföldön úgy vélik, hogy e szervek tagjai durvák, kegyetlenek, és embertelenségük a szadizmussal határos,”

Végül az SS harmadik csoportja a Waffen-SS volt; ez harcoló alakulat, amelyet kizárólag agresszív háborúra képeztek ki. „A Nemzeti-szocialista Párt szervezeti könyve” (1943) című náci kiadvány a következőképpen írja le keletkezését:

„A fegyveres SS-t azért hozták létre, hogy a Führernek bizonyos feladatok elvégzésére legyen egy kipróbált emberekből álló külön alakulata. Így lehetővé válik, hogy az Allgemeine SS tagjai, valamint azok az önkéntesek, akik megfelelnek az SS követelményeinek, a hadsereg keretében, fegyverrel a kézben, és saját egységükben harcolhassanak a nemzeti-szocialista eszme megvalósításáért vívott csatában.”

Ennek az alakulatnak a létezése azonban csak a háború kitörésekor vált Waffen-SS Totenkopf Verbände (halálfejes alakulatok) néven ismeretessé. Ezekből alakították később az SS halálfejes hadosztályait, amelyek már 1940 májusában a Pas-de-Calais-ben levő Paradis-nál gyalázatos hírnevet szereztek maguknak*. Lásd a II. fejezetet.*

A Waffen-SS „Himmler saját tulajdona” volt. A Wehrmacht felsőbb alakulatainak parancsnoksága alatt állt ugyan, de az SS adminisztratív osztályai szerelték fel és gondoskodtak ellátásáról, és fegyelmi tekintetben az SS alá tartozott. Himmlernek korántsem az volt az elgondolása, hogy a Waffen-SS lovagias eszközökkel harcoljon. A legfontosabb, mondta az SS parancsnokok egyik konferenciáján, hogy minden egyes újoncba beoltsák azt a tudatot, hogy az SS-nek szilárdan ki kell tartania, és könyörtelen faji harcot kell folytatnia.

Az utóbbi években Németországban sokan próbálják menteni a Waffen SS-t, és azok a német tábornokok, akiket háborús bűneik miatt elítéltek, de azóta kegyelemből szabadon bocsátottak, méltatlankodva szállnak síkra Védelmében a Stahlhelm** A Stahlhelm (Acélsisak), egy állítólagos bajtársi szövetség, 1920-ban alakult meg. Csakhamar azonban szélső nacionalista szervezetté vált, kezdettől fogva támogatta Hitlert, és hamarosan csatlakozott a náci párthoz. A náci párt számos tagja, köztük maga Göring is, mindkét szervezetnek tagja volt. A náci párt megerősödése után a Stahlhelm elvesztette jelentőségét, és később beolvadt az SA-ba (Sturmabteilung, Hitler barnaingesei).* összejövetelein.

A Waffen-SS tagjai, hangoztatták ezek a tábornokok, egyszerű, becsületes katonák voltak, akik híven harcoltak hazájukért és a Führerért; az élők és holtak meggyalázását jelentené, ha háborús bűnösöknek bélyegeznék azt a katonai alakulatot, amelyben tisztességgel harcoltak.

A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék azonban másképpen vélekedett:

„Bizonyíték van arra, hogy bizonyos Waffen-SS osztagokban általános gyakorlat volt fegyvertelen hadifoglyok megölése … a Waffen-SS egységei azonkívül részt vettek a megszállt területek polgári lakosságának tömeges meggyilkolásában és megkínzásában. A Waffen-SS osztagok felelősek a megszállt területeken végrehajtott olyan tömeggyilkosságokért és kegyetlenségekért, mint amilyenek az Oradour-sur-Glane-i és lidicei tömegmészárlás volt … Amikor a Waffen-SS egyik tagja 1939 szeptemberében teljesen saját kezdeményezésére Lengyelországban megölt ötven őrizetére bízott zsidó munkást, azt hozták fel mentségére, hogy mint SS- katonát «különösen idegesítette a zsidók látása», és «szinte gondolkodás nélkül, mondhatni kalandvágyból hajtotta végre» cselekedetét. Háromévi börtönbüntetését egy amnesztiarendelet értelmében elengedték.”

Mindez igaz; ennyit a Waffen-SS-ről. A Waffen-SS annyiban különbözött a tulajdonképpeni SS-től, hogy csak mint „műkedvelő” követte el bűncselekményeit. Igazi hivatása a katonáskodás volt, feladata a harc, és az olyan akciók, mint az Oradour-sur-Glane-i mészárlás, epizódszámba ment.

A hivatásos gyilkosok az Allgemeine SS, a Gestapo és az SD voltak. Jóllehet a hasonlat különösen nem illik ide és meglehetősen ízléstelen, azt lehetne mondani, hogy a Waffen-SS-ek voltak az előkelő amatőrök, a többiek a profik.

Nem lenne teljes e háborús bűnös szervezetek jegyzéke, ha nem említenénk meg a Hitlerjugendet* Hitler Ifjúság (HJ) — náci ifjúsági szervezet.*, amely kitenyésztette a jövendőbeli SS-legényeket.

Ezt a fanatikus ifjakból álló szervezetet Baldur von Schirach alakította meg a náci mozgalom kezdetén. Az ifjúság fejét teletömték náci propagandával, amely azt hajtogatta, hogy a versailles-i szerződés igazságtalan, hogy Németországnak élettérre van szüksége, elfogadtatták vele a felsőbbrendű faj elméletét, a Führer-elvet, meg sok más megemészthetetlen náci tant, és átitatták azzal a hittel, amint azt a nürnbergi törvényszék ítéletében kijelentette, hogy „a német ifjúság magasztos rendeltetése — meghalni Hitlerért”. Von Schirach „beleoltotta az ifjú nemzedékbe a szent ügyért való halál nagy hagyományát, azt a meggyőződést, hogy vérük fogja megnyitni a hőn áhított szabadság felé vezető utat”*. Ezeket a szavakat Raeder tengernagy mondta 1939-ben „a német hősök napján”. A szabadság, amelyre itt utal, amint az a beszéd másik részéből kitűnik, az „újrafegyverkezés szabadságát” jelenti.*

1933 előtt, amikor a náci párt mélyponton volt, és tilos volt a náci egyenruha viselése, von Schirach beutazta egész Németországot, s amerre csak járt, felszólította a német ifjúságot, hogy csatlakozzék a Hitlerjugendhez. „Ebben az időben — mondta — jutott a Hitlerjugend a legjobb emberanyaghoz. Aki az illegalitásnak a korszakában csatlakozott hozzánk, mindent kockáztatott … revolverrel a zsebünkben jártuk be a Ruhrvidéket, s utunkon kőzáport zúdítottak ránk.”

Abban az időben még sokan voltak, akik Hitler Adolfban csak a felkapaszkodott Schickelgrubert látták. Az idősebbek közül sokan, akik jól emlékeztek a hohenzollerni Németországra, és hiányolták annak hagyományait, ha nem is tanúsítottak aktív ellenállást, nem valami lelkesen működtek együtt az új rendszerrel. Ezért tartották fontosnak egy olyan új nemzedék felnevelését, amely a hitleri Németországon kívül mást nem ismer.

A Hitlerjugendet azonban nemcsak arra használták fel, hogy a fiatalokat iskolai tanulmányaikkal párhuzamosan kioktassák a náci párt célkitűzéseire, ideológiájára és törekvéseire; 1938-ban úgy szervezték át, hogy a Hitlerjugend az SS természetes utánpótlása legyen. Mindenekelőtt létrehozták a Streifendienstet** Járőrszolgálat.*, amely voltaképpen az ifjúsági szervezet saját rendőri alakulata volt

„A Streifendienst megszervezése” című dokumentumban, amelynek szerzői Himmler és von Schirach voltak, leszegezték, hogy mivel a Streifendienstnek a Hitlerjugenden belül az SS-éhez hasonló feladatokat kell végrehajtania, külön egységgé szervezik, hogy innen biztosítsák az utánpótlást az Allgemeine SS részére. Továbbá előírták, hogy a Waffen-SS halálfejes alakulatai és a tisztiiskolák részére is a Streifendienst szolgáltassa az újoncokat.

