Brit halucináció…

A brit Times újság vészriadót fújt! Cikke olvastán Őfelsége II. Erzsébet politikusai lélegzet után kapkodtak. A Brexit huza – vona közben még ez is? Hát mi jöhet még?

Történt ugyanis, hogy az orosz Északi Flotta egy kicsinyke hajóraja az “Elbrusz” és a “Nyikolaj Csiker” – az “Admiral Gorskov” fregatt vezérletével kihajóztak Szeveromorszk kikötőjéből, és Britannia partjai felé haladtak.

Aztán a skót partoktól nem messze, Lossiemouth város magasságában megálltak. Nemzetközi vizeket.

Lossiemouth mellett pedig van a skót légierő egyik bázisa. Az “Admiral Gorskovon” meg a “Filin”! Ez a “Filin” – ez egy “VALAMI”!

Kapcsolódó kép

Egy új rendszer. Fegyver. Valami vizuális – optikai holmi, ami “halucinációkat” okoz! A Times szerint. Tehát valami vetítőgép féle lehet.

A Times szerint az “orosz flotta” (!) PROVOKÁCIÓS CÉLBÓL érkezett. Ezzel messze egyetértett a Skót Nemzeti Párt szóvivője, Stuart MacDonald is. Ő is lármázni kezdett. Ezért aztán az elhárítására azonnal indult is a provokáció helyszíne felé EGY hajó, Őfelsége Hadiflottájából. Megállítani és elhárítani a bajt.

A Times is akcióban maradt. Telefon a brit Admiralitásra, hogy mi lesz most? Orosz megszállás várható, vagy csak egy jó kis tengeri csata?

Kis idő múlva visszaszólt az Admiralitás. Sorry! Jó kis tengeri csata SEM lesz. Ha elül a vihar, az orosz hajók tovább mennek.

Úgy is lett! De arról a Times már nem számolt be. Ők halucinálni szeretnek.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Brit halucináció…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. https://www.youtube.com/watch?v=AeYiEIQZ3HA Zvezda : Az uj orosz fegyver, a FILIN ! Február 3-án nyilvánosságra került, hogy az orosz haditengerészet, mint például a Szovjet haditengerészet flottájának a hajója a Gorskov admirális vagy a Kaszatonov admirális -ra megkezdték felszerelni az uj optikai álomást, a FILIN-t. A közeljövőben még két fregatt lesz ellátva ezzel a rendszerrel. Ez a két hajó Szevernaja Verf-i hajógyárban épülnek. Március 10-én arról írt a The Times, hogy a Gorskov admirálist, amely az új fegyverzettel van ellátva, az egyetlen Skóciai repülő légi bázis környékén látták, ami nyugtalanságot idézett elő a britt haditengerészetnél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.