Óriási tüntetés volt Prágában

Csehországban eddig soha nem látott méretű tömeg gyűlt össze tegnap Práhában a regnáló miniszterelnök, Andrej Babis lemondását követelni. A civilek szervezte demonstráción nagyjából negyedmilliónyi ember fejezte ki óhaját: a Nagy Uniós Júdáspénz Gyűjtögető hírében álló Babis távozását.

A cseh szájhagyomány – de a hatóságok szerint is – úgy tudja, hogy a jeles úr euroszázmilliókat menekített “Gólyfészek” nevű vagyonkezelőjébe.

(Hja! Aki maga kénytelen mindenről gondoskodni, mert nincs egy Jó Koma! Mindezt pedig alig parlamenti többséggel, tákolmány nélkül…! Itt a ‘zeredmény! Negyedmillió háborgó EGYSZERRE, EGY HELYÜTT!)

Meg voltunk ám említve MI MAGYAROK is! Mint az ördög a falon! Fals módon ugyan, mert Magyarországot mondtak Döbrögisztán helyett, de megint a mi példánkkal riogatták egymást a csehek!

AKIK MÁR NYOMORULT PÁRSZÁZMILLIÓ EURO ELSÍBOLÁSA MIATT IS NEGYEDMILLIÓNYIAN GYŰLTEK ÖSSZE HÁBOROGNI!

Teljességgel érthetetlen ez a magatartásuk egy pórmagyarnak! Van egy működő, saját, új stadionoktól mentes országuk, ahol még a miénknél jobb foci is van! Alkotmányuk is van! Van egy Babisuk, kétharmad nélkül! Oszt’ mán morognak! Mostakkó képzejjék ide magukat!

Jah! Hogy “EZT” nem akarják!

Ha így folytatják meg is ússzák!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Óriási tüntetés volt Prágában” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. “A civilek szervezte demonstráción ……” Soros nyaloncok szervezte. A civil szervezetek = Soros szervezetek.

    1. Ezt én, mint 100 % civil kikérem magamnak!
      Egyszer és mindenkorra: a legtöbbünk nem katona, nem a gyilkolásra született és nem arra nevelték, hanem munkára, a saját és (főleg) mások vagyonának a gyarapítására.
      Ők, vagyis mi vagyunk a civilek.
      Legtöbbünk csak viseljük a civil élet terheit, mert orbán egyre kevesebb levegőt ad az egyénnek.
      Ma a reciprok kádári rendszert építi, és bele fog bukni, mint ahogy kardigán mester is meg fog bukni.
      Ez nem jó, és rossz kérdése.
      Épp most csinálok egy másik weboldalt, egy valódi munkásbarát oldalt, mert jellemzően az itt kórusban kádározók fikarcnyit sem foglalkoznak az éppen (még) véletlenül itthon dolgozó néhány száz magyar ember sorsával! Magasról lesz.rja őket mindenki, pesten éppúgy, mint moszkvában, vagy épp kijevben, hiába a dörgölődés, mert ott is csak az olajbáróké a világ, mit is várhatnánk?
      Persze, hogy inkább 10-szer orbán, mint egyszer a civil! Mert a civil az kiszámíthatatlan, mert ugyebár a civilnek nincs parancsnoka, és azzal qur, akivel akar! És ez piszkosul nem jó se orbánnak, se putyinnak, se kardigánnak, senkinek!
      Szóval, akkor az a tök jó, ha a civileknek kuss?
      Hát kérlek, nem a civilek adják le a voksokat?

    2. látottKedvesTermint8ator. Orvos már látott? Ha nem akkor sűrgösen keres fel egyet mielőtt teljesen elhatalmasodik rajtad a fideszes elmebaj 🙂

  2. Hát, nézzétek, és irigykedjetek!
    Ahol nem a tiszántúli parasztok a biztosan pártválasztók!
    Orbán, tudod, egyszer mindenki visszakapja azt, amit másnak adott.
    A mi népünk 68-ban tankokat adott a prágaiaknak! Semmi közünk nem volt hozzájuk, de mi siettünk adni ki tudja hány tankot azért, hogy a prágaiak ne tehessék azt, amit tenni akarnak.
    Most lehet fordítva lesz: mi van, ha a prágaiak sietnek a mi segítségünkre?
    A hideg is kiráz a gondolatra, ugye?
    Veszélyes dolog Istent (és Kádárt) játszani, most meg fogod tapasztalni.