Ettől kezdve gyorsan folyt a Hitlerjugend militarizálása. Katonai alapon szervezték meg, az ifjak egyenruhát viseltek, és katonai rangoknak megfelelő rangfokozataik voltak. 1939 augusztusában Keitel már azt közölte, hogy „évente harmincezer Hitlerjugend-vezetőt képeznek ki harctéri szolgálatra, s egy megállapodás alapján, melyet a Wehrmachttal kötöttek, ezt a számot kétszeresére növelhetik”.

Von Schirach helyettesének a szavai szerint a kiképzésnek azt kellett biztosítania, „hogy az ifjúság ugyanolyan természetességgel kezelje a fegyvert, mint a tollat”.

A háború alatt, mely e megállapodás megkötése után csakhamar kitört, sokezer egykori Hitlerjugend-beli ifjú teljesített szolgálatot a Waffen-SS-ben, s követett el a megszállt területeken olyan bűnöket, mint az Oradour-sur-Glane-i és a paradis-i mészárlás. És további sok ezer vérszomjas fiatal suhanc várta türelmetlenül, hogy az elesettek helyébe lépjen.

Ezek a szervek voltak a hitleri zsarnokuralom eszközei. Nevükkel és bűncselekményeikkel e könyv folyamán ismételten találkozni fogunk. Ők voltak a vörös fonal a náci háborús bűnök hatalmas szőnyegében. Az ő kezük volt minden vadállatias cselekedetben, minden kegyetlenkedésben hozzájuk vezetnek a nyomok. Himmlernek minden oka megvolt, hogy büszke legyen rájuk, Európának pedig arra, hogy rettegjen tőlük.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 278 nap van hátra.

A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő: 

Gedeon, Johanna + Gede, Gedő, Gida, Hannadóra, Hannaliza,  Hannaróza, Ixion, Janina, János, Kapisztrán, Katapán, Maja,  Szixtin, Szixtina, Szixtusz, Hanna

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 28. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_28.

Ma van: 

Ma megintcsak DÖGUNALOM van! Semmi ünnep vagy emléknap!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Tengerről kilőtt, nagy pontosságú, nagy hatótávolságú fegyverek megsemmisítették az S-300 és a Buk légvédelmi rakétarendszerek rakétaraktárát Pleszeckoje faluban, Kijevtől 30 kilométerre délnyugatra.

Március 26 – án nagy pontosságú, nagy hatótávolságú légi indítású fegyverek semmisítettek meg egy nagy üzemanyagbázist Lvov város közelében Ukrajna nyugati régiójában, amely Kijev közelében látta el az ukrán csapatokat .

Ezenkívül Lvov városában nagy pontosságú cirkáló rakéták megsemmisítették a lvovi rádiójavító üzem műhelyeit. Ez a vállalkozás felújította és korszerűsítette a Tor és S-125 légvédelmi rakétarendszereit, az ukrán légierő radarállomásait, az elektronikus hadviselési berendezéseket és a tankok irányzékait.

A nap folyamán 20 civil megsebesült az Ukrán Fegyveres Erők DNR területét ért tüzérségi támadások következtében – írja a JCCC köztársasági képviselete.

Ezenkívül az Ilovajszk (DNR) ágyúzása során egy civil meghalt.

A nap folyamán az orosz légierő Ukrajna 67 katonai létesítményét érte el:
– két parancsnoki állomás,
– három fegyver- és lőszerraktár,
– az ukrán fegyveres erők 11 laktanyája,
– 20 haditechnikai koncentrációs terület.

Az éjszaka folyamán az orosz légvédelmi rendszerek 18 ukrán pilóta nélküli légi járművet semmisítettek meg Novaja Baszanya, Peszki, Boriszpol, Sorsz, Visnyeva, Krijukovka, és Petrovszkij felett.

Ukrán “Pion” önjáró tüzérségi löveg megsemmisítése:

Az orosz hadsereg Kijev felé haladó oszlopát megtámadta az Ukrán Fegyveres Erők egyik alakulata.

Csata alakult ki, amelynek kimenetéről hír nincs.

Ugyancsak Kijev környékén orosz légidesszant egységek foglaltak el ukrán erődítményeket.

A DNR hadseregének magukat megadó ukrán katonák felhívással fordultak kollégáikhoz.

“Most az egyetlen esély, hogy életben maradj és találkozz a rokonokkal, az, ha megadod magad” – mondja egyikük.

A felvételen az 53. különálló gépesített dandár és az 56. gépesített gyalogdandár határőrei és katonái egyaránt láthatók.

“Minden túl messzire ment” – mondják az ukrán katonák.

A közeljövőben népszavazást tartanak a Luganszki Népköztársaság Oroszországhoz való csatlakozásáról.

Ezt Leonyid Paszecsnyik köztársasági elnök mondta.

“Úgy gondolom, hogy a közeljövőben népszavazást tarunk a mépköztársaság területén, amelyen az emberek élhetnek majd abszolút alkotmányos jogukkal, és kifejthetik akaratukat az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról.

Valamiért biztos vagyok benne, hogy pontosan ez fog történni”- mondta újságíróknak.

A Donyecki Népköztársaság is hasonló dolgokat “forgat a fejében”!

Az ukrán légierő parancsnoksága megmagyarázta, hogy az orosz hadsereg miért csapott le a lvovi olajraktárra és páncélos üzemre.

Változatuk szerint a’zoroszok nem véletlenül választották meg a csapás dátumát és időpontját, a rakéták “Joe Biden amerikai elnök irányába repültek”, aki abban a pillanatban Lengyelországban tartózkodott.

“Egyértelmű, hogy most miért lett Lvov Putyin célpontja. Ez beszédes pofon az Egyesült Államok elnökének, aki abban a pillanatban mindössze 10 percre volt a támadók által megtámadt Lvovtól” – közölte az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoksága.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a “Kaliber” becsapódási helyétől a Varsóban beszélő Bidenig valójában 400 km távolság volt. Ez persze nem csökkenti Kijev azon próbálkozásait, hogy belerángassa az Egyesült Államokat a konfliktusba.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Szomorú látvány, hogyan kerül szembe a nyugati civilizáció saját értékrendjével, s tagadja meg másoktól, amit magának megkövetel. A katonai konfliktust el lehetett volna kerülni, ha a Nyugat garantálta volna Oroszország biztonságát, s nem kárára akarta volna érvényesíteni a sajátját. Moszkva világosan megmondta, mivel kell számolni, ha nem szavatolják biztonságát. Ukrajna nem oka, hanem következménye az agresszív nyugati magatartásnak, népe pedig legfőbb áldozata az oroszellenes politikának. Kollektív biztonsági rendszer szükségeltetik Európában! Szeretnénk, ha ezt nemcsak Washingtonban és Brüsszelben értenék meg, hanem a budai várban is mielőbb! Nem elég azt mondani, „nem engedjük meg, hogy belesodorják Magyarországot a háborúba”, hanem tenni is kell azért, hogy bele ne sodorjanak minket! Idegen csapatok Magyarországra telepítésével, NATO-erők és fegyverek területünkön és légterünkön történő átengedésével kormányunk szavai szembe kerülnek tetteivel. Ha el akarjuk kerülni, nehogy megint magyar vér folyjon idegen érdekekért, el kell elismernünk Oroszország törvényes jogát a biztonsághoz, meg kell állapodnunk vele a biztonság kölcsönös szavatolásában. Nem szabad hagyni, hogy saját szövetségeseink áldozatává váljunk, mint Ukrajna! Szembe kell fordulni az oroszellenességgel, a gyűlölködés szításával a keleti népek ellen. Ki kell egyezni Oroszországgal, hogy békében élhessünk és fejlődhessünk! Nemcsak nemzeti érdek a kiegyezés, hanem összeurópai követelmény is.

