Alomharc

Weber: Elfogyott a türelem Orbánnal szemben

A német köztévé, a ZDF Heute Journal című hírmagazinjának beszélt az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól először Manfred Weber, szúrta ki a Mérce.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje a műsorban többek közt azt mondta, hogy a Néppártban  „elfogyott a türelem” Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben a legutóbbi plakátkampány után.

Weber az interjúban leszögezte, hogy az akadémiai szabadság nem alku tárgya, így azt be kell tartani, Orbán pedig ebben az ügyben be fogja adnia a derekát, ha nem akarja a Néppárton kívül találni magát.

Mint mondta, a magyar miniszterelnöknek világossá kell tennie, hogy hosszú távon is változtat a viselkedésén és bocsánatot kell kérnie.

A Néppárt frakcióvezetője  úgy fogalmazott, hogy számukra nem a mandátumok száma az elsődleges, hanem az értékeik alapvetései, amiket „szigorúan meg fognak védeni Orbántól”.

                                                                      (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…számukra nem a mandátumok száma az elsődleges, hanem az értékeik alapvetései, amiket „szigorúan meg fognak védeni Orbántól”…”

– Akár úgy is értelmezhetjük ezt, hogy a KÖZELI JÖVŐBEN értésére fogják adni Döbröginek: TE CSAK EGY IGAZGATÓ VAGY a gyarmati területen!

VAGY kedvünk szerint teszel ÉS MEGHÚZOD MAGAD! – VAGY megfojtunk!

Mindenesetre sokat sejtető Weber youdapesti saját sajtótájékoztatójának HELYSZÍNE, amin a vajda meg sem jelent! Helyette Gulyás vajdahivatalt dirigáló szolga makogta föl a leckét.

Nagyon úgy fest adolog, hogy Weber és Döbrögi továbbra is két külön malomban őrölnek. A vajda európai vezéri szerepre vágy, és bízik abban, hogy a migráncsellenesek nagyot nyernek! Ő pedig éppen a legalkalmasabb lenne azok vezérének! (Ő, a Legnagyobb Betelepítő!)

Weber érzi, hogy bandája hanyatlófélben, és az osztóasztalnál talán megfogyatkozik a tábor.

Kettejük közül vélhetően Döbrögi fog nagyobbat csalódni! Euroban mérhető vesztesége óriási lesz! De annál többet is veszíthet! És mivelhogy “EZEK” ismerik egymást, tudják is egymásról: döntő időszak jön, amiben a látszat ellenére is nem barátok, hanem cimborák és halálos ellenségeik is egymásnak.

DE FŐKÉPP NEKÜNK!

“EZEK” CSAK ELLENÜNK HAJLANDÓAK ÖSSZEFOGNI!

“Alomharc” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Három ember ül az asztalnál van egy szelet torta.
    Senki nem nyul a tortaután,mert ab másik 2 rácsap a kezére.

    Itt van Zsanán a világ legnagyobb geotermikus höcserélöje,
    100 millio ember számára kvarcviz készlet.
    70 cm fekete humusz réteg az alföldön.

    Europa logisztikai centruma.

    Kik ülnek az asztalnál.
    Weber nyugateuropa
    Orbán Telaviv
    Oroszok Héviz

    Szinte forr a levegö.

  2. Ki a fészkes fenét érdekel,hogy O1G melyik alomba viszi a csordáját ?
    Nekünk ez nem jelent semmit !

  3. Ne szépítsük! Orbán most figyelmetlen volt és rálépett arra a bizonyos banánhéjra. Ha nem változtat és így folytatja, akkor szárazon lesz seggbe rakva.

    1. Telavivnak és Brüsselnek annyi esélye van Moszkvával szemben.
      Mint a Gyömörei Fc-nek a budesligában.

  4. Orbánnak elsősorban nem Brüsszeltől kell bocsánatot kérnie,hanem a magyarságtól!
    Ja,meg persze a páva Táncdalfesztiválon elő kell adnia a “Lopott holmi visszadása” című slágert,a rendőrségi-ügyészségi közös zenekar kíséretében!
    Persze Weber is tehet a magyarságnak hasonló szivességet,takarodó fújással egybekötve.
    Brüsszel?!Csatlakozhat Orbán bocsánatkérő csapatához,hiszen a legnagyobb vétkes Orbán elfuttatásában ,mint Orbán Magyarország ellopásában!!

