“Úrdícséret” volt tegnap!

Kardigan youdapesti grasszálására időzítve volt tegnap diktatúra ellenes demonstráció Döbrögisztán fővárosában.

A szép számú tiltakozó tömeg a kurd néppel való szolidaritás jegyében agyba – főbe “dícsérte”, magasztalta a jeles vendéget és vendéglátóját, a mi bölcs vajdánkat.

Kissé disszodánsnak tűnt az orosz államfőt is belekeverni, Trump bohócot pedig kihagyni a “méltatásból” – különös tekintettel a szíria kurdok sorsát érintő döntéseikre – de hát a szervezők lelke legyen rajta.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

““Úrdícséret” volt tegnap!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Azért kurdok se különbek mint többi –simmán rendeznek pogromokat,simmán felgyujtják arabok buza mezöit hogy elüldözzék öket s simmán együtt müködnek terroristákkal valamint megszállo usa tolvaj hadseregével….nehéz lenne igazságot tenni de most ebben a pillanatban én is bombáznám öket—szakitsanak izraellel s usaval .Tartsák be sziriai törvényeket s müködjenek együtt törvényes kormánnyal–ellenkezö esetben hazaárulok s ugy kell bánni velük

  2. Nem nagyobb tömeget tudtak összegründolni mint a hazai álellenzék megszokott tüntikéi. Itt is hasonlóképpen előszőr pár száz, majd a végén 2-3000 ember vonulgatott, az amúgy is félig lezárt várost, tovább akadályozva. Rengetegen jöttek Bécsből, Berlinből tüntetni. Pesti alig volt a vonagláson. Lelkük rajta, kardigán észre sem vette őket, a szultánt nem akadályozták semmiben. Neki zavart nem okoztak.

    1. Viszont tegnap győztek egy helyen az Oroszok:

      “Túlzásnak tűnt a rendőri jelenlét mértéke, bár a Nagyvárad térnél az orosz szurkolók áttörték a rendőrkordont, és rátámadtak a fradistákra.”