“Üzenem az ukrán népnek: mellettetek állunk! A harcaitok Kijevben, Mariupolban és Harkovban újabb csaták egy győztes háborúban” – jelentette ki az amerikai elnök a BBC beszámolója szerint.

“Magyarország 1956 – ban, Lengyelország ugyanebben az évben, majd 1981 – ben, Csehszlovákia 1968 – ban – a szovjet tankok leverték a demokratikus forradalmakat, az ellenállás azonban folytatódott, míg végül 1989 után az összes fal leomlott” – mondta Biden – “a demokráciáért folytatott harc nem zárulhatott le és nem is ért véget a hidegháború után”.

“Az elmúlt harminc évben új autokrata erők éledtek a világ minden táján. Módszereik ismertek: megvetik a jogállamiságot, a demokratikus szabadságot, az igazságot. Oroszország ma megfojtotta a demokráciát” – mondta. Biden hozzátette: Putyin obszcén módon hazudott, amikor Ukrajna nácítlanításáról beszélt.

“Mindig közvetlenül és őszintén beszéltem az orosz néppel. Hadd szóljak hozzátok, ha készek vagytok meghallani: ti, oroszok, nem vagytok az ellenségeink! Nem vagyok hajlandó rólatok elhinni, hogy jó szívvel nézitek ártatlan gyermekek és idősek legyilkolását. Vagy az isten szerelmére, a kórházak, iskolák, szülészetek bombázását, rakétázását! Vagy azt, hogy városokat vesznek körül, hogy a civilek ne menekülhessenek el, hogy elzárják az ellátási láncokat, maguk alá rendelik az ukránokat. Családok millióit űzik el most otthonukból, köztük az ukrán gyermekek felét. Ezek nem egy nagy nemzet tettei” – jelentette ki Biden.

Az amerikai elnök beszéde zárásaként Vlagyimir Putyin orosz elnökről közvetlenül is is szót ejtett, és nem átallotta kijelenteni: “az isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon!”

Szinte alig fejeződött be Joe Biden varsói beszéde, a Fehér Ház egyik illetékese azonnal reagált az elnök azon kijelentésére, miszerint Vlagyimir Putyin nem maradhat hatalmon. A Guardian által idézett kommentár szerint mindez nem azt jelenti, hogy Biden rendszerváltást szorgalmaz Oroszországban.

Biden beszédére reagálva a Kreml sajtószolgálatának vezetője, Dmitrij Peszkov a CNN újságírójának azt mondta, nem Biden dönti el, hogy lagimir Putyin hatalmon marad – e. “Ez csakis és kizárólag az Orosz Föderáció lakosságának döntésén múlik” – jelentette ki.

EZT A HÁBORÚT AZ USA – VEZETTE NYUGAT MÁR TÖBB MINT 100 ESZTENDEJE MEGINDÍTOTTA!

Még a NOSZF – győzelme után rögtön! Amikor az USA az orosz Távol – Kelet ellen intervenciót indított! ABBA BELEBUKTAK!

Még javában dúlt a II. Vh, amikor a Sztálin – doktrína értelmében a háború után a Szovjetúnió érdekszférájába kerülő Közép – Kelet – európai országok területeit és gazdasági infrastruktúráját a nyugati “szövetségesek” légiereje porrá bombázta. Abban a tudatban tették mindezt, hogy az újjáépítés a lehető legtöbbe kerüljön majd a háború során iszonyatos emberi – és anyagi veszteségeket elszenvedett Szovjetuniónak, és a “csatlósállamoknak”!
EBBE IS BELEBUKTAK! A Szovjetunió ugyanis talpraállt, és SEGÍTSÉGÉVEL a szocialista országok is. Persze az ütem és a mérték értelemszerűen elmaradt a Nyugat – Európa HELYZETI ELŐNYÉBŐL fakadó, és a gyarmattartásra alapuló fejlődésétől.

A NYUGAT VISZONT NEM ADTA FÖL! CHURCHILL HÍRHEDETT FULTONI BESZÉDÉBEN MEGHRDETTE “EURÓPA RAB NEMZETEINEK FÖLSZABADÍTÁSÁT A KOMMUNISTA RABSÁG ALÓL”! Kezdetét vette a hidegháború!
EZT A NYUGAT NEM NYERTE MEG, DE…- BŐSZEN KÍSÉRLETEZGETETT! A “fellazítás” politikájának beindításával ELLENFORRADALMI KÍSÉRLETEK EGÉSZ SORÁT indította el a szocialista országokban.
DE EZEK A KÍSÉRLETEK IS ELBUKTAK!

A Nyugat gyarmatbirodalma pedig a múlt század hatvanas éveiben széthullott!

Az azon alapuló “jóléti demokráciák” pedig belekeveredtek a MENETRENDSZERŰ gazdasági válságok sorozatába. Félő volt a Nyugat számára, hogy a II. Vh. – t övetően a hiánygazdaság leküzdésével foglalkozó Szovjetunió és szövetségesei EL FOGNAK JUTNI ELŐBB – UTÓBB az ő fejlettségi szintjükre, és akkor aztán…!

ÁLMUKBAN SEM FORDULT ELŐ AKKORIBAN, HOGY A “SEGÍTSÉG” CÉLJAIK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ ÉPPEN A SZOJETÚBIÓTÓL ÉS A SZOCIALISTA ORSZÁGOKTÓL ÉRKEZIK!

Ennek illusztrálására íme egy egészen kiváló cikk a rusvesna.su – ról, rusvesna.su szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőttről:

“Почему распался СССР: Был ли крах социализма неизбежен? – Miért omlott össze a Szovjetunió: elkerülhetetlen volt a szocializmus összeomlása?”

Jött ugyanis Gorbacsov, és az “átláthatóság és az átépítés – Гласность и перестройка” programja!

EZ HOZTA MEG A NYUGAT SZÁMÁRA AZ ÁTTÖRÉST!

A szocialista országok rendszerváltásai, és a Szovjetunió megszűnését követően azonnal hozzálátott a Nyugat az Oroszország körüli NATO – gyűrű kiépítéséhez. Ahová kellett, HÁBORÚS ERŐSZAK ALKALMAZÁSÁVAL “EXPORTÁLTA A DEMOKRÁCIÁT”! (Lásd: Jugoszlávia esete!)

A mérhetetlenül gazdag Oroszország körül MINDÖSSZESEN UKRAJNA ÉS BELORUSSZIA FELŐL MARADT KI EGY KIS ÍV A GYŰRŰBŐL! A 2014 – es kijevi puccsal feléledt a remény az ukrán szakasz kitöltésére. Ebben készséges segítőkre talált a Nyugat az ukrajnai banderisták és liberálisok köreiben, CSAKHOGY KÉT DOLOGRÓL FELEDKEZTEK EL!

1. Az időközben a Vlagyimir Putyin vezette, és ÖNTUDATÁRA ÉBREDT Oroszország önvédelmi reflexével.
2. A zömmel oroszajkú Donbassz elszántságával.

Mindazonáltal TOVÁBB KÍSÉRLETEZTEK a tavalyi esztendőben Belorussziában, a Tyihanovszkaja – féle ellenforradalmi zendülés szervezésével és támogatásával!

Valószínűleg a belorusz események volt az a pont, amikor az orosz vezetés rádöbbent: A NYUGAT VÉGKÉPP ELSZÁNTA MAGÁT OROSZORSZÁG GYARMATOSÍTÁSÁRA!