  5. “Kettejük közül vélhetően Döbrögi fog nagyobbat csalódni!”

    Ismerem a vágyakat, érzem az érzéseid admin, csak ne fogadj rá nagy összegben. Sajnos a realitások igencsak mások. Nem kellene minden színjátékot szó szerint értelmezni. Amit látsz nem az aminek látszik. Amit hallasz, olvasol, nem az amit szeretnél érteni belőle. Sajnos évek óta mondom, de itt sem megy át. Nem baj. Lehet ezért engem szidni, lehet velem nem egyetérteni, de sajnos a valóság kőkemény. Utólag, majd pár év múlva lehet mondogatni, igazam volt. Sajnos a vágyaink nem találkoznak a valósággal, a színfalak mögött igencsak más zajlik. Ami ezt a Webert illeti, lesz belőle elnök. Összejön az horda nélkül is, lesz nagykoalíció majd ha kevesen vannak ott lesz a libsi frakció is. Csak erős lesz az ellenoldal, nagyon sok megaksztás lesz, és elég nehézkes döntési mechanizmus lesz a következő időszakban az unióban. Sok sok alkura és sok sok engedményre lesz kényszerítve az új vezetés. És ott majd a másik oldalnak lesz sok sok kis zsarolója. Elmondtam. Uniós pénzzel ne foglalkozzon senki. Az fog jönni még hosszú hosszú ideig és van elternatíva. Lesz itt olyan törésvonal mint a szent andrás jövő ciklusra. Az uralkodó szélirány meg lassan keleti lesz és egyre erősödik. Sok széllökés lesz 2020-tól. Talán vihar is pár év múlva 😉

  6. Hogyan kezdődik egy tipikus MLM-es beszervezés? “Ez nem piramisjáték!” Pedig ha nem fenyegetik erős következményekkel, biztosan azzá válik. Az analógia ráhúzható Weber mondandójára is: “…számukra nem a mandátumok száma az elsődleges, hanem az értékeik alapvetései, amiket »szigorúan meg fognak védeni Orbántól«.” Vagyis tudja, hogy tudják: nagyon fontos számukra a mandátumok száma, és a korábbi viselkedésük alapján jobban is számít nekik, mint az ún. “értékek”. Az előrejelzés szerint (még a Fidesszel és a Horvát Parasztpárttal, a HSS-el együtt) kb. 180 helyet csípne el az Európai Néppárt (EPP), és 137-et a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) az európai parlamenti választásokon. Vagyis a legnépesebb frakció még így, a fenyegető gyengülések ellenére is az övék lesz. Ennek tudatában mi lehet az oka annak, hogy most mégis igen erősen hangsúlyozta az “értékeket” (egy kis hamissággal egybekötve)? Alighanem a 13 “lázadó” megnyugtatása, a belső zavarok elkerülése. És miért kell nyugtatni a “lázadókat”? Jó eséllyel azért, mert lesz egy “utolsó próbálkozás” a Fidesz pórázra vételére. Vagyis feltételek lesznek támasztva:”…a magyar miniszterelnöknek világossá kell tennie, hogy hosszú távon is változtat a viselkedésén és bocsánatot kell kérnie”. Ezt nyilvánvalóan nem tudná teljesíteni a március 20-ig hátralévő időszakban, tehát várható egy rögzített (vagy éppen homályosan, de kétségek nélkül lebegtetett) határidő, és a szavazás most még valószínűleg a Fidesz javára fog eldőlni. Ám ez már az “utolsó” figyelmeztetés. (De tényleg, becs’szó!) Különben újabb fejösszedugás lesz az elnökség részéről, amely után már, a fontos eredmények birtokában, annyira nem is feltétlenül lesz szükség a Fideszre.

Hozzászólás a(z) ehnaton bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.