Budapest felszabadítása 1945 február 13

Budapest felszabadítása 1945 február 13
(idézet: Magyarország története)

Budapest ostroma
A Budapest körüli gyűrű december közepére kezdett bezárulni. December 9-én a szovjet csapatok áttörték a német állásokat, és elfoglalták Vácot. Az áttörésnek különös jelentőséget adott a németek korábbi hivatkozása arra, hogy a tervezett Margit-vonalra vonulnak vissza; Vác elfoglalása viszont már ezen a védvonalon vágott rést. Igaz, hogy a Bécs felé irányuló gyors szovjet előrenyomulást az Ipoly vonalán sikerült megállítaniuk, közben azonban a Dunántúlon a németek számára katasztrofálissá vált a helyzet. December 22-én a Tolbuhin vezette 3. Ukrán Front délről, a Balaton és a Duna között, a 2. Ukrán Front északról indított támadást. A következő napokban kemény harcokban elfoglalták Székesfehérvárt és Bicskét. Karácsony előestéjén a szovjet csapatok elérték Buda elővárosait. 25-én ugyan még Esztergom és Szentendre felé két út nyitva állt, de másnapra Esztergom elfoglalásával a kör bezárult. A főváros, mintegy 800 ezer itt maradt lakosával s közel 100 ezer német és magyar katonával, be volt kerítve. Megkezdődött Budapest ostroma.

A nyilasok maximális segítséget kívántak nyújtani Hitlernek, aki Bécset Budapestnél kívánta védeni; már december 10-én kihirdették a fővárosban a hadiállapotot. A minisztériumok, közhivatalok sürgősen áttelepültek az ország nyugati részébe. Vajna belügyminiszter utolsó gondja azon utcák nevének megváltoztatása volt, amelyek zsidókról voltak elnevezve. Egyes intézményeket, mint például az egyetemeket, kényszerítették a távozásra. A gyárak berendezésének jó részét szerették volna elhurcolni, de a munkások — elsősorban a csepeliek — ezt megakadályozták. A városban a közállapotok és életviszonyok egyre súlyosabbá váltak. A napi kenyérfejadag 15 dekára csökkent; húst, zsírt és tejet nem lehetett kapni, a feketepiaci árak csillagászati számokban voltak csak kifejezhetek. Gázszolgáltatás már nem volt, és a villany is csak 2-3 órán át égett.

A lakosságban egyre fokozódott a félelem és az elkeseredés Budapest sorsa felett. A nyilasok tömegesen rendelték ki az embereket a város határába a tankok feltartóztatására árkot ásni. A katonai szolgálatot egyre újabb és újabb évjáratokra terjesztették ki. Egy december 10-i rendelet 14 és 70 év között mindenkit hadkötelesnek nyilvánított, férfiakat és nőket egyaránt, de fontolgatták, hogy munkaszolgálatra 12 évtől hívnak be mindenkit. De hiába fenyegettek a rögtönítélő bíróságokkal, amelyek a szökevényeket, a szabotálókat azonnal halálra ítélték; hiába fenyegettek — német mintára — azzal, hogy a szökevények családjait is rögtönítélő bíróság elé állítják, ez sem javított a harci morálon. Nem segített a föld, a ház — a Rózsadombon ígértek háztelkeket —, az új nemesség teremtésének ígérete sem, a harcoló csapatok létszáma egyre fogyott. Egyenként vagy kisebb csoportokban szöktek meg, dobták el a fegyvert, vetették le az uniformist, s egyre több volt a csoportos, olykor zárt egységekben történő átállás a szovjet csapatokhoz. A behívásoknak az emberek nem tettek eleget. Budapesten például egy napon 1862 katonai szolgálatra behívott közül mindössze 29 vonult be. A nyilasok terve 4 ún. hungarista hadosztály létesítésére — melyek Kossuth, Petőfi, Klapka és Görgey nevét viselték volna — nem valósult meg. Világossá vált, hogy Budapest védelmében, ha a lakosság ellenállásával nem is, aktív támogatásával sem számolhatnak. „Budapest – erőd” védelme tehát a IX. német hegyi hadtestre és az I. magyar hadtestre maradt, melyet legfeljebb néhány ezer nyilas rohamosztagos egészíthetett ki. (A nyilas egységek többsége azonban csak az üldözöttek kirablásában s gyilkolásában jeleskedett.) Az ostromgyűrűbe zárt német hadsereg 5 rendkívül megfogyatkozott létszámú hadosztályból s néhány kisebb egységből állt, amit 3 ugyancsak kis létszámú magyar hadosztály s néhány ezred egészített ki.