És Oroszország MEGTETTE AZOKAT A VÁLASZLÉPÉSEKET, AMELYEK SZÜKSÉGESEK SAJÁT MAGA MEGVÉDÉSE ÉRDEKÉBEN! 

És erre jönnek a nyugati megmondók, és MEGPRÓBÁLJÁK A FEJÜNKBE VERNI: A ‘ZOROSZOK A ‘ZOKAJI MINDEN BAJNAK- ROSSZNAK!

A legnagyobb probléma viszont az, hogy AZOK AZ ORSZÁGOK, AMELYEKNEK VOLT ALKALMUK MEGTAPASZTALNI AZ EZEN ÁLLÍTÁSOK ELLENKEZŐJÉT, A HIVATALOS POLITIKA SZINTJÉN KIVÉTEL NÉLKÜL OSZTJÁK EZT A HAZUG ÁLLÁSPONTOT!

Az egyszerű emberek pedig hallgatnak, és vacogva várják a következményeket! Például MI! – MAGYAROK! – IS!

NEKÜNK EZT MEG KELL ÚSZNUNK! NEKÜNK – A DÖBRÖGISZTÁNNÁ TETT EGYKORI MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG SZEBB IDŐKET MEGÉLT ÁLLAMPOLGÁRAINAK! – MINDENT MEG KELL TENNÜNK A KATASZTRÓFA ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN!

CSELEKEDNÜNK KELL!

EBBEN VISZONT EGYÁLTALÁN NEM SZÁMÍTHATUNK AZ ÉLŐHELYÜNKET ELURALT POLITIKAI MAFFIÓZÓBANDÁINKRA!

CSAKIS A JÓZAN ESZÜNKRE, ÉS CSAKIS SAJÁT MAGUNKRA SZÁMÍTHATUNK! 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Első rész

25.

Zsora Arutyunyanc, miután visszatért a sikertelen evakuációból, azonnal őszinte barátságot kötött Vologyával és Tolja Orlovval. Csak Luszja Oszmuhinával való kapcsolata vált feszültté, hivatalos jellegűvé. Zsora egy kültelki házikóban lakott, mely a németeknek nem felelt meg, és így a gyerekek leginkább nála jöttek össze.

Azt követő napon, mikor Vologya Lutyikovtól megkapta az utasítást, hogy állapítsák meg, mi van a betűkkel, mind a hárman Zsora Arutyunyancnál találkoztak. Zsora egészen kicsi szobában lakott, amelyben alig fért el az ágy és az íróasztal, de mégis külön szoba volt. Itt talált rájuk Vanya Zemnuhov, aki a Nyizsnaja-Alekszandrovka tanyáról tért vissza. A tetőtől talpig csupa por Vanya még soványabb lett, ruhája lerongyolódott. Még nem járt otthon, de hangulata lelkes, tettre kész volt.

– Van arra lehetőség, hogy még egyszer találkozz azzal az emberrel? – kérdezte Vologykától.

– Miért?

– Engedélyt kell tőle kérni, hogy Oleg Kosevojt azonnal bekapcsoljuk a csoportunkba.

– Azt mondta, hogy a csoportunkba senkit sem kell bevonni. Csak a megfelelő gyerekeket kell kiválasztani.

– Én meg azt mondom, engedélyt kell kérni tőle – mondta Vanya. – Nem tudnál vele, mondjuk, ma estig találkozni?

– Nem tudom, mire jó ez a nagy sietség – mondta kissé megbántottan Vologya.

– Hát azért … Először is: Oleg nagyszerű gyerek, másodszor: a legjobb barátom, tehát teljességgel megfelelő fickó. Harmadszor: Zsoránál sokkal jobban ismeri a Gorkij Iskola tanulóit, akik közül majdnem mindenki a városban maradt.

Zsora Vologyára szegezte izzó, fekete szemét, és azt mondta:

– A sikertelen evakuációról hazatérve teljes jellemzést adtam neked Olegről. Azt is számba kell venni, hogy a park közelében lakik, és mindenkinél jobban segítségünkre lehet, hogy teljesíthessük a ránk bízott feladatot.

Zsora sajátossága volt, hogy gondolatait kitűnően megszerkesztett mondatokba tudta önteni, és így kijelentései általában olyan hivatalos jellegűek voltak, mint valamiféle direktívák. Vologya ingadozott. De nem engedhetett, mert emlékezett rá, hogy mire figyelmeztette Lutyikov.

– Jó – mondta Vanya -, még egy érvet hozhatok tudomásodra, de csak négyszemközt. Ne vegyétek rossz néven – fordult bátor és egyben restelkedő mosollyal Zsorához és Tolja Orlovhoz, miközben megigazította orrán a szemüvegét.

– A konspiráció feltételei között nincs helye és nem is szabad, hogy helye legyen a személyi sértődésnek. A célszerűség a döntő – jelentette ki Zsora, és Toljával együtt kiment a szobából.

– Most bebizonyítom, hogy jobban bízom benned, mint te énbennem – mosolygott Vanya, de mosolyában már nem volt restelkedés, csak határozottság és elszántság. És Vanya Zemnuhov valóban ilyen ember volt.

– Zsora Arutyunyanc elmondta neked, hogy velünk együtt visszatért Valko is.

– Elmondta.

– Erről nem szóltál annak az elvtársnak?

– Nem …

– Akkor vedd tudomásul, hogy Oleg kapcsolatban áll Valkóval, Valkó pedig kapcsolatot keres a bolsevik földalatti szervezettel … Mondd el ezt annak az elvtársnak. Egyben add át kérésünket is. Közöld vele, hogy kezeskedünk Olegért …

A sors így kényszerítette Vologyát, hogy előbb jelentkezzék a központi főműhelyben, mint ahogy Lutyikovnak megígérte.

Mialatt Vologya távol volt, Vanya haladéktalanul elindította „Mennydörgés” Tolját, derítse ki, laknak-e még németek Kosevojéknál, és be lehet-e menni hozzájuk.

Amikor „Mennydörgés” a Szadovaja utca felől Kosevojék házához ért, látta, hogy a házból, mely előtt német őrszem állt, zokogva rohan ki egy kopott ruhába öltözött, dús hajú, mezítlábas szép asszony, és beszaladt a fáskamrába, ahonnan sírás és csitító férfihang hallatszott ki. Utána egy szikár, lesült arcú öregasszony jött ki a tornácra, eres kezében vedret tartott. A vizes hordóhoz ment, merített, aztán visszasietett. A házból valamilyen huzavona zaja ért ki az utcára, egy német fiatal, parancsoló, elégedetlen szava volt hallható, aztán egy bocsánatot kérő női hang. Tolja nem maradhatott tovább, nehogy magára vonja az őr figyelmét, és a park mentén az egész negyedet megkerülve, a Szadovajával párhuzamosan futó utca felől közelítette meg a házat. Innen semmit sem látott és hallott. Így aztán kihasználta azt a lehetőséget, hogy a szomszéd háznak is két utcára nyílt a kertkapuja, akár Kosevojéknál; benyitott hát a szomszéd ház veteményeskertjébe, és pár percre megállt a fáskamra kertre néző falánál.

A fáskamrából három női és egy férfihang szűrődött ki. Egy fiatal nő sírva mondta:

– Ha megölnek, akkor sem megyek vissza a házba!

A férfihang komolyan békítgette:

– Szép beszéd! És mi lesz Oleggel? És a kisfiúval?

