Ilyenünk is van: Nemzeti húsgalambprogram

Az agrárminiszter bejelentette, elindult a nemzeti húsgalambprogram

Bejelentette a nemzeti húsgalambprogram elindítását Nagy István agrárminiszter szombaton Budapesten, a Nemzeti Kisállat Kiállításon.

A tenyészévet záró rendezvényen a tárcavezető közölte, hogy a Szárnyaló gazdaság néven induló kezdeményezéshez a húsgalambtenyésztők csatlakozását várják. A programot – tette hozzá – a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.

Nagy István közölte, hogy a mintaprojektként induló kezdeményezés később szélesebb körre is kiterjedhetne, a galambtartókat pedig nyílt napok és iskolai rendezvények szervezésére buzdította.                                                   (MTI)

Bal-Rad komm: Hát kedves balrad.ru olvasók…! Itt az ideje nyerítve röhögni. Önmagunkon!

Kiáll egy miniszterré avanzsált döbrögista nyalonc, és bejelent:

– szárnyaló gazdaság
– vidék megtartó erő
– húsgalamb tenyésztés.

FELEIM! FIGYELMEZTETÉS EZ A NYOMORULTAKNAK: a kacsafarhát – korszaknak vége! Érjétek be galambmaradékkal. Ha az sem lesz… – lesz majd Nemmzetthy Verébbefogó Program!

“…Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
Úgy, mintha mindenik tagocska bennek
Egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
Kéményeinkről elpusztulnak a
Gólyák, mivel magunk emésztjük el
A hulladékot is. Szép földeinkből
Vadászni berkeket csinálnak, a-
Hová nekünk belépni nem szabad.
S ha egy beteg feleség, vagy egy szegény
Himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
Egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek,
És aki száz meg százezert rabol,
Bírája lészen annak, akit a
Szükség garast rabolni kényszerített.”

(Részlet a Bánk bán című drámából)

Most mondják meg Önök, Tisztelt olvasók:

MI A FRANCOT CSINÁLNAK “EZEK” VELÜNK, BELŐLÜNK!?

“Ilyenünk is van: Nemzeti húsgalambprogram” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. NER-sznoboknak kitűnő falat a szárnyas patkány a csontos nemzeti nyúlon túl, de nem éppen korunk népi konyhájára való már (vagy még) az árával. Pedig régen egyszerű emberek is ették, és akkor még nem szokták őket a patkányokhoz hasonlítani. Nem volt belőlük annyi a lakott területeken.
    „A programot – tette hozzá – a vidék megtartó erejének támogatásán túl az is indokolja, hogy a galambhús világszerte keresett és jól jövedelmező termék.”
    És ez valószínűsíti, hogy nem is kerülhet oda mindenki asztalára. A nemzeti húsgalambprogram szerintem csak egy újabb NER-láb lesz, bereklámozott, felfuttatott „nemzeti” eledel. Nem olyan, mint pl. a kambodzsai, Vietnamba szánt, rizsen élő exportpatkányok, amiket a vidékiek fognak meg és küldenek tovább, és sokszor ők is eszik. Azok is nagyon keresettek arrafelé, mindazonáltal legyünk óvatosak velük!
    https://www.youtube.com/watch?v=eakvCvy3hIY
    Az elkészítése hasonlít a macskáéhoz, nem az ottani klientúra kezében van a dolog.

  2. tévedésben vagytok–egy bölcs paraszt nagyon is tart galambducot hisz a galamb szapora s nagyon is egészséges a husa föleg levesként tálalva betegnek

  3. Tartott,mert az egyéb jószágoknak szánt takarmányból mindig jutott számukra.
    Nagyapámnak is volt,de ettől nem fog benépesülni a vidék.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..