Az autóiparnak öt, nekünk csak egy ok miatt kell aggódnunk!

Öt ok, ami miatt az autóipar komoly bajban van

Zuhanó eladások, üzembezárások, sorra érkező negatív jóslatok – az, hogy a járműgyártás nehéz helyzetben van ma már a napnál is világosabb.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az autóipar komoly gondokkal küszködik. De milyen okok vezettek idáig? Most összeszedtük azokat a tényezőket, amelyek napjainkban megnehezítik az ágazati szereplők mindennapjait.

Változó fogyasztási szokások

Az egy főre eső levezetett kilométerek száma a 2000-es évek eleje óta mind Nyugat-Európában mind az USA-ban folyamatosan esik. Magyarán az emberek egyre kevesebbet ülnek be a volán mögé. Ez részben az olyan újszerű, olcsó taxi-szolgáltatásoknak köszönhető, mint az Uber.

A fiatalok a kocsikat már nem státusz szimbólumként kezelik. Sokan nem is akarnak saját gépjárművet vásárolni.

Emiatt viszont az autógyártóknak teljesen újra kell gondolniuk az üzleti modelljeiket. A nagyok kénytelenek nyitni az autómegosztó szolgáltatások felé. Erre már Magyarországon is egyre több példát látni: idén a Mol Limo és a Greengo után elindult a BMW-hez köthető DriveNow is.

Brexit

Az eladások terén mind az amerikai mind a német autóipari vállalatok erősnek számítanak az Egyesült Királyságban. Hogy mi vár rájuk a Brexit után azt a nyilatkozatok alapján még ők maguk sem tudják. Mindenesetre a sok bizonytalanság miatt a briteknél a gyártók visszafogták a beruházásaikat, néhány társaság pedig üzembezárásokat jelentett be. A Honda három éven belül fogja becsukni a dél-nyugat angliai Swindonban működő üzemét, amely miatt 3500 ember veszítheti el az állását. A Ford pedig egy walesi gyárát zárja be 2020-ig. Mivel a vállalatok az év elején okkal hitték, hogy az ország még tavasszal kilép az Unióból többen egy időre teljesen leállították a termelést.

Emiatt viszont Nagy-Britanniában az első negyedévben az ágazat 22,4 százalékos visszaesést szenvedett el.

Szigorodó szabályozás

Egy tavalyi döntés nyomán az Európai Unióban 2030-ig az új autók szén-dioxid kibocsátását mintegy harmadával kell csökkenteni. Az EU-n belül a gyártóknak ráadásul arra kell törekedniük, hogy 2025-ben a zéró és az alacsony emissziós járműveik, ha lehet már az eladásaik ötödéért feleljenek. Talán mondani se kell, hogy ezek az előírások rengeteg plusz terhet rónak az érintett cégekre. Mivel nálunk az export negyedét az autóipar adja, mindennek a magyar kormány sem örül. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter a Nemzeti Befektetési Ügynökség járműipari konferenciáján úgy fogalmazott:

Magyarország nem támogatja, hogy Brüsszel az autóipar versenyképességét a környezetvédelemre hivatkozva ésszerűtlenül korlátozza”.

Kereskedelmi háború

Donald Trump amerikai elnök még tavaly 25 százalékos vámmal fenyegette meg az európai autógyártókat. Végül a szavait nem követték tettek, de az ágazat fölött a rettenetes ígéret azóta is Damoklész kardjaként lebeg.

Egyelőre az elnököt láthatóan túlságosan is lefoglalja Kína és Mexikó, de az elemzők arra számítanak, hogy idő kérdése és Trump Európának is neki fog menni.

Ez a bizonytalan helyzet pedig csak megkeseríti a piaci hangulatot. A hivatalos amerikai álláspont szerint az autóimportra kivetett védővám esetleges bevezetéséről Washington egyébként idén novemberben fog dönteni.

Elektromos forradalom

Gépjárművásárlásnál tíz esetből kilencben az emberek vagy benzin vagy dízelautót vesznek. Ez az arány azonban az e-autók térnyerése miatt folyamatosan esik.

Az előrejelzések szerint bő tíz év múlva a teljesen elektromos és a hibrid kocsik már az eladások közel 50 százalékáért fognak felelni.

A gyártók viszont csak költséges beruházásokkal tudják lekövetni a változó igényeket. A szükséges fejlesztéseket pedig nem lehet halogatni. Viszont épp ezért az autóipari cégek költségeit a technológiai beruházások csak még tovább növelik. Az ágazat egyik szakértője Dave Leggett úgy véli, hogy a piaci változásokhoz sok szereplő egyszerűen nem is tud majd igazodni. (Növekedés)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…éves szinten a német gyártók körében 5 százalékos visszaesésre számítanak…”

– Döbrögisztánra nézve ez egy nagyon komoly ok LEHETNE az aggodalomra.