„Megvásárolható dög! … fél liter provence-i olajért eladja magát! Megvásárolható dög! Még hallasz rólam, fogsz te még hallani egyet-mást rólam. Megkeserülöd még ezt” – mondogatta magában Oleg Lena Pozdnisevától jövet, és önérzetében megbántva valósággal toporzékolt dühében. A lemenő piros, forró nap a szemébe tűzött, vörös karikák ereszkedtek tekintete elé, ott kerengtek körülötte, ide-oda úsztak. Bennük volt Lena barna arca, nehéz, sötétmintás ruhája és a szürke egyenruhás németek, amint a zongora mellett ültek. Egyre csak ezt hajtogatta: „Megvásárolható dög!” Fiatal, majdnem gyermeklelke szinte fuldokolt mély elkeseredésében.

A pajtában Marinát találta, arcát eltakarva, dús fekete hajjal koronázott fejét mélyen lehajtva ült ott. Rokonai körülvették és vigasztalták.

A hosszú lábú segédtiszt ugyanis elhatározta, hogy a tábornok távollétében kissé felfrissül, megmosdik. Megparancsolta Marinának, hozzon be mosdótálat és egy vödör vizet. Amikor Marina a mosdótállal és vödörrel belépett az ebédlőbe, a segédtiszt anyaszült meztelenül állt a szobában. Nyurga volt, fehér, „mint a giliszta” – mondta Marina sírva. A dívány mellett, a szoba végén állott, ezért nem vette azonnal észre Marina. Aztán egyszerre ott termett előtte, majd megvetően és pimaszul rámeredt. Marina a rémülettől és undortól elejtette a mosdótálat és a vízzel telt vödröt. A vödör felborult, a víz szétömlött, a padlón, Marina kirohant a fáskamrába.

Mindnyájan el voltak készülve rá, hogy Marina vigyázatlan magatartásának következményei lesznek.

– Na, miért pityeregsz? – kérdezte Oleg gorombán. – Azt hiszed, valamit akart veled? Ha ő most itt az egyetlen úr, ne félj, nem sajnált volna, még a tisztiszolgát is segítségül hívta volna, de valószínűleg tényleg csak mosakodni akart. Azért állt meztelenül eléd, mert eszébe sem jutott, hogy talán szégyellheted magad! Mert ezek a barmok minket a vadaknál is rosszabbaknak tartanak. Még köszönd meg nekik, hogy nem vizelnek és nem ürülnek a szemünk láttára, mint ahogy az SS-katonák és tisztek csinálják kvártélyaikon. Vizelnek és ürülnek a mieink előtt, és ezt egészen természetesnek tartják. Buh, ahogy itt kiismertem ezt a hetvenkedő, piszkos fasiszta fajzatot, elmondhatom, hogy ezek nem is barmok, rosszabbak: szörnyetegek! – mondta vad dühvel Oleg. – És az, hogy te itt bőgsz, mi meg sopánkodunk körülötted: ó, milyen szörnyűség! – bántó és megalázó! Meg kell vetnünk ezeket a szörnyetegeket, míg ütni és ölni nem tudunk: igen, igen, meg kell vetnünk őket, nem pedig pityeregni, asszonyi nyafogásokig lealázkodni! Majd megkapja ő is a magáét! – mondta Oleg.

Feldúltan ment ki a pajtából. Micsoda visszataszító látvány ez a sok széttaposott kertecske, az egész utcát a parktól az átjáróig mintha letarolták volna, és hozzá még az a sok sürgő-forgó német katona!

Jelena Nyikolajevna nyomon követte.

– Nyugtalankodtam, hogy olyan sokáig nem jöttél vissza. Mi történt Lenocskával? – kérdezte, és fürkészve figyelte fia komor arcát.

Oleg szája megrándult, mint egy nagy gyereké.

– Megvásárolható dög! Ki ne ejtsd előttem a nevét többé!

És mint mindig, szinte maga előtt is észrevétlenül, szépen elmondott mindent. Hogy mit látott Lena lakásán, és hogy ő miként viselkedett.

– Hát nincs igazam? – kiáltott fel.

– Ne sajnáld – mondta gyengéden az anyja. – Azért bánt a dolog, mert sajnálod, pedig ne fájjon érte a szíved. Ha képes volt így viselkedni, akkor mindig is ilyen volt, és … szóval nem olyan, amilyennek képzeltük … – azt akarta mondani: „ahogy te elképzelted” – de meggondolta, és úgy mondta: „amilyennek képzeltük”. – Ez a történet csak rá vet árnyékot és nem ránk …

A nagy sztyeppi hold nyári szokás szerint lomhán úszott az ég alján. Nyikolaj Nyikolajevics és Oleg nem feküdtek le. Szótlanul ültek a nyitott ajtajú kamrában, és nézték az eget.

Oleg kerekre meredt szemmel bámulta a kék estéli égen függő teliholdat, melyet pirosas udvar vett körül. A holdfény megvilágította a tornácon álló német őrszemet, a konyhakertben a tök széles leveleit. Oleg úgy meredt a holdba, mintha most látná először. Nagyon megszokta az életet ebben a kis sztyeppi városban, ahol minden tárva-nyitva állt előtte, ahol mindenről tudott, ami égen és földön történt. És most minden valahogy észrevétlen maradt, az is, hogy megszületett a fiatal újhold, az is, ahogy nőtt, ahogy végre megtelt, s aztán ott úszott a kék levegőégben. Ki tudja, visszatérnek-e még egyszer azok a felejthetetlen, boldog idők, amikor minden egybeolvadt, ami természetes, jó és szép a világon?

Baron von Venzel tábornok és segédtisztje recsegő léptekkel, szótlanul mentek be a házba. Mindenki aludt már. Csak az őrszem járt fel s alá. Nyikolaj Nyikolajevics egy darabig üldögélt, aztán lefeküdt. Oleg gyermekmód tágra nyitotta a szemét, s tovább is ott ült a nyitott ajtóban, melyre sárgán sütött le a hold.

Egyszerre zajt hallott maga mögött. Valaki halkan kopogtatott a pajtának a szomszéd kert felé eső deszkafalán.

– Oleg … Alszol? Kelj fel – hallatszott, és valaki odanyomta száját a deszkarésre.

Oleg a következő pillanatban már ott termett.

– Ki az? – suttogta.

– Én vagyok … Vanya … Nyitva az ajtó?

– Nem vagyok egyedül. És az őrszem is járkál.

– Én sem vagyok egyedül. Gyere ki!

– Megyek …

Oleg megvárta, amíg a német őr a kert ajtaja felé lépdelt, aztán a falhoz lapulva megkerülte a fáskamrát. A szomszédos veteményeskert mellett az ürömfűben, melyre rávetődött a kamra fekete árnyéka, három fiú feküdt: Vanya Zemnuhov, Zsora Arutyunyanc és egy harmadik, aki éppolyan nyakigláb legény volt, mint Oleg. A fején ellenzős sapka, mely beárnyékolta az arcát.

– Eh, az ördögbe is! Olyan világos az éjszaka, hogy alig tudtunk hozzád elkecmeregni! – mondta Zsora, és szeme meg fehér fogsora ragyogott. – Bemutatom Vologya Oszmuhint a Vorosilov Iskolából. Teljesen megbízhatsz benne, akárcsak bennem – tette hozzá. Jól tudta, hogy ezzel a kijelentésével a lehető legjobb ajánlást adta. Oleg Zsora és Vanya közé feküdt.

– Bevallom, nem vártalak ebben a tilalmas órában – súgta Oleg széles mosollyal Vanya fülébe.

– Ha az ő rendeleteikhez tartanám magam, megenne a fene az unalomtól – mondta mosolyogva Vanya.

– Fényes pofa vagy – nevetett Kosevoj, és hatalmas tenyerét Vanya vállára tette. – Elhelyezted őket? – suttogta Vanya fülébe.

– Mondd, itt maradhatok hajnalig a kamrátokban? – kérdezte Vanya. – Még nem voltam otthon, mert nálunk németek ülnek.

– Már mondtam, hogy nálunk alhatsz – szólt Zsora felháborodva.

