Az ÁRVERÉSI VEVŐ (A HIÉNA) NEVÉT, CÍMÉT AKARJUK!

Végstádiumú rákos beteget lakoltatnak ki ma délelőtt Pécsen

Végstádiumú rákos beteg kilakoltatására készülnek Pécsen kedden délelőtt, írja a Szabad Pécs információi alapján a 24.hu. A Város Mindenkié pécsi csoportja az intézkedés tervezett időpontja előtt gyülekezik majd a helyszínen.

Egy 65 év körüli házaspárt lakoltatnának ki Sirály utcai otthonukból deviza hiteltartozás miatt, a férfi végstádiumú rákos beteg.

Az első felszólításban 15 napos kiköltözési határidőt kaptak, majd a végrehajtó kitűzte a kilakoltatást a keddi napra, ami A Város Mindenkié pécsi szervezete szerint a nyolcadik nap.

Az ügyvéd szerint ez önmagában nem jogszerűtlen, de az már mindenképpen necces, hogy a végrehajtó végül egy korábbi napot adott meg a kilakoltatásra, mint ami az első felszólításban szerepelt.

Már kérelmezték a bíróságtól a felfüggesztést, ami méltányosságon alapul, és legfeljebb fél év lehet. A halálos rákos betegség elvileg méltányolandó körülmény, a soron kívüli segítségről elvileg hétfőn kellett volna dönteni, de erre nem került sor.

A végrehajtó az ügyvédnővel közölte, hogy nem köteles és nem is akarja kivárni a bíróság döntését.                                                                                         (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Az ÁRVERÉSI VEVŐ (A HIÉNA) NEVÉT, CÍMÉT AKARJUK!

A végstádiumú kilakoltatandó számára pedig volna egy HASZNOS TIPPÜNK!

“Az ÁRVERÉSI VEVŐ (A HIÉNA) NEVÉT, CÍMÉT AKARJUK!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Mindeközben egy szaros focista 12 milliót tesz zsebre havonta!!! Tombol a keresztény demokrácia!
    Pusztulna már el ez retkes geci!!!

  2. Orbán, a cigánybűnöző, így vélekedik a családok évében, és azután is a magyar családok védelméről:
    https://hirklikk.hu/kozelet/egyetertesi-megallapodas/341481
    másképpen: EBRD paktum, ahol orbáncigány eladott minket, magyarokat kilóra, vágóállatként.
    Nagyon visszafogottan fogalmaztam.
    Idézet a paktumból:
    “Továbbá a jövőbeni zálogjog érvényesítések (a szerk. megj.: ingatlanárverések) és kilakoltatások további korlátozásától tartózkodni kell. A már létező, a bajba jutott hitelesek ingatlanjainak megvásárlására vonatkozó már létező programot ki kell bővíteni és a jogosultsági feltételeket pedig lazítani kell..”
    Van még kérdés, fideszes csecs- és f.szopók?

  3. A nevét és a cimét egyből ki kell rakni a netre. Majd megkeresni, zsákot húzni a fejére és agyba főbe kalapálni 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.