Vlagyimir Putyin motortúrázott! Kijev emiatt őrjöng!

A Krím – félszigeti Szevasztopolban látványosság volt tegnap. Motoros találkozó! A “Babilon Árnyékai” nemzetközi motorosklub szervezte immáron tizedik összeröffenet fő helyi segítője az “Éjszakai Farkasok” motorostársulat volt.

A randira Oroszország és a világ minden részéből érkeztek két – és háromkerekű járgányaikkal a motorosok.

Sztárvendég is érkezett! Vlagyimir Putyin államfő. Ő egy oldalkocsis Ural motorbiciklivel pöfögött be az esemény színhelyére. Sisak nélkül, fekete pólóban, fekete bőrdzsekiben. Az “öreg motorost” – Putyin elnököt – a Farkasok vezéralakja, Alekszandr Zaldosztanov, a “Sebész” fogadta a tetthelyen.

“Figyelemre méltó az önök hagyománya, amely összefügg annak a legjobbnak a támogatásával, ami csak az orosz ember szívében lehet, és a nagyszerű, hősi történelmünkkel” – mondta az orosz államfő a baráti üdvözlés utáni köszöntőjében. “Az ilyen klassz fickók mutatnak példát a fiataloknak országunkban, és megmutatják nekik, hogyan kell viszonyulniuk Oroszországhoz” – folytatta.

Aztán “bulizott” egy kicsit. Volt ott motorosbemutató mellett koncert is. Produkált Jurij Rozum zongorista, Grigorij Leps és a Szevasztopoli Állami Szimfonikus Zenekar, a Fekete -tengeri Flotta Dal – és Táncegyüttesének balettcsoportja, valamint a híres Pilot és Kipelov rockbandák.

A kijevi külügy habzik a dühtől amiatt, hogy Vlagyimir Putyin a Krímben tett látogatást. A cég honlapjár is kitett őrjöngés szerint a Putyin vizit “Ukrajna állami szuverenitásának és területi integritásának Oroszország általi durva megsértése.”

MERT KIJEV SZERINT A KRÍM NEM OROSZORSZÁG RÉSZE ÁM!

Valamit rosszul tudnak, rosszul gondolnak Kijevben!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Vlagyimir Putyin motortúrázott! Kijev emiatt őrjöng!” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Oroszországban hatalmas árvíz pusztított, ennél nagyobb erdőtűz volt – másfél magyarországnyi erdő égett le – eddig !
    Szóval Putyinnak fontosabb eseményeken kellett volna részt vennie – és segítenie !

    1. Ott vannak tűzoltók, meg más szakemberek. A személyes jelenlét nem feltétlenül nélkülözhetetlen. Viszont egy ilyen rendezvényen mindenképpen az. Putyinnak fontos, hogy megszólítson egy ikonikus motoros klubon keresztül egy teljes orosz motoros társadalmat.

    2. Kedves Ehnaton!
      tudtommal 3 millió hektárnyi erdő ég oroszországban, 1 hektár=0,01km2. Magyarország területe 93000 km2. Akkor eddig összesen 30000km2 éget le, az meg nem másfélszeres, hanem 1/3-d.
      Mellesleg nem neki kell a helikopterben tüzet oltani, és motorcsonakban embereket kimenteni. De ha ezt meg is tenné, akkor meg önnek az nem lenne jó.

          1. Ez most nem jó hasonlat. Az Éjszakai Farkasokat Putyin támogatja komoly összegekkel, közpénzből. Még jó, hogy el mer menni közéjük.

  2. Jó hallani az ilyen nyilatkozatokat. A motorosok a világ minden pontján nacionalisták. A motor klubokra ez még inkább igaz. Vannak persze kivételek, de ezek száma elenyésző.

    1. Szerintem bizony véletlen ! Árvizet még senki sem tudott csinálni ! Aszályt sem !
      A robbanáshoz elég volt néhány bevodkázott-fegyelmezetlen ember !

      Az erdőtűz az más !
      Alap oka az illegális favágók felgyújtják a letarolt erdőrészeket,így leplezve a lopásaikat. Ezt elősegítette a “takarékos ” új orosz erdőtörvény, amely miatt elbocsátottak 80 000 erdészt,erdőőrt !!!!!
      Meg az a jogszabály, mely szerint ha az oltás többe kerül mint a megmentendő érték, akkor NEM KELL oltani !
      Utóbbi ” hibát ” már Medvegyem is elismerte !

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.