Európai összevetésben már most is túlzottan függ Döbrögisztán a járműipartól. Az iparág cégeinek árbevétele a GDP-hez viszonyítva már 2017-ben megközelítette a 23 százalékot, amelynél csak a cseh és szlovák érték magasabb az Európai Unióban. Ez a növekedés a hordauralom alatt következett be, így a járműipar szerepének növelése – ami sokszor és folyamatosan hangoztatott qrmányzati cél – látványosan megvalósult. Spekulánscégek összeszereldéjévé váltunk.

Ez azonban azt is jelenti, hogy a vajda hozzákötötte Döbrögisztán szekerét egy erősen ciklikus ágazathoz, miközben már eddig is az egyik legkiszolgáltatottabb volt a vajdaság “gazdasága” Európában az autóiparnak. Ennek következményeit élhettük meg a legutóbbi válság idején 2008 – ban.

Persze akad még egy – két figyelemre méltó jelenség.

ÖZÖNLENEK VISSZA DÖBRÖGISZTÁNBA BRITANNIÁBÓL A KÉPZETLEN, VAGY KEVÉSBÉ KÉPZETT MAGYAROK!

Beszámolóik alapján tudható, hogy ISZONYODNAK A DÖBRÖGISZTÁNI VISZONYOKTÓL!

A MAGYAROK ELADÓSODOTTSÁGA TÖRTÉNELMI REKORDOT DÖNTÖTT, ÉS TOVÁBB PÖRÖG AZ ÖSZTÖKE!

Várható, hogy a Döbrögisztánnak juttatandó uniós júdáspénzeket csökkenti Brüsszel.

Minden együtt áll egy jó kis döbrögisztáni krachhoz.

De már hozzászoktunk! Volt rá harminc évünk! Döbrögi szerint mi már azt is kibírjuk, ha fát vágnak a hátunkon!

Mondjuk torokelvágásunkat még nem volt alkalmunk megszokni. Most majd az következik.

Orvosi szakkifejezéssel ez “az élettel összeegyeztethetetlen sérülés”.

“Az autóiparnak öt, nekünk csak egy ok miatt kell aggódnunk!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. “A gyártók viszont csak költséges beruházásokkal tudják lekövetni a változó igényeket.”

    Ez egy nettó hazugság.
    Az igények nem a vásárlók részéről jelentkeznek, hanem azok a gyártók által generáltak. Mutasson nekem valaki egy olyan autótulajdonost, amelyik tisztában van az autója minden extrájával, minden rendszere működésével, és rendszeresen használja, kihasználja azokat. Mondok egy példát: Veszel egy sokfunkciós karórát, rádiót, tv-t, telót és a képességeinek csak a töredékét használod ki, mert egy idő után fogalmad sem lesz arról, hogy melyik funkcióhoz melyik gombot, vagy gombkombinációkat kell megnyomni. Sőt, magát a funkciót is elfelejted, mert nem használod rendszeresen. Ugyan ez dettó az autóknál. Az újabb és újabb funkciókat nem a vevők találják ki, hanem a gyártók.
    Lenne néhány nem hízelgő jelzőm az autóiparra…

    1. Ez így van! Emlékszem anno, amikor még nem volt mindenki (főleg csajok) belebukva a mobiljába, akkor a Telekomnak volt olyan mobilnet reklám szlogenje, hogy “Legyél mindig online!
      Pedig valójában a kutya nem igényelte, ez nem egy fogyasztói igény kielégítése volt.

      Egy ismerősömnek jólmenő cége van. Valami új Volvo terepjancsija van, de kb. 80%-át a sok szolgáltatásnak meg faszságnak nemhogy nem használja, nem is érdekli, hogy mik azok.

      1. Arról nem is beszélve, hogy ez az új Volvo terepjáró pont akkor fogja szarban hagyni, amikor esetleg tényleg szüksége lenne rá. Annyi benne a kütyü, hogy a meghibásodás kockázata az évek múltával, a gép korosodásával hatványozódik. Ráadásul mindenért letilt, akár az életed is múlhat rajta, akkor sem fog egy métert sem előre menni. Javításra meg terepen ne is gondolj. Rengeteg esetet tudok mondani, amikor rádióadók, elektromos nagyfeszültségű kábelek alatt, valamilyen erősebb térerőnél megállnak a gépek. Például Belgrád, és a Bolgár szerb határ halál az újabb, gyári riasztóval ellátott Harley-Davidsonoknak. Kilométereket kellett tologatni, hogy be lehessen indítani ezeket egy leállás után. Belgrádban az egyik gépet be kellett tolnunk egy felüljáró alá. Nekem éppen ezért sem a motoromon, sem az autómon semmilyen elektromos szarság nincs.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.