– Nagyon messze laktok … Te és Vologya tisztán láttok a holdvilágos éjszakában, én azonban akár elpusztulhatok ebben az átkozott sötétségben.

Oleg megértette, hogy Vanya egyedül akar maradni vele.

– Hajnalig lehet – mondta, és megszorította Vanya vállát.

– Rendkívül fontos hírünk van – mondta Vanya alig hallhatóan -, Vologya összeköttetést teremtett egy földalatti elvtárssal, már megbízást is kapott tőle … Mondd el magad.

Az égvilágon semmi sem tüzelhette volna fel jobban Oleg tettvágyát, mint a fiúk váratlan éjszakai megjelenése, és különösen Vologya közlése. Az első pillanatban arra gondolt, hogy csakis Valko adhatott ilyen megbízást, és szinte Vologya arcához tapadva, tekintetét keskeny, sötét szemébe mélyesztve faggatta:

– Hogyan találtál rá? Ki ő?

– Nincs jogom megnevezni – válaszolt Vologya kissé zavartan, de határozottan. – Ismered a németek elhelyezkedését a parkban?

– Nem …

– Mi most felderítésre készülünk Zsorával. Persze, ez kettőnek nehéz feladat. Tolja Orlov is szeretne jönni, de förtelmesen köhög – mondta Vologya és nevetett.

Oleg néhány percig szótlanul nézett el mellette.

– Nem ajánlom, hogy most mindjárt hozzáfogjatok – mondta.

– Mindenkit észrevesznek, aki a park felé közeledik. Ami viszont a parkban van, azt éjjel úgysem lehet megtalálni. Jobb az ilyet nappal csinálni, minden hókuszpókusz nélkül.

A parkot rácskerítés vette körül, és az utcák négyfelől torkolltak bele. Oleg egészséges gyakorlati ösztönnel azt ajánlotta, hogy mindegyik utcába holnap, de nem egyszerre, hanem különböző időben, egy-egy embert kell kiküldeni; egyelőre csak az lesz a feladatuk, hogy emlékezetükbe véssék, hol állnak az utcához legközelebb eső légvédelmi ágyúk, fedezékek és autók.

A felkorbácsolt tettvágy, mely eljövetelükkor annyira uralkodott rajtuk, láthatóan lelohadt. De Oleg ésszerű érveinek nem lehetett ellentmondani.

Megesett-e véled, olvasóm, hogy éjnek idején sűrű erdőben eltévedtél, vagy magadban maradtál vadidegen helyen, vagy szörnyű veszedelemmel kerültél szemtől szembe, vagy akkora bajba keveredtél, hogy még a legmeghittebb embereid is elfordultak tőled, vagy valami újat kutattál, amit más nem ismert, és megértés és elismerés nélkül kellett a sorsodat tűrnöd? És ha megesett veled valami fentihez hasonló, vagy nehézségeid támadtak, akkor megérted, milyen nagyszerű, büszke boldogság, milyen kifejezhetetlen mély hálaérzet és leküzdhetetlen erő árasztja el az ember szívét, ha e válságos pillanatokban megtalálja azt a barátot, akinek szava, bizalma, bátor odaadása változatlan maradt hozzá. Nem állsz egyedül a világon, ott dobog melletted embertársad szíve … Ilyen érzések tiszta áradatát, nemes hullámzását érezte Oleg, amikor egyedül maradt Vanyával, egyedül a sztyeppi hold fényében, amely lassan úszott az égen, amikor maga előtt látta barátja nyugodt, kissé gunyoros, mégis lelkes arcát, rövidlátó szemét, mely jósággal és erővel volt tele.

– Vanya! – Oleg nagy kezével magához szorította barátját, és halkan, boldogan felnevettek. – Végre láthatlak! Ho-hol maradtál ilyen sokáig? Egyenesen e-epedtem utánad, az ördög b-bújjon beléd! – mondta dadogva, és megint magához szorította Vanyát.

– Eressz el, összetöröd a bordámat, nem vagyok én lány – Vanya halkan nevetett, és kiszabadította magát Oleg karjaiból.

– Mégsem hittem volna, hogy ennyire az ujja köré csavar – dévajkodott Oleg.

– Szégyelld magad, igazán … – mondta zavartan Vanya. – Nem tehettem meg, hogy a történtek után egyszerűen otthagyjam anélkül, hogy elhelyezem, és azzal ne vigasztaljam őket, hogy már nincsenek veszélyben. Azonkívül párját ritkító lány. Micsoda tiszta lélek, milyen széles látókör! – mondta Vanya őszinte elragadtatással.

Valóban az alatt a néhány nap alatt, melyet Vanya Nyizsnaja-Alekszandrovkában töltött, mindent, amit élete tizenkilenc esztendejében gondolt, érzett és versekben kifejezett, mindent kifejtett Klava előtt. Klava pedig nagyon jólelkű lány volt, szerelmes volt Vanyába, és némán, türelmesen hallgatta. Ha Vanya kérdezett valamit, készségesen, örömmel bólintott, kivétel nélkül mindenben osztotta nézetét. Így nem is volt csodálatos, hogy minél több időt töltött Vanya Klava társaságában, annál szélesebbnek tűnt előtte a lány látóköre.

– Látom, látom, rabul ejtettek – dadogta vidáman Oleg, és kacagó szemmel nézte barátját. – De ne haragudj – mondta hirtelen komolyan, mert észrevette, hogy Vanyát bántja ez a hang -, csak tréfálok; elhiheted, hogy örülök a boldogságodnak. Igen, nagyon örülök – tette hozzá melegen, aztán egyszerre mély ráncok támadtak homlokán, és pár pillanatig némán bámult az éjszakába.

– Mondd meg őszintén, nem Valko bízta meg feladattal Oszmuhint? – kérdezte Oleg.

– Nem. Ez az ember megkérte Vologyát, tudja meg tőled, hogyan találhatja meg Valkót. Ezért maradtam nálad.

– Épp az a baj, hogy én nem tudom. Féltem őt – mondta Oleg. – De gyerünk, menjünk be a kamrába …

Betették maguk mögött az ajtót, ruhástól lefeküdtek a deszka-dikóra, és még sokáig suttogtak a sötétben. Elfelejtették, hogy a közelben német őrszem áll, s hogy egyáltalán németek vannak a világon. Már tizedszer ismételgették:

– Na, elég, elég, aludni kell …

Aztán megint suttogni kezdtek.

Oleg arra ébredt, hogy Kolja bácsi költögeti. Zemnuhov már nem volt ott.

– Mi az, ruhástul alszol? – kérdezte Kolja bácsi alig észrevehetően mosolyogva.

– A hőst letöré az álom … – tréfálkozott Oleg.

– Az ám, a hőst! Tanácskozástok minden egyes szavát hallottam. Mi mindent össze nem hordtatok ezzel a Zemnuhovval …

– T-te hallottad? – Oleg felült a dikón, és álmosan, zavartan meredt Kolja bácsira. – Miért nem jelezted, hogy nem alszol?

– Hogy ne zavarjalak …

– Ezt nem vártam volna tőled!

– Sok mindent nem várnál tőlem – mondta Nyikolaj Nyikolajevics a maga vontatott modorán. – Többek között azt sem, hogy rádiókészülékem van, pontosan a németek lába, a padlódeszka alatt.

Oleg úgy elcsodálkozott, hogy arca egészen buta kifejezést öltött:

– H-h-hogy? De hisz annak idején beadtad?- Nem adtam be.

– Vagyis eltitkoltad a szovjethatalom előtt?

– Eltitkoltam.

– Na, Kolja – te igazán … Nem hittem volna, hogy ilyen ravasz vagy – és Oleg nem tudta, nevessen-e vagy méltatlankodjon.

– Először is: ezt a rádiót jó munkám jutalmául kaptam – mondta Kolja bácsi -, másodszor: hétlámpás külföldvevő.