  3. Nagyjából ugyanezek az emberek vonulnának fel egyébként akkor is, ha például az örmény vagy az asszír népirtás ellen kellene tiltakozni, amelyekből kurd törzsek is alaposan kivették a részüket. Akkor nem lengetnének kurd zászlókat. Mindegy.
    Az ellenzék már lassan egy évtizede kap nemcsak kevesebb lopási lehetőséget, de jelentősen kevesebb információt is a világ biztonságpolitikai helyzetének alakulásáról. Így leszámítva egyes tanácsadókat és az ezzel foglalkozó (szak)embereket, a magaspolitika köreiben jelenleg a nagy “hun” vezér, a Csánjü (Orbán) és bizalmi köre jut hozzá a legtöbb jelentéshez, elemzéshez. Így aztán elég lekezelően beszélhetnek az ellenfeleikről, mert meggyőződésük, hogy az információk birtokában ők maguk a lehető legjobb hozzáállást képviselik, míg az ellenfél, lám, hangoskodással nevetteti ki magát, bizonyítva az alkalmatlanságát (az információszegénység szóba sem kerül, helyette az egészet a szokásos migránstémára húzzák fel). A tettek utólagos igazolásának tipikus esete.
    A Csánjü azonban nem biztos, hogy csak a migránshelyzet lehetséges fokozódásának elkerülése miatt “barátkozik” Törökországgal. Ő maga dicsekedett ugyanis nemrég azzal, hogy Magyarországra, ha nem akarják, akkor egyetlen illegális migráns sem juthatna be. Bár ez nyilvánvaló túlzás, ami vis maior helyzetben biztosan megbukna, azért annyi mindenképpen igaz belőle, hogy az ország manapság sokkal felkészültebb lett, és egyáltalán nem vonzó az elhárítandó tömegeknek. Ha van rá mód, akkor elkerülik. Már lassan most is lehetne “invázió” a Balkánról, mégsincs. A környező országok is komolyabban veszik a határvédelmet, ez tovább nehezíti a migránsok dolgát.
    Volt azonban Törökország vezetőjének egy másik megjegyzése a migránsokkal való elárasztáson kívül, ami Irán helyzetével és a Csánjü (valamint Putyin) politikájának hangsúlyaival összefüggésben már új megvilágításba helyezheti az udvarlást. A Szultán ugyanis nemrég azt dörögte párttársai körében, hogy míg néhány országnak rakétái vannak nukleáris robbanófejekkel, a Nyugat a törököknek nem enged meg ilyeneket (legalábbis nem a saját tulajdonukban, hiszen néhány tucat amerikai nukleáris fegyver még mindig van náluk). És ez elfogadhatatlan nekik.
    Nem a semmiből indultak ezek a vágyak, hiszen Törökország nukleáris törekvéseit már jónéhány éve pedzegetik az elemzések, vágyai pedig évtizedek óta vannak. Arról is röppentek fel találgatások, hogy rendelkezik bizonytalan forrásból származó urándúsító centrifugákkal, melyekben akár saját területéről beszerzett uránt is dúsíthatna, bár erre konkrét bizonyítékokat nem mutattak fel. Persze a nukleáris hatalommá váláshoz nagyon sok dolog szükséges, amelyek elérése vagy kifejlesztése általában nem marad észrevétlen. Megfelelő méretű és képzettségű szakembergárda, kellő mennyiségű nukleáris erőművi kapacitás, tapasztalat ezek építésében és működtetésében, urándúsítási lehetőségek, a fűtőelemek szigorúan szabályozott beszerzése és újrafeldolgozása, vagy tárolása alóli kibúvók, saját uránbányászati lehetőség, egyes területeken előrébb járó országokkal való kapcsolatok és a tudományos együttműködések tapasztalatai, megfelelő haditechnikai alapok, kísérleti eredmények és további kísérleti lehetőségek, miegymás. At viszont tény, hogy Törökország is ragaszkodik a “dúsítás jogához”, és ezt pl. Irántól sem vitatja el. Az is tény, hogy Törökország Iránhoz kívánja igazítani ebbéli törekvéseit, márpedig ha Irán határozottan elindul az atomhatalommá válás útján, Törökország regionális hatalomként követni fogja (a veszély egyébként, bár jóval kisebb mértékben, de Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és esetleg Egyiptom esetében is fennállhat, Izraelnél sajnos már évtizedekkel ezelőtt bekövetkezett a franciák jóvoltából). Egy izraeli agytröszt az elemzésében túlzónak ítéli az ezzel kapcsolatos aggodalmakat, amit talán el is hihetünk, hiszen pl. Irán már előrébb jár az úton, bár azt is hajlamosak eltúlozni (emlékezhetünk pl. Netanjáhú performanszaira). Azonban figyelembe véve Törökország orosz kapcsolatait, a NATO-t és a Nyugatot ostorozó (egyelőre politikai célzatú) kijelentéseket, kritikákat, az Erdoğant érő puccskísérletet, Törökország különutas politikáját és térségi hatalmi törekvéseit, helyzetét, saját fegyverfejlesztéseit, valamint a Csánjü orosz és izraeli kapcsolatait, akkor felmerülhet a gyanú, hogy már nagyban folyik Törökország mézzel való édesgetése. Ez a stratégia azt célozhatja, hogy az elidegenítés megállításával, a kapcsolatok közvetítőkön való szorosabbra fűzésével eltántorítsák az országot a veszedelmesebb, a NATO és az amerikai politika helyi fő szövetségese, Izrael számára elfogadhatatlan hatalmi változtatástól. Ezek a szereplők nyilvánvalóan nem akarják a kényes helyzet megbomlását, egy újabb nukleáris fegyverkezési versenyt a Közel-Keleten. Úgyszintén nem érdeke ez Oroszországnak sem. Adja magát tehát a Csánjü egyensúlyozása, mellyel vélhető szándékai szerint jópontokat szerez és mellettük gazdasági, katonai érdekeket is kiszolgál, és amely fokozottan veszi figyelembe az izraeli vezetés érdekeit, illetve a NATO harcias retorikájához képest Oroszország vezetéséét is. Mindez harmonizál az USA, és kisebb mértékben, de valamennyire az EU érdekeivel is. Persze a szavak szintjén megy Törökország ostorozása, ám itt alighanem sokkal hatalmasabb érdekek mozdultak meg, mint az EU “értékeinek” betartását hangsúlyozó politikáké. Ha a mézesmadzag nem lesz elég és Törökország tovább akar lépni, úgy Trump figyelmeztetései akár meg is valósulhatnának. De ezeket sem lehetne ész nélkül beváltani, mert jogos a NATO félelme attól, hogy ebben az esetben az egyik legerősebb tagjukat Oroszország ölelő karjaiba taszíthatnák, ráadásul többfrontos “háborúra” és nagyon komoly csapásokra kényszerülnének úgy, hogy teljesen megbolygatnák a térséget (természetesen a kudarc lehetősége mellett, ez mindenképpen nagy politikai és anyagi veszteségekel járna). Ezt nem akarják.
    A Csánjü most a Nagy Megmentő szerepében tetszeleghetne, és talán ezért vagyunk (és leszünk) kénytelenek elviselni a sok kellemetlenséget, ami ezzel jár. Nem biztos, hogy hosszabb távon jól fogunk járni vele. Ez a jaffapolitika ára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.