Írta: J. V. Sztálin  

Levél V. I. Leninhez a nyugati front helyzetéről

Lenin elvtársnak

A Nyugati Fronton egyre fenyegetőbb a helyzet.

A XVI. hadsereg régi, megviselt, fáradt egységei, melyeket a Nyugati Fronton működő ellenfeleink közül a legaktívabb, a lengyel szorongat, nemcsak nem bírják ki a nyomást, nemcsak nem képesek védekezni, hanem még arra sem képesek, hogy a visszavonuló ütegeket fedezzék, s így ezek természetesen az ellenség kezére kerülnek. Attól tartok, hogy csapataink ilyen állapota mellett a XVI. hadsereg, mely a Berezinához vonul vissza, lövegek és hadtápvonatok nélkül maradhat. Még az a veszély is fenyeget, hogy a legtöbb ezred megviselt és teljesen felbomlott káderei nemsokára képtelenek lesznek arra, hogy beolvasszák az utánpótlást, amely ráadásul — ezt meg kell mondanom — szörnyű késedelemmel érkezik.

Az ellenség két fő irányban tör előre a Berezina felé: Boriszov irányában és Szluck—Bobrujszk irányában. Előretörése sikeres, mert már vagy harminc versztre megközelítette Boriszovot, délen pedig Szluck bevételével birtokba vette Bobrujszk kulcsát — a környék egyetlen kiváló minőségű műútját.

Ha elfoglalják Boriszovot és ha ezzel kapcsolatban a XVI. hadsereg erősen megviselt 17. hadosztálya valószínűleg visszavonul, akkor a csapás a XV. hadsereg ellen fog irányulni, Polockot és Dvinszket közvetlen veszély fogja fenyegetni. Bobrujszk elfoglalása és a Recsica elleni csapás esetén pedig (az ellenségnek ez a közvetlen célja) a XVI. hadsereg egész pripjatyi csoportja, vagyis a 8. hadosztály, automatikusan összeomlik s akkor Gomelt közvetlenül támadás fenyegeti, a XII. hadsereg szárnya fedezetlen marad.

Röviden, ha engedjük, hogy az ellenség szétverje a XVI. hadsereget, pedig máris veri, akkor ezzel súlyos helyzetbe hozzuk a XV. és a XII. hadsereget is, úgyhogy már nemcsak a XVI. hadsereget, hanem az egész arcvonalat kell majd rendbe hoznunk, mégpedig sokkal nagyobb áldozatok árán.

Nyilvánvaló, hogy körülbelül ugyanolyan helyzetben vagyunk, mint amilyenben a Keleti Front volt tavaly, amikor Vacetisz és Kosztyajev engedte, hogy Kolcsak először a III., azután a II., majd az V. hadsereget szétverje és így szükségtelenül teljes félévre tönkretettük az egész frontot.

A jelzett lehetőségnek minden esélye megvan arra, hogy a Nyugati Fronton valósággá váljék.

Már korábban megírtam, hogy a Nyugati Front olyan szedett-vedett, megtépázott állapotban van, hogy kiképzett tartalékok nélkül lehetetlen rendbe hozni, és elegendő az ellenség egyetlen komoly csapása valamely fontosabb ponton, hogy az egész front inogni kezdjen, helyesebben — megrendüljön.

Aggodalmaim, sajnos, már kezdenek beigazolódni.

Pedig Nyugaton az ellenség, melyet egységes parancsnokság egyesít, még be sem vetette a Rigában, Varsóban és Kisinyovban már készenlétben, vagy csaknem készenlétben álló orosz hadtesteket.

Három héttel ezelőtt elegendőnek tartottam egy hadosztályt, hogy támadásba menjünk és elfoglaljuk Mologyecsno—Baranovicsi csomópontokat. Most már egy hadosztály talán még arra sem elegendő, hogy helytálljunk a Boriszov—Bobrujszk—Mozir vonalon.

Sikeres támadásról nem is álmodozhatunk, mert ehhez ma (augusztus 11-én) legalább két-három hadosztályra volna szükségünk.

Most Önnek kell eldöntenie: adhat-e nekünk egy hadosztályt, még ha dandáronként is, vagy pedig engedjük, hogy az ellenség szétzúzza a már amúgyis bomló XVI. hadsereget. Határozzon azonnal, mert minden óra drága.

Az Ön
I. Sztálinja

Utóirat. Ezt a levelet a Nyugati Front Forradalmi Katonai Tanácsának minden tagja — a Nyugati Front parancsnoka is — elolvasta és jóváhagyta. A napokban hasonló jelentést küldünk a Köztársaság Forradalmi Katonai Tanácsának.

I. Szt.

Szmolenszk,
1919. augusztus 11.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 4. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Írta: J. V. Sztálin  ” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Tisztelt Yedi.
    Magyarországon felhivtunk tejiparokat,és azt mondták huzzák a fszkra a kistermelök a tejet.
    Magyarországon nem küldi a tejipar 1 000 tehén alatt aza napi 30 ezer liter tej a limit amit átvesz.
    Tehát neked magyarban nem kéne átvenni a tejet.

    Ausztriában van arbeitekammer ami nagyon kemény.
    Ausztriában minden félévben kapsz egy plussz havi fizetést az az 14havi fizetést

    Arra válaszolj te is meg dopmen is ingyen szopjátok orsos fa át,vagy kaptok érte pénzt?
    Na ezért vagytok csicskák.
    Akkor meg csicska ne ossza az észt a kamerába,csicska helye a kutyaolban.

    1. Mi a külömbség a Szerb,az Orosz,a török és a yedi féle patkányok közt?
      Beviszi a karhatalom,a szerbet,az oroszt,a törököt azt tartja a pofáját mert férfi.

      Beviszik dopment yedit azt elkezdenek sirni
      Könyörgöm ne bántsanak,én egy senki vagyok,mindent elmondok,csak engem hadjanak.
      A fsznak játszátok a férfit,mikor rossz pcsának sem vagytok jok.

      Itt kezdödnek a férfik,akik innern blogolnak nem a szobábol
      Majd ha innin blogoltok akkor ugathattok.

    2. Jeddinek!
      Aki dolgozott külföldön, mint magam is, teljesen úgy gondolhatja, mint te!
      Végig néztem a videót és tökéletes! Ne hallgass a főállású elégedetlenkedőkre!
      A kotyogó jó, nekem is az van!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.