Használati díjfizetésre kötelezve!

Haldoklott, amikor megbírságolták – így lett Károly a parkoló-gépezet áldozata

Botrányos parkolási visszaélésektől hangos a közélet hetek óta. Átláthatatlan hátterű cégek tesznek zsebre milliárdokat bizonyos fővárosi kerületekben, miközben a lakosság semmit nem lát viszont az órákba bedobott pénzből. Van ahol veszteséges a parkolás, van ahol nyereséges – csak éppen nem az önkormányzat, hanem „nélkülözhetetlen” magánvállalkozások számára.

Ebben a helyzetben kereste meg a Hetek újságíróját Roszkos Károly, a 70 éves verőcei nyugdíjas. Roszkos Károly egy dossziényi okiratot is elküldött – diagnózis, műtéti zárójelentések, önkormányzati, végrehajtói levélváltások stb. – melyek lépésről lépésre alátámasztják állításait.

A férfi 2014 júliusa óta Verőcén él. 2015 januárjában emésztési panaszokat észlelt, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok gyomorszáj és nyelőcső daganatot állapítottak meg apróbb áttétekkel. A kemoterápiás kezelésekre eleinte még saját autójával ment, ám egy rendőri igazoltatásnál kiderült, hogy lejárt a jogosítványa, vezetése egyébként is bizonytalan (ezért állította meg a rendőr), a jármű forgalmija pedig napok múlva szintén érvényét veszti.

Jogosítványát nem hosszabbította meg, de hogy továbbra is eljusson a kezelésekre, megkérte egy barátját, hadd költözzön hozzá Dunakeszire. Az autóját nem akarta őrizetlenül hagyni, ezért elvitte egy másik – fóti – barátjához, és beparkolt annak garázsába. A jármű kulcsai és iratai végig Roszkos Károlynál voltak az elkövetkezendő nehéz időszakban is, amikor a férfi több műtéten és helyreállító kezeléseken esett át. Másfél évvel elköltözése után, 2016 nyarán tért vissza saját otthonába, Verőcére. „Iszonyatos mennyiségű levélhalom fogadott. Feltűntek értesítések, felszólítások közjegyzői irodáktól” – mondta a Heteknek Roszkos Károly. Mivel számláit banki beszedési megbízással rendezte, másfél éves távolléte – valójában élet-halál küzdelme – alatt sem tartozott semmilyen szolgáltatónak. Kivéve egyet: „Meglepve olvastam az egyik felszólítást, hogy 2016. február 22-én jegy nélküli parkolásért megbüntettek, mivel azonban utólag sem fizettem, az ügy már megjárta a közjegyzőt, és végrehajtó fogja érvényesíteni.”

A férfi minden levélre válaszolt, elküldte azokat a kórházi dokumentumokat, melyek egyértelműen igazolják, fizikai képtelenség, hogy akár ő, akár a gépkocsija a 9. kerületi Albert Flórián úton tartózkodott volna a parkoló cég által jelzett időpontban. Roszkos Károly kérte, mutassák meg a felvételt, ami igazolná a szabálytalan parkolást. „Közölték, már meg lett semmisítve elévülés miatt.” Ez azért érthetetlen, mert a felvételek voltak – lehettek volna – a folyamatban lévő ügy bizonyítékai. A nyugdíjas férfi háromszor nyújtott be kérelmet a Váci Járásbíróságra. Mindannyiszor visszautasították.

Ennek eredményeként a „szabálytalan parkolás” időpontjában éppen haldokló nyugdíjastól 73 069 forintot vont le a napokban a végrehajtó. (atv)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ez a történet tökéletes látlelete a rendszerváltás utáni egykori országunkról. Ami EGYKORON A MIÉNK VOLT!

“AZÓTA” csak bérbe vehetjük még a közterületeket is!

A “valakik” által megszabott bérleti díj fejében. 

 

“Használati díjfizetésre kötelezve!” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. Néha azon gondolkodom,hogy a kazár és a cigány földi entitás.
    Vagy valami földönkivüli betelepült lények.

