Aggodalomra okot adó ragályhír

A Kínai Népköztársaság Állami Bizottsága figyelmeztető felhívással fordult az állampolgárokhoz. Ebben jelzik, hogy a koronavírus emberről emberre terjedésének képessége megnőtt, és a járvány összetettebb szakaszába lépett.

A kínai hatóságok fontos nyilatkozatot tesznek a koronavírusról  Orosz tavasz

Az Állami Bizottság képviselője elismerte, hogy a koronavírus forrását még nem sikerült meghatározni, és az országon belül tovább nő a fertőzöttek száma. Ezenkívül még nem sikerült meghatározni, hogy a koronavírus mutációk milyen veszélyesek lehetnek.

Az egyre bonyolultabb helyzettel kapcsolatban ideiglenes tilalmat vezettek be a vadállatok eladására.

Mostanra tisztázódott: a koronavírus jeleit nem találtak annál a hét kínai állampolgárnál, akiket tegnap este Moszkvában kórházba szállítottak. Erről a Roszpotrebnadzornál (járványügyi hiv.) számoltak be, és az orosz Egészségügyi Minisztérium is közölte: “a kórházba szállított kínai turisták kórházi ápolása kapcsán nem áll fenn a moszkvai járványügyi helyzet súlyosbodásának veszélye.”

A kínai hír egészen riasztó! Hiszen az már említi a vírus mutációját is!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Aggodalomra okot adó ragályhír” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. én ugy halottam hogy vuanban hatalmas robbanást halottak ami lehet akkár nukleáris bomba is virus fölbukkanása helyére s nem tartom lehetetlennek tobb tizezer halottas hiradásokat sem hisz 30-50 halottért nem vetik be hadsereget s nem zárják le hermatikusan egyre több nagy várost kinában…mindenesetre felbontottam legjobb konyakomat nehogy kárba vesszen…

    1. Az tuti hogy ha csak 50-60 halott lenne akkor nem zártak volna karanténba 40 millió embert és nem kérnének adományokat sem mint ebben a 4 órával ezelőtti videóban, ja és adnának ki friss adatokat, de reggel óta semmi.

  2. Most biztos nem utaznék kínába. Van egy meghívásom de nem megyek egy darabik, sőt a februári Mongol utamat is lemondom, biztos ami biztos. Remélem nem ebből lesz a sárga veszedelem.

      1. Bélám, sajnálom, hogy vége a kezelésnek. Addig örülj ameddig nem más kezel mint az egészségügy 😉 A többi le van magasról tojva.

  3. Az öreg rocsild 90 évek elején minden gyártást Kinába telepitett.
    Emlékszem mikor Soros embere Orsos Viktoria lopos geci szoszerint ezt mondta:
    ” Kinába kell helyezni a gyártást Europába a szolgáltatást ”

    A kazár kereskedöknek megérte,de az europai gyárak becsödöltek.

    Nesze neked Kinai pontrendszer
    Nesze neked Kinai felsöbbrendüség
    Nesze neked Kinába gyártok mindent

    Usával nem szinpatizálok,de Kina dominanciája nyomorba dömtötte europát.

    Sárgák most végötök,
    Mr Orbán hjába segizü a nyelved kinába ebü nem profitálsz cigány geci.

    1. 1700 ft 1kg sertéscomb mert a Mohácsi Csányi vágohidrol KInába viszitek a sertés hust.
      70%kos sertéscomb áremelkedés a magyar piacon . Sfr hitel kilakoltatás 420ezer ember. Egy okot modj Sanyika,hogy ne legyél segbe kuva.
      Csányi mögmondtam neköd is alföldi paraszt 2020-ban szopni fogsz.

  4. A madárinfluenzát is ők szabadították az emberiségre Ennyire pocsék a járványügyük, illetve – a japánokkal ellentétben – ennyire antihigiunékosak az emberek. Most betiltották a vadállatok és a vadhúsok árusítását, mert azokról ragadt az emberre ez a csak élő sejtben tenyésző, de lappangási időszakban is fertőző vírus.

    1. amikor az usa afrikát ekézte, elindult afrikából az usa laboratórimokban kikísérletezett aíds vírus.
      Azután a szintén mesterséges Ebola vírus, mely kezdetben olyan erős volt, hogy csak a baby bomba bevetésével tudták megállítani. Ma a legyengített változatai vannak jelen.
      Most ez a vírus terjed, és olvasom mutálódik, egyre fertözőbb, egyre halálosabb.

  5. hatalmas hülyeséget beszéltek–lehetetlen hogy egy denevért megeszik egy kigyo akkor kigyo elkapja virust,majd kigyot megeszi ember s emberbe mutálodik virus s mindenki elkapja–ez képtelenség hacsak genetikaliag nem avatkoznak be s nem csinálnak biologiai fegyvert–ugyan kinát támadják de egész emberiség 95% -át elakarják pusztitani igy ti is halottak lesztek év végéig igy nagyon nagy ostobaság örvendezni kina pusztulásán..

    1. varga istván szerint:

      2020-01-26 – 20:01

      Akkor , hogy lehet ; ha megiszod a TBC-s tehén tejét elkapod és fertőzöl?

  6. T.Varga István arra nem gondoltál kis Kínai ette meg denevért ezek mindent megesznek,(kutya,macska kígyó stb)csak a vírus megakadt torkán szervezete még ezt nem bírja.

    1. A kinaiak kibírták több ezer éven át denevérhús nélkül és most!
      Nem hiszek az ilyen véletlenekben.
      Vagy…eddig is ették és nem volt bajuk tőle.
      Nem stimmel ez sehogy.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..