Szíria

Észak – Hama tartományban a martalócerők még júniusban bevették magukat Tel – Mallah statégiai fontosságú településre, és elvágták a Scalbiyah – Mharda főközlekedési utat. A kormányerők azóta próbálják őket kiszorítani pozícióikból, igen kevéssierrel, ám annál nagyobb veszteségek árán.

Tegnap előtt újabb nekifutást rendeztek, ami tegnap is kitartott. Az orosz és a szír légierő repülőgépekkel és helikopterekkel is beszállt segíteni a földieknek, ám áttörést így sem sikerült elérniük. Részsikereket tudott csak jelenteni a kormányhadsereg.

A szomszédos Idlib latorrezervátum területén az orosz légierő gépei a HTS és a török kitartott NLF bázisait ápolgatta tegnap Khan Sheikhun, Maarat al-Numan és Kafr-Batikh területeken.

A “túlvégen” Deir ez – Zor városától délnyugatra a Homsz és Deir ez – zor tartományok határvidékén a sivatagban lévő As – Sukhnah környéki rémkalifátusisták által lakott katlan ellen kénytelen küszködni a nem éppen acélos szír nemzeti gárda.

Mivelhogy a bozontosak nagyon feszelegtek az utóbbi időkben, az As – Sukhnak – Deir ez – Zor, és az As – Sukhnah – Raqqa útvonalak mentén indítottak helikopteres légitámogatás mellett megrendszabályozó műveleteket.

TRump bohóc sokszor bejelentette már, hogy Ő és az USA végleg dijadalmaskodtak Szíriában a rémkalifátus felett. Úgyhogy a fijúkat “haza”rendeli.

Közbejöhetett valami, hiszen rámordult Germániára, hogy küldjönek katonákat Szíriába. A germánok visszaszóltak, hogy hadügyérük Brüsszelbe költöztetése most nagyon fontos dolog, és ha Ursula megy – nem is marad katona Germániában. Úgyhogy sorry Donald! – katonákat Szíriába mi nem…! (Legalábbis egyelőre nem!)

Trump fogcsikorgatva vette az adást, és küldött katonákat Szíriába ő.

A Szíriában kezelt káosz: az Egyesült Államok új csapatai és fegyverei érkeznek az országba  Orosz tavasz

Egy egész komoly társulat érkezett a szíriai Zaevfrati városa melletti “Ain – Isa” amerikai bázisra. A már OTT LÉVŐK mellé.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Szíria” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Szíriába nagyon hiányzik az orosz segitség. A szír csapatok talán soha sem lesz azon a szinten, az arab mentalitás miat, szerintem. Nincs meg bennük talán a hazájukkali önfeláldozás, semmi áron nincs szándékomban megbántani a szír kormánycsapatokat. Vagy még a kikébzés terén nem jutottak nem jutottak az orosz csapatok szintjére, vagy a katonai morállal van sok kivánni való. Vagy a rutin hiányzik ?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.