      1. “A tankokat mi adtuk viszont a parancsot Moszkva! Ennyire voltunk akkor függetlenek.”
        Mi a külömbség- mert azért van-most a nátó adja és szerintem rosszabb .

      1. V.kutya szerint:
        2019-06-24 – 18:25

        Szerintem meg egy jó diktatúra jobb, mint a legjobb demokrácia…

        1. Nem és nem!
          Soha senkinek még egyszer abszolút hatalmat!
          A hatalom féltése előbb-utóbb rögeszmévé válik.
          Kádár is odáig volt a féltésben, hogy nem engedte át még Grósznak sem, pedig már levegőt is alig kapott. És láss csodát, mégsem Grósztól kellett félteni a szocializmust, hanem akik utána jöttek.
          A legerényesebb embernek sem szabad korlátlan hatalmat, vagyis diktatúrát adni a kezébe, úgy a saját maga, mint a nép érdekében, soha!
          Egy ember nem lehet az Isten, azért!
          Most épp orbán játssza az Istent, és fog kapni majd jutalmul Istent, és nagyon fog csodálkozni, természetesen.

          1. V.kutya szerint:
            2019-06-25 – 15:53

            OK! -értelek. De ha Kolombusz hajóján demokrácia lett volna, még mindig az óceán közepén köröznének, mert nem tudnák eldönteni, hogy merre van az előre.

          2. Nemzetközi vizeken nem érvényesek az adott ország törvényei.
            Az egyes hajókon saját törvények vannak.
            Ezért van, hogy pld. napjainkban is több utas tűnik el az óceánjárókról, mint ahányan vízbe fulladnak, és több, mint a légikatasztrófákban. Talán épp arra használják ezeket a hajókat. Lásd kicsiben a Dunán. A kapitányt nem volt jogunk itt tartani, 28 bizonyított haláleset után sem! Ezt a jogot szeretnéd a parlamentben? Gratula, a fidesz épp ezen szorgoskodik, hogy ez legális legyen!

          3. T. V.kutya!
            Nem az a lényeg, hogy a nemzetközi vizeken ilyen vagy olyan törvények vannak. A lényeg, hogy a demokrácia a klasszikus értelmében véve működésképtelen. Mert mindig lesz egy törtető, mindenki mást eltaposó vezető. Aki rendszerint a legaljasabb módszereinek segítségével fogja az ellenfeleit (Akik ezen a szinten már ugyancsak nem egy ma született bárányok.) ellehetetleníteni.
            A diktatúrában pedig a diktátor személyisége határozza meg az országban élők helyzetét. Ebben az esetben, amennyiben a “diktátor” józan és megfontolt valamint nem egy velejéig romlott valaki, lehet élhető is egy diktatúra.
            A választott királyok példái elég jól szemléltetik, hogy milyen különbségek lehetnek vezető és vezető között.

          4. Épp erről táncoltam: mindegy, milyen rosszul működik egy demokrácia, akkor is jobb, mint bármilyen diktatúra.
            Idézek Neked egy klasszikust:
            “A diktatúrákat nem lehet megjavítani. A diktatúra csak annak halálával ér véget”
            (Orbán Viktor, 2006 körül, okt. 23-i beszéde).

          5. Pontosabban a diktátor halálával. Javítani nem lehet, az igaz a diltatúra vagy rossz, vagy valamelyest jobb azaz élhetőbb.

  3. 68-ban a csehek azért lázadoztak,hogy az legyen,ami ellen tegnap előtt hatalmas tüntetést szerveztek!
    Hja,kérem,a sors fintora!
    Mi még szégyenlősek vagyunk ekkicsit!Azé’ nem tüntetünk (még) mert hogyan is nézne ki a az,hogy a legvidámabb egykori barak -lakók,akik megdöntötték saját sorsukat,rossz irányba,most bevallanák,hogy hülyére vették őket?!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.