A 13. forduló rövid összefoglalója…

Tizenharmadik alkalommal is az utcákra vonultak tegnap Galliában a macroni adó- és gazdaságpolitika ellen tiltakozó sárgamellényesek.

Párizsban, Marseilleben, Bordeauxban, Toulouseban, Montpellierben és Nizzában is meneteltek különböző jelszavakkal. A vonulásokat mindenhol a már megszkott “sárgamellényes – police” erőösszemérések színesítették.

Az összecsapások során egy tüntetőnek leszakadt a keze. A párizsi prefektúra a francia hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a sérült elvesztette négy ujját, a helyszínről a tűzoltók kórházba szállították.

A sérülést lefilmező szemtanú szerint a rendőrök “beújítottak”. Olyan gránátot dobtak az emberek közé, amelyből apró gumilövedékek szabadulnak ki, s egy ilyen eszköztől sérült meg a 21 éves férfi.

Este 7 óráig 36 embert állítottak elő Párizsban.

Késő esti napi összefoglalójában Christophe Castaner belügyér amiatt kesergett, hogy az elmúlt hetekben mintegy hetven képviselőt támadtak meg az otthonában vagy a választási irodájában, s rajtuk kívül többeket is megfenyegettek. “Ez már a demokrácia elleni támadás!” – nyafogta.

A két legnagyobb talján szakszervezet – az Általános Olasz Munkaügyi Konföderáció valamint az Olasz Munkaügyi Szövetség, a galliai állapotokhoz hasonló okok miatt szintén rendezvényt szervezett tegnapra Rómába.

Sokan érkeztek a szíves invitálás hatására, és agyba – főbe dicsérték qrmányukat. A szakszervezetek felhívták Itália qrmányát, hogy “változtassák meg a jelenlegi gazdasági pályát.”

A római összejövetel után mindenki otthonában, ép bőrrel térhetett nyugovóra.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.