– Hiszen megígérték, hogy visszaadják.

– Megígérték! Most a németeké lenne, így meg a padlónk alatt van. Amikor éjjel meghallottam, mit beszéltek, eszembe jutott, hogy a rádió nagy hasznunkra lehet. Vagyis: teljesen igazam van – és Kolja bácsi nagyon komolyan nézett Olegre.

– M-mégis nagyszerű ember vagy te, Kolja bácsi! Gyerünk, mosakodjunk meg, aztán gyorsan egy sakkjátszmát a reggeliig … Most a német az úr nálunk, és dolgozni úgysem dolgozunk a nyavalyásnak! – mondta kitűnő hangulatban Oleg.

Ebben a pillanatban csengő női hangra figyeltek fel, mely felverte az udvar csendjét.

– Ide hallgass, te hólyag! Itt lakik Oleg Kosevoj?

– Was sagst du? Ich verstehe nicht – mondta a tornác előtt álló őrszem.

– Láttál ilyen fakutyát életedben, Nyina? Egy árva szót sem ért oroszul! Akkor engedj minket, vagy hívj ide valami rendes orosz embert – mondta a csengő női hang.

Kolja bácsi és Oleg összenéztek, aztán kidugták fejüket a pajtából.

A tornácon posztoló német őrszem előtt – aki láthatóan zavarban volt – két lány állott. Az, amelyik a némettel beszélt, olyan cifra külsejű volt, hogy Kolja bácsi és Oleg elsősorban őt vette észre. Kissé feltűnő megjelenését mindenekelőtt százszínű – világoskék, pirosmeggyel, zöldbabbal és félig sárga, félig lila árnyalatokkal tarkított lenge selyemruhájának köszönhette. A reggeli nap szikrázott haján, mely aranykoszorúként borult homlokára, és finom, alighanem tükör előtt gondosan elrendezett csigákban hullott nyakára, vállára. Az élénk selyemruha pompásan simult derekára, és könnyedén hullott formás, kerek lábára. Testszínű harisnyában és krémszínű, magas sarkú, pompás cipőben ez a természetesen mozgékony, könnyed jelenség festői látványt nyújtott.

Mikor Kolja bácsi és Oleg kinéztek a pajtából, a lány éppen fel akart lépni a lépcsőre, de a feljárat mellett álló őrszem egyik kezével géppisztolyát tartotta, a másikkal meg elzárta előtte az utat.

A lány távolról sem zavartatta magát, fehér kis kezével gátlástalanul félrelökte az őrszem fekete, piszkos mancsát, felsietett a lépcsőn, visszafordult, és rászólt a másik lányra:

– Gyere, Nyina …

A másik lány nem tudta, menjen-e. Az őrszem a tornácra ugrott, és két karját kitárva, elállta útját. Vastag nyakán szíjra akasztott géppisztoly. Borostás arca öntelt-ostobán vigyorgott – talán azért, mert teljesítette a kötelességét, de ugyanakkor elnézően is, mert feltételezte, hogy így csak olyasvalaki viselkedhet, akinek ez jogában áll.

– Én vagyok Kosevoj, jöjjön közelebb – és ezzel Oleg kilépett a kamrából.

A lány gyorsan feléje fordult, egy pillanatig ránézett hunyorgó kék szemével, és krémszínű cipője sarkával erősen kopogva leszaladt a tornácról.

A jól megtermett, vállas Oleg nagy kezét leengedve várta. Arcán naivan kérdező, barátságos kifejezés ült, mintha azt mondaná: „Hát én vagyok, kérem, az a bizonyos Oleg Kosevoj … Csak magyarázza meg, mire kellek magának! Ha jó ügyben jött – tessék, ha rosszban, akkor mért választott éppen engem?” A lány odament hozzá, és néhány pillanatig úgy nézte, mintha valamilyen fényképpel hasonlítgatná össze. A másik lány, akire Oleg még mindig ügyet sem vetett, közelebb jött, és kissé oldalt megállt.

– Úgy van: Oleg… – szólt elégedetten a lány, mintha önmagának számolna be az összehasonlítás eredményéről. – Négyszemközt akarok magával beszélni – és kék szemével alig észrevehetően a fiúra kacsintott.

Oleg zavartan, meglehetősen izgatottan bocsátotta a kamrába a két lányt. A tarkaruhás érdeklődéssel, kissé hunyorgó szemmel nézte Kolja bácsit, aztán kíváncsi, kérdő tekintettel fordult Oleg felé.

– Beszélhet előtte nyugodtan – mondta Oleg.

– Nem, kérem, a mi dolgunk szívügy, ugye, Nyina? – válaszolt a lány, és mosolyogva fordult barátnőjéhez.

Oleg és Kolja bácsi most ránézett a másik lányra. Erős vonalú, széles arca volt, melyet alaposan lebarnított a nap, könyökig meztelen karja feketére sült, szokatlanul sűrű, sötét haja tömött, nehéz fonatban keretezte az arcát, s mintha bronzból öntötték volna, lehullt kerek, erős vállára. Széles, szelíd arcán, teli ajkán, puha állán csodálatos egyszerűség ült, ugyanakkor erőteljes homloka, merészen ívelt szemöldöke, barna, kerek, tiszta szeme határozottságot, szenvedélyt és lendületet sugárzott.

Oleg szeme akaratlanul is rátapadt, a további beszélgetés során mindig érezte a lány jelenlétét, és ezért erősebben dadogott, mint máskor.

A kék szemű lány megvárta, míg Kolja bácsi léptei eltávolodtak, aztán arcát közelebb tolva Oleghez, azt mondta:

– Andrej bácsitól jövök.

– Maga bátor lány … H-hogy elintézte az őrszemet – mondta Oleg némi hallgatás után és felnevetett.

– Ugyan, a német szereti, ha ütik! … – és ő is nevetett.

– És – és maga kicsoda?

– Ljubka – mondta az illatos, selyemruhás lány.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 279 nap van hátra.

A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő:  

Hajnalka + Alap, Alpár, Archibald, Auguszta, Augusztina, Hajnal,  János, Lida, Lídia, Marót, Nikodémia, Nikodémusz, Rupert,  Ruperta

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 27. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_27.

Ma van: 

• Színházi világnap
• II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem emléknapja (2015-től)
• Angola: a győzelem napja
• Mianmar: a fegyveres erők napja

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Gorlovkát és Jaszinovataját ma délelőtt “Grad” – vetőgépekből lőtte az ordashad.

Az elmúlt nap folyamán egy civil meghalt a népköztársaságban, további 54-en megsérültek, köztük négy gyerek – közölte a DNR Népi Milíciája.

Az orosz hadsereg elfoglalta az ukrán fegyveres erők parancsnoki harcálláspontját a kijevi régióban található Nyikolajevkában. Több mint 60 ukrán katona adta meg magát.

Az Ukrán Fegyveres Erők foglyul ejtett katonáit evakuálták a harci övezetből.

A foglyok többsége magas rangú tiszt.

A kijevi régióban, Csernobil közelében található Szlavutics városába az orosz hadsereg különleges erői hatoltak be.

A Csernobil szatellitvárosának számító Szlavutics polgármestere, Jurij Fomicsov az orosz hadsereggel tárgyalt, majd a városlakókkal beszélt.

Fomicsev azt mondta, hogy ha a városban nincsenek fegyveres erők, akkor az orosz hadsereg „hagyja őket békében élni”, humanitárius segélyt szállítanak, és újra lehetőség nyílik a város elhagyására.

A polgármester pontosította, hogy az ukrán törvények értelmében Szlavutics továbbra is ukrán zászló alatt marad.

Elmondása szerint tárgyalások folynak a csernobili atomerőmű személyzetének további rotációjának lehetőségéről.

