Világtrend – világszínvonal!

Ágyipoloska-invázió borzolja a kedélyeket a világszínvonalú Honvédkórházban

A vérszívó (egyelőre) nem a betegek életét keseríti, hanem az ügyeletes orvosok szobáit lepte el. Amikor egy összecsípett dolgozó először jelezte a problémát az osztályvezetőnek, a főorvos közölte, hogy túlreagálja az ügyet. Azóta a kórház is felismerte, hogy ennél nagyobb a gond, de még nem sikerült úrrá lenni a helyzeten.

Kétszer is posztolt kedden a Facebookra a szerinte kiváló színvonalú Honvédkórházról Németh Szilárd, az intézményt fenntartó honvédelmi tárca államtitkára: a fideszes politikus először az Achilles-ín-szakadással éppen ott gyógyuló operettszínházi balettigazgató, Apáti Bence elégedett bejegyzését osztotta meg, majd egy ultramodern bécsi kórházzal vetette össze a Róbert Károly körúti egységet.

A kormánypárt alelnöke arról már nem tett említést, hogy a kórház több osztálya – köztük a válságos állapotú beteget ellátó intenzív – orvosi szobáiban egy hónapja ágyipoloska-hadak tartják frászban a dolgozókat: a 24 órás ügyeletet ellátó, sürgős és intenzív ellátásra szakosodott orvosok egy része például a hvg.hu információ szerint kényszerből az intenzív osztály egy nem használt négyágyas kórtermébe, betegágyakra szorultak átmenetileg, mivel azoknak műanyagból vannak a matracaik, amikbe nem tudnak befészkelni a vérszívók. (A rovarokról és a körülményekről az aggódó-felháborodott dolgozók képeket és videókat is eljuttattak lapunknak, ezeket az érintettek kérésre nem tesszük közzé, mert félnek feletteseik retorziójától.)

© AFP / Biosphoto / Roger Eritja

Az ágyi poloska jelenlétét július első hetében, az intenzív osztály orvosi szobájában észlelték elsőként (itt alszik vagy pihen éjszaka a bármikor riasztható ügyeletes orvos): a vérszívók csípéseit egy szakorvosjelölt vette észre magán, majd a gyanújával megkereste a kórház bőrgyógyászát, aki megerősítette, hogy ágyi poloska okozta a kellemetlen, viszkető tüneteket. Bár a szakorvosjelölt ezután egyből jelezte a történteket az osztályvezető főorvosnak, az csak annyit reagált, hogy

ne hisztériázzon!

A panaszokat a főorvos csak azután kezdte komolyan venni, hogy egy hét múltán egy másik orvos is ágyi poloska csípésekről számolt be az éjszakai ügyelete után, ekkor egy kör-e-mailben tájékoztatták a dolgozókat, hogy a szobát lezárják, az ágyat pedig kidobják.

Addigra viszont már mindegy volt: mivel az épületben, attól függően, hogy hová vannak beosztva, összesen 5-6 helyiségben váltogatják ügyeleti pozícióikat az éjszaka bent lévő aneszteziológus-intenzív terápiás orvosok, két hét alatt a többi orvosiban is szétterjedtek a poloskák, és már a két emelettel feljebb levő orvosi szobákban is csípésekkel ébredtek a dolgozók.

Sőt, az orvosokon kívül műtőssegédek és asszisztensek is jelentkeztek poloskacsípéssel a kórház bőrgyógyászatán: volt, aki a műtőkhöz tartozó, az asszisztensek, műtősök és aneszteziológusok pihenőhelyéül szolgáló tartózkodó helyiségek kanapéin szerzett csípéseket, amit a műtők közelsége miatt különösen aggályosnak tartanak a lapunkat megkereső dolgozók. Bár időközben a szobák és helyiségek mindegyikében elrendelte az irtást, illetve fertőtlenítést a kórházvezetés, a rovarok terjedése feltehetően még nem állt meg: mára összesen kb 35 orvost és 40 asszisztenst érint a gond, ami a már meglévő csípéseken túl azzal is jár, hogy – forrásainkat idézve – „sehova nem mer senki lefeküdni, leülni, csak arra, ami műanyag”.

© hvg.hu

Az ágyat matracostul forrásaink szerint az összes érintett helyiség közül egyedül a sürgős ügyeleti szobából dobták ki, ennek helyére viszont még nem vettek újat, úgyhogy jobb híján egy négyágyas intenzíves kórteremben alakítottak ki orvosi szobát az ügyeleteseknek. Ebben viszont többen kénytelenek egy légtérben aludni, sokszor ráadásul nők és férfiak, az ágyaikat csak egy paravánnal választja el egymástól. Az elégedetlenség miatt a héten az egyik főorvos szobáját is megnyitották az ügyeleteseknek, de a doktorokat ez nem nagyon vigasztalja, mindenki tart a vérszívók további megjelenésétől: egy szakorvos ráadásul már haza is vitte az ágyipoloska-fertőzést, és már az otthonában, illetve a párján is megjelentek a poloskacsípések.

