Mosolyogva…

NAGY ERŐKKEL KERESIK DÉR CSABÁT, A MAFFIA BÉRGYILKOSÁT

Amióta a biztonsági kamerák által rögzített felvételekből kiderült, hogy a szabadkai, egészen pontosan csantavéri születésű Dér Csaba ölte meg hidegvérűen szombaton reggel a harminchét éves Nebojša Markovićot, a szerb rendőrség nagy erőkkel keresi az 1980-ban született elkövetőt.

A Blic értesülései szerint eddig már több személyt hallgattak ki, akiknek egy része korábban kapcsolatban állt a tettessel, de olyanok is vannak, akik a lelőtt Marković családtagjainak az ismerősei.

A biztonsági kamerák által rögzített felvételen jól látszik, hogy amíg Marković az autó csomagatartójából kivett babakocsit szereli össze, megállt a közelében egy fehér személygépkocsi. Az autóból a fehér kabátban levő Dér szállt ki, akinek egyik kezében egy táska volt. Amikor odaért Markovićhoz, rámosolygott, s a táskából elővett egy pisztolyt, s az utca közepén többször fejbe és mellkason lőtte az áldozatot, aki azonnal életét vesztette, a tettes pedig visszaült az autó anyósülésére és elhagyta a helyszínt.

A Blic nem hivatalos értesülései szerint a gyilkosság közvetlenül az a ház mellett történt, amelyben a Partizan korábbi kosárlabdázója, Vukašin Avdalović lakik, akinek az udvarban található autójára tavaly bombát dobtak. A szerb tájékoztatási eszközök már akkor azt írták, hogy nem Avdalović gépkocsija volt a célpont, hanem Aleksandar Š.-é, de az elkövető hibázott.

Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal is Aleksandar Š., a Pink Panther bűnszövetkezet tagja volt a célpont, nem pedig a sógora, Nebojša Marković.

Dér Csaba neve ismerősen csenghet a Szabad Magyar Szó olvasóinak, ugyanis korábban már írtunk róla. Akkor azért került a hírekbe, mert  szarajevói rendőrség őrizetbe vette őt és a bari Marko Gojčevićet. A gyanúsítottak a kihallgatásuk során beismerték, hogy azért érkeztek a bosnyák fővárosba, hogy megöljenek valakit, de egyelőre nem árulták el, sem azt, hogy ki a megbízójuk, sem azt, hogy kit kellett volna eltenniük láb alól. A nyomozószervek szerint Gojčević és Dér a Naser Keljmendi és a zimonyi klán bűnszövetkezettel állnak kapcsolatban. Mindkettőjüknél automata fegyvereket talált a rendőrség.

(szabadmagyarszo)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Reméljük döbrögisztáni állampolgársága IS van a whytézz úrnak!

“Mosolyogva…” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Van már Magyar maffia felvidéken, a Dunaszerdahelyi ami brutálisabb a hazainál. Van délvidéken a Zimonyi klán, szintén harcedzettebb mint a hazai. Ott van Erdély, a Suba klán, a Csibi és bandája, és arrafelé még akad egy-kettő. Kárpátalján ott a Gajdos, az sem épp az angolkisasszonyoknál nevelkedett. Itthon meg nem is kell a maffiát kivesézni, látja mindenki.

    1. Dunaszerdahely vége.
      Pápai halott
      Sátor Lajos halott
      Rohács magyarban

      A többiek visszavonult üzletemberek

      Dunaszerdahely egy modern békés város 2019ben.

  2. Aki ilyen magabiztos az az államnak dolgozik.
    Maszknélkül?
    Sigsauernélkül?
    Dragonov nélkül?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..