Fomicsev azt is mondta, hogy a vadászpuskák kivételével mindenki le kell hogy adja kézi lőfegyverét.

Figyelmeztetett, hogy az orosz katonaság járőrözni fog a városban, és ellenőrzi az adminisztratív és katonai létesítményeket fegyverek után kutatva, a városon kívül pedig orosz ellenőrzőpontot állítanak fel.

A Fekete-tengeri Flotta kisméretű rakétahordozójának legénysége négy “Kaliber” cirkálórakétát indított az Ukrán Fegyveres Erők katonai létesítményei ellen.

A nagy pontosságú fegyverekkel végrehajtott csapások eredményeként a Zsitomir régió területén fegyverekkel és katonai felszerelésekkel ellátott arzenál semmisült meg.

Ma, azaz március 26 – án reggel, a krími orosz légvédelmi rendszerek Szevasztopol légterében megsemmisítették a félsziget ellen indított ukrán drónokat.

Az Európában túrázó amerikai elnök Kijev képviselőivel egyeztetett az ukrajnai aktuális eseményekről.

A Fehér Ház vezetője, Joe Biden csatlakozott az Egyesült Államok és Ukrajna külügy – és hadügyminisztériumának vezetői közötti tárgyalásokhoz – írja a RIA Novosztyi.

Washingtonból Anthony Blinken külügyminiszter és Lloyd Austin hadügyminiszter, Kijevből Dmitrij Kuleba és Alekszej Reznikov vett részt.

Az elnök egy hosszú fehér asztalnál ült Blinken külügyminiszter és Austin hadügyér között Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel és Alekszej Reznikov ukrán hadügyminiszterrel szemben.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

     Miközben a nyugati média orosz meghátrálásról és ukrán ellenoffenzíváról értekezik, az orosz vezérkar olyan helyzetképet festett az ukrajnai katonai helyzetről, amely nem sok jót ígér sem a kijevi rezsimnek, sem támogatóinak – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szombaton.

     Szergej Rudszkoj vezérezredes, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének helyettese pénteki részletes tájékoztatásában közölte: az Ukrajnában folyó orosz hadművelet a tervnek megfelelően halad, a haderő összességében teljesítette a művelet első szakaszának fő céljait. Teljesen megsemmisítették az ukrán légierőt és légvédelmet, az ukrán haditengerészet többé nem létezik, a Donbász területének nagy részét felszabadították, Ukrajna már nem rendelkezik szervezett tartalék erőkkel.

     Az elért eredmény alapján mostantól Donbász (Donyeck és Luhánszk) teljes felszabadítására összpontosítanak, maga az ukrajnai hadművelet pedig addig tart, amíg a célokat maradéktalanul el nem érik – mondta.

     Az orosz erők blokád alá vették Kijevet, Harkovot, Csernyigovot, Szumit és Nyikolajevet.  A Herson és a Zaporizzsja régió nagy része teljes ellenőrzésük alatt áll. Arra a kérdésre, hogy mit csinálnak a bekerített ukrán városoknál, a következővel válaszolt: „Kezdettől fogva nem terveztük megrohamozni ezeket a városokat, hogy megakadályozzuk a pusztítást, és minimalizáljuk a személyzet és a civil veszteséget”.

     Rudszkoj hangsúlyozta, a nagy pontosságú fegyverek megbízhatónak és azonnali bevetésre alkalmasnak bizonyultak.

     A művelet egy hónapja alatt 1351 orosz katona esett el, 3825 pedig megsebesült. Az ukrán fegyveres erők 14 ezer katonát vesztettek el, további 16 ezer katonájuk pedig harcképtelenné vált. Az ukrán fegyveres erők és a nemzeti gárda kötelékében 260.200-an szolgának. Tehát a harcos-veszteség 11,5 százalékos. Az ukrán hadsereg elvesztette harckocsijainak és páncélozott járműveinek 65,7 százalékát, tábori tüzérségének és aknavetőinek 42,8 százalékát, többszörös kilövő rakétarendszereinek 30,5 százalékát, S-300 és Buk M1 légvédelmi rakétarendszerének 82 százalékát, Tocska U taktikai rakétáinak pedig 85 százalékát. Az orosz csapásokban elpusztult az ukrán harci gépek háromnegyede, a helikopterek fele, a 36 Bajraktar TB-2 drónból pedig mindössze egy maradt.

     Az orosz erők csapásokat mértek Ukrajna 16 legfontosabb katonai repülőterére, megsemmisítettek 39 raktárt és fegyvertárat, melyekben a katonai járművek, felszerelések és üzemanyagok 70%-át tárolták, valamint több mint 1 millió tonna lőszert. A nagy pontosságú fegyverek 30 kulcsfontosságú hadipari komplexumot találták el.

     A Donyecki Népköztársaság hadereje Mariupol felszabadításáért harcol, és támadást folytat Donyecktől nyugatra. 37 országból 23 ezren jelezték, hogy készek harcolni a donbásziak oldalán. Moszkva azt javasolta, hogy fogadják el a felkínált segítséget, de a két köztársaság ezt azzal utasította el, hogy elegendő erővel és felszereléssel rendelkezik. Az orosz erők átadják a donbászi seregnek az ukránoktól elfogott hadi zsákmányt. Eddig 113 tankot és páncélozott járművet, 138 Javelin páncéltörő rakétát és 67 NLAW tankelhárító gránátvetőt adtak át neki.

     Az ukrán fegyveres erőknek nyújtott nyugati támogatásról a vezérezredes elmondta, hogy az orosz művelet kezdete óta a nyugati államok több mint 100 tüzérségi egységet, ember által hordozható csaknem 900 rakéta légvédelmi rendszert és 3800 páncéltörő fegyvert szállítottak a kijevi rezsimnek. “Óriási hibának tartjuk a Kijevnek küldött nyugati fegyverszállítást, mert meghosszabbítja a konfliktust, növeli az áldozatok számát, és nem befolyásolja a hadművelet kimenetelét. Ezeknek a szállítmányoknak a valódi célja nem Ukrajna támogatása, hanem elhúzódó katonai konfliktus előidézése az utolsó ukrán állampolgárig. Nem hagyjuk figyelmen kívül a Kijevnek szánt esetleges repülőgép- és légvédelmi rendszereket, és azonnal megadjuk a megfelelő választ, ha valaki repüléstilalmi zónát próbál létrehozni Ukrajna felett” – jelentette ki Rudszkoj.

    Ukrajnába 6600 külföldi zsoldost és önkéntest küldtek a kijevi erőknek segíteni. Létszámuk mostanra csökkenni kezdett a nagy pontosságú fegyverekkel támaszpontjaikra és kiképző táboraikra mért csapások miatt, továbbá azért, mert sokan a környező országokba menekültek.

A humanitárius kérdésről Mihail Mizincev, az orosz Nemzetvédelmi Irányító Központ vezetője a következő tájékoztatást adta: a katonai művelet kezdete óta orosz közreműködéssel 420 ezer embert evakuáltak Donbászból és Ukrajnából, az evakuáltak egyötöde gyerek. Kilenc ezer külföldi van a menekültek között. Kijev nem segített az evakuálásban. Az orosz fél minden nap humanitárius folyosókat nyit a civileknek, hogy biztonságba helyezhessék magukat, s ezt a jövőben is meg fogja tenni. Az ukrán fél viszont még csak tárgyalni sem volt hajlandó egyetlen olyan folyosóról sem, amelyen át az emberek Oroszország felé menthették volna magukat.

Rudszkoj ehhez hozzáfűzte: Míg az orosz fegyveres erők nem veszik célba a polgári infrastruktúrát, Kijev megsemmisíti azt. Ukrajnában mind a 127 lerombolt hidat a nacionalisták robbantották fel, hogy lelassítsák az orosz offenzívát.+++

Kiadta: Magyar Békekör