    Mert azt a jelzöt,hogy ember homosapiens ennek a kritériumnak nem felelnek meg
    A lény a megfelelö jelzö a kazára és a cigányra mivel a földi törvényekhez nem tudnak alkalmazkodni. Az ö bolygojukon ahonnan jöttek,vagy elüzték öket vagy felélték az ökologiát.

    Bárki aki kiváncsi a földönkivüli kulturára utazon Budapestre.

      1. Legalább az entitást ne kevernéd össze az etnikummal. Tudod a bajszos úr. Azóta is rajtad röhögnek. 😀 Szánalmas a hablatyod, hiába a fajtádat ekézed. Egyszer legalább tudnál értelmes stílusban írni. Minden körítés és hazudozás nélkül 🙂

  2. Mennyi hazudozást, süket dumát össze tudtál hordani ma is buta cigánya. Te is a társadalomismeret. Azért mert lomizni jártál párszor ausztriába, nem vagy te világlátott. Minden nap kinevetteted magad 😀

    1. Tudod svájcban mikor a hauptbanhofnál a B.I.S -nél az Illumináti épületénél találkoztam más entitásal,irom hogy megérsd nem etnikum entitás.

      Elöször magam is szkeptikus voltam,azt hittem valotlant mondanak.
      Baselban ez az épület sok titkot rejt,azon kevesek közé tartozom akik jártak az épület pincéjében.

      1. Hajmer János illuminati fö mufti vitt be minket az épületbe. kb 20 éve
        Akkor még azt sem tudttam mit látok.
        Olyanok voltunk mint paraszgyerek a szépmüvészeti muzeumban a Vangog kép elött ,nézi de nem tudja mit.

        Innen irányitják a fiat mani világ szinkronját a földön.

    2. Realista szerint:
      2019-04-14 – 08:15

      Egyáltalán nem hülyeség, amit Igor ide írt. Gyakorlatilag a valóság.
      A “kazárság” idegen bolygóról való származásának lehetősége más fejekben is megfordult már. Kb. amiatt az okok miatt, amiket Igor leírt. Megfordult más fejekben, igaz, hogy egyenlőre a hihetetlenség és a humor kedvéért. Egyenlőre…

      1. Néha vannak benne rész igazságok. De én engedtessék meg nekem, mint a realitásokat, tényeket szerető ember, valamint ezt az elmeroggyant alakot alaposan ismerőt, néha szóljak a sok zagyvaság, hazudozás és dedós körítés ellen. Tudom direkt csinálja és élvezi a trollkodást. Sosem fog őszinte és teljes egészében normális írást iderittyenteni. De ez meg legyen azok baja akik kajolják a baromságokat. Megérdemlik.

  3. No látja Realista ez volt az egyik cél:Lassan lassan eljutunk oda, ahogy két ember ne értsen egyet szinte semmiben vagy ha mégis az csakis azért lehetséges mert a másik inkább hallgat, mint egy házastársi kapcsolatban!Ezért nincs soha náluk még hangos szó sem nemhogy veszekedés,ők minta ! Az emberek csak úgy megszületnek majd,csak úgy meghalnak majd és véleményük nem lesz semmiről,mert csak!Hogy idézzek egy csillagvirágot,bizonyára tudja kire gondolok?
    Igorról meg csakis annyit, hogyha összeszedi magát még komolyan is vehetik,pláne ha nem változtatja a nick neveit folyamatosan!Elvégre az idő felette is telik, és majd rájön hogyha sz@rsz magadnak sz@rsz ezt mondotta egykoron Engels és Marx!!!

    1. zls-179 szerint:
      2019-04-14 – 18:55

      Tök mindegy, hogy Igor változtatja-e a neveit, vagy nem, mivel ezt úgy teszi, hogy mindenki tudja, hogy Igor áll a nevek mögött. Ez az Ő heppje, nincs ezzel semmi probléma. Viszont ez nem mondható el azokról, akik itt különböző neveken irkálnak, és nem átlátható módon, ahogy ezt Igor teszi, hanem a megtévesztés szándékával. Ez a realitás… 😀
      Persze, ha nem vigyáz az illető, a szeg ki tud bújni a zsákból…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.