A rovarinvázióval kapcsolatban megkerestük a Honvédkórház, illetve a fenntartó honvédelmi minisztérium sajtóosztályát, egyebek mellett azt tudakolva, hogy az intézményben pontosan hány osztályra, illetve kizárólag orvosi szobákra vagy betegek kórtermeire is kiterjedt-e a fertőzés, hányszor és milyen módszerrel végeztek irtást, illetve fertőtlenítést, és igénybe vették-e a járványügyi központ előírásai alapján dolgozó szakvállalkozók segítségét. Kérdéseinkre az alábbi választ írta a HM sajtóosztálya:

Kórházunk évente 1,2 millió beteg ellátását végzi, és mint ilyen nagy forgalmú intézmény különösen kitett a behurcolt (pl. ez esetben a betegek ruházatával behurcolt) fertőzéseknek. Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak, a legtisztább lakásban és helyiségekben is előfordulhatnak. Kórházunkban, ha megjelenésüket tapasztaljuk, akkor azonnali beavatkozást és irtást rendelünk el, ez így történt júliusban is, amikor az érintett részlegeken észleltük megjelenésüket. Minden érintett helyiség az irtást követően funkciójának megfelelően használható.

A minisztérium válasza arra nem tért ki, hogy az állítása szerint betegek által behurcolt élősködő hogyan került az intenzíven ügyelő orvosok szobáiba, ahogy a betegeket/kórtermeket érintő fertőzést firtató kérdésünkre sem, noha ha igaz, hogy betegek hurcolták be a rovarokat, akkor minden bizonnyal a bent fekvő pácienseknek is okoztak kellemetlenségeket.

© hvg.hu

A Honvédkórházban uralkodó állapotokkal rengeteg cikkben foglalkoztunk korábban, legutóbb júniusban, amikor hajléktalanszállót idéző képeket kaptunk a sürgősségi betegellátó centrum (SBO) orvosainak pihenőhelyéről.

Az intézmény ezt megelőzően azzal került a hírekbe, hogy az ország egyik legnagyobb és elvileg legjobban felszerelt kórházaként május elején lemondtaa politraumás, vagyis többszörös sérülést szenvedett betegek fogadását, majd azt is bejelentette, hogy a nyáron összesen 21 napra leállítaná a politraumatizáltak ellátását, mert a hét minden napjára nincs elég orvosuk.

Az intézmény hosszú ideje az ország egyik legeladósodottabb egészségügyi intézménye, Benkő Tibor honvédelmi miniszter azonban ennek ellenére elégedett Kun Szabó István kórházparancsnokkal, és nem tervezi a Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgatóval nászszülői kapcsolatban álló vezérőrnagy lecserélését.                                                                                          (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…Az ágyi poloskák világszerte rendkívüli mértékben szaporodnak…”

– Ez most a világtrend! Ebből Döbrögisztán világszínvonalú közegészségügye sem maradhat ki! Ezért is világszínvonalú. Kényesen ügyel erre minden arra hivatott.

Akinek meg ez nem tetszik, az elmehet a…- fizetős magánklinikára!

Hogy arra a ‘zátlagmagyarnak nincs píze?

Hát a qrmánnak meg ennyire tellik! Oszt’ jaúnapot!

“Világtrend – világszínvonal!” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hát ez borzalom! Nemrég patkány járványról hallhattunk, most a poloska ,később még a csótányok is hemzsegnek majd a privát kifőzdékben és Baldau Laci ” bácsi ” CBA-iban .Szeptemberben jön az iskolai fejtetű járvány és a barom futball pálya építési járvány már 9 éve tart a remegő pofájú főnök miatt! Hogy az apuka akkor miért nem lőtt mellé ,fene egye meg!

  2. Egyébként sokal kellemetlenebb az ágyi poloska csípése,mint bármely más rovaré,mert nem egyet csíp,hanem egy egész sorozatot,és a nyála miatt hetegik viszket a csípése!Sajnos,tapasztaltam egy szállodai szoba után,haza is hoztam!Szerencsére sikerült kiírtani,de még hetekig vakaróztam!
    És hogy egy kórházi főorvos erre annyit tud mondani,hogy ne hisztériázzon?!
    Remélem,hogy azóta az egész családja véresre vakarta magát kínjában!

  3. Kínos beismerni, hogy igen nagy valószínűséggel az egészségügyi személyzet terjesztette el, illetve eséllyel ők is hurcolták be az első poloskákat. Ez most a nyári időszak, amikor az emberek – ha megtehetik – utazgatnak, különféle szállásokon töltenek el hosszabb-rövidebb időket. Könnyen lehet, hogy az ágyipoloska-populáció alapító egyedei sok száz, vagy akár több ezer kilométerről érkeztek az intézménybe.
    És az is kiderült, hogy az orvosok és asszisztensek sem haptákban állva töltik az ügyeleteket két tevékenység között.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.