Bár a körülzárt egységek aknamezőkkel, különböző műszaki zárakkal stb. igyekeztek az ostromot megnehezíteni, a szovjet csapatok számbeli s anyagi túlereje a csata kimenetelét nem tette kétségessé. December 29-én a szovjet főparancsnokság ultimátumban szólította fel a bekerített csapatokat a megadásra, hangsúlyozva, hogy „a harc céltalan folytatása csak a csapatok teljes megsemmisüléséhez, a békés polgári lakosság lelketlen feláldozásához és a főváros teljes elpusztulásához vezetne”. A német és magyar parancsnokok azonban nemcsak visszautasították a fegyverletételt, hanem csapataik a jegyzéket átnyújtó parlamentereket is — Steinmetz és Osztapenko kapitányokat — meggyilkolták. Hitler és Szálasi ígéretekkel igyekezett kitartásra bírni a budapesti erők katonáit. A szovjet csapatok, nehéz harcokban nyomulva előre, már elfoglalták Pest külvárosait, amikor január 1-én a Heeresgruppe Süd új parancsnoka, Wöhler tábornok, támadást indított az ostromgyűrű áttörésére Komáromtól délkeletre. A német támadás 4-én és 5-én a Lengyelországból ideirányított új egységekkel bizonyos sikereket ért el: elfoglalták Esztergomot, s mintegy 20-30 km-t nyomultak előre Bicske—Dorog irányában. A szovjet ellenállás azonban erősödött, s 6-án a német támadást egyelőre megállították, a Duna északi partján pedig a 2. Ukrán Front csapatai támadásba mentek át. Pillanatnyilag azonban a szovjet támadás is csak csekély eredményeket hozott.

A német parancsnokság január 9-én újabb kísérletet tett, most már déli irányból, az ostromgyűrű áttörésére. 12-én Pilisszentkereszt elfoglalásával az északon újból támadásba lendült szárny 21 km-re megközelítette Budapestet, délen pedig 20-án elérték Dunapentelét, s a 3. Ukrán Frontot kettészakítással fenyegették. Ezek a napok azonban a fordulópontot jelentették a budapesti gyűrű széttöréséért vívott harcokban. A szovjet csapatok újból kisebb támadó hadműveleteket kezdtek, s jóllehet a német egységek Tordas felől mintegy 18 km-re megközelítették Budapestet, támadásaikat nem tudták tovább folytatni. Január 26-án a szovjet ellentámadás teljes erővel kibontakozott, a német csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek, s hamarosan visszavonultak: az ostromgyűrű áttörésére irányuló kísérletük véglegesen meghiúsult.

A fővárosért folyó küzdelem ereje a dunántúli harcok idején nem csökkent. A városban borzalmas állapotok uralkodtak. A lakosság a pincékben húzódott meg, híjával volt fűtőanyagnak, élelemnek; az utolsó napokban már víznek is. Hindy városparancsnok január elején már a csüggedőket is felkoncolással fenyegette. A fegyveres nyilas csoportok garázdálkodása tovább folyt; válogatás nélkül üldözték a zsidókat, az elfogott baloldaliakat és a katonaszökevényeket.

Budapest felszabadulása
Az előrenyomuló szovjet csapatok január első napjaiban elfoglalták az elővárosokat, majd 10-től Pesten törték meg az ellenállást a város belső kerületeiben. Január 15-én érték el a Nagykörút vonalát, majd 18-án jutottak ki a Dunáig. Pest felszabadult, de Budáért még tovább folyt a harc; a Dunán már csak a németek által felrobbantott hidak csonkjai meredtek az ég felé.

Buda ostroma katonailag még nehezebb feladatot jelentett. A hegyes-dombos városrész, középpontjában a Várral, nagy előnyöket biztosított a védőknek, akiknek erejét a szovjet gyalogság, tüzérség és légierő támadásai csak fokozatosan törték meg. A magyar csapatok egy része, látva, miként pusztítják el a németek az ország fővárosát, átállt a szovjet csapatok oldalára, s Budai önkéntes Ezred néven aktívan kivette részét a főváros felszabadításából. Február 10-e körül már csak a Vár és a Gellérthegy volt a németek ellenőrzése alatt. Midőn kétségtelenné vált, hogy a küzdelem már nem tarthat soká, a még harcoló mintegy 30 ezer főnyi német és magyar egységek február 11-én kitörési kísérlet mellett döntöttek. A csapatok az Olasz fasorban, a parancsnokok a Vár föld alatti folyosóin az Ördögárok irányában próbáltak menekülni, de kísérletük kudarcot vallott.

Február 13-án több mint 6 hetes küzdelem után Budapest felszabadult. 35 674 lakóházából 29 987 megsérült, 461 280 lakószobából 25 795 teljesen megsemmisült, 8849 pedig használhatatlan volt. Mindenütt rom és pusztulás, kiégett vagy még lángoló házak, leszakadt villanyvezetékek, felrobbantott hidak. A főváros szabad volt, de az új életet rendkívül nehéz körülmények között kellett megkezdeni.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Budapest felszabadítása 1945 február 13” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Egy inváziós, hódító hadsereg hogyan tud felszabadítani?
    Kiszorították a német hadsereget, és a szovjetek ültek a helyükre.

    Magyarország most sem független.

  2. Kontroll !
    A kérdésedből ítélve nagyon fiatal lehetsz…..
    Én még emlékszem a beszakadt hídakra, a háború utáni családokon belüli beszélgetésekre, a barátokkal, ismerősökkel való találkozások örömeire, az újjáépítés gyötrelmeire….
    Egy nemzedék, amely átélte az ostromot, és fel tudott jönni a pincékből igencsak FELSZABADULÁSnak élte meg azt a napot.
    Felszabadultak a háború okozta félelemből, (bár nem teljesen), a nyilas terrorból, és a legfontosabb, hogy újra életre kapott a remény, hogy élni lehet (majd) Budapesten…..
    Nagyon más dolog ám agy-mosottan “politizálni”, szájat tépni, utólag ítélkezni egy, talán a magyar történelem legtragikusabb időszakának nemzedékéről, mint amikor valaki saját bőrén, gyomrán, idegein megtapasztalja meg egy háború borzalmait…..

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..